Somogyi Hírlap, 2005. február (16. évfolyam, 26-49. szám)

2005-02-05 / 30. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2005. FEBRUÁR 5., SZOMBAT 3 MEGYEI KÖRKÉP Hűhó a hó miatt sokan szidjuk A havat, noha a tél velejárója; s mikor essen, ha nem most? Mégis talán a gyerekek azok, akik felhőtlenül örülnek neki. Legalábbis, ha kedvüket nem szegi egy undok felnőtt. Vagy három. tegnap a hóesésben egymás mögött gyalogolt két kisgyerek. Óvodába mentek, mindegyik az anyjával. A bordó kabátos kislány időnként megállt, hogy hógolyót gyúrjon és jól eltrafálja vele az anyját. A vizes hó alig tapadt össze, de jó móka volt. A fiatalasszony nevetve viszonozta a bombákat. A sárga kabátos gyerek kíváncsian tekingetett hátra. Anyja tűsarkú csizmában egyensúlyozott, szigorúan maga mellett terelgetve csemetéjét. Lassan haladtak, mert a tűsarok meg­megcsúszott a járdán. A bordó kabátosék utolérték őket. megtörtént a baj. Egy célt tévesztett hógolyó a másik anyuka hátán landolt. Mielőtt bárki bocsánatot kérhetett volna, a meg­dobott fiatalasszony felcsattant. - A fenébe, nem tudsz vigyázni? Két szembejövő gyalogos, látva az esetet, repliká- zott: neveletlenek a mai gyerekek, de mit várjon az ember, ha maga a szülő is ilyen. Ez a hátsó anyuka hógolyónyomos kabátjának, játéktól kipirult ábrázatának szólt. A BOCSÁNATKÉRÉSRE MEG NEM ÉRKEZETT VÁLASZ. Kicsit később a bordó kabátos kislány a hatévesek bölcsességével summázta: anya, ezek nagyon nem örülnek a hónak. Lehet, hogy sem­minek sem... VARGA ANDREA Pénzt kapnak a tanulásért segítség Felzárkózhatnak a romák F. Szarka Ágnes- A felzárkóztató programban tanulók részére megkeressük azokat a forrásokat, amelyek­ből jövedelempótláshoz, ösz­töndíjhoz juthatnak - mondta tegnap Kadarkúton Teleki Lász­ló, az Esélyegyenlőségi Minisz­térium romaügyekkel foglalko­zó államtitkára (képünkön). A Pannon középiskolához 130 kihelyezett tagozat tarto­zik, ezek egyike a kadarkúti általános iskolában működik. A képzés célja, hogy a fiatal, főként roma felnőttek, akik ki­maradtak az általános iskolá­ból, most elvégezhessék az utolsó két osztályt és valami­lyen szakmát tanulhassanak. Nehézséget okoz, hogy a kép­zés nappali jel­legű, így a ta­nulók kiesnek a pénzkeresés­ből. Az anyagi helyzetük javí­tására keresi a minisztérium kormányzati szinten a forráso­kat.- Magasabb iskolai végzett­séggel csökkenthető a romák diszkriminációja és növelhető a versenyképességük a mun­kaerőpiacon - tette hozzá az államtitkár. A somogyvári cigánysoron egyre könnyebb az élet Vigmond Erika- Polgármester úr, mikor indul az óvodásbusz? - kérdezte a vityapusztai Horváth Csilla Mó­ring József Attilától A fiatal roma édesanyának két óvodás gyer­meke van, a harmadik még karonülő. Elmondása szerint igen körülményes a gyerekeket óvodába küldeni. A menetrend szerinti busz korán indul, ráadá­sul a nagyok sokszor nem enge­dik felszállni a kisebbeket.- Az iskolabusz március else­jétől viszi majd az óvodásokat - adta meg a választ a polgármes­ter. - Nyolc órakor indul majd és felnőtt kísérő felügyel a kicsikre. A Somogyvárhoz tartozó Vityapusztán mintegy 150 roma él. Móring József Attila szerint Forintosított lépések Az iskolabuszt a lengyeltóti többcélú kistérségi társulás vásárolta 14 millió forintért és adta Somogyvárnak. A társasház egy részét kétmil­lió forint saját erőből tette rendbe az önkormányzat. A vityapusztai útfelújítása nyolcmillió forintba került. Horváth Csilla Kamilla lányával, Virág Anita, Németh Anett és Móring József Attila polgármester ha az önkormányzatok saját ma­guk nem lépnek a romákért, ak­kor nem is történik semmi. Sze­rinte négy fontos dolog kell az előrelépéshez, hogy javulhassa­nak az életkörülményeik. Az egyik, hogy rendszeresen járja­nak iskolába, óvodába. Ezért is nagy segítség a 18 személyes busz, ami Vityapuszta mellett Somogyvámosról is viszi a gye­rekeket a somogyvári intézmé­nyekbe. A másik, hogy legyen minden időben járható út. Ezért 800 méter hosszan felújíttatták a település utcáját. A harmadik, hogy kulturáltabb körülmények között lakjanak. Az önkormány­zati forintokból elkezdték rend­be tenni a tízlakásos társashá­zat, ahol csaknem negyvenen laknak. Mivel csak az udvaron van egy kerti csap, a polgármes­ter legalább egy vizesblokkot szeretne kialakíttatni. A legne­hezebb feladat a munkahelyié remtés. Legtöbbször közmunká­ra van csak lehetőség, de aki akarja, az megtalálja a munkát és nem a segélyre vár. Járványos vakarózás (Folytatás az 1. oldalról) Somogybán nem negyedévente, hanem havonta vizsgálnak a vé­dőnők és az egészségőrök. Két év alatt több mint háromszore sára nőtt a vizsgálatok száma. Tavaly 2289 fejtetvest találtak, a tetvesség mértéke 1,48 százalé­kos volt. A bölcsődékben, óve dákban, általános iskolákban elenyésző az emelkedés, ám an­nál jelentősebb a gócgyanús la­kásokban. (Olyan közössé­gekben ahol ismételten előfordul fejtetű, vagy ahol a körülmények kedveznek a vérszívó elszapore dósának.) Itt 2003-ban 4,47 szá­zalék, 2004-ben már 9,97 száza­lék volt a tetvesség aránya. Szőllősy József szerint a megye minden részében - kivétel nél­kül - vannak települések és csa­ládok, ahol évről évre visszatérő probléma a tetvesség. A megelő­zésben fontos szerepe van a szü­lőknek. Ha a tetves hajat nem, vagy nem megfelelően kezelik, akkor a gyerek könnyen megfer­tőzheti a társait, s egy zárt kö­zösségben ez olyanná válhat, mint a futótűz... Fejlődést várnak a régiós együttműködéstől Márkus K. Az országban egyedüliként a dél-dunántúli régióban indul az .év második felében az az együttműködési modellkísérlet, amely azt próbálja ki, miként működhetnek együtt a régió ön- kormányzatai. A Társult Önkor­mányzati Régió kísérleti mo­dellről egyeztetett Budapesten a három közgyűlési elnök, a közigazgatási hivatalok vezetői, valamint Pécs és Szekszárd pol­gármestere. Gyenesei István a Belügyminisztériumban folyta­tott egyeztetésről elmondta: a régió vezetői egyetértettek ab­ban, hogy az együttműködés előmozdíthatja a térségben amúgy is szükséges dinamiku­sabb fejlődést.- Azért éppen a mi régiónk­ban indul a program - mondta Gyenesei István -, mert azon túl, hogy a szükséges szakmai háttér megvan, a régió minden kistérségében megalakult már a többcélú kistérségi tárulás. A júliustól kezdődő kísérlet vár­hatóan érinti a nagy ellátó rend­szereket: a szociális ágazatot, az egészségügyi rendszert vala­mint a közlekedést is. Bár a megbeszélésen Kapos­vár város nem képviseltette ma­gát, a résztvevők bíznak abban, hogy a somogyi megyeszékhely is aláírja az együttműködésről szóló megállapodást. SKF: Egy biztos partner A Karb-Tech Műszaki Kereske­delmi Kft. neve az egész régió­ban jól cseng. A Somogy és Fe­jér megyében működő üzlethá­lózat az elmúlt 15 év alatt az egyik legmegbízhatóbb beszál­lítója lett a régió ipari és mező- gazdasági üzemeinek, és bizto­sítja a működésükhöz elenged­hetetlen gépészeti és karbantar­tási anyagokat. A fejlődést jelzi az is, hogy folyamatosan bővül a cég termékválasztéka. Tízéves kapcsolat fűzi össze a társaságot a Róbert Bosch cég­gel, melynek öt éve kiemelt márkakereskedője és szerviz­partnere. A Bosch ipari gépei már három év garanciával ke­rülnek forgalomba a Karb-Tech Kft. üzleteiben. A közelmúltban egy sikeres PIACI KORKÉP Kaposvár Siófok Nagyatád Szigetvár Dombóvár Nagykanizsa Burgonya 40 39 40 30 40-50 40 Káposzta 30 28 40 30 35 30 Kelkáposzta 80 69 80 80 90 80 Paprika 500-750 80/db 600 60-100/db 840 700 Paradicsom 520-980 599 600 500 630 500 Uborka 350 600 300 250 300 300 Petrezselyem 160-180 85 200 200 190 200 Sárgarépa 80 39 80 60 70 60 Tojás 19-22 20 20 18 17-20 18-20 Hagyma 50 55 80 30 55 50 Fokhagyma 450-480 500 500 500 500 500 Karfiol 350 299 300 600 320 340 Karalábé 160-185 150 100 80 140 120 Retek 85 100 100 300 300 160 Sampinyon 450 399 500 500 490 500 Sav. káposzta 200 200 200 200 200 200 Bab 600-700 399 500 500 480 500 Sütőtök 180 110 100 _ 180-270 150 Alma 50-160 69 90 100-120 75-120 70-110 Narancs 200 128 250 100-200 190-220 180 Banán 250-330 259 280 250 300 270 Dió 600 1000 600 800 900 800 Mák 400 600 500 800 450 500 A megbízhatóság mellé most ajándék is járt Átvette a házimozit a nyertes Bosch-nyereményakcióban is részt vehettek a cég vásárlói, akik közt számos értékes aján­dékot sorsoltak ki. A kaposvári SKF Csapágy- és Műszaki Áru­A fejtető : A fejtetű nehe- : zen vehető '■ észre apró : mérete miatt. : A hajas fejbőrön él, tápláló- : ; ka az emberi vér. Vérszívás- \ \ kor váladékot juttat a bőrbe, '■ : amely kellemetlen viszketést : : okoz. A vakarózás könnyen '■ felsértheti a bőrt, s ez felül- '■ fertőzéshez vezethet. Állati takarmányozásban jártas (főleg receptúra készítés) AGRÁRMÉRNÖKÖKET keresünk állattartó telepek (nagyüzemek) látogatására, takarmányok, premixek értékesítésére. Jó anyagiak, kedvező juttatásokkal. Előny: telepvezetői gyakorlat Ha ajánlatunk felkeltette érdeklődését, a megjelenést követő 1 héten belül cküldje el fényképes önéletrajzát 'ígp 'í “ÉRTÉKESÍTŐ’ megjelöléssel az alábbi címre: Premix - Tejpótió \igj "J'0** Takarmány-kiegészítő Sano-Modern Takarmányozás Kft. 8000 Székesfehérvár, Gugásvöigyl u. 15. ház vevői közül a csurgói Ko­vács Gyula Sony EISA-díjas há- zimozirendszert, a fonyódi Nógli Zsolt digitális fényképe­zőgépet nyert. ▲

Next

/
Thumbnails
Contents