Somogyi Hírlap, 2005. február (16. évfolyam, 26-49. szám)

2005-02-22 / 44. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2005. FEBRUÁR 22., KEDD 10_ Léccel támadt a fiatalokra (Folytatás az 1. oldalról) Két fiú beszaladt egyikük há­zába. A fiú édesapja kijött a lármára és a fiatalok védelmé­re kelt. Amikor látta, hogy a vádlott a léccel támad, szólt a fiúknak, hogy neki is hozza­nak valamilyen eszközt, ne­hogy a férfi agyonverje őket. Az egyik fiú egy hólapátot ho­zott, a férfi azzal védte ki az ütéseket. A vádlott úgy tett, mintha hazafelé indulna, ám egy hirtelen mozdulattal meg­fordult és a léccel fejbevágta a sértettet. A férfi koponyacsont­törést szenvedett, meg kellett műteni, aminek következté­ben maradandó fogyatékosság alakult ki nála. Bodó Jánost a bíróság élet­veszélyt okozó testi sértésben találta bűnösnek, de mivel megállapították, hogy az idős férfit elmebeli állapota, beteg­sége súlyosan korlátozta ab­ban, hogy cselekménye súlyát felmérje, egy év négy hónap börtönbüntetést szabtak ki rá, melynek végrehajtását három év próbaidőre felfüggesztet­ték. Az ítéletet a Pécsi ítélő­tábla is helybenhagyta, így az jogerős. HÍRSÁV Gázolt a metró a Nyugati térnél HALÁLRA GÁZOLTA hétfő dél­előtt a 3-as metró a Nyugati téri mélyállomáson azt a huszonhét éves fiatal férfit, aki vélhetően öngyilkossági szándékkal lemászott a pá­lyára és a sínre feküdt, (szí) Elszabadult ló okozott balesetet KÉT JÁRMŰVEL is ütközött egy elszabadult paripa a 2- es számú főúton. A ló Rétság irányából Vác felé vágtatott a menetirány sze­rinti bal oldali sáv közepén. Az állat elpusztult, két em­ber súlyosan megsérült, (szí) Ittasan gázolta el a buszra váró nőt lesodródott az útról teg­nap egy gépkocsi Tisza-fóld- váron, és elgázolt egy busz­megállóban várakozó hus­zonnyolc éves nőt. A men­tők hiába próbálták újra­éleszteni, meghalt. A hus­zonnyolc éves jászberényi járművezető ittas volt. (jj) Vonalkódot hamisított egy férfi Pécsett értékes műszaki cikkek vo­nalkódját azok értékénél tíz­szer olcsóbb műszaki termé­kek vonalkódjára cserélte ki egy negyvenhét éves helesfai férfi egy pécsi bevásárlóköz­pontban. A vásárló ellen lo­pás miatt indúlt eljárás, (szí) Baltával verte félholtra a férjét ÉLETVESZÉLYES állapotban vittek kórházba egy negyvenhat éves bajai férfit, miután a 47 éves felesége baltával agyba-főbe verte. Az asszony szóváltásba ke­veredett a férjével, majd bal­tát ragadott, és azzal több­ször is lesújtott rá. (szí) Holtágba zuhant az erőgépével vízbe fulladt egy ötvenéves ibrányi férfi hétfő délelőtt Tiszatelek közelében. Egy kanalas markológéppel ha­ladt a holtág partján Tisza- hát irányába, a meredek parton megcsúszott, és beleesett a vízbe, (jj) Élete végéig rács mögött renoőrgyilkos Védője szerint csak vaktában lövöldözött Engel Engel ma már segítséggel meg tud tenni néhány lépést, de javarészt tolószékhez kötött Szerdán a Fővárosi ítélő­táblán eldőlhet, hogy jog­erősen is tényleges élet- fogytiglanra ítélik-e Engel Zoltánt (43), aki 2003-ban megölte Borsos József (41) rendőrszázadost. Szemán László Engel Zoltán telefonjait a móri mészárlás ügyében vizsgálódva hallgattatták le a rendőrök. így tudták meg 2003. május 13-án, hogy a többszörösen büntetett férfi Tabányi Mihály harmonika­művész kirablására készül. A szervezett bűnözés elleni nyomozók - köztük Borsos Jó­zsef százados - bekerítették a Tabányi kertjének fészerében megbújt Engelt. Aid a védője sze­rint az ott tárolt vegyszerektől bó­dult lett és arra eszmélt, hogy egy bőrkabátos férfi fegyverrel a ke­zében rányitja az ajtót. Az ügy­véd állította, hogy Engel azt hitte, | Tabányi fia buktatta le őt, és ezért £ kezdett vaktában lövöldözni. Ehhez képest az Engelre első fokon tényleges életfogytiglani kiszabó Fővárosi Bíróság szerint aljas indokból követte el tettét. A nyomozók felszólították, hogy felemelt kézzel jöjjön elő. Ő meg­adást színlelt, majd háromszor is rálőtt Borsos Józsefre. Eltalál­ta a százados szívét, tüdejét és csípőjét. A haldokló tiszt még vi­szonozni tudta a tüzet. Kétszer eltalálta Engelt, farba és csípőn. Az utóbbi lövedék a gerinc mel­lett állt meg, amitől Engel meg­bénult, ma is tolószékhez kötött. Védője az egészségügyi állapo­tát is enyhítő körülményként ér­tékelte a tárgyaláson. Engelt tizenkilenc éves kora óta kilencszer ítélték el külön­böző vagyoni és erőszakos bűn- cselekmények miatt. A nyomo­zás adatai szerint Tabányi mil­liókat érő hangszerét akarta megszerezni. A sufniban zsebében hamis rendőrigazolvánnyal, hamis személyivel, két bilinccsel, ra­gasztószalaggal, hangtompítós pisztollyal és két gramm speeddel bújt meg. Előtte azon­ban csirkepörkölttel megetette Tabányiék kutyáját, hogy az ne ugasson. Kiváló zsaru volt halála után alezredessé léptet­ték elő Borsos József főnyomozót Nős, kétgyermekes családapa volt. A Rendőrtiszti Főiskola bűnügyi szakán 1999-ben szer­zett diplomát Pályáját a VIII. ke- rültben kezdte. Tizenhat alka­lommal részesült jutalomban és dicséretben. Elismerték: megfenyegették a bírót megfélemlítő levél Nem gondolják, hogy veszélyben lenne az ítélethozó Szebeni László, a Fővárosi Bíró­ság (FB) elnökhelyettese tegnap elismerte, hogy a bíróság egyik igen komoly ügyekben ítélkező bírája, V. Z. levélben fenyegetést kapott. A még két hónappal ezelőtt kézbesített levélben egy A4-es rajz és hozzáfűzött meg­jegyzések szerepeltek. Az FB hi­vatalos jelentést tett az ügyről, de a bíró nem kért védelmet. Az eset óta nem érkezett újabb fenyegetés részére. Szebeni el­mondta: jelenleg az FB egyetlen bírója sem áll személyi védelem alatt. Gyakoriak a bírákat és csa­ládjukat ért fenyegetések, ame­lyeknek többsége a tárgyalóte­remben történik, és a bíró azon­nal reagál is rá. A fenyegetések többsége nem nevezhető ko­molynak. Életveszélyes írás­vagy szóbeli fenyegetés az el­múlt fél évben négy-öt esetben volt. Ritka az olyan eset, mint ami a Pesti Központi Kerületi Bíróságon történt, ahol az egyik bírónőt az ítélkezés után leköp­ték. A Reggel értesülése szerint a komolyabb esetek közé tar­tozott az is, amikor egy miskol­ci bírónőt fenyegettek meg, majd postán sósavat küldtek számára. ■ Szemán L. A bírók manapság egyre kevésbé érzik magukat biztonságban a tárgyalótermekben A mi véleményünk Hogy kit fenyegettek meg. Ezt aztán nem lehet nyil­vánosságra hozni. De mi­ért nem? Hiszen aki meg­fenyegette, pontosan tudja, kit fenyegetett meg. Akit megfenyegettek, nagyon jól tudja, mire kell vigyáznia. Ha kell. De attól, hogy ezt titokban tartják, nem lesz nagyobb biztonságban. De nagyobb veszélyben sem. ml.J. Eladásra kínálta fel a lopott zsákmányt Olajoshordóba rejtették a római kori pénzérméket lefoglalások Múzeumban az értékek Jakab E. Lakásbetörőt kaptak el a kapos­vári rendőrök. A férfi éppen egy televízión próbált túladni, ez tűnt fel a járőröknek. A rendőrök éppen a városban végeztek adatgyűjtést, amikor észrevették, hogy egy fiatalem­ber egy kis képernyős színes te­levíziót próbál eladni bizományi üzletekben - tudtuk meg Hege­dűs Gábor rendőr főtörzszász­lóstól. A rend őrei amúgy jól is­merték a 23 éves férfit, áld fiatal kora ellenére többször is volt már büntetve betöréses lopások miatt. Némi kutatás után kide­rült, hogy az eladásra szánt tele­vízió is egy nemrégiben történt lakásbetörésből származik. Per­sze a férfi állította, hogy a vásár­ban vette egy ismeretlen sze­mélytől. Ám arra is hamarosan fény derült, hogy az utóbbi idő­ben több olyan tárgyat is leadott a bizományi üzletekben, ame­lyek betörésből származnak, sőt: ugyanabból a lakásból... A ház­kutatás során további zsákmány került elő: műszaki cikkek, mo­biltelefon, ruhaneműk. A rendőrség szerint a férfi kétszer tört be ugyanabba a töröcskei házba. Mindkét alka­lommal mintegy 150 ezer forint értékű zsákmánnyal távozott. A gyanúsított tagad, s kitart amel­lett, hogy mindegyik nála talált tárgyat úgy vásárolta. Eltűnt az idős asszony Egy idős asszonyt keresnek a rendőrök. A 81 éves Tánczos Péterné (Ador­ján Rózsa) teg­nap a déli órák­ban tűnt el Igái, József Attila ut­cai házából, az­óta nem talál­ják. Az idős asz- szony 1924. január 13-án szüle­tett Kaposváron. 160 centiméter magas, sovány testalkatú, ősz hajú, kék szemű, fogazata hiá­nyos. Eltűnésekor zöld színű szövetkabát, bordó kötött sap­ka, fekete csizma és fekete nad­rág volt rajta. A rendőrség kéri: aki a képen látható idős asszonyt látta, vagy tartózkodási helyéről bármilyen információval rendelkezik, érte­sítse a Kaposvári Rendőrkapi­tányságot (82/502-700/2505). Nagy E. Dóra Olajoskannába rejtett műkin­cseket találtak a vámosok egy mikrobuszban Tompánál. Nem sokkal később egy személyau­tóból három kilogramm heroin került elő. Mindkét eset a napokban történt. A mikrobusz szerb sofőrje egy francia rend­számú autóval próbált bejutni az országba. Az ellenőrzést vég­ző pénzügyőr tételes vámvizs­gálatot rendelt el gépkocsijára. Egy olajoskannában több mint háromezer római kori pénzér­mét, tizenöt ruhacsatot és több ruhadíszt rejtett el a gyanúsí­tott. A szegedi Móra Ferenc Mú­zeum szakértője szerint a csem­pészáru több mint egymillió fo­rint értékű. A műkincscsempész leleple­zése után nem sokkal egy másik szerb állampolgár próbált Ma­gyarországra jutni. Ő egy svájci rendszámú autóval érkezett. A pénzügyőr ismét tételes vám- vizsgálatot rendelt el. A kocsi motorterében két, a rádiós mag­nó mögött további két csomagot találtak. A pakkok mintegy húszmillió forint értékű heroint rejtettek. A tettes ezer eurót ajánlott büntetlenségéért, ám el­járást indítottak ellene. Boltfosztogatók rendőrkézen Boltbetörőket kaptak el az igali rendőrök. Fias Zsolt őrsparancs­nok elmondta: a két tabi férfi au­tózni indult, mivel egyikük vásá­rolt egy autót, s azt szerették vol­na kipróbálni. Mire Mernyére érkeztek, már sötét volt, elhatá­rozták, hogy mivel senki sem látja őket, betörnek a boltba. Az autóban „véletlenül” voltak szer­számok is, feszítővas és egye­bek. Beütötték a kirakatot, egyi­kük bement és a cigarettaáll­ványt kiadta. Arra azonban már nem volt idő, hogy ki is pakolják a zsákmányt, mert egy arra járó megzavarta őket. A szemtanú szerencsére az autó rendszámát is megjegyezte, így az igali rend­őrök némi autós üldözés után el tudták csípni a két büntetett elő­életű jómadarat. KÉK TŰKÖR n MEDITERRÁN LAKÓPARK .... Új életminőség - elérhető áron • szoc.pol támogatás á­• illetékmentes .. • szeles korú ügyintézés (bank, földhivatal, ügyvéd) Hl • Pécs-Rigóder városrészben, zöldövezetben ' panorámás, teraszos 44-80 nm-es lakosok * ,J§ B Jk ÉUBM • 4 épületben, összesen 24 lakás zárt, parkosított területen, mélygarázsokkal • várható beköltözés ideje: 2005. IV negyedév

Next

/
Thumbnails
Contents