Somogyi Hírlap, 2005. február (16. évfolyam, 26-49. szám)

2005-02-12 / 36. szám

14 SOMOGYI HÍRLAP - 2005. FEBRUÁR 12., SZOMBAT HÉTVÉGE ERŐS VARUNK A NYELV (KOSZTOLÁNYI) SMS A mobiltelefonokhoz kapcsoló­dó, azokon működő szöveges üzenetküldő szolgáltatás (SMS) segítsé­gével ma már igen gyorsan és aránylag olcsón tu­dunk - pl. távirat helyett- üzenetet küldeni egymásnak. Karácsony után dicsértem meg egy nemrég érettségizett ked­ves tanítványomat, aki - az SMS-ezés szokásaitól eltérően- hibátlan helyesírással, nyelv­helyességi hiba nélkül küldte el jókívánságait. Miért ez a di­cséret? Azért, mert az SMS- üzenetekre általában nem ez a jellemző. Az SMS-ező igyekszik minél tömörebben, rövidebben, gyor­sabban, szinte jelzésszerűen el­küldeni üzenetét. Ezek az üze­netek a kiejtést véve alapul, semmibe veszik helyesírásunk szabályait. Az egyik ilyen takarékos és gyors módszer az „ly” kiküszö­bölése, „j” betűvel való helyet­tesítése. (Ez nem ugyanaz a je­lenség, mint amelyikben az egyik gyerek a falra krétával fölírja, s ezzel ország-világ elé tárja, hogy 'Pista hűje!’) Inkább ’ijenekre’ gondolok: ’Miháj az osztájok versenyén legyőzött minden akadájt.’ Takarékos, de borzasztó! Tjén kiráj siráj srác mint gergej nincs még egy az osztájban’ E mondatban a leg­főbb hibán kívül - „ly” helyett „j” használata - még a közpon­tozás, az írásjelek (vessző, fel­kiáltójel) is a rövidség áldozatá­ul estek. Pedig vigyáznunk kell, mert az „ly”-os írásnak je­lentésmegkülönböztető szere­pe is lehet és van is: estélye - estéje (a miniszter estélye, Tol­di estéje), foglya - fogja (A bör­tön foglya a kilincset fogja.), súlyt - sújt (súlyt emel - ben­nünket a sors sújt), súgólyuk - súgójuk (Tele lett a súgólyuk, mert belebújt a súgójuk. - Ha kövér a színház súgója.) stb. Végül még ’lnéhány ötletes +oldás’: ’7főn a óárőr lOedes, aki lábként civilben 5vös, 2séges, de talán óásos, 1 szerű +bízatást kapott: hozzon úszókról a 7végi házunkba fi­nom lOOOjót! És jobb, ha nem ’5öl-6oT, hanem 'letért'. Nekem ezekről és hasonló SMS-ekről Rejtő lenő bizonyos hősének levelei jutnak az eszembe. Az ilyen „helytelen helyes­írással” megírt üzenetek nem­csak a küldőről állítanak ki sze­génységi bizonyítványt, hanem lekezelik, megsértik a címzet­tet is. Tiszteljünk másokat, ad­junk magunkra helyesírásunk­kal is! MIHÁLYFALVI LÁSZLÓ Miniszterként is visszajött Balatonföldvárra Fónai I. Stílszerűen francia konyakkal kedveskedett földvári vendéglá­sereau francia halászati és \i­miniszter (képünkön). Korábban Földvár francia testvérvárosa, Saint Georges de Didonne pol­gármestere volt, így régi isme­rősként köszönthették. A minisz­ter a jó kapcsolatra való tekintet­tel ragaszkodott hozzá, hogy ma­gyarországi hivatalos útján vil­lámlátogatást tegyen Földváron.- Polgármesterként 1990-ben javasoltam németországi part­nervárosunknak, Gaienhofen- nek: keressenek egy települést a közép-európai régióból és bővít­sük hármasra a kapcsolatot - mondta tegnap a Somogyi Hír­lapnak Dominique Bussereau. 1991 óta a földváriak - köztük a kulturális együttesek - többször jártak már az Atlanti-óceán part­ján és Saint Georges de Didonne- i vendégeket is fogadhattak a Ba­latonnál. Földvár azt tervezi: háromévente megrendezi a part­nervárosok találkozóját A vendég megtekintette az M7-es autópálya francia techno­lógiával épülő kőröshegyi völgy- hídját is. Buffalo Samu és háreme állattartás Az országban egyedül a kaposmérői Gelencsér László tart észak-amerikai bölényeket Vas András Gelencsér László már megtanulta, hogy óvatosan kell bánni a bölényekkel Gelencsér László végig a bölé­nyekről mesél, miközben Kapós- mérő határában, a vasúton túl el­kerített birtoka felé küzdjük elő­re magunkat a jeges hóban. Az íj­készítő ugyanis, miután szakmá­jából adódóan megannyi indián­íjat, tomahawkot és pipát készí­tett, beszerzett néhányat a hatal­mas testű kérődzőkből.- Az íjkészítés révén Németor­szágban is élnek barátaim - em­lékezik a kezdetekre Gelencsér László -, akik közül ketten is fog­lalkoznak bölénytenyésztéssel. Többször is jártam náluk, és be- leszerelmesedtem az állatokba. Két éve elhatároztam, hogy be- szerzek néhányat belőlük. Az ideát tett követte, meglehe­tős utánjárást követően - enge­délyek garmadáját kellett besze­rezni a helyi jegyzőtől, a szakmi­nisztériumtól, a Duna-Dráva Nemzed Parktól, a megyei fő­állatorvostól, és még ki tudja, honnan - tavaly júniusban Regensburg mellől megérkeztek az állatok.- Az előző tulajdonos nem so­kat cicózott - folytatja az íjké­szítő -, felpakolta őket egy Volkswagen Transporterre, mö­gé akasztott egy utánfutót, és nekivágott az útnak. Három te­henet és egy bikát vásároltam. Most még kicsik, utóbbi alig 5- 6 mázsa, kifejlett korában a ton­nát is megüti majd a súlya. A „kis” bika, aki egyébként Samu névre hallgat - illetve, mint kiderült, nem hallgat sem­mire és senkire... -, gyanúsán méregeti az őt háborgatni meré- szelőket, csak akkor nyugszik meg, -amikor gazdája áthámoz­za magát a villanypásztoron és kukoricacsövet nyújt feléje.- Ilyenkor higgadtak, elfo­gadják a kezemből az ételt - te­szi hozzá Gelencsér László -, ám sohasem szabad elfelejteni, hogy ezek vadállatok. Megsi­mogatni például nem lehet őket, ha feléjük nyúlok, táma­dásnak veszik. Nem tűrnek el semmiféle háborgatást. Ennek legfőbb bizonyítéka a terület őrzésével megbízott két komondor, melyek tekintetük­ben mély tisztelettel és tisztes távolságból méregetik a hatal­mas testű emlősöket.- Néha persze meghajtják őket - így az idehaza állatker­ten kívül csak Kaposmérőn ta­lálható állatok gazdája -, ám a bölények csak addig hagyják, amíg kedvük van futkározni. Egyszer a farkaskutyám felhaj­totta őket a dombra, ám vélhető­en vakmerőbb volt a kelleténél, mert aztán végigkergették a birtokon. Valóban otthon érezhetik ma­gukat itt az állatok, hiszen ha­talmas füves területen bolyong­hatnak, melyen egy kis tó is ta­lálható, azaz minden olyan, mint őseik hazájában. A bölé­nyek igazi otthona ugyanis az Egyesült Államok északi részén elterülő Montana állam, ahol mindig harminc fokot mutat a hőmérő: csak éppen télen mí­nuszban, míg nyáron pluszban.- Nem is érdekli őket semmi­lyen időjárás-változás - állítja Gelencsér László. - Esőben, hó- ban-fagyban, hőségben kint ta­nyáznak a karámon kívül. Az etetőbe kitett szénára is csak ritkán járnak rá, jobban szeret­nek legelni, télen pedig a hó alól kitúrni a füvet. Egyetlen do­log aggaszt, félek, hogy besza­kad alattuk a jég, hiszen bizto­san nem tudnám kiemelni őket. Más veszély azonban nem le­selkedik az állatokra, amelye­ket elég nehéz lenne elkötni, ugyanis láthatóan tudnak vi­gyázni magukra. A nagy mesé- lésben ugyanis gazdájuk kicsit megfeledkezett az óvatosságról. No és, hogy elfogyott kezéből a kukorica, túl közel merészke­dett a bikához. Csak kiváló reflexeinek kö­szönheti, hogy elkerülte a kis Sa­mu helytelenítő fejmozdulatát... Minden porcikájuk értékes Nemhiába jutott csaknem a kipusztulás sorsára a bölény, hiszen minden porcikája rendkívül értékes. Húsa koleszterinmentes, nyelve a legdrágább csemegék közé tartozik a világon, bőre kiválóan meg­munkálható, szőre, mivel remek hőszigetelő, szintén keresett cikk­nek számít Hatalmas csöves csontjaiért iparművészek vetélkednek. Trófeája is magas áron kel el az erre szakosodott aukciókon. A vadon óriásai Ki ne emlékezne Kari May indi­ántörténeteiből a bölényeket hajtó rézbőrííekre, akik nyereg nélküli lovaikon fel s alá haj- kurászták a bisonokat a vége­láthatatlan észak-ameri­kai prérin. Dü- b ö r g ő föld, pendülő íjak, har­ci lárma, a kifestett arcokon a vadászat izgalma tükröződik, miközben az állatok vérben for­gó szemmel futnak az életü­kért Kevés sikerrel, hiszen mi­után az indiánok mellett a fe­hérek is rákaptak a bölényva­dászata, Észak-Amerika 50 milliós állománya a huszadik század elejére ezerre apadt Ek­kor kaptak észbe néhányan az Újvilágban, és William Homaday javaslatára védetté nyilvánították az állatot, mely­ből napjainkban már nagyjá­ból 50 ezer él vadon. Horgászdráma Czene Attila Kővári Géza marcali lakos mesélte horgásztörténetét, azt követően, hogy megjelent Halat hallal eszünk, annyira szeretjük című írásunk.. O- Halat hallal eszünk, annyira szeretjük. Hetesen és Gyékénye­sen is pecázom engedéllyel, de ízig-vé- rig balatoni horgásznak tartom ma­gam. Tisztességes vagyok, háló soha nem volt a kezemben. Egy halőr mégis többször megbüntetett, szerintem igaz- talanul. Kiróttak rám pénzbüntetést is, de ennél sokkal jobban fáj, hogy évek­re eltiltottak a Balatontól.- 2001-ben ismertem meg a halőrt, akinek telefonszámát a főnökétől kap­tam meg. Abban maradtunk, hogy jel­zem neki, ha rabsicokat vagy más rendellenességet látok a tavon. Szóltam neki akkor is, ha illegálisan lerakott há­lót találtam. Hetente találkoztunk, az engedélyemet soha nem szokta kérni. Tavaly januárban aztán eladtam a csó­nakom balatonberényi kikötőhelyét, mint számomra később kiderült, egy haragosának. Amikor ezt követően ta­lálkoztunk, közölte, hogy a süllőtilalom idején nem akar egy bizonyos területen látni. Nem sokkal később ettől 2-300 méterre horgásztam, olyan felszerelés­sel, amire csak más hal kap. A süllők ívási helyén viszont több alkalommal is láttam egy csónakot, amiből ketten tíz- kilószám fogták a süllőt. Én ezt jelez­tem a halőrnek, aki megköszönte, s ígérte, hogy elkapja őket. De nem ez történt. Amikor legközelebb találkoz­tunk a vízen, Balatonberény felől jött a motorcsónakkal, s a rabsicok mellett 60-80 méterre elhaladva integetve üd­vözölték egymást. Az a furcsa gondola­tom támadt: nem akart tanút, azért akart távol tartani innen. ©- Ezután egy más alkalommal már kérte tőlem az engedélyt, amit hirtelenjében nem találtam. Kértem, hadd nézzem meg az autó­ban, de nem engedte, hanem feljelen­tett. S azt mondta: ha nem írom alá a jegyzőkönyvet, akkor elveszi a botjai­mat. Aláírtam, mert nem akartam Siófokra utazni a botokért. Amikor távozott, megtaláltam az engedélyt a bottartó zsákban, de hiába hívtam a mobilján, kikapcsolta a telefont. Ti­zenhárom nappal később éjfélig hor­gásztam, fogtam két pontyot. Mivel éjjel nem akartam halat tisztítani, kinn hagytam a csónak mellett a hal­tartóban. Másnap reggel újra kimentem hor­gászni, s egymásután fogtam három pontyot. Mindennek tanúja volt egy horgásztárs, Szabó Zoltán. A fogáso­kat beírtam a naplóba, s elindultam haza. A parton pakolás közben ellen­őrzött egy egyenruhás rendőr. Elkér­te az engedélyem, átnézte, megkö­szönte és visszaadta. Én automatiku­san lezártam a kocsit és hazamen­tem. Otthon vettem észre, hogy az öt halat kinn felejtettem a csónaknál. Amikor visszaindultam, értesített Szabó Zoltán: ne menjek, mert a hal­őr észrevette és egy nejlonzsákban elvitte a pontyokat. ©- Balatonújlak alatt a nyugati öv­csatornán horgásztunk egy tár­sammal, mindegyikőnk két fenekező- készséggel. Mivel kapás nem volt, úgy gondoltam, összeszerelem a tél végén vásárolt új botomat úszós fel­szereléssel. Ennek kisúlyozása köz­ben érkezett a partra a halőr, s na most meg vagy! felszólítással üdvö­zölt. Elmagyaráztam, hogy próba­képp, csali nélkül dobtam a vízbe a készséget, de elvette az engedélye­met. A barátaim tudták, hogy a Bala­ton nélkül én félember vagyok, ezért biztattak, hogy menjek ki velük a víz­re, még ha nem is pecázhatok. így tet­tünk, a legtöbbször az én csónakom­mal. Egy alkalommal felhívott a halőr telefonon s azt mondta: - Itt vagyok mögötted a parton és videóra rögzítet­tem, hogy horgászol. Közöltem vele: nálam nincs horgászbot, a társam botját tekertem ki és dobtam vissza, mivel megkért rá, mert éppen evett. ©- A Somogy Megyei FM Hivatal három ügyben összesen 36 ezer forint pénzbüntetést és három év eltil­tást szabott ki rám. Utóbbit az igazi horgász nem tudja elviselni. Ért egyéb­ként még kár: a csónakom elsüllyedt, s a partra húzva kiderült, hogy öt darab 5-6 centiméteres vágás van a fenékle­mezen. Senki másét nem bántották, csak az enyémet.

Next

/
Thumbnails
Contents