Somogyi Hírlap, 2005. február (16. évfolyam, 26-49. szám)
2005-02-12 / 36. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2005. FEBRUÁR 12., SZOMBAT 5 KAPOSVÁR A polgármester kíváncsi a felújítási koncepcióra Lamperth Mónika belügyminiszter, Kaposvár országgyűlési képviselője nagyszabású iskola- és útfelújítási programot kezdeményez a megyeszékhely közgyűlésénél. Ennek lényege, hogy az önkormányzat minimális saját erő mellett a Magyar Fejlesztési Banktól kedvező feltételekkel, külön erre a célra létrehozott infrastruktúra-fejlesztési hitelhez juthatna. A képviselő szerint egymüliárd forintból a város felújításra szoruló iskoláinak és útjainak gondját is megoldhatnák. A program előnye lenne még, hogy az építkezések helyi vállalkozásokat juttatnának munkához és a foglalkoztatás problémáit is enyhíthetnék ezek a fejlesztések. Szita Károly, Kaposvár polgár- mestere kérdésünkre azt mondta: tőlünk értesült erről az elképzelésről, így a koncepcióról nem tud eleget ahhoz, hogy nyilatkozni tudjon róla, de kíváncsi rá. Minden olyan elképzelésre nyitott ugyanis a város, ami Kaposvár fejlődését szolgálja - tette hozzá. Egyre több fűtésdíjjal tartoznak a kaposváriak Egyre többen tartoznak a fűtésdíjjal Kaposváron. A vagyonkezelőnél a hátralék ösz- szege eléri a 49 millió forintot. A korábbi években előfordult, hogy az 55-57 millió forintot is meghaladta ez az összeg, ám ezt megpróbálják a legszigorúbb szankciókkal féken tartani. Komáromi Attila igazgató (képünkön) szerint a mostani 49 millió forint mínusz még kezelhető, de e fölé már nem emelkedhet a fűtésdíj-kintlévőség. Éves átlagban 40 és 47 millió közt van a távhődíjtar- tozás összege. A tapasztalatok szerint nyáron, amikor jóval alacsonyabb összegű számlákat kapnak a fogyasztók, csökken a hátralék, októberben, a fűtési idény kezdetekor emelkedni kezd, s ez a folyamat általában január végéig tart. A kintlévőség nagy része régi, hosszú hónapok vagy évek óta „göngyölített” tartozás. A téli hónapokban mindig emelkedik néhány millió forinttal, azoknak a tartozásával, akik egy-két havi díjat nem tudnak befizetni. A szolgáltató a magántulajdonban levő lakások esetében fizetési meghagyással, illetve végrehajtási eljárás megindításával próbálja rábírni a fogyasztókat tartozásuk rendezésére. Tavaly 250 esetben kellett a végrehajtási eljárás lehetőségével élni. Tolvaj fosztogatott az állatsi mogatóban Kifosztották a Meistro lovastanya élményparkját. A tolvaj az összes szárnyast elvitte a baromfiketrecből. Bár a rendőrség alig egy óra alatt elfogta a tettest, az értékes és különleges jószágok nagy része elpusztult. Jakab Edit Két hónapja nyitotta meg kapuit a Meistro lovastanyán az élménypark birkákkal, nyulakkal, szamárral, kecskével, házi szárnyasokkal és még számtalan háziállattal. A hely, ahol a gyerekek saját környezetükben ismerhetik meg, sőt kedvükre simogathatják is a barátságos állatokat, rövid idő alatt a családok kedvence lett. Ám az élményparkot mások is felfedezték, akik korántsem élményeket kerestek, sokkal inkább zsákmányt.. Tegnap reggel a lovász kétségbeesve hívta telefonon Meiszterics Lászlót, a lovastanya tulajdonosát, azzal, hogy ment volna megetetni az állatokat, de a baromfiólban már egyet sem talált. A szárnyasokat - pulykákat, libákat, búbos kacsákat, vadkacsákat s még Meiszterics László 100-120 ezer forintra becsüli a tolvaj okozta kárt egyéb különleges baromfit - néhány napja tették ki új helyükre. A területet három puli és öt németjuhász védte, ezeket lefújhatta a tolvaj. A rendőrség a helyszínelés után alig fél órával értesítette a tulajdonost, hogy valószínűleg POSTÁNKBÓL Kegyetlenség Amikor kimentek a körtönyebük- ki portára, döbbenetes kép fogadta a rendőröket és a lovastanya tulajdonosát Az udvaron vértócsa, a ketrecekben vérszomjas kutyák, előttük szárnyasok széttépett tetemei. Nem tudni bizonyosan, de az élményparkból eltűnt állatok többségének is valószínűleg ez lett a sorsa. elkapták a tettest. A büntetett előéletű fiatalember hasonló bűncselekmények miatt már régóta a rendőrség látókörében volt. A baromfiólból 30-35 különleges háziszárnyas tűnt el, ezek közül tízet megtaláltak a házkutatásnál. A többi madarat elosztogatta vagy elpusztította a tettes. Meiszterics László úgy becsüli: 100-120 ezer forint a kár. De pénzben mérhetetlen az a csalódottság, hogy képes vandál módon tönkretenni valaki egy ilyen kezdeményezést, s ezzel sok gyermek örömét. Szerencsére barátok, ismerősök, segítő szándékú emberek azonnal az élménypark megmentésére siettek, s felajánlották, hogy pótolják az eltűnt állatokat A szánkózásnak vége Igazolni kell a sikeres félévet A hónak a kisgyerekek nagyon örültek. Benépesült a cseri parkban a nagydomb szánkózó és csúszkáló gyerekekkel. Örömük azonban nem tartott sokáig. Fiatal - 15-16 év körüli - focisták érkeztek edzőjükkel, akik tönkretették a gyerekek vidámságát. Ugyanis az edző utasítására tízszer kellett nekik létől futni a domboldalon. Már a második „körben” kilátszott a föld, stoplis cipőjükkel fölszán tották a szánkópályát. Megkérdeztem az edzőt, hogy nem tudnának-e máshol edzeni? A válasz tömör és rövid volt: nem. A kicsik sírva távoztak. Mi, felnőttek pedig nem igazán födtük megvigasztalni őket, hiszen olyan ritkán esik a hó, alig van lehetőségük szánkózni. Nem értettük az edző hozzáállását. HEGEDŰS JÓZSEFNÉ Márkus Kata Keddig kell leadniuk a leckekönyvük és a második félévre érvényes beiratkozást igazoló okmányuk másolatát azoknak a káposvári egyetemistáknak, főiskolásoknak, akik albérleti hozzájárulást kapnak az önkormányzattól, vagy a város kollégiumi férőhelyein laknak Pécsett. Budai Józsejhé, a polgár- mesteri hivatal szociális és gyámügyi irodájának vezetője (képünkön) elmondta: fontos, hogy eljuttassák az igazolásokat az ön- kormányzat szociális irodájába az érintettek, a halasztás vagy egyéb okok miatt ívesen maradt férőhelyeket ugyanis a várólistán lévőkkel feltöltik. Kaposvár korábban félszáz férőhelyet vásárolt pécsi kollégiumokban, azokra minden tanév elején pályázhatnak az egyetemisták. Albérleti támogatást pedig 138-an kapnak a várostól, amelynek összege havonta 3500 forint személyenként. HOLLYWOOD MULTIPLEX PREMIER! SORSTALANSÁG (12) 11393 (mj 10.00, 12.45, 15.30.18.15, 21.00 PREMIER! MICIMACKÓ ÉS A ZELEFÁNT (kn.) 91316 (sz) 10.30, 12.30, 14.30, 16.30, 18.30 80 NAP ALATT A FÖLD KÖRÜL (kn.) 83401 (sz) 10.15, 12.45, 15.15, 17.45, 20.15 KAPTÁR: APOKALIPSZIS (16) 84152 (1) 20.30 LUCKY LUKÉ ÉS A DALTONOK (kn.) 80674 (sz) 11.00 13.00, 15.00, 17.00 VÁLÓTÁRSAK-TALÁN IGEN, TALÁN NEM (12) 86408 (f) 19.00 A TŰZBŐL NINCS KIÚT (12) 91308 (1) 21.15 HÍREK Tengerpartra készülnek a széchenyis diákok Olaszországi nyári szakmai gyakorlatot készít eiő a Széchenyi István vendéglátó-ipari szakképző a pécsi képzővel közösen. Tóth Imre igazgató elmondta: a jesolói küldöttek látogatásakor megállapodtak, hogy kora tavasszal kiutaznak és felkeresik a diákokat fogadó szállodákat, éttermeket Ezután pontosítják, hogy mennyi gyerek, hány turnusban és milyen feltételekkel utazhatna. A külföldi gyakorlatra először a végzősök kapnának lehetőséget, akik legalább három hetet tölthetnének az olasz tengerparton. (hzs) Lisztet játszott a Liszt-díjas Király Csaba Liszt-díjas zongoraművész műsorát hallgathatták meg az érdeklődők az Együd Árpád Művelődési Központban. Az esten Liszt-műveket adott elő a művész, de Beethoven V. szimfóniájának átirata is szerepelt a zongoraest darabjai közt. SOMOGYBÁN A-TOL Z-IG BllZSák Február 1-től az általános iskolában új utazó logopédiai és gyógypedagógiai szakember látja el a tanulók fejlesztését, vizsgálatát A Lengyeltótiban alakult nevelési tanácsadó szakemberei: Beráné Szabó Anna és Makarészné Lédig Ildikó, (szá) Gölle Nyílászárókat cserélnek az általános iskolában. Az oktatási intézmény teljes felújítása, átalakítása PHAREtámogatás segítségével valósul meg és 48 millió fo- rintba kerül. Az iskolában rövidesen parkettázni fognak, majd számítás- technikai és nyelvi labort alakítanak ki, tudtuk meg Kovács Ernő polgármestertől (képünkön), (ft) Karád Jótékonysági bált tartottak a művelődési házban. A szervezők színes programokkal várták a vendégeket mint például a helyi néptáncegyesület és a Rozmaring nyugdíjasklub műsora. A rendezvényből befolyt összeget a templom felújítására szánják. A teljes restauráláshoz azonban több pénzre lenne szükség, melynek egy részét pályázati úton próbálják előteremteni, (bl) Kereki A vár jövőjének tisztázását tervezi az önkormányzat a településrendezési terv keretein belül. A romot és környezetét a település vezetése turisztikai területté kívánja minősíttetni, mivel _ ott kirándulóhely kialakítását tervezik, továbbá folytatni szeretnék az évtizedekkel ezelőtt megkezdett feltárásokat a vár körül, mondta Marton Lajos polgármester (képünkön), (ft) Nagyszakácsi Több mint kettőszáztizenhétezer eurót nyert az Európai Szociális Alaptól a gyermekotthon a személyiségében sérült gyermekek oktatási körülményeinek javítására. Az összegből akadálymentesítik és átépítik az otthon épületét valamint fejlesztőszobákat alakítanak ki berendezéssel együtt, (ve) Somogyaszaló A közterületek rendezéséhez és az elszaporodó parlagfű hatékonyabb irtásához motoros fűkaszák vásárlására pályázott az önkormányzat Fajcsi János polgármester (képünkön) elmondta: a két kisgép mintegy 700 ezer forintba kerülne, amikkel az elhanyagolt portákat és kérésre az idős lakók kertjeit is rendbe lehetne tenni, (hzs) Szillok Valamennyi farsangi hétvégén tartottak bált a szulokiak. Virth József polgármester (képünkön) elmondta: a sort az iskola alapítványi bálja nyitotta, majd a svábbálok után a nyugdíjasok zenés-táncos rendezvényével búcsúztatták a farsangot (ft) Várda A Fészekrakó program meghirdetése után felgyorsítja az építési telkek kialakítását a község Az 1200 négyzetméteres területeket mintegy 1,5 millió forintért kínálnák. Var- ga András polgármester (képünkön) elmondta: első lépcsőben a bekötőút mentén, a vasút és a temető között több teljes közművesített telket szeretnének kijelölni, (hzs) A készleten lévő bemutató- és tesztautóinkat jelentfis kedvezménnyel kínáljuk! 0 : Autóink AKÁR 0% ÖNERŐVEL IS ^megvásárolhatok! »--t ttSTTTT -jv $ SUZUKLHIRT a kék SUZUKI szalon mimmummmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmimmmmmmmmmmmmmmmmm WWW.SUZUkihirt.tlU —» Kaposvár. Kond vezér u. 2. Tel.: 82/555-515 Fax: 82/555-514 * Tamási, Vasút u. 1-3. TeL: 74/573-920, 74/573.923 mall@suzukihirt.hu