Somogyi Hírlap, 2005. január (16. évfolyam, 1-25. szám)
2005-01-31 / 25. szám
4 MEGYEI KÖRKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2005. JANUÁR 31., HÉTFŐ Méhészek az uniós piacért kormánysegítség Meggyorsítják a földalapú támogatások kifizetését Újabb dokumentumok Krakus Péterről bizonyíték? Szita nem nyilatkozik feladat megoldásához, de pályázati támogatás nélkül a pénzünk kevés - mondta Forintos László polgár- mester (képünkön), (szá) Berzence A múlt heti havazás óta készenlétben áll a nagykanizsai határőr-igazgatóság valamennyi kirendeltsége - így a berzencei is hogy gépjárművekkel siessen a lakosság segítségére, ha az időjárás miatt ez szükséges. Az igazgatóság terepjárót, tehergépkocsit, mentőgépkocsit biztosít. Emellett Somogy'és Zala megye védelmi bizottságaival, valamint közútkezelő társaságaival is folyamatos kapcsolatot tart. (va) Büssii A ravatalozó felújításához adott be pályázati támogatást az önkormányzat a területfejlesztési tanácshoz. Ahhoz, hogy a törvényi előírásoknak megfeleljenek, az egymillió forintos saját erő mellé még kétmillió forint támogatás kéne. (szá) Csurgó Négy napot töltött a városban egy vrsari és poreci birkózókból álló csapat. A 17-22 éves hor- vát sportolók itt edzettek és barátságos futballmérkőzést játszottak, valamint kaposvári birkózókhoz is ellátogattak. Csurgó testvérvárosi kapcsolatot ápol Vrsarral. (va) Csurgó A hét végén tartotta hagyományos zenészbálját a Fehérvári József Zenei Egyesület a közösségi házban. A rendezvényen fellép az egyesület fúvószenekara és ma- zsorettcsoportja, valamint a nagy- kanizsai ifjúsági fúvószenekar is. Az egyesületet vezető Horváth EndBate Drágább lett a folyékonyhulla■ dék-szállítás a településen. Az eddigi négyezerötszáz forint helyett ötezer plusz áfát fizetnek a szolgáltatás megrendelői, és ennek a lakosság nem örül - tudtuk meg Zsalakó Ernő (képünkön) polgár- mestertől. Az áremelést az okozta, hogy az önkormányzat törvényi előírásnak megfelelően szerződést kötött egy vállalkozóval, (szá) Bárdudvarnok Az esélyegyenlőség minisztériumához adott be pályázatot az önkormányzat. Az orvosi rendelő akadálymentesítéséhez kérnek mintegy hárommillió forint támogatást. A saját erőt biztosítani tudjuk a kötelező re tevékenységéért a közelmúltban közművelődési díjat kapott, (ft) Gölle-Budapest Fekete István születésének 105. évfordulójára készült el a neves író életét bemutató film. A műben nemcsak Az író életével, hanem kedves somogyi tájaival is megismerkedhet a nagyérdemű. A készítő Ignácz Magdolna munkáját többek közt a megyei ön- kormányzat is támogatta, (szá) Hetes Az utánpótlás felkutatásáért rőplabdaedzéseket tart az iskola tornacsarnokában Kelemen István, az 1. MCM RC Kaposvár vezetőedzője. A heti rendszeres- • ségű foglalkozásokon a sportág alapjait 15 hetesi fiú és lány sajátíthatja el az extra ligás férficsapat mesterétől, (hzs) SOMOGYBÁN A-TOL Z-IG F. Szarka Ágnes Jellegzetes, édeskés, fűszeres illat terjengett szombaton a Kaposvári Egyetem konferenciatermének előterében. Ami nem csoda, hiszen a régió méhészei tartották 7. találkozójukat, s közülük sokan hoztak kóstolót is. A legnagyobb érdeklődés Pásztohy András FVM politikai államtitkár előadását kísérte. A méhészek többségét a várható támogatások összege érdekelte.- A Magyar Méhészeti Nemzeti Programot elfogadták Brüsz- szelben, ennek alapján egymilli- árd forintnyi támogatást kapnak a méhészek, amelynek felét az unió, felét a kormány biztosítja. A következő években egyébként jelentős mennyiségű támogatás várható. 2007 és 2013 között új költségvetési ciklus indul az Európai Unióban, amelynek kimunkálásában a kormány és a parlament mellett a magyar gazdálkodók, termelők is részt tudnak venni. A földalapú támogatásokkal kapcsolatban Pásztohy András elmondta: 208 ezren igényelték és eddig 120 ezren kapták meg. A miniszterelnök utasította a mezőgazdasági tárcát, hogy a kifizetéseket gyorsítsa meg, és pluszban hektáronként még héttoes mim a mez. a meneszeK uiznan a magyar es az uniós Kurmanyuan, nugy veum az eruenemei ezer forintot biztosítson a nemzeti kiegészítésből. Felhívta a méhészek figyelmét: csak a kiváló, különleges minőségű áru lehet versenyképes az unióban. Hozzátette: a magyar agrárkormányzat továbbra is azon lesz, hogy az uniós piacot megvédjük a harmadik országból származó gyenge minőségű mézzel szemben. Mattyasovszky Pál tudományos igazgató előadásában az unió élelmiszer-biztonsággal, az áruk nyomon követhetőségével kapcsolatos elvárásairól beszélt.- A minőség mellett a termékek biztonsága került előtérbe, különösen az elmúlt időszak élelmiszer-eredetű botrányai miatt. Ezeknek a szabályoknak a betartása nem ördöngösség, a legkisebb termelő is meg tudja oldani - mondta. Bross Péter, az OMME elnöke szerint a jelenlegi válságból csak összefogással van kiút.- A honi méhészekkel közösen azért lobbizunk, hogy az unió szabjon gátat a külső országokból érkező korlátlan mézimportnak, hiszen több ezer tonna eladatlan, unióban termelt méz van. A magyar méz vüágszínvo- nalú, de ha a fogyasztó nem tudja, hogy ki, hol termelte, akkor nincs választási lehetősége és esetleg akaratlanul kínai mézet vásárol a magyar helyett. Megyei politikusok népszerűségi listája Tegnap délig telefonon és sms- ben szavazhattak olvasóink: kit tartanak Somogy megye legismertebb, illetve legnépszerűbb politikusának. Az első szavazás óta változtak a vélemények, különösen sok szavazatot kapott Szita Károly. Kaposvár Fideszes polgármesterére hatszor annyian szavaztak, mint decemberben. Feigli Ferencre tízszer any- nyian, ám így is csak a harmadik helyre tudott feljönni. Összesen 2238 szavazat érkezett, ebből 2095-öt tudtunk figyelembe venni. A többi hívás esetében vagy a hívó nem billentyűzött be sorszámot, vagy az történt, hogy ugyanarról a telefonszámról 10-nél több szavazat érkezett ugyanarra a jelöltre. Ilyen esetekben a hívásokat nem a név mellé, hanem külön helyre gyűjtötte a számítógép. Újból megjegyezzük: ez a szavazás nem közvélemény-kutatás, mert nem felel meg annak szabályainak. íme a számok, zárójelben a decemberi eredmények. A Népszabadság szombati számában olyan dokumentumot közölt, amely a lap szerint egyértelműen bizonyítja, hogy a Krakus Péter fedőnevű III/II-es egykori ügynök nem más, mint Szita Károly (képünkön). A cikk szerint a szerkesztőségbe pénteken feladó nélküli küldemény érkezett, benne egy fénymásolt dokumentummal, amely a kaposvári polgármester személyi azonosítóit tartalmazza, valamint azt, hogy 1980. július 1-jén szervezték be és katonai objektumokat kellett biztosítania. A Népszabadság nemzetbiztonsági szakértőktől megtudta, hogy a dokumentum annak a kartonnak a fénymásolata, amit az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában Szita Károly kaposvári polgármester rendelkezésére bocsátottak. A dokumentum tehát hitelesnek tekinthető, írja a lap. Az Index internetes portál szerint a gyűjtő tartalmazza a Krakus Péter fedőnevű titkos megbízott jelentéseit, az őt tartó tisztek feljegyzéseit is. Az írásos jelentést írt. A dossziéban található egy olyan kigyűjtés is, amely tartalmazza a jelentésekben szereplő személyek nevét ábécé-sorrendben. A kilencéves működés alatt 23 személy neve került az iratgyűjtőbe. Az MSZP kaposvári szervezete sajtóközleményében ismét azt kéri Szita Károlytól: jelezze írásban a történeti levéltár felé, hogy közszereplőnek tartja magát, ezzel az iratok szabadon megismerhetők lennének. Szerettük volna, ha Szita Károly elmondja lapunknak a véleményét, ám nem sikerült őt elérnünk. Patkóhullás Somogynak minősítés A lovasturizmus dicsérete A Magyar Lovasturizmus Szövetség ismét minősítette az összes lovasbázist a Dél-Dunántúlon. Az általános tapasztalat az volt, hogy a régió az országos átlag szintjén áll Fábos Erika A 72 lovardából 20 kapott patkós minősítést. -* jobbaknak öt patk Ezt a lovak felkési sége, a szolgált; szakmai színvona kialakított körny és a vendéglátás rülményei alapjái lik oda. A régiób mét egyedül egy gyi érdemelte ki minősítést: a s Török Lovastany posvári Meistro klubot pedig s az elismert lo1 közé sorolták. Hegyi Zsuzsa mus Részvény) nántúli mark elmondta: a minősítéseket a turisztikai bálon adták át. Az eredményeket saját kiadványaiban és speciális tematikus kiadványokban is közzé teszi a Magyar Turizmus Rt. Ahogyan az elmúlt Kaposvár Megkezdődtek a középiskolai felvételik. Kaposváron és környékén több mint ezer nyolcadikos diák vizsgázik. A hétvégén három iskolában is központi felvételit írtak. A Munkácsy gimnáziumban 450-en, a Noszlopy Gáspár Közgazdasági Szakközépiskolában 160-an, az Eötvös Loránd Műszaki Középiskolában csaknem 270-en oldották meg a feladatlapot. A tanulóknak február 18-áig kell eldönteni, hol szeretnék tanulmányaikat folytatni.