Somogyi Hírlap, 2005. január (16. évfolyam, 1-25. szám)

2005-01-05 / 3. szám

6 SPORT SOMOGYI HÍRLAP - 2005. JANUÁR 5., SZERDA Hazatér nyáron a mester röplabda Demeter György török csapata 17 meccs óta veretlen Wylie Körmenden már bemutatkozhat kosárlabda A hetedik külföldi Demeter György nyáron mindenképpen hazatér Törökországból Karácsonykor és szilvesz­ter előtt egy nappal még bajnokit játszott török csapata, amelyet annak rendje és módja szerint meg is nyert. Demeter György edző ezért a meg­lehetősen sűrű program ellenére is egy hét sza­badságot adott a játékosa­inak, s így itthon kö­szönthette az új évet. Fenyő Gábor Igencsak érdekesen alakult az év vége a Kométa-Kaposvár - és a magyar férfi röplabda-váloga­tott - egykori sikeredzője, De­meter György számára. Kará­csonykor, december 25-én, majd öt nappal később is bajno­ki meccset játszott csapata, a tö­rök Erdemispor Eregli. Az volt a bajnoki alapszakasz első köré­nek utolsó két meccse, s akár­csak az előző 15-öt, ezeket is si­kerrel vették. A hazaút sem volt egyszerű, hiszen az óév utolsó és az új esztendő első napján nem volt közvetlen légi járat Isztambul és Budapest között. így aztán Demeter György jobb híján Bécsbe repült, s onnan autózott tovább Kaposvárra.- Az idei bajnoki szezonban is ma­gasra tették a mércét a török klubnál; nevezetesen megvédeni a bajnoki cí­met Úgy tűnik, jó úton járnak.- Ne kiabáljuk el, hiszen messze még a vége. A 34 meccsből álló bajnoki alapsza­kaszt még követi egy (dupla) rá­játszás; a legjobb négy csapat két kört játszik majd egymással semleges helyszíneken. Azaz a bajnoki alapszakasz nyertese akár a negyedik helyen is kiköt­het végül, mint ahogy az a legutóbbi szezonban történt - mondta Demeter György, aki ja­nuár 9-én repül majd vissza tö­rök klubcsapatához.- A jelek szerint jól választottak légi­ósokat is.- Három amerikai játéko­sunk van, akik tagjai voltak az athéni olimpián negyedik he­lyezett USA csapatának. Igaz, nem ők voltak a válogatott kulcsfigurái, de azért megvan a kellő tekintélyük, s eddig nem is okoztak csalódást.- Gondolom, a nézőszámra sem pa­naszkodhatnak.- Amióta megy a szekér, rendre telt ház előtt játszunk; ez jó háromezer nézőt jelent.- Mi az alapvető különbség a török és a magyar röplabdasport között?- Nemcsak minőségi, hanem mennyiségi különbség is van. Törökországban sokkal többen röplabdáznak, így aztán na­gyobb a merítési lehetőség is, s csak a legjobbak tudnak meg­kapaszkodni az élcsapatokban. Ennek egyenes következménye, hogy jó, színvonalas meccsek vannak a bajnokságban.- Ezek szerint minden a lehető leg­nagyobb rendben Törökországban.- így igaz, csak hát a csalá­dom... nagyon hiányoznak. Aki nem dolgozott még külföldön, talán el sem tudja képzelni, milyen nehéz egyedül. Úgy­hogy bármilyen jól megy a so-' rom török földön, úgy döntöt­tem, a nyáron mindenképpen hazatérek.- Csak nem egykori nagy sikerei színhelyén, Kaposváron képzeli el a folytatást?- Nincs kizárva... Az aranyember Az egykori több mint 200-szoros válogatott Demeter György kecske­méti színekben szerezte az első bajnoki és kupaaranyát, s törökor­szági évei alatt is többször állhatott dobogóra. Az 1991 és 2003 kö­zötti kaposvári korszakát - előbb játékosként, majd edzőként - hét bajnoki és nyolc kupaelsőség jelzi. Tavaly a török Erdemirspor Ereglivel szerzett bajnoki címet, s idén is ugyanez a céljuk. Szövetségi jutalmazás a megye legjobbjainak asztalitenisz Borda és Kiss az összetett megyei amatőr győztes Hári Zsófia a dobogó tetején Molnár G. Szekszárdon karateversenyt ren­dezett az Ippon Karate Egyesület. A viadalon részt vettek a balaton- szárszói karatékák is, akik hat - egy arany, két ezüst, három bronz - éremmel térhettek haza az erőpróbáról. A Balaton-parti karatékák közül Hári Zsófia érte el a legjobb eredményt, miután kategóriájában a dobogó legma­gasabb fokára állhatott fel. Eredmények: 6 évesek, leá­nyok kata: 1. Hári Zsófia. 11 évesek, fiúk kata: ..3. Fonód Ákos. 12 évesek, fiúk kata: ...2. Kenyér Ádám. 12 évesek, fiúk kata: ...3. Simándi Gergő. 16 éve­sek, leányok kata: ...2. Szabó No­émi. 10 évesek, leányok kumite: ...3. Merkei Dóri. Az összetett eredmény ki­hirdetésével véget ért a megyei amatőr asztalite­nisz-versenysorozat. Kun Z. A Somogy Megyei Asztalitenisz Szövetség 2004. évi amatőr ver­senysorozata a balatonszárszói viadallal fejeződött be. Össze­tettben a versenykiírás szerint - az elérhető pontok alapján - ér­tékelték az indulókat A taszári, nagyatádi, nagybajomi, kapos­vári és balatonszárszói fordu­lókban elért helyezések szerint az alábbi végeredmény szüle­tett: Nők: 1. Borda Ilona (Kapos­vár), 2. Baksa Ivett (Kaposvár), 3. Garbóczi Tünde (Kaposvár). Férfiak: 1. Kiss Gábor (Nagy­atád), 2. Androsics Zoltán (Nagy­bajom), 3. Pomozi László (Nagy­atád), 4. Kovács János (Kapos­vár), 5-6. Balaton Ferenc (Sió­fok) és Lomnici Attila (Taszár). A helyezettek a Balogh József em­lékversenyen vehették át díjai­kat. A Magyar Asztalitenisz Szö­vetség 2004-ben ünnepelte mű­ködésének 80. évfordulóját. Eb­ből az alkalomból kitüntetések­kel ismerték el a sportági mun­kát. Somogyból négyen része­sültek díjazásban. Antal Csaba főtitkár a működés és gazdálko­dás terén végzett szervezőmun­kájáért, Báli Tibor, a játékveze­tői kar vezetője felkészítői, to­vábbképző tevékenységéért és a különböző versenyek lebo­nyolításában végzett munkájá­ért vehetett át elismerést. Hű­vösvölgyi Pétert a balatoni kör­zetben a felnőtt- és az utánpót­lás versenyek előkészítésében és lebonyolításában végzett munkájáért, míg Okos Balázst az utánpótlás felkészítéséért, versenyeztetéséért és a megyei bajnokság eredményeinek szá­mítógépes feldolgozásáért ju­talmazták. A kitüntetéseket Dómján Tamás, a megyei szö­vetség elnöke adta át az emlék- versenyen. A Balaton-partra költözik a mezőny sakk Először csatáznak Lellén Január 8-án kezdődik Somogy megye felnőtt egyéni sakkbaj­noksága. A rendre népes mezőnyt vonzó verseny külön­legessége, hogy több évtizedes hagyomány szűnik meg. A So­mogy Megyei. Sakkszövetség idén első ízben nem a megye- székhelyen, hanem Balaton- lellén rendezi a versenyt. Nevezni 2005. január 5-én 12 óráig lehet Misetáné Burján Anitánál. A szombaton rajtoló erőpróba helyszíne a balaton­lellei Művelődési Ház lesz. A sorsolás is itt lesz az első ver­senynapon 9 óra 30 perckor. A megnyitót követően 10 órától az első forduló mérkőzésein csatázhatnak a résztvevők. A versenyen a FIDE verseny és játékszabályok érvényesek. A kilencedik, zárófordulót febru­ár 26-án, szombaton 10 órakor rendezik. Délután (16.30 óra) pedig már a legjobbak vehetik át jól megérdemelt díjaikat. érkezett a Kaposvári KK-ba Tegnap már új csapatával edzett Joe Wylie, aki a sze­zon további részét a somo­gyi megyeszékhelyen tölti. Kun Zoltán Mint arról már lapunkban beszá­moltunk, Kaposvárra érkezett az amerikai Joe Wiley (képünkön), akit centerposztra szerződtetett a Kaposvári KK vezetése. A 36 esztendős játékos tegnap aláírta szerződését és azonnal bekap­csolódott a közös munkába. A ko­saras a magyar bajnokságban és az ULEB-kupában is pályára lé­pett a Debreceni Vadkakasok szí­neiben. Előbbiben szerzett ta­pasztalatai sokat érhetnek a foly­tatásban. A távozó Jibrahn Ike te­hát nem váltotta be a hozzá fű­zött reményeket, így nem hosz- szabbítottak vele szerződést. Honfitársai, az ujj törést szenve­dő amerikai Jason Crowe, vala­mint Aaron Harper már szintén távoztak Kapos­várról. Joe Wylie ezzel már a hete­dik külföldi játé­kos, aki pályára léphet a somo­gyiaknál. Közü­lük a szlovén Ales Kunc és Neje Stmad és az amerikai Dávid Mo- seley továbbra is élvezi a bizal­mat. A bajnoki és Magyar Kupa címvédő gárda jelenleg a kilence­dik helyen áll a bajnokságban, így minden megszerzett pontra égető szüksége lenne. A szom­battól kezdődő folytatás pedig igen nehéz sorozatot ígér. A Marc- Körmend otthonában kezdenek Filipovicsék, majd a Debrecen el­leni hazai, az Albacomp elleni idegenbeli fellépés következik. Az alapszakasz első körét január 29-én Kaposváron zárja a csapat, amikor az Atomerőmű SE látogat a somogyi megyeszékhelyre. HÍREK Előre léptek a mérőiek sakk A kaposmérői Tandem SE versenyzői szép eredményt értek el - a négy somogyi gár­da közül a legjobbat - a négy­napos Országos ifjúsági sakk csapatversenyen. A budapesti, 52 csapatot felvonultató erős mezőnyben FIDE-mesterek is szerepeltek. A Miovecz Bálint, Miovecz Ádám, Egyed Zsom­bor, Egyed Lenke, Bozsoki Ba­lázs és Grátz Sarolt összeállí­tású kaposmérőiek végül a 24. helyet szerezték meg. Eredmé­nyük azért is szép, mert ere­detileg a 44. helyre rangsorol­ták őket (kz) Csütörtökön folytatják KISPÁLYÁS labdarúgás Csütör­tökön folytatódik az Irodagép Kupa téli városi kispályás te­remlabdarúgó-bajnokság. A ka­posvári Táncsics Mihály Gim­názium sportcsarnokában a 7. forduló mérkőzéseit rendezik. A program: Nyár TC-Bőszénfa 17 óra; Szódavíz-Mil-Int 17.35 óra; Kutyaütők-Mad-Day 18.10 óra; Ten Groupe-Mela Feed 18.45 óra; Haverok-Gec- co étterem 19.20 óra; CD Box- Béke étterem 19.55 óra; Au- tóscentrum-QLR Profil 20.30 óra; Kaposvári Egyetem-Pos­tás 21 óra; Citroen Budai- Kaposatlas 21.30 óra. (kz) Családi aranyérmek Nagy Róbert (Nagyberki) és Nagy Rita (Nagyberki) győzelmével ért véget a Nagyberkiben rendezett amatőr tekeverseny. Molnár Gábor Nagyberkiben amatőr férfi és női tekeversenyt rendezett a Kaposmenti Sportszervezői Körzet. A 33 induló között az erősebbik nemnél a döntőben Nagy Róbert (Nagyberki) nyert Molnár Rudolf (Kaposvár) előtt. A 3. helyen Bóna Károly (ké­pünkön, Mosdós), a negyediken Marosi János (Attala), az ötödi­ken Mészáros József (Kaposvár), A testvérek diadala A férfiaknál Nagy Róbert (Nagyberki), a hölgyeknél pe­dig Nagy Rita (Nagyberki) dia­dalmaskodott a Nagyberkiben rendezett amatőr tekeverse­nyen. A dolog érdekessége, hogy a győztesek testvérek és mindketten kaposvári verseny­zőt vertek meg a döntőben. a hatodikon Császár György (Ka­posvár) vég­zett. A hölgyek­nél is Nagy- berki-Kapos- vár összecsa­pást láthattak a fináléban az ér­deklődők. A do­bogó legmagasabb fokára - ez­úttal is a berki színeket képvi­selő sportoló - Nagy Rita állha­tott fel. A 2. Lapatné Kővári Re­náta (Kaposvár), a 3. Horváth Magdolna (Kaposvár), a 4. Ba­bák Jstvánné (Nagyberki), míg az 5. Böjté Jstvánné (Nagyberki), a hatodik pedig Putnoki Nikolett (Kaposvár) lett. A verseny végeredménye: Nők: 1. Nagy Rita (Nagyberki), Lapat­né Kővári Renáta (Kaposvár), 3. Horváth Magdolna (Kaposvár), 4. Babák Istvánná (Nagyberki), 5. Böjté Istvánná (Nagyberki), 6. Putnoki Nikolett (Kaposvár). Férfiak: 1. Nagy Róbert (Nagy­berki), 2. Molnár Rudolf (Ka­posvár), 3. Bóna Károly (Mos­dós), 4. Marosi János (Attala), 5. Mészáros József (Kaposvár), 6. Császár György (Kaposvár).

Next

/
Thumbnails
Contents