Somogyi Hírlap, 2005. január (16. évfolyam, 1-25. szám)
2005-01-05 / 3. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2005. JANUÁR 5., SZERDA HAZAI TŰKOR 3 Több pénz a kismamáknak? per A Legfelsőbb Bíróság dönt majd a jövedelempótlékról Három esztendő helyett öt évre visszamenőleg kamatokkal együtt kéri a kismamák elmaradt jövedelempótlékát Radovics Csilla. Újabb pénzhez juthatnak a kismamák a korábban elmaradt jövedelempótlékok kapcsán. Ugyanis a Legfelsőbb Bíróság nemrég befogadta azt a felülvizsgálati kérelmet, amely az eddig kifizetett három esztendő helyett öt évre visszamenőleg és kamatokkal együtt kéri a járandóságot. Szakács Árpád Az indítványt az a Radovics Csilla jegyzi, aki korábban megnyerte azt a pert, amelynek alapján három évre kamatok nélkül fizettek közel 300 ezer anyának. A jogász nem elégedett meg ennyivel. Szerinte államigazgatási jogkörben okozott kár címén az államot is kártérítési felelősség terheli, ezért öt évre kell fizetni a kamatokkal együtt. Radovics fejülvizsgálati kérelmével azután fordult a legmagasabb bírói fórumhoz, hogy a Fővárosi ítélőtábla szeptember végén elutasította keresetét a pénz kifizetésére vonatkozóan. A Fermanné Polák Zita, Molnár Ágnes és Hegedűs Mária alkotta bírói tanács által meghozott ítélet lényege az Az anyukák elmaradt jövedelempótlék iránti kérelme feladta a leckét a bíróságnak volt, nem kirívó jogértelmezési tévedés, hogy az állami hivatalok azért nem folyósították a jövedelempótlékot, mivel úgy tekintették, az beépült az új gyes összegébe. Szerintük nem felróható mulasztásról van szó, emiatt pedig nem áll fent a kártérítési felelősség.- Az ügyben egyértelműen felróható mulasztásról van szó, hiszen a hivatalok dolgozóinak tudniuk kellett volna, hogy hatályban van a jövedelempótlék kifizetésére vonatkozó törvény érvel Radovics Csilla. Hozzátette: egyértelmű, a jogszabály nem ismerése nem mentesít. pontos fogalmát, az pedig megegyezik a beadványában feltüntetett érveléssel. Több tízmilliárdos tét a per tárgya egyelőre megjósolhatatlan, milyen hatása lesz a költségvetésre nézve, ha a Legfelsőbb Bíróság igazat ad Radovics Csillának. 2003-ban közel 300 ezer kismamának fizettek akkori bírósági döntés alapján, három évre visz- szamenőleg. Kamatok nélkül ez közel 35 milliárd forintos többletterhet jelentett a költségvetésnek. Egyes becslések szerint ennek az összegnek akár kétszeresét is elérheti a jelenlegi per tárgya. Választási bizottság előtt a népszavazás eredménye vizsgálat Átnézték a jegyzőkönyveket Tisztázatlan körülmények a Centrum Pártban szakadás Kiléptek az alapítók Lapzártánk után, késő estébe nyúló ülésén döntött tegnap a december 5-i népszavazás eredményéről az Országos Választási Bizottság (OVB). A testület három héttel ezelőtti határozatában már elfogadta a szavazás végeredményét, de a Magyarok Világszövetsége kifogásainak helyt adva a Legfelsőbb Bíróság (LB) megsemmisítette azt. A legmagasabb bírói fórum 1154 szavazókörben rendelte el a jegyzőkönyvek ellenőrzését. Ezek során 219 esetben találtak eltérést a korábbi adatokhoz képest Ez érdemben nem befolyásolta a végeredményt. Ficzere Lajos, a testület elnöke beszámolt az LB azon tegnapi döntéséről is, amely szerint Gajdi József tekinthető az OVB MDF-es tagjának. A közelmúltban Dávid Ibolya pártelnök által indoklás nélkül visszahívott Cservák Csaba élt kifogással az ügyben. ■ Szakács Á. Kilépett a Centrum Pártból a szerveződést létrehozók többsége - erősítette meg lapunknak az információkat Gyenesei István, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke. Az indoklás szerint a Harmadik Oldal Magyarországért, a Magyar Demokrata Néppárt és a Zöld Demokraták úgy vélik, a párt nem tudta hatékonyan ellátni feladatát, azért a Centrum mellett a politikai középen dolgozó új szerveződésben látják a jövőt. Kupa Mihály, a párt elnöke hangoztatta: a Centrumot magánszemélyek alapították, annak pártok nem voltak tagjai, így nem is tudtak küépni belőle. A Centrum 2001 novemberében alakult a KDNP és a most kilépett három szervezet részvételével. A 2002-es választásokon meglepetésszerűen 3,9 százalékot értek el, ami után mintegy hetvenmiUiós állami támogatásra jogosultak. ■ Szakács Á. POLITIKUS OK-MAGÁNÜGYEK Latorcai János szerint unokái politikus alkatok ^ ; : LATORCAI JÁNOS, Esztergom Meszes képviselője büszke a négy unokájára. A két nagyobb, Zalán Álmos és Levente Hunor ugyanabba az óvodai csoportba jár. Mindig megvédik egymást Egyszer egyikük beleharapott az óvónő fenekébe, mert az megfegyelmezte a testvérét. - Elmagyaráztam nekik, nem szabad ilyet tenni. Megígérték, többet nem fordul elő. Politikus alkatok, meglátjuk, meddig tart a fogadkozás - mesélte nevetve a honatya, (k) A párttitkár kérte, változtassa meg gúnynevét A MISKOLCON LAKÓ LENÁRTEK ANDRÁSNAK, a Fidesz Borsod megyei képviselőjének kitold lásból a Lenin gúnynevet adták az egyetemen. 1979-ben egy finn kórus látogatott hozzájuk. A külföldieket két hétig tejben-vajban fürösztötték. Miután hazatértek, köszönő levelet írtak. Mivel nem tudták a velük foglalkozó magyar diák nevét, a hálájukat Leninnek címezték. Ezt követően a párttitkár megkérte Lenártek Andrást, változtasson gúnynevet, (pg) Kovácsné dr. Horváth Klára a lélektannal ismerkedik KOVÁCSNÉ DR. HORVÁTH KLÁRA, a szocialisták Komárom megyei ország- gyűlési képviselője mostanában a boldogságról, a világ- és önismeretről, valamint a szórakozásról szóló könyveket olvas. - Újabban a lélektan is érdekel. Hiszem, hogy minden vezetőnek meg kell ismernie az emberi lelket. Ez fontos, mert munkájában, kapcsolatainak alakításában, tárgyalásain kiválóan hasznosíthatja - vallja a képviselőnő, Bábolna polgármestere, (k) Suchman Tamás százéves plakátra bukkant SUCHMAN TAMÁS szocialista képviselő szenvedélyes könyvgyűjtő. Aukciókra, antikváriumokba jár, megpróbál megszerezni minden ritkaságot. Legutóbb egy 1905-ös szociáldemokrata plakátra bukkant. A szórólap a kormányt ostorozza. Alkotmánysértéssel, a katonai törvények áthágásával vádolja a Khuen-Héderváry kormányt, ellenállásra agitál. A Marcaliban élő politikus nemcsak a nyomdai ritkaságnak örül, de a tartalmával is egyetért, (sb) iiiiiga Eddig matathattak, most mutathatunk STEINBACH ZSOLT „mutasd a táskád, és megmondom, ki vagy! Legalábbis, hogy nem vagy-e tolvaj” - akár ez is lehetne a mottója a most életbe lépett szabálymódosításnak. Ennek lényege, hogy az üzletekben az alaposan lopásgyanús esetekben is megszűnt a biztonsági őrök joga a vevők szatyraiban való „matatáshoz”. Azaz a meggyanúsított vásárlók önkéntes alapon dönthetnek arról, feltárják-e táskájuk tartalmát, vagy várnak a rendőrök kiérkezéséig. a korábbi jogszabályt az Alkotmánybíróság elmarasztaló döntése miatt változtatták meg. Hamarosan a vagyonvédelmi törvény egyéb, túlhaladott passzusait is módosítani fogják. A kérdés persze az: jobb, nemesebb lesz-e mindettől a világegyetem? Például erősödnek-e a vásárlók és a biztonsági őrök közötti hagyományos barátság kötelékei, vagy sem. A helyzet az, hogy a többség eddig is igyekezett bizalmasan kezelni az elvileg minden normális ember számára kínos lopásgyanús eseteket. A szakmát színvonalasan művelő, intelligens biztonságiakra ez bizonyosan érvényes. Nekik nyilvánvalóan nem jutott eszükbe egyből belekotorászni a gyanús vásárlók szatyraiba. Ha pedig valakit az emberiség hátsó udvarából szalasztottak biztonsági őrnek, az úgyis talál megfelelő alkalmat hatalma fitogta- tására. Az új helyzetben például ugyanúgy ráordíthat majd az egész áruház füle hallatára bárkire: „Nyissad má’ szét a táskádat, különben rád hívom a zsarukat!” lopni pedig továbbra sem szabad. HÍRSAV C£T2JvlEU2. pénzváltó Kaposvár, Fő u. 12. Pénznem I egységre Vétel Éledés EUR 242.2000 248.0000 USD 180.0000 184.9000 GBP 341.0000 351.0000 CHF 156.5000 160.5000 SKK 6.1000 6.6000 Közületeket is kiszolgálunk! Érvényben: január 4. TeL: 82/312-951 Nyitva mindennap: 8-21 óráig munkacsoportjának vezetője. „A zöldkommandó lényege,-hogy legyen olyan szem és legyen olyan bírságolási erővel rendelkező kéz (...), amelyik az utcát járva, bejelentésre vagy hivatalból eljárva azonnal intézkedhet”. (sb) Elektronikus felvételi a felsőoktatásban Megemlékezés az ázsiai katasztrófa áldozatairól a kormány a délkelet-ázsiai országok lakosságával és valamennyi áldozat hozzátartozójával együttérez. A nemzet őszinte gyászának kifejezésére január 5-én délben a Parlament előtt katonai tiszteletadással felvonja, majd félárbocra engedi a lobogót. A kormány kéri a közintézmények vezetőit, hogy szerdán délben tartsanak háromperces gyászszünetet, (sb) az idén nyílik először lehetőség arra, hogy az egyetemekre, főiskolákra jelentkezők elektronikus postán jelezzék szándékukat. Az elektronikus levél küldésének módjáról a www.felvi.hu honlapon lehet tájékozódni. Csak azok jelentkezhetnek ilyen módon, akik normális, tehát nem „kereszt- féléves” képzésre szeretnének beiratkozni. A felsőoktatási iroda honlapja január elsejétől elérhető, (sb) Fidesz-MPSZ: a kormány haladéktalanul fizessen Kétszáz forint az ázsiai áldozatokért a Fidesz javaslatot tett a kormánynak a kis- és középvállalkozók, a gazdák és a Tisza mentén élő emberek érdekében - ismertette áder János frakcióvezető. A Fidesz javasolja, hogy haladéktalanul fizessék meg a visszatartott forgalmi adót, a magyar gazdák kapják meg a támogatásokat, a kormány kezdjen tárgyalni Romániával, a Tisza mentén élő másfél millió ember biztonságáért, (sb) Létre kell hozni a zöldkommandót a szocialista párt szerint meg kell kezdeni a zöldkommandó létrehozását - állítja orosz Sándor, az MSZP környezetvédelmi kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter bejelentette, hogy a három rádió- telefonos cég a Matáv Rt.-vel közösen segít az ázsiai katasztrófa áldozatain. Beindítanak egy adományvonalat. Minden telefonáló hívásonként 200 forinttal járul hozzá az ázsiai károk felszámolásához. Kovács megállapo- • dott az indonéz nagykövettel egy közös program kidolgozásában is. (sb) A miniszter közös programot dolgoz ki az indonéz nagykövettel Utalt arra, hogy a Legfelsőbb Bíróság hasonló ügyben már meghatározta a felróhatóság