Somogyi Hírlap, 2005. január (16. évfolyam, 1-25. szám)

2005-01-29 / 24. szám

5 SOMOGYI HÍRLAP - 2005. JANUÁR 29., SZOMBAT KAPOSVÁR Egyre kutyábbul érzik magukat a gazdik mérgezés A Zselic-Kertvárosban ismét több állattal végzett a veszélyes gyomirtó szer Akinek életben van a kutyája, örülhet. Van olyan család, amelyiknek egy hét alatt két házőrzője pusztult el Vas András Zrínyi iskola a sulifalon Az Együd Árpád Művelődési Központban minden hónap­ban más kaposvári iskola kap lehetőséget a bemutatkozásra. Az intézményeknek egy egész fal áll a rendelkezésére. Ez al­kalommal a Zrínyi iskola mu­tatkozik be. Az iskola tanulói a farsanggal kapcsolatos dí­szeket, maszkokat, álarcokat készítettek. A kiállítás február 12-ig látható. Lamperth Mónikának csak ad­dig volt fontos a kaposvári ivóvíz minősége, amíg 2002-ben saját kampánycéljait szolgálta. Mátrai Márta, a szociális és családügyi bizottság elnöke, Fideszes or­szággyűlési képviselő (képün­kön) fogalmazott így tegnapi saj­tótájékoztatóján. Szerinte azzal, hogy a kormány tavaly elutasí­totta a város címzett támogatási kérelmét vízminőség-javító programjának befejezéséhez, a belügyminiszter asszony nem teljesítette választási ígéretét. Az Megkezdődött a felvételi Mintegy ezer 8. osztályos álta­lános iskolás ír majd központi felvételit Kaposváron és kör­nyékén. A Munkácsy gimnázi­umban tartották az első közös írásbelit: ott 40 hatodikos diák vizsgázott már. A gyerekek február 18-áig dönthetik el, hogy melyik intézményt vá­lasztják. Horvátországban a turistaegyesület A horvátországi Vincetúrán hazánkat a kaposvári Meteor Természetbarát- és Turista Egyesület képviselte. A csak­nem ezer főt megmozgató ese­ményen 16 kilométert gyalo­goltak. Útközben szőlőmetszé­si szertartást végeztek a túrá­zók, vagyis a tőkékre kihelye­zett kolbászokból metszettek, majd a helybeli gazdák borkóstolásra invitálták a ter­mészetjárókat. ugyanis úgy szólt - mondta Mát­rai Márta -, hogy a szocialista kormány négy éve alatt tiszta vizet öntenek a pohárba Kapos- váron. Lamperth Móni­ka írásbeli kér­désemre azt vá­laszolta - tette hozzá a fideszes képviselő -, hogy a szaktárca el­képzelései a kaposvári program befejezésének támogatását 2006 után teszik lehetővé. Téli köntösbe öltözött a Zselic- Kertváros, nyugalmat, békét su­gároz a táj, szinte vágni lehet a csendet, melyet csak néha sza­kít meg egy-egy kutyaugatás: az ebek élvezik a számukra megfoghatatlan hideg, fehér va­lamit, önfeledten hancúroznak a hóban, ahonnét azonban halá­los veszély leselkedik rájuk. A környéken ugyanis mostaná­ban ismét megszaporodott a gyanús, mérgezéses tünetekkel orvoshoz vitt állatok száma.- Eddig ősszel és tavasszal fordult csak elő, hogy egyesek mérgezett ételt szórtak ki - kezdte Kádas Katalin, aki öt esztendeje költözött a Szitakötő utcába, s három évvel ezelőtt már elvesztette akkori háziked­vencét. - Először nem tudtuk, mi történhetett, de az orvos ki­mutatta az úgynevezett sárga mérget. Ez a növényvédő szer az egyik legelterjedtebb, kutyák ellen használatos méreg. A gyomirtót belekeverik valami­lyen húsfélébe, felvágottba, majd kiszórják a kerítések mel­lett. Elegendő, ha csak a kutya bundájára ragad, hiszen mi­után az állat lenyalogatja, felbo­rítja a hőháztartását.- Extrém hőmérséklet-emel­kedés történik - állította Hor­váth Antal állatorvos -, és az eb hőgutában elpusztul. Ha na­gyobb a dózis, a szer percek alatt végezhet vele. így járt Kádas Katalin első ku­tyája. És a héten a második is.- Az ősszel egyszer már majdnem sikerült megölniük a kutyámat - mondta Kádas Ka­talin. - Akkor azonban időben észrevettük, és jeges vízzel lo­csoltuk, majd az orvostól kapott ellenszert. Most azonban későn vettük észre. Mire az állatklini­kára értünk vele, már nem volt esélye. Olyan erős szerrel mér-, gezték meg, hogy ahol a kutya kihányta, kipusztult a fű is. Egy gyönyörű leonbergi volt... A mérgezett ételek kiszórásá­val általában a szukák tulajdo­nosai próbálják védeni kutyái­kat a kóbor udvarlóktól: a kerí­tésük mentén helyezik el a mérgezett falatokat.- Most azonban csak egysze­rű rosszindulatról lehet szó - tette hozzá Skrinyár Anita. - Ilyenkor ugyanis nem tüzelnek a kutyák, ráadásul nemcsak a „lányos házakhoz” jutott a mér­gezett ételből, de más udvarok­ba is bedobáltak belőle. Képzel­jék el, mi történt volna, ha a kisfiam találja meg... Élethelyzetek Segíts...! Vásárba mentem a családommal. Siető emberek, sürgés-forgás, szo­kásos látvány, vásári hangulat. Miután megvettük, amit akar­tunk, vettünk egy-egy lángost. Eszegetve indultunk az autó felé, amikor észrevettem egy idős, het­ven év körüli embert. A fején egy feslett sapka félrecsúszva: kissé nagy rá. Felemás cipőjéből kékre fagyott lába villant elő. A bácsi egy szakadt szemeteszsákkal a kezében éppen a kukákból gyűjtö­getett magának. A lángossal a ke­zemben nem tudtam elmenni mellette. Nekiadtam. Annyi kö­szönetét még életemben nem kap­tam senkitől. Hálás volt azért a pár falatért Ezután a családom többi tagja is odaadta a lángoso- kat. Ezzel csak az éhsége szűnt meg. A gondjai maradtak, azt csak maga tudná megoldani. Ma már közhely, de talán van valami a következő mondásban: segíts magadon, az Isten is megsegít! SASVÁRI KATINKA Elhalasztották a tapasztalatcserét Márkus Kata A kedveződen időjárás miatt el­halasztotta tegnapra tervezett hivatalos kaposvári látogatását a kaproncai polgármesteri hiva­tal hattagú delegációja. Mogyorósi-né Futó Kinga nem­zetközi referenstől megtudtuk: a szakemberek tapasztalatcse­rére érkeztek volna. Horvátor­szág megkezdte a felkészülést az uniós csatlakozásra, s hasz­nosítanák a magyarországi ta­pasztalatokat. A jogharmonizá­ció és a pályázatkészítés terüle­tén kérnek leginkább segítsé­get a kaproncaiak - tette hozzá a referens. - A találkozó nem marad el, amint az idő engedi, megérkezik Kaposvárra a hat­tagú kaproncai delegáció. HOLLYWOOD MULTIPLEX PREMIER! CSUDAFILM (12) 11389 (m) 10:30, 12:45, 14:45, 16:45, 18:45, 20:45, VÁLÓTÁR- SAK-TALÁN IGEN, TALÁN NEM (12) 86408 (f) 11:00, 13:00, 15:00, 17:00, 19:00, 21:00; NYÓLCKER hó) 11382 (m) 20:30; ÖZÖNVÍZ (12) 80673 (sz) 11:15, 13:15; A NEMZET ARA­NYA (12) 91307 (1) 10:45, 13:15, 15:45, 18:15, 20:45; CSODÁLA­TOS JŰIIA (12) 11384 (m) 17:45; ÁLLÍTSÁTOK MEG TERÉZ- ANYUT! (12) 11385 (m) 15:15 Névre szóló gyalogátkelők Rendkívüli hómunkásoka egyelőre nem kellett felven­nie a városgondnokságnak, b jelentkező szé" mai akadt. A téli teendő­ket egyelő- s re a város I közmunká­sai is el tudják látni. Hartru. Rudolf, a városgondnokság zetője elmondta: negyven kézi munkás dolgozik a megyeszék­hely utcáin. Feladatuk főleg a buszvárók és gyalogátkelők tisztítása, a parkok járdáinak takarítása. Ezzel is szeretnék megelőzni, hogy - bár az elő­:ések szerint ez még •káig várat magára - ha olvadni kezde­nek a hóhegyek, méteres pocsolyák nehezítsék az át­kelést a gyalog­átjárókon. A munka beosztá­sánál azt a mód­szert alkalmaz­zák: körzetekre osztják a várost, és pontosan meghatá­rozzák: melyik mun­kacsoport mely gya­logátkelők biztonsá- >ssá tételéért felelős. Egész utcák veszélyben Az állatorvosok számára csak akkor kötelező a hatóságok felé jelenteni, hogy állatmérgezés történt, ha a tulajdonos kéri őket. A legtöbbször bosszú, irigység vezeti a mérgezőt, de akadnak, akik így próbálják óvni saját állataikat a többitől. A különböző növényvédő szerek mellett a legelterjedtebb a fagyállóval „ke­zelt” hús, a patkány- és egérméreg, melyektől kivérzik az állat. Mint Pelbárt József állatorvos elmondta: ha időben észreveszik, megmenthetőek az állatok, ám ez a ritkább, hiszen a gazdák nem figyelik kedvenceik minden lépését. Akadnak olyan id& szakok, amikor szinte teljes utcákat mérgeznek végig. Mátrai: az ígéret szép szó... Kaposvár-Budapest A Somogy ze­nei életét bemutató, Varnus Xavér közreműködésével készült film vetítése vasárnap 12.15-kor lesz az MTV 1-en. (szá) Marcali A marcali szakképző isko­lában is gyűjtöttek a cunami áldo­zatainak. Az akció befejeződött. A szakképző iskola tanulói a délke-' let-ázsiai természeti katasztrófa túlélői számára pénzadományokat ajánlottak fel. A diákönkormányzat harminckétezer forintot fizetett be arra a bankszámlára, ahol a segít­séget gyűjtik, (ve) Segesd Tegnap éjszaka betörtek a helyi italboltba. A tettes dohány­árut és szeszes italt lopott több tízezer forint értékben. A rendőr­ség keresi az elkövetőt, (va) Szenna A kaposvári tűzoltóság hat dolgozójának - Kelemen Lászlónak, Pendl Lászlónak, Ürge Györgynek, Horváth Jánosnak, Zsákfai Jánosnak és Bödő József­nek - nyugdíjba vonulása kap­csán tegnap búcsúztatóünnepsé­get tartottak. A meghívást több mint száz aktív és nyugdíjas tűz­oltó fogadta el. (hm) Tapsony Az önkormányzat veszi meg minden hónapban az általá­nos iskolákba járó di­ákok buszbérletét. Fábos István polgár- mester (képünkön) elmondta: az össze­sen hatvanhét Nagyszakácsiba, Marcaliba, Böhönyére és Nagyba­jomba járó tanuló bérlete hetven­ezer forintba kerül havonta, (ve) Vörs Idén ismét látogatórekordot döntött a vörsi betlehem. A ko­rábbi évek tapasztalata szerint még ilyenkor is érkeznek olyanok, akik karácsonyi hangulatra vágy­nak. A vörsi betlehem a farsang kezdetéig, vagyis még két hétig látogatható, (fe) NYILVÁNOS MAGÁNÜGYEK Kigyöngyözött születésnapok A vörsi Peszmeg Anita sza­badidejében szívesen foglalko­zik valami ügyeskedéssel. Gyöngyöt fűz, üveget és tex­tíliákat fest. Legszíveseb­ben saját maga által tervezett apró állatfigurá­kat készít. Ebből már minden barátnője kapott legalább egyet. Anita mindenkinek szí­vesen szerez kedves meglepe­tést. A falu polgármesterét, Farkas Lászlót (képünkön) hatvanadik születésnapján a falu címerének gyöngyfest­ményével lepte meg. Barátok közt Tóth Géza A sorozatkedvelők tapasztal­hatták, hogy újabb kaposvári színész tűnt fel az egyik szap­panoperában. Tóth Géza or­vost (képün­kön) alakít a képernyőn. Tóth Géza nem csak a filmben volt barátok közt, Svédország­ban járt. Tapasztalatcserére utazott, ahol azt tanulmányoz­ta, hogy ott hogyan működnek a gyerekszínházak. A művész egyik szívügye ugyanis az a Karaván Művészeti Alapít­vány, ami egy gyerektársulatot is működtet a fővárosban. Az aranygyűjtő röplabdaedző Kelemen István, az 1. MCM RC Kaposvár mestere a kü­lönböző korosz­tályos csapata­ival 16 bajno­ki címet gyűjtött, a di­ákolimpiái együttesek­kel további nyolc aranyat könyvelhetett el. Ha ehhez hozzávesszük az ezüstöket és a bronzokat, félszáz fölött van az érmeinek a száma.

Next

/
Thumbnails
Contents