Somogyi Hírlap, 2005. január (16. évfolyam, 1-25. szám)

2005-01-27 / 22. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2005. JANUÁR 27., CSÜTÖRTÖK 3 DOMBÓVÁRI TÜKÖR Szociális taxi márciustól svéd ötlet Több mint 200 rászorulónak egyszerűsödik az élete Vas András Még tavaly júliusban nyújtott be pályázatot az akkori Egészség- ügyi, Szociális és Családügyi Mi­nisztériumhoz egy dombóvári alapítvány az otthonukban élő fogyatékos személyeket segítő szolgálat létrehozásához. A mi­nisztériumban támogatták az öt­letet, így a tervek szerint márci­us elsejével beindulhat az úgy­nevezett szociálistaxi-szolgálat.- A minisztériumtól ötmillió forintot kapunk, míg az önkor­mányzat további két és fél millió­val támogatja a kezdeményezést - tájékoztatott Szabó Lorúnd pol­gármester. - Egy gépkocsit vásá­rolunk, mely lehetővé teszi moz­gássérültek szállítását is. A szociális taxi ötlete egyéb­ként a svéd Höganasben, Dom­bóvár partnervárosában tett lá­togatás után fogant meg. A mindössze 8 ezer lakosú skandi­náv településen 30 taxis dolgo­zik, ám nemcsak a személyfuva­rozásból élnek, hanem a város igénybe veszi őket több szociális szolgáltatás ellátásánál is: ők szállítják az iskolába a gyereke­ket, s az idősek is kérhetik a díj­talan fuvart.- A svédeknél korhoz kötött a szolgáltatás - folytatta Szabó Lo- ránd -, mi azonban csak a szoci­álisan rászorulókon tudunk segí­teni. Nagyjából 220 lakost érint­Jelentös lakástámogatás a fiataloknak A taxi csak egy a városfejlesztési program szociális pontjai közüL Foglalkoztatási programok indulnak, a rászorulók adósságkezelé­si tanácsadásban részesülhetnek, míg a munkanélküliek vállalko­zássegítő kölcsönt igényelhetnek Fiavonta 30-35 tartósan munka- nélküli számíthat közcélá foglalkoztatásra, s Phare-támogatással 80-an kezdhettek el dolgozni novembertől. Az önkormányzat támogatja a fiatalok lakáshoz jutását is. A köz- alkalmazottak lakáscélú kölcsönben reménykedhetnek, tavaly . átadtak 12 önkormányzati bérlakást és egy Fecskeházat. A legki­sebbek sem maradnak ki a támogatásból: az általános iskolások mindennap ingyen kiflit és tejet, míg a rászorulók ingyenes busz­bérletet kaphatnak Új buszvárók harmincmillióért vizsgálat Útvonal- és járatsűrűség-változás is szóba kerülhet A pályaudvarok és Gunaras között járatsürítésre lenne szükség Vas A. Január elsejétől megváltoztak a tömegközlekedés díjai a város­ban: a menetjegy 107, a havi­bérlet 2300, míg a tanuló- és a nyugdíjasbérlet 735 forintba ke­rül. Jelenleg hat viszonylat jár: 4 a vasútállomásról, 2 a Hunyadi .térről viszi az utasokat.- Öt évre kötöttünk szerződést a Gemenc Volánnal - mondta Szabó Loránd, Dombóvár pol­gármestere -, s közösen hatá­roztunk egy vizsgálatról, mely felmérné: megfelelő-e a járatok útvonala, sűrűsége, jó helyen vannak-e a buszmegállók? Az önkormányzat már hatá­rozott egy buszmegálló-felújítá­si programról: három év alatt mintegy 30 millió forintért kor­szerűsítenék a buszvárókat, sőt, akár új megállók kijelölésé­re is sor kerülne.- Elképzelhető, hogy az útvo­nalak is változni fognak - állí­totta Király István, a Gemenc Volán dombóvári személyfor­galmi üzemvezetője. - Jelenleg van néhány városrész, mely ne­hezebben megközelíthető. Az önkormányzat szerint in­tenzívebb kapcsolatra lenne szükség a vasútállomások és Gunaras között a kórház és a fürdő miatt.- Persze ez hordoz magában némi rizikót - tette hozzá a pol­gármester. - Ha változik a me­netrend, s ebből a busztársaság­nak veszteségei származnak, azt a szerződés értelmében az önkormányzatnak kell fizetnie. Ezt pedig nem szeretnénk. Főleg, hogy a városháza közel ezer, szociálisan rászoruló diák bérletének költségeit állja, s a tervek szerint nyáron hasonló módon a nyugdíjasok utazási költségeit is támogatnák.- Szeretnénk, ha ezáltal töb­ben vennék igénybe a fürdő szolgáltatásait - így Szabó Lo­ránd -, ha beválik, máris meg­érte a többletköltségeket. Új röntgenkészüléket tesztelnek Az év végén kezdték tesztelni a dombóvári kórház kardioló­giai osztályán azt a röntgen- készüléket, melynek megvá­sárlásához a kórházat működ­tető Szt. I.ukács Kht. mellett az önkormányzat is hozzájá­rult 12,5 millió forinttal. Sikeres ingyenes angoltanfolyam Nyolcvanötén végezték el az önkormányzat által meghir­detett Egy nyelven beszél­jünk! címet viselő ingyenes angolnyelv-tanfolyamot, mely­nek diplomaosztóját a Város­háza dísztermében tartották. Dolgoznak és tanulnak a közmunkások Foglalkoztatási programot in­dított az önkormányzat a tar­tós munkanélküliek és meg­változott munkaképességűek számára. A 8 és fél hónapig tartó foglalkoztatás során a Teleki és az Erzsébet utcában építésre alkalmas telkeket alakítanak ki és rendezik a környezetet. Ezenkívül har­minc embernek az általános iskola befejezésére is lehető­sége nyílik. Iskolatejet kapnak az óvodások Január elejétől nemcsak az általános iskoláknál, hanem a város óvodái előtt is megáll már az iskolatejet szállító te­herautó. A Dámtej Kft. napon­ta 526 pohárral több friss te­jet szállít, és így abból a legki­sebbeknek is jut a reggelihez és az uzsonnához. Megújul, megszépül a belváros Harminc új horganyzott hir­detési oszlopot helyeztetett ki az önkormányzat a város különböző pontjain. A belvá­rosban pedig negyvenkilenc új, szintén horganyzott sze­méttárolót raktak ki. Ezenkívül az idén elkészül a szigeterdei lakótorony, vala­mint a volt MÁV Óvodától a várhoz vezető sétány díszki­világítása. A közelmúltban egyébként elkészült a lakó­torony külső lépcsője, jelen­leg pedig a belső lépcsőzet felújítását tervezik. Új eljárással öntenek tiszta vizet a pohárba Horváth Zsolt Új vízfertőtlenítési eljárást pró­bál ki a Dombóvár és Környéke Víz- és Csatornamű Kft.: azt re­mélik, hogy jelentősen javul majd a városban az ivóvíz mi­nősége.- Ez egy vegyszermentes fer- tőtlenítési eljárás - mondta Szűcs István, a cég igazgatója (képünkön). - A tisztiorvosi szolgálat engedélyével beépítés­re kerülő berendezés napi 2500 köbméter vizet tisztít meg. A társaság reményei szerint az új eljárással februártól jelen­tősen csökkennek a ma még gyakori íz- és szagproblémák. Ha a mérések igazolják a mód­szer hatékonyságát, a gunarasi ipartelepükön még egy beren­dezést helyez­nek üzembe. Ezt követően pedig előre láthatóan már nem lesz szükség a klór adagolására. Az ivóvíz minőségének továb­bi javítására az önkormányzat egy pályázatot nyújtott be a Környezetvédelmi és Infra­strukturális Operatív Program­ra. Siker esetén az 537 millió fo­rintos beruházás 95 százalékát fedezi majd a támogatás. Ebből vas-, mangán-és ammóniamen­tesítő berendezéseket is építe­nének a rendszerbe. Kultúrközpont a német önkormányzat épületében Horváth Zs. Dombóvár életének egyik fontos mozgatója a hat éve alakult né­met kisebbségi önkormányzat. Rendezvényeiket mára a város szinte valamennyi lakója láto­gatja.- Kezdetben legfontosabb fel­adatunk a svábok összefogása és a szokások megőrzése volt - mondta Tigelmann Péter, a ki­sebbségi önkormányzat el­nökhelyettese. - Később életre hívtunk egy klubot, illetve elér­tük, hogy a város három általá­nos iskolájában és egy középis­kolában meginduljon a nemze­tiségi oktatás. Tavaly a városi önkormány­zat támogatásával a Bezerédy utcában kaptak egy 150 négy­Kiállítások is láthatóak a klubban Polgárok segítik a természetőröket Horváth Zsolt A dombóvári önkormányzat ter­mészetvédelmi rendeletének megalkotásával és közmunka­program elindításával igyek­szik óvni a város természeti ér­tékeit. A település két természetőré­nek Nyergestől Gunarasig kell ügyelnie a védett területekre és felszámolnia az illegális sze­métlerakókat. A képviselő-tes­tület felhívást intézett a dombó­váriakhoz, amelyben egy polgá­ri természetvédelmi őrszolgálat megalakítását kezdeményezte. Kalauz Krisztina természetőr elmondta: a felhívására eddig negyvenen jelentkeztek. A le­endő polgári természetvédelmi őröket tanfolyamon készítik fel, februártól járőrözéseik során 9 természetvédelmi területre és a város 174ermészetvédelmi érté­kére figyelnek: felszólíthatják a szemetelőket és a rongálókat a tevékenységük befejezésére. Főként az idősek és a mozgáskorlátozottak életét teszi könnyebbé a szociális taxi (képünk illusztráció) hét a kezdeményezés. Számukra egyszerűbbé válik a jövőben az egészségügyi intézmények, a gyógyszertárak megközelítése. A szolgáltatást a tervek sze­rint a Gemenc Volán felügyeli majd, diszpécserszolgálatuk ko­ordinálja majd a feladatukat.- Legalábbis a két hónapos próbaidő után - tette hozzá a pol­gármester -, hiszen ők egyelőre nem tudják, kik a rászorulók. Az előzetes számítások alapján a fenntartása évente körülbelül 3 millió forintba kerül majd. zetméteres alagsori helyiséget, ahol bortrezort, gyermek- és if­júsági klubot avattak.

Next

/
Thumbnails
Contents