Somogyi Hírlap, 2005. január (16. évfolyam, 1-25. szám)

2005-01-25 / 20. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2005. JANUÁR 25., KEDD 10 KÉK TÜKÖR HIRSAV Saját képét rakta bele más iratába elfogtak egy szerb-monte- negrói állampolgárt Tompán, a koszovói férfi más nevére kiállított útlevéllel próbált meg bejutni az országba. Az iratban még a fényképet is kicserélte, (szí) Holtan találták traktorja mellett megcsúszott a traktorja egy 36 éves nagydobosi fér­finak Ópályinál. A vezetőt ma reggel holtan találták meg a jármű mellett. Felte­hetően az árokba borult traktorból kiszállva vesztet­te életét, (ned) Harmadszor rabolták ki a töltőállomást kiraboltak egy benzinkutat vasárnap. A bűncselekményt a rendőrség a nyomozás érdekeire hivatkozva egy nappal később hozta nyil­vánosságra. A bűncselek­mény során lövés nem dör­dült. A kutat korábban már kétszer is kirabolták, (ned) Hetek óta nem tudják, hova tűnt Keresi a rendőrség mihály At­tila szegedi lakost. A 31 éves fiatalembernek több mint egy hónapja nyoma veszett, azóta nem találják. Otthonról ment el, de nem ért haza. A vékony testalkatú, erős test­felépítésű férfit utoljára munkásoveral-ban látták, (jj) Több tízmilliós zsákmányt szereztek betörtek egy dunaföldvári ékszerboltba, a tettesek több tízmillió forint értékű arany ékszert zsákmányoltak. A rendőrség ismeretlen tette­sek után nyomoz, (szí) Rejtélyes haláleset megoldásán dolgoznak kéri a rendőrség, jelentkez­zenek, akik január 5-én a Debrecenből Budapestre tartó, 9 óra 45 perckor in­duló gyorsvonaton utaztak. A vonaton egy 23 éves fia­talember is volt, holttestét Kisújszállásnál találták meg. (ned) Zárlat okozhatta a tüzet az autóban kigyulladt egy autó Kecs­keméten, a Budai úton. A lángokat feltehetően a hát­só világítás elektromos zár­lata okozhatta. A tüzet rö­vid idő alatt eloltották. Az eset során senki sem sérült meg, a kár azonban jelen­tős. (ned) Mihály Attilának nyoma veszett Nem keresik a bűnpártolót eltűnt Farkas Róbert barátnője büntetlenül hazajöhet Elévült M. Brigitta bűncse­lekménye, mégsem került elő. A lánynak Farkas Ró- berttel együtt veszett nyo­ma. Nagy Eszter Dóra M. Brigittát (30) korábban azért körözte a rendőrség, mert a gyanú szerint segített a zálogházi rablás­sorozat tetteseinek elmenekülni. Bűnpártolása azonban elévült ta­valy augusztusban. Családja nem jelentette be eltűnését, így a rend­őrség nem keresi. Csízner Zoltán, a Nemzeti Nyo­mozó Iroda Különleges Ügyek Osztályának vezetője szerint a cse­peli lány feltehetően Farkas Ró- berttel együtt tűnt el. A rendőrség utolsó információja a móri bűn- cselekménnyel korábban össze­függésbe hozott Farkasról az, hogy a Miskolcon elkövetett zálogházi rablás után vélhetően külföldre ment Úgy tudni, mintegy tízmil­lió forinttal Szlovákia felé vették az irányt. Farkast ezért okirat­hamisítás miatt is keresik, mivel kérdéses, milyen útlevéllel hagyta el az országot Az őrnagy szerint sem Farkas, sem barátnője nem kereste a kapcsolatot családjuk­kal. Ezért merült fel az, hogy vé­gezhettek velük. Csízner sze­rint egyes bűntársak vallomá­sai is ezt támasztják alá. Az pe­dig hogy M. Brigitta a bűncse­lekménye elévülése után sem került elő, csak tovább erősíti a rendőrség feltételezését. Szemüveggel más a tekintete Megnöveszthette a haját így nézhetett ki eltűnésekor A korszakán öregíti A kopasz fej megváltoztatja arcát Bajusszal szinte felismerhetetlen TAVALY MÁRCIUSBAN kezdődött a zálogházi rablássorozattal gyanúsítottak pere a Fővárosi Bíróságon. A vádlottak padjá­ról ketten hiányoznak. Farkas Róbert és barátnője. Farkas há­roméves, betöréses lopás miatt kiszabott börtönbüntetése alatt ismerkedett meg bűntársaival. A négyfős banda számlájára összesen tizenhét zálogházi rablást írnak. Elsőként egy 2000 novemberében, Budapes­ten elkövetett bűncselekményt. Az utolsó közös akciójukat 2001. augusztus 27-én követték el Miskolcon. Hárman fegyver­rel kifosztották a zálogházat, negyedik társuk kinn várako­zott. A rendőrség üldözőbe vette őket, Lillafüreden tűzpárbajba keveredtek. Egyikük, Gombos László úgy megsebesült, hogy nem tudott elmenekülni. Gom­bos, Horváth Szilárddal mene­kült, akinek sikerült kereket ol­dania. Horváth Szilárd volt egyébként az, akit Farkas mel­lett elsőként hoztak összefüg­gésbe a rendőrök a móri mészárlással. Ő önként jelent­kezett a rendőrségen, majd pert indított a nyomozók ellen, amiért a vérengzés után őt nevezték meg az egyik elkövetőként. A lillafüredi lövöl­dözés után a banda többi tagja is rendőrkézre került. Kivéve Farkast és barátnőjét. Válassza a Somogyi Hírlap előfizetésének legegyszerűbb módját! Ingyenesen hívható telefonszámunk: 06-80-200-434 Már 1 569 000 Ft-tól* www.d^cia.co.hu logani Az új Dacia Logan megbízható autó elérhető áron. Dinamikus, modern vonalvezetése tágas belső térrel párosul: hátsó ülésein akár 3 felnőtt is kényelmesen utazhat, 510 literes csomagterében pedig könnyedén elfér a poggyász. A biztonságról a vezető- és uta^ldali légzsákok** és az ABS** gondoskodik. 1.4 75 LE-s és 1.6 90 LE-s motorral, már 1 569 000 Ft-tól* az Öné lehet! Várjuk márkakereskedésünkben! *Az ajánlat a készlet erejéig érvényes és a regisztrációs dijat nem tartalmazza. '“Változattól függően. Fogyasztás liter/100 km: vegyes: 6,8-7,2; városi: 9,2-10,0; országúti: 5.5-5,7; C02-kibocsátás g/km: 164-173 (változattól függően). DACIA. Renault Csoport kaposvAr-car. KFT. 7400 Kaposvár, Pécsi u. 4. (Rákcíczi pálya mellett) Tel.: 82/526-250,526-251 Tel./fax: 526-252, 526-253 Lakáscélú állami támogatások új szabályozásáról tart FÓRUMOT az Országos Lakásügyi Hivatal Elnöke Borsi László a hetesi kultúrházban, 2005. február 2-án. szerdán, 17 órától. A fórum keretében ismertetésre kerül a kormány fészekrakó programja, valamint Hetesen megvalósuló lakópark beruházás. Ennek keretében megismerheti a hetesi képviselő-testület egyedi ajánlatát a „Hetesi Referenciaház és a „Hetesi Fecskeház Programot" Tisztelettel várjuk: Hetes Község Képviselőtestülete Cégünk a világ egyik vezető vegyipari vállalatának növényvédő szerekkel foglalkozó részlege megbízásából ÉRTÉKESÍTŐI MUNKATÁRS pozícióra munkatársat keres, Zala - Somogy megyék területére. Feladat: » szakmai tanácsadás; ♦ termékek értékesítése; ♦ rendezvények, előadások szervezése, megtartása: ♦ piaci információk gyűjtése, adminisztrálása. Elvárások: ♦ szakirányú felsőfokú végzettség: agrár egyetem, növényvédelmi végzettség; ♦ mezőgazdasági termelésben eltöltött min. 3 éves tapasztalat; ♦ számítógép felhasznátószirrtú ismerete (Word, Excel, Power Point); ♦ internet használat; ♦ autóvezetési gyakorlat; »jogosítvány: B kategóriás. Az ideális pályázót ♦ jó kapcsolatteremtő képesség, ♦ kereskedői hajiam, ♦ önállóság, határozottság, ♦ pontosság, megbízhatóság, ♦ kiváló szervezési, érvelési és meggyőzési készség jellemzi; valamint vállalkozói igazolvánnyal rendelkezik (számlaképes). Amit a vállalat kínál: ♦ versenyképes jővedelemcsomag, juttatások; ♦ hosszú távú és megbízható együttműködés lehetősége; ♦ folyamatos továbbképzés, szakmai fejlődés; ♦ jó csapat. Jelentkezéseket (kísérőlevél és magyar nyelvű önéletrajz) a hirdetés megjelenését kővető 8 napon belül „NV Sales" jeligére a kővetkező cím(ek)re várunk: Solunart Kft. 1390 Budapest, Pf.: 190,, fax: 061 201 0164, vagy a solunart.office@axelero.hu e-mail címre. Farkas Róbertét és három bűntársát tizenhét rablással gyanúsítják i7m mmmam i im *»whuh w ? 2005. tavasszal az alábbi képzéseket indítjuk Kaposváron-Siófokon jgjfck­•pénzügyi-számviteli ügyintéző •társadalombiztosítási ügyintéző ▼ • ingatlanközvetítő, társasházkezelő apJBMt • közbeszerzési referens • társadalombiztosítási szakelőadó •adótanácsadó • mérlegképes könyvelő képzés, átképzés ( ^ Folyamatosan szervezzük a mérlegképes könyvelők 3M kötelező éves továbbképzését! JBM Ifi 't;: Reszletlizetés-adókedvezmény .V J Perfekt Rt. Somogy . J fi Megyei Képzési Központ 7400 Kaposvár, Kossuth L. u. M.jjL'Y'.y , , ■ > * kaposvar@perfekt.hu A nDU A DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS VÍZMŰ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG DuoénttM Hegi&néks Várna fit. Központi Minőségügyi irodája Vegyész / vegyészmérnök végzettségű munkatársat keres, vízvizsgáló laboratóriumi feladatok koordinálására A munkavégzés helye: A társaság központja (8600 Siófok. Tanácsház u. 7.) A jelentkezés feltételei:- szakirány szerinti felsőfokú iskolai végzettség és szakképesítés- büntetlen előélet A felvételnél előnyt jelent: I - laboratóriumi gyakorlat- minőségügyi képzettség I - idegen nyelvtudás A jelentkezéséhez mellékelje:- fényképpel ellátott részletes szakmai önéletrajzát- az iskolai végzettség(ek)et, szakképzettség(ek)et és- nyelvismeretet igazoló dokumentumok fénymásolatait Jelentkezni 2005. január 31-ig lehet a DRV Rt. Munkaügyi Osztályán 8601 Siófok, Tanácsház u. 7. (Pf.:59). Bővebb felvilágosítást ad: Szebényi Tiborné (84) 501-059 vagy Molnár Ernő (84) 501-068

Next

/
Thumbnails
Contents