Somogyi Hírlap, 2005. január (16. évfolyam, 1-25. szám)
2005-01-18 / 14. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2005. JANUÁR 18., KEDD 10 KÉK TÜKÖR Beismert kettős gyilkosság Szemén László perújítás Három embert ölt meg, majd ásott a földbe a tettes Perújítást indítványozott a fellebbviteli főügyészség Csobay László ügyében, aki gyilkosság miatt 15 éves büntetését tölti. A férfi újabb kettős emberölést ismert be. Kétségtelenül tehetséges ember Csobay László, aki feláldozta tehetségét a bűn kedvéért, állítják a nyomozók. Csobay elsőrendű vádlottja, majd elítéltje volt annak a pénzhamisítási ügynek, amelyben a bombagyáros Diet- mar E. Clodót Is elítélték. Ennek a pernek egyik vádlottja volt Túri Mihály is, aki 1997-ben, a per során nyomtalanul eltűnt. A Pest megyei életvédelmis nyomozók Csobayt gyanúsították meg a vádlott-társ megölésével, ám a holttest nem került elő, így nem lett belőle vád. Annak ellenére így történt, hogy 1998. április 2-án Csobay dunavarsányi Damariba- szigeti telkén egy rendőrkutya megtalálta Túri elföldelt tetemét. Az ORFK döglött ügyek osztálya Kovács Lajos vezetésével 2001- ben ismét elővette az ügyet, ami hosszas nyomozás után eljutott a végkifejletéhez. Csobayt 2003- ban jogerősen 15 év fegyházra ítélték Túri Mihály meggyilkolása miatt. Ekkor Kovács Lajosék egy bérgyilkostól már értesültek arról, Három holttestet rejtett a dunavarsányi birtok. Először Túri Mihály teteme került elő, majd az Újlaky házaspáré. hogy Csobay még 1994-ben egy házaspárt is megölt. Az elítélt sokáig tudni sem akart a kettős gyilkosságról, ám amikor megszületett a jogerős fegyházbüntetés, megtört. Elmondta a nyomozóknak, hogy 1994-ben Damariba- szigeti birtokán elföldelte az Újlaky házaspár holttestét. A testeket tavaly néhány méterre onnan, ahonnan előkerült Túri Mihály holtteste, meg is találták a rendőrök. Csobay beismerte, hogy Újlaky Vilmost ő lőtte le, miután az végzett saját feleségével, ám jogos védelmi helyzetben cselekedett, mivel a férfi rárontott. A törvény szerint ha valaki legalább két embert ölt meg, akkor ellene több emberen elkövetett emberölés miatt kell vádat emelni akkor is, ha korábban egy gyü- kosságért már elítélték. Az új tárgyaláson előveszik ismét Túri Mihály ügyét is és együtt tárgyalják. Clodo bűntársaként kezdte pályafutását Csobayt először pénzhamisításért ítélték el 5 évre. A dunavarsányi birtokán tetten érték, amint számítógépen ötezreseket hamisított A hamisítványokat eredeti bankjegypapírra nyomtatta lézerprinterrel. A papírt a bombagyárosként elhíresült Dietmar £ Clodo szállította neki Clodo cége külföldre exportált a diósgyőri bankjegypapírból, egy jelentős tétel soha nem jutott el a címzetthez Clodo 3 évet kapott. Késdobáló asszony Nagyecseden férjének mellkasába dobott kést egy nagyecsedi asszony. Információk szerint a feleség nem bírta tovább hallgatni részeg férje hangoskodását. Az eljárást őrizetbe vétel nélkül folytatja a rendőrség. (nedj Megbízott főkapitány Békésben búcsút vett hivatalától a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, Kurucz Ferenc dandártábornok. Az új vezető kiválasztásáig a megyei főkapitányság bűnügyi igazgatója, Hajdú Antal látja el a teendőket, (ned) Elfogták a körözött hajléktalant őrizetbe vettek egy harmincöt éves hajléktalant a főváros IX. kerületében. A férfi ellen a Pesti Központi Kerületi Bíróság adott ki elfogatóparancsot magánokirat-hamisítás gyanúja miatt, (kg) Szász Károly háromórás rendőrségi kihallgatáson KÉTSZÁZKILENC RENDBELI magánokirat-hamisításban felbujtással gyanúsítja a rendőrség Szász Károlyt, a PSZÁF volt elnökét. Szász ügyvédje tegnap a háromórás kihallgatás után kijelentette: az összes ügyben bizonyították Szász Károly ártatlanságát, (ia) Bántalmazták, majd kirabolták egy huszonhét éves férfit raboltak ki a XIII. kerületi Béke úton. A fiatalembert hárman támadták le, majd elvették a pénzét és háromszázezer forint értékű gitárját, (kg) Fedlapokat loptak az Aradi utcában eljárás indult lopás gyanúja miatt U. Miklós és C. Attila ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányságon. A két férfi vélhetően csatornafedlapot és öntvényalkatrészt tulajdonított el az Aradi utcából, (ned) Hosszú idő óta keresik a XII. kerületi férfit évek óta nem adott életjelt magáról Márton györgy (33), aki XII. kerületi lakásából ismeretlen helyre távozott. Nagyon erős szemüveget visel, bal csuklóján műtéti heg található. Ha valaki tud tartózkodási helyéről, hívja a XII. kerületi kapitányság 457-5650-es számát, (kg) Vasárnap önrablás történt a felcsúti benzinkútnál Hamis iratok nyomdáját leplezték le a rendőrök igazolvány Évekig hamisítottak Halálos gázolás Siófok közelében felhívás Szemtanúkat keres a rendőrség Félrevezette a hatóságot a felcsúti benzinkút alkalmazottja - tudtuk meg Kész Mónikától, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől. Az ötvenéves csákvári férfi vasárnap reggel felhívta a rendőrséget azt állítva, hogy kirabolták a kutat. Elmondása szerint egy símaszkos férfi rontott rá fegyverrel a kezében, majd távozott a 200 ezer forintos bevétellel. A rendőrség nagy erőkkel kezdte meg a nyomozást, melynek során a helyszínen is meghallgatták az alkalmazottat. A terepszemle alatt azonban a férfi ellentmondásba keveredett önmagával. Nem adott egyértelmű válaszokat, és a többször feltett kérdésekre is másként felelt. Ráadásul a benzinkút kameráinak felvétele sem egyezett az általa elmondottakkal. A nyomozók ezt követően hazugságvizsgálatnak vetették alá a gyanúba keveredett alkalmazottat. A férfi rövidesen beismerte: a bevételt ő tette el. Az összeg nagy részét eljátszotta szerencsejátékon, a többit eldugta a benzinkút közelében.- Az elkövető ellen két eljárás is indul - mondta Kész Mónika. Egyfelől sikkasztásért, másfelől a hatóság félrevezetéséért kell majd felelnie. Előbbiért két évig terjedő, utóbbiért egy évig terjedő szabadságvesztés róható ki. ■ Kiss Gergely Évente több száz iratot készített az a 27 éves fiatalember, aki pécsi munkahelyén gyártotta a dokumentumokat. E. B. a kishajó-vezetői igazolványtól a munkagép-vezetői iratokon át, a mozgáskorlátozott-igazolványig szinte minden papíralapú iratot elkészített a megrendelőinek. Az okmá-nyokat húsz-nyolc- vanezer forint közötti értéken árulta. A bűncselekményre akkor derült fény, amikor szerdán egy 43 éves férfi autójában három hamis bizonyítványt találtak a rendőrök. Kiderült: az üzletet ő bonyolította, a gyártó fiatalember az ő megrendelései alapján készítette az iratokat. G. J.-t őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását. A huszonhét éves fiatalember szabadlábon védekezhet. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője, Kékes- né Gyimóthy Marianna arra figyelmeztetett, hogy az iratok tulajdonosai között olyanok is voltak, akik képzetlenekként végeztek veszélyes üzemben munkát. ■ Nagy E. D. Halálos baleset történt tegnap kora reggel Siófokon. Fél hét után néhány perccel egy 49 éves helyi férfi kisteherautójával Budapest felé ment a 7- es főúton. Elütött egy, a főúton vele azonos irányban, gyalogosan közlekedő férfit. A 33 éves ukrán állampolgár a baleset következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A Siófoki Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztálya eljárást folytat halálos közúti baleset gondatlan okozásának gyanúja miatt, és szakértők bevonásával vizsgálja a baleset körülményeit. A rendőrség kéri mindazok jelentkezését, akik az esetet látták vagy a balesettel kapcsolatban érdemleges információval tudnak szolgálni. Jelentkezni lehet személyesen a Siófoki Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztály, Siófok, Sió u. 12- 20, telefonon a 06-84/310- 700, illetve 107, 06-80/200- 676-os zöldszámon, vagy a 06/80/555-111-es telefonta- nú-vonalon. Marcali Városközponti 2005. augusztusban beköltözhető négylakásos sorházban egyedi kerttel garázzsal még 3 db lakás eladó 92-94 ml kedvező teltételekkel, hitellehetőséggel. PÁLYÁZAT HITELT NYÚJTÓ CÉGEKNEK Olyan cégek pályázatait várjuk, akik külföldi magánszemélyeknek magyarországi ingatlan vásárláshoz hitelt nyújtanának. A hitelfeltételeket és a hitelek után járó jutalék összegét kérjük 2005.02.05-ig a taruttis@axelero.hu vagy Taruttis Kft, 8640 Fonyód Pf.: 74. számra eljuttatni. Pályázati díj 5000 Ft amit kérünk postautalványon mellékelni. RENAULT AUTÓKAT ALKOTUNK NE MENJEN EL MELLETTE! Renault Scénic most 550 000 Ft értékű ingyen opcióval vagy árkedvezménnyel A Scénic modellekhez most S50 000 Ft értékű ingyen opciót vagy árkedvezményt adunk. Várjuk márka- kereskedésünkben! www.ren^lt.hu Az ajánlót 2005. január 1 - 31. között a megrendelt és átvett autókra érvényes Fogyasztás liter/100 km: vegyes: 5,0-8,6; városi: 6,4*11,9; országúti: 4,4-6,7; CO2-kibocsátás g/km: 135-205 (változattól függően). kaposvár-car. kft. 7400 Kaposvár, Pécsi u. 4. (Rákóczi pálya mellett) Tel.: 82/526-250,526-251 Tel./Iax: 526-252, 526253 ’iimiii ,i,r iníii.r ............. mii nini 11 > »m>> 1 írni 1; Ja nuár 28-án megjelenő számunkban 35% kedvezménnyel adhatja fel hirdetését minden alapítvány, társadalmi szervezet és intézmény. Leadási határidő január 26. Telefon: 82/528-106. 82/528-165. 82/528-164, 82/528-167