Somogyi Hírlap, 2005. január (16. évfolyam, 1-25. szám)
2005-01-16 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 3. szám
2005. január 16., vasárnap Riport, interjú 7 „Át kell esnünk a korai kapitalizmuson” KERN ANDRÁS budapesti hajléktalanból gazdag szállodássá válik Krétán, a hónap végén a mozikban látható Csudafilmben. A színész szerint Magyarországon lehetetlen helyzetbe hozták a kultúrát, de reméli, helyükre kerülnek a dolgok. És abban is bízik, hogy a színházi társulatokat nem kell szélnek ereszteni. H amarosan bemutatják a Csudafilmet, amiben főszerepet játszik...- Ez egy kedves, romantikus vígjáték, amit Ragályi Elemér rendezett, és vele együtt írtuk. Igazi, szívmeleg, kicsit holly- woodias, érzelmes film, ami azt hiszem, nagyon való a mi korosztályunknak.- Már a lemezére is azt mondta, hogy korosztályos album...- Én ebben hiszek. Négyévesek azért nem fogják megnézni a filmet. Félek, tán a tizennégy évesek se nagyon. KERN ANDRAS Született: 1948. január 28. Iskola: Színház- és Film- művészeti Főiskola (1970) Pálya: 1962-ben a Ki Mit Tüd?-on előadott paródiával vált országszerte ismertté, 1970-ben szerződött a Vígszínházhoz, melynek máig tagja. 1971 óta rendez. Kitüntetései: Jászai Maridíj (1978), érdemes művész (1989), Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikereszt (1996), Színházi Fesztivál kü- löndíja (1997) Család: nős, felesége Judit- Komolyan hisz abban, amiben a kereskedelmi televíziók, hogy húszéveseket húszévesek néznek, ötvenéveseket pedig ötvenévesek?- Ez a film nem attól a mi korosztályunké, hogy én játszom. Ha ugyanis utcákon ro- hangászva, rendőrként el akarnék kapni egy tizennyolc éves bűnözőt, akkor nézhetnék tizenhat évesek is, mert ez akciófilm lenne. De ez nem lövöldözős, nem ócska poénokkal operáló, hanem úgynevezett édes film.- Állandóan azt mondja, hogy szeretne írni, nincs azonban rá ideje, de azért valami mindig „kicsúszik”.- Általában akkor, ha kérnek tőlem valamit, sokkal könnyebben tör rám az írás.- A forgatókönyvet kérték?- Igen, Kálomista Gábor producer. Vele forgattuk az Apám beájulna című filmet, ugyancsak Krétán. Ültünk egy szállodában és azt mondta, „ez most egy közepes szálloda, mert ehhez a filmhez ilyen kellett”. De Kálomista, aki üzenhét éve Krétán nyaral, ismerte azt a szállodát, ami tizenkilenc kilométerre volt onnan, ahol éppen ültünk, és hatcsillagos, meg akkora, mint fél Tihany. Ismeri a tulajdonosát is, szerinte nem kérne pénzt azért, hogy ott forgatunk, csináljunk egy filmet.- Nem is nézte meg a szállodát?- De, megnéztem, csak nem jutott eszembe róla semmi. Nem is vettem komolyan, hogy jövőre megint forgatunk egy filmet, és újra Krétán. Különben a szálloda álomszép. Egy mániákus gyűjtő munkáját dicséri. Az étteremben például indonéziai fabútorok vannak, a mellette lévő bárban ófrancia, Napóleon korabeli szekrények. Minden szoba, minden vendéglő más, és elképesztő gazdagságról tanúskodik. Úgyhogy egyáltalán nem volt ellenemre, amikor a hazaérkezésünk után nem sokkal Ragályi Elemér megjelent egy szinopszissal és azt mondta, annyi operatőri feladat után szeretne most filmet rendezni. Én pedig játsszam el a főszerepét és írjuk meg együtt a forgatókönyvet.- Mi volt a szinopszisban?- Nagyjából ugyanaz az alaphelyzet, ami végül is a film története lett. Egy iszonyatos rossz állapotban lévő, szakállas, koszos, büdös, borzalmas körülmények között tengődő, apai ágon görög hősöktől származó hajléktalan igen gazdag nagyapja meghal Krétán. És ezt a bizonyos előkelő szállodát a magyar rokonára hagyományozza. Amikor a jó öreget megtalálják a Baross téri aluljáróban, úgy, ahogy van, fölteszik repülőre, elviszik Krétára, lepakolják a szálloda elé, és azt mondják, maga itt a tulajdonos. Ő pedig áll, nagyon kell pisilnie, berohan egy női vécébe, és rögtön botrányt csinál...- Majd megírják, hogy egy könnyed kis limonádé...- írják, persze, de jó sok nézője lesz. Úgyhogy le se szarjuk, mit írnak.- Tényleg?- Á, nem. Még az is lehet, hogy nem írnak majd rosszakat.- Talán a pályája is elcsúszott a kommerszek irányába...- Ez engem abszolút nem zavar. Nem mindent, de egy pár dolgot nagyon szeretek, ami ebbe a kategóriába tartozik. A Spencer című színdarab bemutatója előtt húgyhólyagbetegségem volt, ezért lemondtuk az összes újságírót, hogy nem lesz premier. Majd az igazgató rábeszélésére mégis megtartottuk a bemutatót. így egyetlen kritika nem jelent meg róla, mégis pótszékes házzal megy az előadás. Spencer Tracy és Katharine Hepburn életén keresztül egy kicsit magamról is írtam.- Tordy Géza, a rendező, azt is mondta, ez a darab őt nem érdekli, ha Spencer életéről szól, akkor érdekli, ha önről szól- Ez bujtatott önvallomás. Katharine Hepburnről és Spencer Tracyről olvasgattam újságcikkeket és dokumentumokat, de úgy találtam, nem volt eléggé konfliktusos az életük egy színdarabhoz. Egyszerűen csak szerelmesek voltak egymásba. Tracy nem vált el a feleségétől, és az utolsó percben még meghalni is hazament. Ezért ami hiányzott ahhoz, hogy ebből darab legyen, azt beleírtam a saját életemből. Kitaláltam, milyen nehezen jöttek össze, mennyit veszekedtek, hogy elárulták egymást...- Ez azt jelenti, hogy az ön élete konfliktusos?- Keresgéltem konfliktusokat. Ez játék. Olyan, mint a Heti Hetesben az elfogott levelek. Olyanok, mintha valódiak lennének. Nagyon érdekel engem az a probléma, hogy mik azok a dolgok, amelyek valódiaknak tűnnek, de közben mégsem azok, kitaláltak, hazudottak, elképzeltek, ellopottak, átöröklöttek.- Egy önnel készült interjúmban azt mondta, nem szerepelne a Heti Hetesben, mert nem tudná annyira jól csinálni, mint Verebes, és nem akar nála rosz- szabb lenni. Aztán azóta ott van. De tulajdonképpen a napi hírekre nem igazán tudott reagálni, ezért is találta ki az azóta bevált leveleket.- Kicsit jobban reagálok már a hírekre is, a sok tapasztalat alapján rájöttem, hogy ez sem olyan veszélyes dolog.- Ez azt is jelenti, hogy több újságot olvas?- Igen, egyszer csak kicsit jobban kezdett érdekelni a politika is, de inkább érdekel, hogy mi a helyzet az országban.- És mi a helyzet?- Hogy sok minden bor zalmas, iszonyatos, de át kell esnünk a korai kapitalizmuson.- Ön számára mi , a legiszonyatosabb?- Ha például jobboldali kormány van, nagyon zavar a zsidózás, mert ebből a szempontból érintett gyök. Hatéves voltam, amikor hazamentem és megkérdeztem apámtól, igaz-e, amit az egyik osztálytársam mond, hogy mi zsidók vagyunk. Erre apám azt felelte, „sajnos, fiam, igaz”. Addig azt sem tudtam, mi az, hogy zsidó. Apám munkaszolgálatos volt, de hazajött. Anyámat majdnem belelőtték a Dunába. De amikor már útban voltak a Dunához, kilépett a sorból, és közölte, hogy fáj a feje. Éppen egy patika mellett mentek el, azt mondták neki, menjen be nyugodtan. Ő bement, és a hátsó kijáraton át meglógott. Ritka mázli, hogy én egyáltalán megszülettem. És az ilyen típusú emberek ösztönösen baloldali gondolkodásúvá váltak. De 1954-ben apám már kilépett a pártból. Kispolgári, viszonylag szegény életet éltünk.- A szakmában mi idegesíti?- A mi szakmánkat bizonyos mértékig eljelentéktelenítette a piacosított, korai kapitalizmusban lévő társadalom. Dilemma, hogy Lagzi Lajcsit kell-e rendszeresen adni, mert a tévé népszórakoztató intézmény, és az csak ízlésdiktatúra volt-e, amikor a Magyar Televízióban Németh László, Örkény István, Arthur Miller műveiből forgattunk tévéjátékokat. És az még szóba sem került, ami manapság gyakran téma, hogy a színházi társulatok jelentős részét esetleg szélnek kell ereszteni. A társulati szellemet nagy hiba lenne szétverni. Mi így tudunk színházat csinálni. Filmeket már alig forgatunk, ha mégis, akkor nagyon művészieket, vagy nagyon kommerszeket, és pont jókat nehezen. Televíziózás a színészek számára nincs, a rádióba már lassan be sem tesszük a lábunkat. Néha egy- egy filmet szinkronizálunk, de leginkább' színházban játszunk És mégis, amikor a köny- v e m megjelent, a sajtótájékoztatón odajött hozzám egy kislány, és azt mondta, „a debreceni rádiótól vagyok”. Majd megkérdezte, hogy „művész úr, amikor nem ír és nincs a Heti Hetesben, akkor mivel foglalkozik”. Azt feleltem, hogy színész vagyok. Erre ő megkérdezte, hogy hol? Mire én azt válaszoltam, színházakban játszom. Ezután azt- tudakolta, milyen színházakban? Elmondtam, hogy a Vígben, a József Attilában és a Budapesti Kamarában. Majd az iránt érdeklődött, mit játszom. Sorolni kezdtem, hogy például Arthur Millertől Az ügynök halálát. Erre visszakérdezett, hogy micsodát? Amikor A miniszter félreléphez értem, felcsillant a szeme, mondta, hogy abból volt film is. A többi szerepemről nem hallott. Ha valaki nem látható állandóan a televízióban, a moziban, nem is tudnak róla.- Önről sokan esetleg csak azt tudják, hogy egy jópofa pasi a Heti Hetesből- Hát igen.- Ez nem dühíti?- Dehogynem. Ezért lenne szükség tévéjátékokra, ha úgy tetszik, akár ízlésterrorra. En nem vagyok egy nagy népművelő, de azért ennyire nem lehet a kultúrát ellehetetleníteni.- Mit lehet tenni?- Semmit. Sírdogálhatunk. Vagy megfelelünk a mai kornak, és amit lehet, csinálunk. Ezt most meg kell szokni. Majd negyven-ötven év múlva helyre- állnak a dolgok, és a kultúra a helyére kerül. Bóta GAbor MM Ördögi színész HALÁSZ JUDIT színész Akkora részletességgel ügyel arra is, hogy a színpadi ruháján helyén legyen minden, hogy a kolléganők a próbákon megijednek, nekik miért nincs any- nyi gond a jelmezükkel. Irigylésre méltó szakmai tudása van. KOLTAI RÓBERT színész Ördögi színész. Nem szereti megbeszélni a sikert sem, csak a szemünk villan össze, amikor tapsra megyünk például a Balfácánt vacsorára száznyolcvan-va- lahányadik előadása után. A testvéremnek érzem. MARTON LÁSZLÓ, 11 a Vígszínház igazgatója m| Várkonyi Zoltán osztályába járt, ahol életemben először lehettem tanársegéd. Én éppen végzős voltam, így Kernnek egyszerre voltam diáktársa és tanára. Barátok lettünk, és ez a barátság azóta is tart.
