Somogyi Hírlap, 2005. január (16. évfolyam, 1-25. szám)

2005-01-12 / 9. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2005. JANUÁR 12., SZERDA 3 MEGYEI KORKÉP Drágább a bérlet, mint a munkabér törvény Sokba kerülnek az ingázók Hátrányos helyzetbe kerül­nek az ingázók, akik távo­labbi településekről járnak be munkahelyükre. Az új rendelkezések nyomán ugyanis a dolgozóknak adót, a munkaadóknak járulékot kell fizetniük az útiköltség­térítés után. A cégeknek így már egyre kevésbé éri meg bejárókat foglalkoztatni. Jakab Edit A kilencvenes évek végéig a cégek a buszbérlet árának 80 százalékát megtérítették a be­járóknak. Azoknak pedig, akik autóval jártak, kilométe­renként három forintot fizet­tek. Később úgy módosult a személyi-jövedelemadó-tör- vény, hogy a bérlet árának 80 százalékát az is megkaphatta, aki saját autóval járt munká­ba. A múlt év végén ismét vál­tozott a szabályozás: a dolgo­zónak személyi jövedelem- adót, a munkáltatónak pedig tb-járulékot kell fizetnie az úti­költség-térítés után. Móring József Attila ország- gyűlési képviselő sajtótájékozta­tón jelentette be: célszerű volna felülvizsgálni a törvénymódosí­tást. A cégeknek így többe kerül a bejáró dolgozó, nem szívesen foglalkoztatnak majd olyanokat, akik a környező településekről járnak munkába. Az alkalma­zásnál nemcsak az lesz a szem­pont, hogy melyik dolgozó ért jobban a munkájához, hanem az is, hogy melyik kerül kevesebbe. A fideszes honatya azt mondta: már több kaposvári munkáltató jelezte, a továbbiakban nem fize­ti a munkába járás költségeit. A dolgozóknak nincs választási le­hetőségük, örülnek, ha állásle­hetőséget találnak. Akkor is vál­lalniuk kell az ingázást, ha mos­tantól kevesebb marad a zsebük­ben vagy ha egyáltalán nem kapnak útiköltség-térítést. Egy Kaposváron dolgozó osz- topáni házaspár kiszámolta: a rendelkezés évi 200 ezer forint­tal apasztja a család költségve­tését. A megyeszékhely nagy­Egyre keservesebb buszra szállni a munkába indulóknak foglalkoztatói közül talán a ka­posvári Videotont érinti legjob­ban a szigorítás. Ott a 750 dol­gozó közül csaknem 300 jár be vidékről, többen nagy távolság­ból. Van, aki naponta teszi meg az utat Barcsról. Nem titok: ha egy állásra két, ugyanolyan kép­zettségű és adottságú jelentkező van, a munkáltatók gazdasági célszerűségből kénytelenek azt választani, aki helyben lakik. A cégek megveszik a bérletet a dolgozóiknak GERBER ANDRÁS, a Videoton ka­posvári igazgatója elmondta: úgy próbálják áthidalni a ne­hézségeket, hogy a buszbérlete­ket és vonatjegyeket megveszik a dolgozóiknak. Ez évente 38-40 millió forint. Szükségük van a vidéki munkavállalókra, mert helyben nem találnak megfelelő munkaerőt. hollósy tibor ügyvezető igazga­tó elmondta, hogy a Kométa 99 Kft-nél is hasonló gondokkal küszködnek: a hétszázötven dol­gozóból négyszáznak fizetik a bejárást: a buszbérlet 80 vagy a vonatjegy 96 százalékát. A jegye] két, bérleteket nem a dolgozók, hanem a cég vá- • sárolja meg. : Vágjak a nádat a Desedán. A desedai nádat ötödik éve a Cigány Érdek- képviseleti Közhasznú Szervezet emberei vágják, 8,5 hektáron végzik el a feladatot A tó körül dolgoznak, a munkálatok 70 százalékán túl vannak. Jószerivel csak a víznél lévő terület maradt vissza, ezért arra várnak, hogy a tó befagyjon. Kistérségi iroda Csurgón Varga Andrea A tegnapi rendkívüli testületi ülé­sen a csurgói városatyák többsé­ge rábólintott arra, hogy a helyi polgármesteri hivatal szerveze­tén belül hozzák létre a kistérség többcélú társulásának a munka- szervezetét. A társulás önálló költségvetése be fog épülni a csurgói önkormányzat költségve­tésébe. A kistérségi iroda várha­tóan egy irodavezetővel, két gaz­dasági és két pénzügyi ellenőrrel működik, valamint a műszaki fel­adatok, az intézményi szakfel­adatok és az adminisztratív fel­adatok ellátására egy-egy főt biz­tosítanak. B i h a r i n é Asbóth Emőke polgármester (képünkön) el­mondta: az ön- kormányzat mű­ködési hiányának finanszírozá­sára a városnak évente megújí­tott folyószámlahiteit kell igény­be vennie. A testület ezúttal is hozzájárult, hogy a számlavezető bank 65 millió forintos folyó­számla-hitelkeretet biztosítson. Fedezetül egy Nyárádi utcai 12 lakásos ingatlan szolgál. MB1 Jól jönne a beetetés A turizmusban a helyi értékekre kell alapozni; Magyarországon nem pizzát akar enni az olasz kiránduló, mint ahogy a balatoniak sem halászlével akarják elverni az éhüket Itáliában. Ezért is re­mek ötlet volt a helyi ételspecialitásokat kínáló Asztali örömök Somogybán rendezvénysorozat, amelyhez egyre több település csatlakozik. Jó példával szolgálnak a balatoni borutak is; vendég­lőtől pincéig, onnan pedig ugyancsak finom nedűt kínáló éttere­mig vezetik a vendégeket. Viszonylag rövid ideje működik a háló­zat, de beválni látszik. Ugyanakkor sokan keresik a balatoni halat a Balatonnál, de csak kevés helyen kapni. Hosszú évek óta panaszolják például a turis­ták, hogy tengeri hekkel traktálják őket, ugyanakkor sehol nem kóstolhatnak sült keszeget. Jó volna ezen változtatni, hiszen ke­szegből a tóban nincs hiány. Megoldást hozhatna, ha az állami ha­lászati cég és a kedvelt vendéglátóhelyek összefognának. Akár egyentablóval lehetne jelezni a bejáratnál, hogy balatoni halból sütött keszeget, balatoni pontyból főzött halászlét és a balatoni akadóknál fogott fogassüllőt is kínálnak. Egy beszélgetésen a halászati részvénytársaság elnök-vezérigaz­gatója nem zárkózott el attól, hogy ebben az esetben esetleg a pia­ci árnál olcsóbban adnák az alapanyagot. Jól járna hosszú távon mindenki ezzel a beetetéssel. czene attila Trükkös áruházi tolvajok Még soha annyi kárt nem okoztak Marcaliban a bolti szarkák, mint tavaly. A Coop Rt-nél több millió forint ér­téket emeltek le a polcokról a tolvajok. Az összes üzletükben 13 elkövetőt értek tetten, de ez csak töredéke az eseteknek. Vigmond Erika Takács Józsefné elnök elmondta: a központi nagy abc szenvedte meg legjobban a múlt évet. Bár az üzletnél van egy hiánymér­ték, amit vállal a cég, a kár akko­ra mértékű volt, hogy a norma feletti részt át kellett hárítani a dolgozókra. Alkalmaztak egy biztonsági őrt és a zöldsé­gespultnál megszüntették az ön- kiszolgáló mérést. A lopási trük­kök tárháza azonban kimeríthe­tetlen és egy élelmiszerüzletben szinte védhetetlen. Még a kame­rás rendszer sem nyújt teljes biztonságot. Gergő Károly rendőrkapitány arról beszélt: a rendőrség be­avatkozását akkor kérik, ha az elkövető nem hajlandó igazolni a személyazonosságát vagy ké­résre nem adja elő, amit feltételezhetően elvett. Az üzle­tekben senki nem vizsgálhatja át a vásárló csomagját, táskáját. A marcali áruházi lopások elkö­vetői gyakran más megyékből érkeznek, de sok az alkalmi, megélhetési bűnöző. Olcsó meg a drága Az önkiszolgáló zöldségespul­toknál az áru lemérése után hozzátesznek még egy kicsit, de már nem mérik le újra. Felvá­gottból olcsóbbat és drágábbat kémek, majd a kettőt egybecso­magolják és csak az olcsóbb jut át a pénztáron. Nehéz észre­venni, ha a dobozokból kilop­ják az ámt, mert az üres cso­magolás visszakerül a polcra. Uj számítógépek afonyódi diákoknak Felújították a fonyódi Mátyás Ki­rály gimnázium egyik informati­kai laborjának számítógépeit. A beruházás közel 1 millió forintba került. A számítógépeket a szak­képzési támogatásokból korsze­rűsítették. A fonyódi középiskola az országban az elsők között épí­tette ki informaükai hálózatát. OTEttE-Pénzváltó Kaposvár, Fő u. 12. Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 244.5000 249.9000 USD 186.0000 190.4000 GBP 349.0000 359.0000 CHF 158.0000 162.5000 SKK 6.2000 6.5500 Közületeket is kiszolgálunk! Érvényben: január 11. TeL: 82/312-951 Nyitva mindennap: 8-21 óráig Négy évtizede a kultúrában Szabados Péternek, a Somogy Megyei Művelődé­si Központ igaz­gató helyette­sének négy | évtizede a közmű­velődés szerve­zése a hivatása és a hobbija. A kultúra szolgálatában eltöl­tött négy évtizedes munkáját 2002-ben Bessenyei György- díjjal jutalmazták, most pedig jubileumi elismerést kapott Szabados Péter. Az iskolaigazgató szerelme a fotózás Negyven éve fotózik Völgyi Atti­la, a nagyberki iskola igazgató­ja. Tagja a So­mogyi Fotóklub­nak. Idő- és munkaigényes hobbiját két díj­jal is jutalmazták. A Göncöl Alapítvány pályázatán külön- díjat kapott az a fotója, ame­lyen az Eiffel-torony egy po­csolyában látszik. A Fókusz­ban a környezetvédelem 2004 pályázaton az események ka­tegóriában egyik fotója első díjat kapott: a balatoni képen a madár egy halon áll. Röplabdás adatokat gyűjt a Kométa statisztikusa Ha valakiről biztosan állítható, hogy otthon van a röplab­dában, az Zarka Péter. Az egykori négyszeres vá­logatott játé­kos a hétszeres bajnok és nyolcszoros kupagyőztes Kométa egyik edzője és egy­ben statisztikusa. Legalább 150 Kométa-meccs és vagy 30 válogatott találkozó minden apró részletre kiterjedő sta­tisztikáját őrzi otthon. Aki a dicső múltban szeretne kutat­ni, az bátran forduljon hozzá. Lapunkat ingyenesen hívható telefonszámunkon is megrendelheti: 06 80/200 434 MEGRENDELŐLEVÉL Ezennel megrendelem 2005 .............................................hónaptól a következő lapokat, és vállalom, hogy 12 hónapig előfizetője maradok a megrendelt lapnak. a Somogyi Hírlap és/vagy SÖüiogyi Hírlap [\j] Előfizetési díj 1 hónapra: Somogyi Hírlap 1550FI Somogyi Hírlap VR 425 Ft Előfizetési időszak a Somogyi Hírlapra: □ 1 hónap O negyedév □ télév □ egy év I Előfizetési időszak a Somogyi Hírlap VR: G 1 hónap G negyedév □ félév □ egy év | Az első időszak előfizetési díját a kézbesítőnek fizetem. A folytonosság megtartása céljából a továbbiakban a fizetés módja: [_) lakossági folyószámláról rendezem Q készpénzzel a kézbesítőnél fizetek Előfizető neve:............................................................................................................. ....................... Cí me:..................................................................................................................................................... Te lefon:.................................................Aláírás:.................................................................................. Tárgyhó 25-ig beérkező megrendelés teljesítését a következő hónap I -jétől, a később beérkező két az ^ azt követő hónap 1-jétől vállaljuk. A személyes adatok kezeléséről az impresszum ad tájékoztatást. ^ ^

Next

/
Thumbnails
Contents