Somogyi Hírlap, 2004. december (15. évfolyam,280-305. szám)

2004-12-29 / 303. szám

4 SOMOGYI HÍRLAP - 2004. DECEMBER 29., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP SOMOGYI MAGAZIN Több millió lépés Somogybán támogatás A megye megbecsüli településeit Települések nélkül nincs megye. Azok teszik Somogyországgá. Megbe­csülésüknek számos jelét igyekszik adni a megye ön- kormányzata, a községek, városok és közösségeik tá­mogatásától az értékek el­ismeréséig. Mert csak együtt lehet sikeres So­mogy. Gyenesei István, a közgyűlés elnöke ezért szorgosan járja a megyét: somogyiként talán a leg­több küométer van benne - leszámítva a buszsofőröket. Madarat tolláról, embert barát­járól - s hozzátehetjük megyét településeiről Ismerni meg. A közgyűlés elnöke ezért idestova két évtizede Somogy első embe­reként rója a megye útjait, milli­ónál is több kilométert tett meg e százszorszép tájakon. Idén mintegy 160 település hivatalos programján vett részt a megyé­ben. A legkisebb falvakba is eljutott.- íróasztal mellől nem lát­ni az igazi gondokat, főleg ha az asztal a beosztás sál egyre nagyobb. Néhány vezető a vé­gén már ki sem szik mögüle. Húsz éve is így gondol­kodtam, s azóta hű vagyok a mondás­hoz: nem a vezetőnek van megyéje, hanem a megyének vezetője - mondja Gyenesei Ist­ván, aki - ha csak - a vidéket járja, hétköz­napokon és a hét végi ünnepeken is. A települések iránti nyitottság jegyében minden héten fogadó­napon várja a somo­gyiakat. Az elnök aj­taja ilyenkor nem­ritkán már reggel ötkor nyitva áll. Idén összesen 41 reggelen jöttek a vendégek ügyes-bajos gondjaikkal, csaknem félezren. A területfejlesztési sok száz milliós támogatási ke­ret felhasználása mel­lett is kiemelt figye­lem kíséri a közössé­gek erősítését szol­gáló, országosan egyedülálló Különle­ges asztali örömök So­mogybán rendezvény- sorozatot, amely a jövő évben már 33 helyszí­nen fog zajlani. Ugyancsak a települé­sek értékeinek elismeré­sét jelzi az Örökségünk - Somogyország kincse díj, vagy éppen a Megyenapi ünnepi közgyűlés, amelyet évek óta mindig másik vi­déki településen, 2005. ja­nuár 6-án Kadarkúton ren­dez az önkormányzat A program díszvendége Gyurcsány Ferenc kor­mányfő lesz. Biztos lábakon az önkormányzat jövő esztendei gazdálkodása Jóllehet a 2005. év a megyei ön- kormányzat számára is nehe­zebbnek ígérkezik az ideinél, mind a kötelező feladatok, mind az előírt béremelések pénzügyi hátterét szeretné biztosítani a megyei önkormányzat. Somogy legnagyobb munkaadója tovább­ra is a működés biztonságát he­lyezi előtérbe, de tudja: az ön­ként vállalt feladatok is sokak­nak fontosak. A megyei önkormányzat költ­ségvetési főösszege várhatóan több mint 600 millió forinttal emelkedik jövőre, s ezzel meg­közelíti a 21 milliárdot. A több­letkiadásoknak csak egy részé­re van központi fedezet, a többit ki kell gazdálkodni. Az egyik legfontosabb feladat továbbra is a 44 intézmény működtetése. A hálózat nagyságára jellemző, hogy a megyei fenntartású kö­zépfokú oktatási intézmények­be 6800 diák jár, 1000-en kollé­gisták, 900-an gyógypedagógiai iskolában tanulnak. Gyermek- otthonban 1250-en, szociális ott­honokban 1540-en élnek. Egészségügyi szerepköre mi­att az egyik legfontosabb me­gyei intézmény a Kaposi Mór Oktató Kórház, ahol évente 339 ezer járóbeteg fordul meg és 36 ezer fekvőbeteget látnak el. A mind jobb ellátást is szolgálja az a folytatódó beruházás, mely­nek során több mint 5 milliárd forint értékben újítják föl a mű­téti tömböt. Egy másik jelentős, 1,6 milliárdos címzett beruhá­zás a siketek iskolájának re­konstrukciójához kötődik. Az önkormányzat összesen 4400 embernek ad munkát, . ezzel a fog­lalkozta- ^ tási lista * élén áll » Ágy ^ Somogy- '* ^ bán. A kötelező béremelések és pótlékok fedezete mintegy 620 millió forintos többletet jelent, amelynek egy részét állami tá­mogatásból, kétharmadát me­gyei önkormányzati saját forrás­ból és intézményi tartalékfor­rásból próbálják biztosítani. Jubiláló polgármesterek Harmincnégy jubiláló polgármestert köszöntöt­tek decemberben a me­gyei közgyűlés tisztségvi­selői. Azoknak gratulál­tak, akik 2004-ben már 10, 15, 20 vagy 25 éve álltak településük élén. A megyei önkormányzat min­den évben ajándékkal és Köz­jóért emlékéremmel ismeri el a kerek évfordulós polgármes­terek munkáját. Egy polgár- mester már 25 éve intézi a községe ügyeit: Bereczk Gyula (képünkön) Balatonszárszón tanácselnökként kezdte, majd polgármesterként is első em­ber lett. 20 éve tanácselnök, majd polgármester: dr. Jakab József (Igái), Szigeti József (Ságvár), Fajcsi János (Somogyaszaló), Somogyi-Magyar József (So- mogysámson). 15 éve tanácsel­nök, majd polgármester: Feigli Ferenc (Barcs), dr. Sütő László (Marcali), dr. Árvái Tibor (Nemesvid), Horváth Endre (Öreglak). 10 éve polgár- mester: Kés­márki Tibor (Balaton- endréd), Nagy Lajos (Balaton- szentgyörgy), Németh Endre (Csákány), Fe­hér Margit (Cserénfa), Csire Istvánná (Csurgónagymar­ton), Jelenka György (Gyugy), Ádám László (Hetes), Blatt An­tal (Iharosberény), Wiesner Sándor (Karád), Sudár Győző (Mezőcsokonya), Ormai István (Nagyatád), Kövér István Attila (Nagyszakácsi), Mikola Vil­mos (Ötvöskónyi), Boross László Istvánné (Pálmajor), Geiger Károly (Pusztaszemes), Bodrog Gábor (Simonfa), dr. Balázs Árpád (Siófok), Marton Rudolf (Somogygesz- ti), Tóth László (Somogyud- varhely), Kaszás József (So- mogyzsitfa), Vörös Gyula (Szó­lód), Bertók László (Vése), Szarka László (Zala), Szabó Ist­ván (Csömend), Farkas Sándor (Rinyabesenyő). HÍREK — : Mi, Somogyiak Ma, illetve az el­következő napokban tizedik al­kalommal kerül a képernyőre a Mi, somogyiak... című maga­zin, a megyei önkormányzat stúdiójának heti krónikája. A félórás műsor a városi televízi­ók és a Megyeházán dolgozó stáb által forgatott színes tudó­sításokkal ad számot Somogy­ország elmúlt hetének legérde­kesebb történeteiből. A mai műsor az év vége és szilveszter közeledtével könnyed kikapcso­lódást ígér. Siófokról az operettgála, Nagyatádról egy rockegyüttes, Marcaliból a Marcato, Barcsról a dzsesszkol- légium műsorába pillanthatnak bele a nézők, s többek között egy színdarabíró postás is be­mutatkozik. VAROS AOASNAP Kaposvár (City Kábel) szerda: 19.00 Nagyatád: szerda: 18.00 Lengyeltóti: szerda: 19.00 Marcali (VTV): szerda: 19.10 Balatonboglár: szerda: 19.30 Csurgó: szerda: 19.30 Barcs: szerda: 19.30 Baiatonföldvár: csüt.: 19.00 Siófok (Sió Tv): csüt.: 19.00 Balatonlelle: hétfő: 20.00 Fonyód: kedd: 19.00 (Ismétlés szinte mindenhol többször is látható.) Összeállításunk a Somogy Megyei Önkormányzat támogatásával készült Szilveszteri malacságok ajánlat Juhbeles virsli és kocsonyahús a sláger (Folytatás az 1. oldalról.) Műanyag ládákkal megrakott kisteherautók száguldoznak vá­rosszerte, s a kocsikról tonná­nyi virsli kerül nap mint nap a vásárlók szatyraiba.- A virsli mellett a füstölt csü­lökből és malacból is az évközi sokszorosa fogy - mondta Mol­nár Gyula, a Kossuth Lajos ut­cai Privát Húsbolt vezetője. - A malacot jórészt darabokban vi­szik, ugyanis a mai kis sütőkbe nem fér be egy normális mére­tű állat. Vannak, akik nagyob­Terepjáróval a beteghez Nagy László Terepjárót vásárolnak az orvo­soknak, hogy a legnagyobb hó­esésben is eljussanak a betegek­hez a Dráva mentén. A kocsi mellé még két EKG-berendezést, egy defibrillátort és jó néhány kisebb orvosi műszert vásárol­nak az orvosi ügyeleti ellátás ja­vítására, s mihelyt az időjárás engedi, az ügyelet központjának akadálymentesítését is elvégzik. - Mindezekre összesen 17 millió forintot költhetnek el - mondta Takács József, a barcsi rendelőin­tézet gazdasági igazgatója. - A legsürgősebb a gépkocsi megvá­sárlása, hiszen e nélkül nagyobb hóesésben mozdulni sem tudna az ügyeletes orvos. Hat autóke­reskedő adhat ajánlatot, és bi­zottság választja ki a legkedve­zőbbet. Január 7-én borítékbon­tás, és várhatóan már január vé­gén használatba vehetik az orvo­sok a terepjárót bakért, a negyven-ötven kilóso­kért lelkesednek, mások a ki­csikre, alig tizenöt kilósokra es­küsznek.- A virsliből nálunk, főként az ára miatt, a műbeles fogy jobban - vette át a szót Molnár Gyuláné. - Mivel ezt a terméket kilószám viszik az emberek - általában egy-két kilót vásárol­nak, de olyan is akadt már, aki tízkilónyit cipelt ki az autójá­hoz -, valószínűleg sokaknak számít az árkülönbség. Pedig a juhbeles virsli az igazi. Nem­csak az íze miatt, hanem azért is, mert a formáját megőrzi. A nagyobb áruházakban, be­vásárlóközpontokban viszont az előre csomagolt áruk mellett jórészt csak műbeles virslit és fagyasztott kocsonyahúst látni a „húsos” sarokban. Pedig min­dennap érkezik egy-egy na­gyobb szállítmány a juhbeles változatból is, de ezt szinte per­cek alatt elkapkodják a vásár­lók. A későn eszmélőknek így csak a műbelesből jut. Igaz, ol­csóbban. Olcsón vagy minőségit? Az éjféli virslizés szinte elengedhetetlen kelléke a szilveszteri mulatozásnak, ám nem mindegy, milyen töltelékáru kerül a fazekakba. A legol­csóbb műbeles változatnak, annak is a barom­fi alapanyagú fajtájánák egyes multik már alig több mint 200 forintért mérik kilóját. Hasonló minőséget képvisel a piacon 350forintért kí­nált sertésvirsli, melyekből a kisebb húsboltok­ban 400-ért mérnek egy kilót. Az igényesebbek számára az ismertebb márkájú baromfivirslik ajánlottak, melyekből 800-1100 forintba kerül egy kiló, esetleg a frankfurtit javasoljuk, mely 1000-1200-ért kapható. Ám a szilveszter igazi slágere a juhbeles változat: a piacon már 800 forintért is hozzájuthat a vásárló, míg a kisebb boltokban 900 és 1100 forint között mérnek be­lőle 100 dekányit. A multiknál ennél némileg olcsóbban hozzá lehet jutni, ám ekkor nem árt, Kurtaxára nem, iparűzési adóra igen A szántódi képviselő-testület leszavazta azt az indítványt, hogy a jövő évtől emelkedjen az idegenforgalmi adó, közke­letű nevén a kurtaxa mértéke. Ezzel ellentétben az iparűzési adót megemelték: ezen túl a helyi vállalkozások bevételé­nek a két százaléka illeti meg a szántódi önkormányzatot, (fi) Pályázatot írnak ki a jegyzői posztra Pályázatot ír ki a jegyzői poszt betöltésére a hedrehelyi önkor­mányzat, miután elfogadta, hogy a feladatot eddig ellátó Boti Ferenc a jövőben Lad- Patosfa körjegyzőségben tevé­kenykedik. Mivel helyettesíté­séről nehéz gondoskodni, már­cius végéig még a hedrehelyi feladatokat is ellátja, (av) Polgármester osztotta a töltött káposztát Iskolaigazgató és hajléktalan is sorba állt tegnap délben a siófoki főtéren töltött káposz­táért meg forralt borért. Sze- retetvendégséggel kedves­kedtek a városlakóknak a fi­nom étket elkészítő vállalko­zók; az ebédosztásban orosz­lánrészt vállalt Balázs Árpád polgármester (képünkön bal­ha korán kel az ember, hiszen pillanatok alatt elkapkodják. NYILVÁNOS MAGÁNÜGYEK Új nő jelent meg a jegyző életében Évszakonként változik, hogy mivel tölti sza­badidejét Kéki Zoltán, Kapos­vár címzetes főjegyzője. Ősszel a gom­bázás, télen a síelés, nyáron a horgászat je­lent számára kikapcsolódást. A nagyobb élővizeken horgászik, és szívesen el is készíti a kifogott uszonyoso­kat. Szerinte nincs finomabb, mint a fóliában, parázson sült süllő. Két és fél éve egy új nő is megjelent az életében. Uno­kája kevés szabadidejének minden percét kitölti. A korong mellett pecabotot is forgat Falusi Béláról, a népművészet mesteréről kevesen tud­ják, hogy meg­szállott hor­gász. Kedvelt helyei a Dráva, a Balaton és a Deseda, ahol csónakból is lehet horgász­ni. Elárulta: felfedezte a Pazderjás tavat, ahol a partról hódol a szenvedélyének. Büszke a fogásaira: egy 9 ki­lós fogasra, 14 kilós harcsára és egy 40 kilós busára, mely a Desedán akadt horogra. Szívesen sétál éjszaka a polgármester asszony Bagoly típus Bihariné Asbóth Emőke, Csurgó polgármestere. Azt állítja: éj­szaka pattan­nak ki a legjobb ötletek a fejéből. Régebben haj­nali fél 3-ig le se feküdt Egy éve hajnali 1-kor fekszik, de 4- kor már talpon van és 6-ig gondolkodik meg ír. Utána egy órára még visszabújik az ágy­ba. Telente, ha esik a hó, útnak is indul éjszaka, mert üyenkor a legtisztább és a legszebb a város. 22 éves kora óta vezet naplót, de mostanában már számítógépbe jegyzetel.

Next

/
Thumbnails
Contents