Somogyi Hírlap, 2004. december (15. évfolyam,280-305. szám)

2004-12-01 / 280. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2004. DECEMBER 1., SZERDA 5 KAPOSVÁR Lehetőség az előrelépésre Vas András Hatalmas fölénnyel válasz­tották júniusban Csíkszere­da első emberének, s ezzel nyolcesztendei parlamenti munkáját cserélte föl a pol­gármesteri székre. Ráduly Róbert Kálmán azóta szinte ki sem tette a lábát Székely­földről, külhonba pedig útja először Kaposvárra, a ki­lenc magyar testvérváros egyikébe vezetett.- Elismerem, kissé túlzónak tet­szik ez a szám - kezdte Csík­szereda RMDSZ-es polgármes­tere de annyi mentségem van: ezt még az előző városvezetéstől örököltük. Tizenhárom testvérte­lepülésünk van, ám a kapcsolat eddig jobbára formális, jobb eset­ben protokolláris szintű volt.- A látogatása azt mutatja, némelyik várossal szorosabb viszonyra törekszik.- Olyan együttműködést sze­retnék, amely valós tartalmon, kapcsolaton alapul. Mielőtt le­ültünk beszélgetni, körülnéz­tem a városházán, hátha sike­rül találnom olyasmit, amit ér­demes lesz otthon is megvalósí­tanunk. Érdeklődéssel sétálgat tam a belvárosban is: a for­galom elől lezárt fő­terük nagyon tet­szett, ám hallot­tam: ez némi ne­hézséget okoz a közlekedésben. Ettől függetle­nül mi is ha­sonló megöl dáson törjük a fejünket.- Gondolom, ennél konkré­tabb közös terv is készül.-Van ho­vá előrelépnünk a gazdasági és kulturális kapcsolatok terén is. Hargita számos olyan kinccsel rendelkezik - gondolok itt a fára, a kaolinra, a márványra -, ami nagy lehető­ségeket rejt magában. Csak tőke­erős vál- lalkozók kelle­nek. Készítettünk egy anyagot erről, s azt minden testvérváro­sunknak eljuttatjuk. Hátha vala­melyik fantáziát lát benne.- Ezek még inkább távlati elképzelé­sek. A kultúra területén viszont sokkal könnyebb lesz a dolguk.- Szerencsére rengeteg érték halmozódott fel mindkét város­ban, s ez tényleg megkönnyíti a közeledést. Sőt, közös szálak is akadnak, hiszen Szász Endre sze­mélye igazán szoros kapocs: ná­lunk született, majd Somogybán élt, alkotott, s Kaposvárott van el­Egy nemzethez tartozunk- Székelyföldön miként vélekednek a december 5-i népszavazásról és a ket­tős állampolgárságról? - kérdeztük Csíkszereda polgármesterét.- Egyértelműen igent mondanak. A romániai magyarok soha­sem gondolkoztak rajta, milyen előnyökkel járna számukra a magyar állampolgárság. Ez érzelmi kérdés: egy nemzethez tar­tozunk, amely oszthatatlan. A mostani szavazás nem csupán rólunk, hanem az egész magyarságról szól. testvérvárosok Szász Endre személye is összeköti Csíkszeredát és Kaposvárt temetve. lövőre a műveiből kiállí­tás nyílik majd Csíkban. Emellett a néptánccsoportunk is ellátogat majd Somogyba.- Esetleg a román bajnok hokicsa­patuk is tiszteletét teszi errefelé?- A márciusi csarnokavató­jukra már meghívott minket Szi­ta Károly polgármester. Amúgy nálunk is épül egy jégpálya, igaz, ez most csak szabadtéri lesz, hiszen még egy fedett ren­getegbe kerülne.- Hányán Is laknak Csíkszeredában?- Negyvenkétezren.- Azt hiszem, nem kell szégyenkezni­ük. Itt Budapesten kívül sehol sincs két jégpálya, sőt alig van olyan település, ahol egyáltalán lehet korcsolyázni.- Nálunk ez a legkedveltebb sport. Ezért is fájó emlék, ami­kor a kilencvenes évek elején szinte a teljes csapat átjött Ma­gyarországra.- Mára csökkent az elvándorlás?- Elenyészővé vált. Megszűn­ni, persze, sohasem fog, de már ugyanannyian vissza is jönnek.- Ma már könnyebb magyarnak len­ni Erdélyben?- Bár a politikai kiszolgálta­tottság nem szűnt meg, például folyamatos az ortodoxok betele­pítése, mára inkább a gazdasági helyzettől függ az emberek köz­érzete. Ezért is fontosak a test­vérvárosi kapcsolatok, hiszen le­hetőséget adnak az előrelépésre. És a megmaradásra... HOLLYWOOD PREMIER! HIHETETLEN CSA­LÁD (kn.) 91290 (sz) 15:00,17:30, 20:00 PREMIER! TOTÁL SZÍVÁS (12) 80672 (sz) 16:15, 18:15 MOBIL (16) 91289 (f) 19:00 ANA- CONDA 2.-A VÉRES ORCHIDEA (16) 91288 (f) 20:30 BRIDGET JO­NES: MINDJÁRT MEGŐRÜLÖK (16) 83395 (sz) 15:30,20:15,17:45 NYÍLT TENGEREN (16) 91287 (f) 17:00 A MANDZSÚRIÁI JELÖLT (16) 91368 (f) 21:00 CÁPAMESE (kn.) 91271 (sz) 14:15 ARGÓ (16) 11366 (m) 14:45 Félezren felügyelik a vasárnapi szavazást Márkús Kata Hat turnusban készítik föl a választási szervek háromszáz­ötven munkatársát a városhá­zán. Kéki Zoltán címzetes főjegy­zőtől (képünkön), a helyi vá­lasztási iroda vezetőjétől meg­tudtuk: a vasárnapi, a kórház­privatizációról és a kettős ál­lampolgárságról szóló népsza­vazáson a fizikai alkalmazot­takkal együtt mintegy félezren dolgoznak majd a kaposvári bi­zottságokban. A választópol­gárok voksaikat Kaposváron reggel hat és este hét óra között adhatják le a megszokott szava­zóhelyiségekben. A szavazás­hoz szükséges valamilyen ér­vényes személyi okmány: régi vagy új típusú igazolvány, útle­vél vagy jogo­sítvány. Az utóbbiakhoz azonban kell a lakcímigazoló kártya is. Kéki Zoltán elmond­ta: a kampány­csend szomba­ton nulla órától vasárnap 19 óráig tart, s várhatóan 21 óra körül már meglesznek az első - nem hivatalos - részeredmé­nyek is. A népszavazás egyéb­ként akkor lesz eredményes, ha a megjelentek több mint fe­le, de legalább a választásra jo­gosultak egynegyede plusz egy fő igennel szavaz. Adventi üdvözlet a Roxínháztól • A kaposvári Roxínház társulata három fellépéssel is készül a december 3-án kezdődő adventi rendezvénysorozatra, régi sike­reiket elevenítik fel. A csapat először Stáció címmel a Jézus Krisztus szupersztár című rockoperából ad elő részleteket a Kossuth téri színpadon. A dzsungel könyve sikeres so- mogyvári bemutatója és sport- csarnokbeli előadása után vél­hetően sokan lesznek kíváncsi­ak arra a válogatásra is, amit ebből a musicalből állított össze a társulat. Igazi karácsonyi kö­szöntő lesz a Mária szülte című karácsonyi táncjáték, a különle­ges produkciót a Kormorán együttes Profán kantátájának zenéjére komponálta Takács László és Szerecz Róbert kore­ográfus. Ünnepi mesemondók Királyok, ki­rálylányok és különle­ges alakok keltek életre a mesemon­dó-találko­zón, amit tegnap a tüskevá­ri könyv­tárban tartottak. 1996 óta műi­den évben megrendezik, teg­nap 21 gyereknek tapsolt a kö­zönség. A találkozót Mezővári Mária önkormányzati képviselő nyitotta meg, Kiss Györgyné, a Béke utcai óvoda vezetője kö­szöntötte a vendégeket Sok az olcsó, ócska áru A távol-keleti olcsó dömping­áru, az importcipők felülvizs­gálatát kérte Kertész Rezső, a Kisosz kaposvári vezetője teg­nap a monori országos érte­kezleten. Elmondta: a hatósá­gok évekig szégyenlősen ke­zelték a kérdést, vagyis az árut nem ellenőrizték kellő­képpen. A piacot elárasztó ol­csó termékek sok kereskedő ellehetetlenülését okozták, csak Somogybán átlag 25 szá­zalékos forgalomkiesésre pa­naszkodtak a kiskereskedők. Indítványozta: a szervezet tárja fól e gazdasági gond főbb okait, s tegyen javaslatot a megoldásra, (hm) Név nélkül: - A Kinizsi-lakótelep 1. számú társasházban lakunk. Megadtuk annak a fának a kivá­gási engedélyét, amelyik már csaknem benőtt az ablakon. Ha nem vágatják ki, akkor is elszá­rad a megcsonkítása miatt Miért nem vágják ki? A tavaly ősszel ültetett, elszáradt csemetét miért nem pótolják sokkal többek hogy szebb legyen a park? Hartner Rudolf, a városgond­nokság vezetője: - A társasház északi oldalán levő fenyő ága kb. egy méterre van az épület falától. Ismeretlenek megcsonkították a fa törzsét fejszével körbevágták. Ez az elintézési módszer inkor- rekt nem értünk vele egyet. Kör­nyezetkárosításért ismeretlen tet­tes ellen feljelentést teszünk. A fa­kivágási engedély kiadása a mű­szaki hatósági iroda jogkörébe tartozik. Egy park esztétikai szín­vonalát a növényekkel körülvett terek adják, ezért nem szándéko­zunk a pótlásokon túl nagyobb cserjecsoportokat telepíteni. füredi alapkőletétel. Tornacsarnokot építenek Kaposfüreden, az alapkövét Szita Károly polgármester tette le tegnap. A 720 négyzetméter alapterületű épület mintegy 104 millió forintba kerül. Pályázati felhívás A Kaposvári Kistérségi Fejlesztési Tanács Elnöke pályázatot hirdet a Kaposvári Kistérségi Fejlesztési Tanács Munkaszervezete vezetője munkakör betöltésére, három hónap próbaidő kikötésével. A pályázat benyújtásának határideje: 2004. december 15. A részletes pályázati felhívás átvehető Gróf Regina személyzeti referensnél (Polgármesteri Hivatal Kaposvár, Kossuth tér I. régi épület 103. iroda.) Balatonszabadi Délutántól hajnalig tartott a mulatság Balatonszabadiban. Nap- ^ _ .. . közben . ­a településen élők léptek színpad­ra, a vers- és próza­mondáson kívül volt J > színi előadás és ae- m ’ f1 robik-bemutató is. W. i|j!t a . : ' 'Ui 1 ,'4 Utana hajnalig tar- ' *, í;; , \\\\\\\\ 1 tott a bál. (ca) ÉlÉÉll Balatonvilágos Asztalos Zoltán, a Tourinform országos hálózatának igazgatója azt mondta: az ideihez hasonlóan ötmilliárd forint jut jövő­re a Magyar Turizmus Rt tevékeny­ségére. A tourinform-irodák a ko­rábbinál több pénzt kapnak műkö­désükre, s amit abból megspórol­nak, reklámra költhetik, (ca) Csurgó A bűnmegelőzésről tartot­tak előadásokat tegnap a csurgói kistérségi családsegítő szolgálat központjában: szakemberek be­széltek a családon belüli erőszak­ról, a segítségkérés módjairól. A programba gyerekeket is bevontak. Az intézményben egyebek között válságszállás fenntartásával segí­tik a bántalmazottakat, (va) Fonyód 22 fonyódi diákot támogat első diplomájának megszerzésé­ben az önkormányzat. Köztük a Bursa Hungarica felsőoktatási ösz­töndíjjal jövőre 600 ezer forintot osztanak szét; a legnagyobb ösz- szeg hatezer, a legkisebb ezer fo­rint tanulónként. A támogatást rá­szorultság szerint bírálja el a szoci­ális és oktatási bizottság. A pályá­zaton elnyert pénzt a megyei ön- kormányzat és az Oktatási Minisz­térium is kiegészíti, (bb) Hetes Megbeszélésre hívja a hegy­tulajdonosok egyesü­lete a Pál- és a Futta­tó-hegyi gazdákat. Szakemberek tájékoz­tatták őket az elektro­mos hálózat kiépítéséről. Ádám László polgármester elmondta: a hét végén helyszíni bejáráson a szőlősgazdák az egyéni rákötésről kapnak felvilágosítást, (hzs) Kadarkút Diákcserét készít elő a Jálics Ernő szakképzőiskola: 15 ta­nulója három hetet tölthet Németor­szág legjobban fölszerelt tanmű­helyében. Ezt az iskola háromtagú küldöttsége korábban már előkészí­tette, járt a chemnitzi szakképző központban. A tanulók vendéglátói és nyelvi tudását egyaránt szolgáló diákcseréhez, remélik, a Tempus alapítvány pályázatán jutnak támo­gatáshoz. (hzs) Kaposvár Ünnepi díszbe öltözött tegnap a me­gyeháza aulá­ja. Az adventi hangulatot ez­úttal Oláhné Szalai Beáta csurgói virág­kötő teremtet­te meg. Siófok A Balatoni Halászati Rt az idén 80 mázsa pontyot fogott ki a Balatonból. Ugyanakkor ebből a halfajtából 3500 mázsányit telepí­tett a horgászok képviselőjének je­lenlétében. (ca) Tab Elkészítette Kapoly, Nágocs, Somogyacsa, Döröcske, Somogy- meggyes, Tab és Tengőd környezet- védelmi programját a Koppányvöl- gyi kht. Erről Barkóczy József ügy­vezető tájékoztatta a Somogyi Hírlapot. Elmondta: a térségi prog­ram a szakértői véleményezés után januártól a megbízó önkor­mányzatok rendelkezésére áll. El­készítéséhez a megyei területfej­lesztési tanácstól nyert kilencmillió forint támogatást a Koppány-völ- gye társulás, (kj) Vése-Budapest A vései önkormány­zat ajándékozta Budapestnek azt a fenyőfát, amelyik a Vörösmarty té­ren az országos kézműves vásárt díszíti. A 15 méter magas fenyőt már fel is állították és a kiállító kéz­művesek díszítették. VAROSLAKOK KÉRDEZTEKJ I jéjT tCtíLóz. ÍÓVÖíO S sÍIC Kaposvár, Honvéd u.-Damjanich u. sarok rT 'TTÜvegkupotoJ • Tel: 82/313-006. 301504-2044 Kj A héten mindennap diákdélután 14-18 óráig. ú 500 Ft a pizza + ajándék üdítővel, ű Gyere a fedélzetre! ^ wmimwjimimnmmmnmmw ______________________SOMOGYBÁN ÁTÓL Z -1 G

Next

/
Thumbnails
Contents