Somogyi Hírlap, 2004. december (15. évfolyam,280-305. szám)

2004-12-24 / 300. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2004. DECEMBER 24., PÉNTEK SPORT 7 Három siófoki junior a válogatottban karate Rendkívül sikeres esztendőt zártak Soha nem zártak még olyan sikeres évet a siófo­ki karatékák, mint idén; Kálóczi József tanítványai eredményeik alapján az első tízbe kerültek a het­venhat hazai klub rang­sorában. Fónai Imre Európa-bajnoki harmadik he­lyet szerzett idén Kerti Gábor (képünkön), rajta kívül Töttösi Anita és Pavelka István is tagja lett a junior válogatottnak.- Beérik lassan a munkánk gyümölcse, amit nyolc éve kezdtünk el ezekkel a fiatalok­kal - mondta Kálóczi József, a Siófok és Környéke Sport és Szabadidő SE elnöke. - Kell hozzá ennyi idő. Lassan negyed százada vagyok benne a sport­Hat aranyérem Hat országos bajnoki címet nyertek idén a siófoki karatékák: Kerti Kinga ket­tőt, Molnár Bence, Kánnár Márk, Fekete Farkas Mór és Kiss Bianka egyet-egyet. ágban, s ez alapján vallom: alsó tagozatban még korai a karaté­ra oktatni a fiatalokat. Ennek a problémának az áthidalására találtam föl egy olyan öszvér „sportágat”, aminek a dzsú- dóbirkó nevet adtam. A kicsi­ket a cselgáncs eséstanára és a birkózás fóldharcára tanítjuk kezdetben. A dzsúdó veszélyte­len fogásait sajátítják ekkor el, a birkózás, azaz a küzdelem meg már benne van a vérük­ben; ősi emberi ösztön a harc, a másik legyőzése. Tizenkét éves korban térünk csak át a karaté­ra. Kerti Gáborék korosztályá­val kezdtük ezt a „kísérletet”, tehát azokkal, akik most már egyre szebb eredményeket szállítanak. Közel háromszázan sportol­nak az egyesület színeiben, s több mint százan versenyre is eljutnak. A kisebbek a grund- birkózó diákolimpiára; 87 csa­patból idén a 8. helyet szerez­ték meg az eredményességi rangsorban a siófokiak. Nemcsak az utánpótlás ne­velését végzik sajátos sziszté­ma szerint, hanem a versenye­ket is így szervezik. Somogy, Fejér és Veszprém megyét ösz­zatokon edződnek a kara- tékáik. Kálóczi József elárulta: ál­muk egy saját edzőterem. - A siófoki Vak Bottyán általános iskola most az utánpótlás-neve­lés központja, a versenysporté pedig a Baross középiskola. Ter­vek is készültek már egy térsé­gi küzdősport-központ felépíté­sére, ahol lenne ring, kon­diterem, tatami. Van olyan tá­mogatójelölt a láthatáron, aki üzletet látna benne; igény lenne rá ugyanis azok köréből is, akik nem kívánnak versenyen küz­dőtérre lépni, csak egy jót edze­ni, például a nyáron a környé­ken dolgozó számos kidobóem­szefogva régiós küzdelemsoro- bér, biztonsági őr... A Kanizsa jutott tovább kosárlabda magyar kupa Becsülettel küzdöttek a kaposváriak A férfi kosárlabda Ma­gyar Kupa Országos selej­tezők második fordulójá­ba az NB I/B osztályú Nagykanizsa ellen 5 pon­tos vereséget szenvedett a Kaposvári Egyetem-Meló- Dák KK csapata. Kaposvári Egyetem­Meló-Diák KK-Kanizsa KK DKG EAST 86-91 (22-24,14-19,26-22,24-26) Kaposvár, Egyetemi Sportcsar­nok, 100 néző. Vezette: Hollósy, Kapitány. Kaposvári Egyetem-Meló-Dák KK: Fehér (2), Ágfalvi (10/3), Karsai (16/12), Vojvoda (15/3), Antalics (11). Csere: Trupp (14/6), Szilágyi (11/6), Magyar (7), Csonka (-), Szőke T. (-), Szmolka (-). Edző: Horváth Krisztián. Kanizsa KK DKG-EAST: Boldi­zsár (4), Domonkos (12/6), Ko­ma (32), Sági (16/9), Miilei (-). Csere: Kiss V. (14/9), Matus (1), Zsámár (12), Széplaki (-), Kiss Sz. (-). Edző: Silló Zsolt. Villámrajttal kezdte a mérkő­zést a hazai csapat. Karsai, Ág­falvi és Vojvoda pontjaival a 4. Az NB l/A bajnokság állása 1. Debreceni Vadkakasok 9 8 1 750-653 0.944 2. Atomerőmű SE 9 7 2 769-626 0.889 3. Albacomp 9 6 3 861-744 0.833 4. Univer Kecskeméti SE 9 6 3 766-705 0.833 5. Pécsi VSK-Panthers 9 6 3 767-714 0.833 6. Szolnoki Olaj 9 5 3 677-679 0.833 7. Marc-Körmend 9 5 4 657-640 0.778 8. Falco KC 9 5 4 757-740 0.778 9. Kaposvári KK 9 4 5 754-709 0.722 10. ZTEKK 9 3 6 711-761 0667 11. Gunaras KC-Dombóvár 8 2 6 608-722 0.625 12. MAFC-Újbuda 9 2 7 691-792 0.611 13. Nyíregyházi KK 9 2 7 664-795 0.611 14. Vitai Eger 8-I 8 561-713 0.500 percben már 13 ponttal tartot­tak előrébb a kaposváriak a ka­nizsaiaknál. A folytatásban azonban a hazai kisemberek sorra adták el a labdákat, en­nek következményeként a ne­gyed végére 2 pontos vendég­előnyt mutatott az eredményjel­ző. A második negyedben foly­tatta eredménytelen támadójá­tékát az egyetemi együttes, míg a zalaiak Koma ponterős játéká­nak köszönhetően a 19. perc­ben már 12 egységgel jártak előrébb. A félidő vége előtt Antalics és Magyar V. pontjaival közelebb kerültek a hazaiak, de játékuk ekkor is görcsös volt. A szünet után felváltva estek a kosarak: a Meló-Diák tagjai 4 percig nem engedélyeztek kosarat az ellen­félnek, miközben egy 13-0-s ro­hammal újra 4 pontos előnyre tettek szert. A kanizsai gólcsen­det Domonkos hárompontosa törte meg. Ez továbblendítette a vendégeket, sőt az utolsó felvo­násban Kiss V. tripláinak kö­szönhetően újra tízpontos előnyhöz jutottak a vendégek. A felzárkózást Trupp és Szilágyi kosarai hozták meg, de 6 pon­tos különbségnél a vendégek eredményesen tudtak támadni és ezzel eldöntötték a továbbju­tás kérdését. A Magyar Kupa találkozón az esélyesebb Kanizsa KK ellen tisztesen helytállt a kaposvári gárda. Az NB I/B csoportos baj­nokság jelenlegi 5. helyezettje ellen a Meló-Diák csapata szép­számú közönsége előtt erejé­hez mérten mindent megtett a győzelemért, de az egysége­sebb és a játékvezetéshez job­Párharc a kvalifikációért sífutó világ kupa Jövő januárban javulni kell a szabad stílusban A jó rajt után Gyenesei tartja pozícióját a kvalifikációs sorozatban Kun Zoltán A soron következő erőpróbát a csehországi Horn Niseckiben rendezték. A Prágától 200 kilo­méterre északra lévő település mellett 5 és 10 km-es távokon indult a mezőny. Az első napon a klasszikus stílusú 10 km-es versenyen remekelt Gyenesei Judit Leila (képünkön), az Épí­tők AC Kaposvár fiatal sporto­lója. A felnőttek között a 21. he­lyen zárt, ez a junioroknál a 9. helyet jelentette. A legfőbb ri­válisának számító Zámbó Viktó­riára csaknem másfél percet vert. Másnap kedvezőtlenre fordult az időjárás. Az 5 km-es szabad stílusú számban a sűrű hóesés hátrányosan érintette a technikailag még képzetlenebb kaposvárit. Itt a junioroknál nem volt külön számítás, a fel­nőtteknél pedig a 35. pozíció lett Gyeneseié. Ebben a szám­ban jobban szerepelt Zámbó, aki kettejük párharcában ezzel átvette a vezetést. A sorozat január 2-án az észtországi Otepaa-ban folyta­tódik, ahol négy versenyt is rendeznek. Gyenesei - nem tit­koltan taktikai megfontolásból - itt egyedüli magyarként áll rajthoz. A viadalokon pihenten szeretne minél jobb - ezzel együtt magasabb vk-pontszá- mot érő - szabadstílusú ered­ményeket elérni. Arattak a somogyiak lovassport Harmadik a Mezőkert LSE Takács döntő duplája teremlabdarúgás Siófoki diadal a veszprémi Arany Ászok kupán Keszthelyi Zoltán Antalics (labdával) 11 ponttal segítette csapatát, de ez is kevés volt bán alkalmazkodó Kanizsa KK megérdemelten harcolta ki a továbbjutást. Jók: Karsai, Vojvoda, Szilá­gyi, illetve Koma, Sági, Kiss V. A férfi kosárlabda NB l/A mérkőzésein: Falco-Swietelsky KC Szombathely- Albacomp 104-95 (27-17, 29-21, 21-22, 27-35) PVSK-Pécs EXPO- MAFC- Újbuda 91-76 (24-24, 20-19, 20-13, 27-20) Véget ért a távlovagló és távhajtó versenysport ez évi küzdelemso­rozata. A Kerekegyháza melletti Pongrácz majorban tartották az év értékelését A Mezőkért LSE sportolója, Szíjártó Bálint a hosz- szú távon (100 km-en) junior ka­tegóriában országos bajnok lett Ria nevű lovával, ugyanezen a távon a felnőttek közötti ver­senyben pedig a kiváló második helyezést érte el. Ugyanebben a kategóriában klubtársa, Molnár István Juszuffal a 7. helyet sze­rezte meg. Somogyi sportsiker még, hogy a 100 km-es távon a nagy­berki Tóth József Pletykával a negyedik lett, míg csapattársa, Lovas Adrienn a kilencedik he­lyen zárt. A magyar távhajtó bajnok szintén somogyi ver­senyző: a siófoki Molnár Lajos Gordius és Magnum nevű lova­ival érte el sikereit. Szíjártó Bá­lint és Molnár Lajos a kiváló tel­jesítménnyel az első osztályú sportoló minősítést is megsze­rezte. A Mezőkert LSE megkap­ta az év Fair play díját, míg az egyesületek közötti rangsorban a 3. helyet érdemelte ki. Az Interbeton révén siófoki si­kert hozott a 35 év felettieknek rendezett veszprémi Arany Ászok teremlabdarúgó-torna. A balatoniak közt több egykori él­vonalbeli labdarúgó is játszott, mint például Olajos (képün­kön), Perger, Molnár, illetve Bimbó. Az utóbbi édesapja, a 61 éves Bimbó József is pályára lépett a „betonosok” közt, aki a torna legidősebb játékosának já­ró különdíjat is megkapta. Egy másik különdíjasa is volt a bala­toniaknak Takács Zsolt szemé­lyében, aki a torna gólkirálya lett. Az utóbbi igazi húzóember volt; utolsó négy találkozón szerzett 12 gólból nyolcat ő jegy­zett. Az Interbeton három győ­zelemmel jutott tovább csoport­jából, majd két újabb győzelem következett (2-0, 6-1) a közép­döntőben, majd egy újabb siker immár az elődöntőben (2-1). A döntőben a fővárosi La-ció sem tudta már megállítani a siófoki­akat, akik Takács két góljával győztek (2-0) és szerezték meg a kupát és a hozzá tartozó láda sört, ami mellé egy garnitúra szerelés is dukált.

Next

/
Thumbnails
Contents