Somogyi Hírlap, 2004. december (15. évfolyam,280-305. szám)
2004-12-18 / 295. szám
SOMOGYI HÍRLAP - 2004. DECEMBER 18., SZOMBAT 11 HÉTVÉGE Betyáros szoboravató hagyományőrzés A zsiványok életét mutatja be a látványpark ERŐS VARUNK. A NYELV (KOSZTOLÁNYI) A nyomdafesték A somogyi betyároknak állítottak emléket a kaposvári Meistro lovasklubban. Varga Károly 12 alakot faragott fába. Ezzel egy látványpark alapjait tették le a megyeszékhelyen, a Kecelhegyi bejáróban lévő' lovastanyán. Néhány évvel ezelőtt néhány kölcsönlóval kezdődött a Meistro lovasklub története, ma pedig már több mint 150-en járnak ki rendszeresen a kecelhegyi bejáróba csak azért, hogy a somogyi betyárok vendégszeretetét élvezzék. A mai somogyi betyárok elődeikkel ellentétben ugyanis kicsit sem rémisztőek.- Lovasversenyeken ragadt ránk ez az elnevezés - mondta Meiszterics László, a Meistro lovasklub tulajdonosa. - Mivel pedig pozitív értelemben használták a produkcióinkra, egy idő után elkezdtük komolyan venni. Úgy éreztük, hogy mindez kötelez bennünket arra is, hogy felvállaljuk az ezzel kapcsolatos hagyományőrzést. így fordulhatott tehát elő az, hogy egy betyárnak és korának állítottak emléket tegnap a lovastanyán. Méghozzá Gölöncsér Jóska szobrát egy igazi huszár, Varga Károly faragta ki. Az előtanulmányok pedig alaposak voltak. A betyárok XIX. századi öltözetén, eszközein kívül még élettörténetükkel is foglalkoznak az „utódok”. A téma egyik legalaposabb ismerője Ujkéry Csaba, a megyei bíróság elnöke könyvet is írt a zsiványokról és úgy tartja, a hagyomány és helytörténet igen érdekes és fontos részleteire derülhet fény, miközben valaki a somogyi betyárvilág alapos tanulmányozásába kezd.- Érdekes és szinte megfejthetetlen az a fajta érdeklődés, ami a betyárok iránt megfigyelhető - mondta Ujkéry Csaba. - A romantikus betyárkép ugyanis nem teljesen helytálló. Ezek az emberek a saját korukban igazi bűnözők voltak. Olyanok, akiket rettegve emlegettek és akik az 1860-as években több mint száz embert öltek meg a megyében. Ennek ellenére úgy tartom, a múlt iránt érdeklődni még akkor is hasznos, ha ilyen részleteiről van szó. Ezzel együtt ugyanis a korral is megismerkedhetnek az érdeklődők. így tervezik felépíteni betyáros látványparkjukat is a Meistro Lovasklub tagjai. A szoborparkon kívül ugyanis a lótartás hagyományaival, őshonos állatfajtákkal és az egykori mező- gazdaság eszközeivel is megismerkedhetnek azok, akik felkeresik a kecelhegyi bejáró tegnap felavatott létesítményeit. Mihályiálvi László Nem viseli el a nyomdafestéket! - szoktuk mondani, ha valami any- nyira durva, trágár, hogy nem illik kimondani vagy leírni. Nem ugyanaz viszont a fenti mondat használatának a gyakorisága. Az utóbbi időben (években, évtizedekben) mintha egyre ritkábban hallanánk ezt a - durva, trágár megnyilatkozást elutasító - mondatot Mi lehet ennek az oka? Talán csak nem az, hogy egyre inkább kezdünk hozzászokni a beszéd közben és már az írásos megnyilatkozásokban megjelenő, elburjánzó ocsmány, durva, trágár szavakhoz, mondatokhoz, szövegekhez? Az a gyanúm, ha erre gondolunk, nem járunk messze az igazságtól. A szülők egy része, a tanárok, nevelők többsége igyekszik elejét venni a csúnya kifejezések használatának, beszédnek és írásnak. Több-kevesebb sikerrel. Miért is nem teljes a siker? Bizonyára azért nem, mert tanítványaink nemcsak a családokban, az oktatási intézményekben nevelődnek, hanem életünk minden területén lehetőségük van „nevelődni”. Addig, amíg a felnőttek e tekintetben is rossz példát mutatnak; amíg a rádiókban, a különféle televíziókban (színvonaltalan úgynevezett beszélgető és valóság show-kban), színházi előadásokban, mozi- és tévéfilmekben, politikusok parlamenti és azon kívüli szellemesnek szánt megszólalásaiban, a sporteseményeken való szurkolás közben, a bulvárlapokban, társalgás közben az ocsmányság, a durva, trágár beszéd a sikk, a kellem, a báj, az ízlés; addig ne nagyon várjuk el, hogy ezt a társadalmi jelenséget megszüntethetjük; addig ne várjuk el, hogy egyesek küzdelme a nyomdafestéket nem tűrő szavak, kifejezések ellen eredményes lehet. Tapasztalatom egyébként az, hogy társadalmunk egy részében pontosan ezek az ocsmányságok váltják ki a legnagyobb tetszésnyilvánítást. Gondoljunk csak a színházban elhangzó obszcén kiszólások és jelenetek után felcsattanó tapsra vagy felhangzó ovációra! Mi tehát a teendő? Durva vagy inkább csak kemény megoldást javaslok. Ki kell közösítenünk (ha megnevelni nem lehet) a trágárul beszélő egyéneket; meg kell büntetni a nyüvánosság előtt így megszólalókat vagy írókat! Van egy másik szólásunk is, amely így hangzik: „a papír türelmes”, ami azt jelenti, hogy sok mindenféle ostobaságot, hazugságot, esetleg durvaságot le lehet írni. De csak akkor, ha ezt megengedik. Lépjünk fel mindnyájan a durvaság ellen! Ez azonban akkor lehet eredményes, ha intézményesített formában is megtörténik. A papír türelmes. De meddig lesznek türelmesek a jó ízlésű emberek? Gölöncsér Jóska Gelencsér József, azaz Gölöncsér Jóska az 1860-as években az egyik legkegyetlenebb betyár volt Somogybán. A rigóczi kocsmáros legkisebb fia volt és nem csak o, de az egyik bátyja is kötélen végezte. A betyárvilágba úgy keveredett, hogy előbb csatlakozott a Patkó-féle bandához, akiket legyőzött, majd a csapat élére állt. Igazán hírhedt betyár lett belőle, akit nem csak Somogyországban, de még az Alföldön is félve emlegettek. Ujkéry Csaba ükapja, Hamulyák Ferenc fogta el. A Játékváros köszönti a város új polgárait, szeretettel várja a bakákat és szüleiket, Kaposvár, Fő u. 27. Tel.: 82*412-414 Újszülöttek ajándékkal Kedves Olvasóink! Ezentúl minden szombaton közöljük azoknak a gyermekeknek a nevét és legfontosabb első adatait, akik a Kaposi Mór Megyei Kórházban születtek. Az új jövevényeknek nyerési lehetőséget is kínálunk. Amennyiben a megjelenést követő csütörtökig beküldik címünkre (7400 Kaposvár, Kontrássy u. 2/a - e-mail: hirdtan.somogy@axels.hu ) a hirdetésben felsorolt gyermekek és a szülők teljes nevét, lakcímét, valamint telefonszámát, részt vehetnek azon a sorsoláson, amelyen egy-egy kisfiú és kislány két-két karton kölyökbarát Óbudai Gyémánt szénsav- mentes ásványvizet nyer. A nyertesek nevét mindig a következő hét szombatján közöljük. A szülők, nagyszülők, hozzátartozók, barátok pedig a keddi lapszámunkban hirdetésben köszönthetik a babákat. E heti nyerteseink: MESTER JOHANNES WILLIAM VARGA KATALIN A nyeremény átvételéről és a köszöntési lehetőségről érdeklődjenek a 82/528-113-3S telefonszámon! ,,«314l A hazai repülés történetének avatott kutatója, Knoll Gyula pilótaezredes az alábbiakban foglalta össze a hatvan évvel ezelőtti tragikus eseményeket.- 1944. június 30-án a reggeli órákban több száz gépből álló kötelékek repültek be a déli határon az ország légterébe. A támadó gépek két hulláma a Balaton felett gyülekezett és Budapest ellen hajtott végre támadást, a harmadik hullám bombázóit azonban a hazai és német vadászgépek megtámadták, azokat szétszórták és nagy részüket visszatérésre kényszerítették. A Veszprémben állomásozó híres Puma vadászosztály Heppes Aladár őrnagy (emléktábláját nemrég avattuk Kaposváron) vezette 22 Me-109-es gépét 450 bombázó és 150 kísérő vadász ellen riasztották, ennek köszönhetően csak 188 bombázó és 138 vadász támadhatott később alkalmi célokat, sajnos köztük Kaposvárt is. Öt gép támadta a várost, egy közülük kiválva a Császárréten dobott le két bombát, a másik négy délnyugatra fordulva 16 bombát szórt le a vasútállomástól a Géza utcáig. A legborzasztóbb pusztítást a Nyár, a Szigetvári és a Géza utcában végezték a támadók. A pokoli égiháború után jajveszékelés töltötte meg a várost, az üszkös, füstölgő, porfelhőben álló romok között édesanyák keresték gyermekeiket, gyerekek apró kezükkel kaparták a törmeléket szüleiket szólít- gatva keservesen. Tizenöt ártatlan civil ember, többségük asz- szony és gyermek vesztette életét a bombázásban. A mentésben összefogott a város lakossága, a környéken lakók pártfogásba vették a hajlék nélkül maradókat Szatmáry Lajos főispán és Kaposváry György polgármester a helyszínen irányította a mentést, a kórház orvosai a sebesülteket látták el. Másnap délután a Keleti temetőben óriási részvéttől kísérve ravatalozták fel és hántolták el az áldozatokat, a város hősi halottait. A város bombázását megbosszulva a magyar Puma-vadászok Homokszentgyörgynél lőttek le egy bombázót. Fábián István, kaposvári származású kar- paszományos őrmester egy Li- berátort lőtt le, amely Somogy- hárságnál lezuhant, többen bennégtek, három ejtőernyőst a mezőn dolgozók fogtak el. Nagybajom és Kutas közelében is volt légi csata, a lelőtt támadó bombázógépek életben maradt személyzetét elfogták és megkötözve a kaposvári csendőrségre kísérték.- A hatvan évvel ezelőtti kaposvári bombázás egyértelműen terrortámadás volt - szögezte le Knoll ezredes. - Nem katonai, stratégiai célpontok ellen irányult, a pusztítás a lakosság megfélemlítését célozta, védtelen, ártatlan emberek életét oltotta ki. Megbombázták Kaposvárt knoll ezredes: A cél a lakosság megfélemlítése volt Néhány éve a Csiky Gergely Színház Megbombáztuk Kaposvárt című produkciójához készítettek légitámadást imitáló videofelvételeket a megyeszékhely Fő utcáján. Hatvan esztendeje azonban a valóságban is átélt tizenöt ártatlan ember éleiét kioltó, nagy rombolást okozó félelmetes bombázást Kaposvár. Katona Csongor Az amerikai légierő B-17-es Flying Fortress légierődje szórja le bombaterhét