Somogyi Hírlap, 2004. december (15. évfolyam,280-305. szám)

2004-12-02 / 281. szám

2 2004. DECEMBER 2., CSÜTÖRTÖK VILÁGTÜKÖR Európai lapelismerés a török demokratizálásért Szabálysértési eljárás Görögország ellen AZ ÉV EURÓPAI EMBERE díjat kapta Brüsz- szelben RECEP TAYYIP ERDOGAN tö­rök kor­mányfő. Az European Voice hetilap adományozta az elismerést azokért a de­mokratikus reformokért, amelyeket Erdogan kormá­nya hajtott végre Törökor­szágban, hogy az ország megkezdhesse európai uniós csatlakozási tárgyalá­sait. Törökország felvételé­vel Európa bizonyíthatja, hogy nem a civilizációk üt­közetének, hanem megbéké­lésének a földrésze - hang­súlyozta a török kormányfő a díjátadás kapcsán. Főpap az egyházak párbeszédéért A KATOLIKUS ÉS AZ ORTODOX egyház közötti hivatalos teológiai párbeszéd felújítá­sáért szállt síkra egy magas beosztású vatikáni személyi­ség a török fővárosban, Isz­tambulban. Walter Kasper bíboros, a keresztény egység pápai tanácsának elnöke a Szent András ünnepe alkal­mából tartott megemlékezé­sen kijelentette: a kereszté­nyeket nem csupán emberi közösség kapcsolja össze, hanem a hit és a szeretet kö­zössége is. szabálysértési eljárást je­lentett be az Európai Bizott­ság Görögország ellen az elő­ző hat évben elkövetett sta­tisztikai szabálytalanságok miatt. A számokat a csatlako­zás érdekében módosították. Amerikai szenátor az ENSZ-fötitkárt vádolja köpi annan le­mondását kö­vetelte a The Wall Street Journal című amerikai lap­ban Norm Coleman szenátor, az ENSZ- segélyek ügyében vizsgálódó szenátusi albizottság vezetője. A testület szerint a főtitkár fiának része volt „az ENSZ történetének legnagyobb csa­lásában”, az olajat élelmi­szerért program során, még Szaddám Húszéin idejében. A botrány jó alkalmat adhat az amerikaiaknak, hogy megpróbálják idő előtti távo­zásra kényszeríteni az ENSZ- főtitkárt. Másfél millió koronát rabolt ismeretlen rabló ölt meg hu­szonnégy géppisztolylövéssel egy fiatal férfit a kassai utcán. Háromméternyi távolságból te­rítette le, majd elrabolta áldo­zata csaknem másfél millió koronát tartalmazó táskáját. Riogató kísértetegyezmény levélváltás Hatályát vesztett egyezményre hivatkozva vonná meg az állampolgárságot a magyaroktól a román külügyminiszter Sok kettős állampolgár van Romániában A magyar külügyminisz­ter szerint román partnere egy hatályon kívül helye­zett kétoldalú megállapo­dásra hivatkozott, amikor azt írta levelében, hogy a romániai magyarok csak akkor igényelhetik a ma­gyar állampolgárságot, ha lemondanak a románról. Gyulay Zoltán Lapértesülések szerint a kettős állampolgárság ügyében Mir- cea Geoana ro­mán külügymi­niszter levelet küldött SOMOGYI FERENCNEK. A külügyminiszter elmondta: a levél november 9-én keletke­zett. Mircea Geoana azt írta, hogy az erdélyi magyarok csak akkor igényelhetik a magyar állampolgárságot, ha lemon­danak román állampolgársá­gukról. Válaszlevelében Somogyi Fe­renc arról tájékoztatta román partnerét, hogy a kettős állam- polgárság kérdését szabályozó magyar-román megállapodást, amelyre hivatkozott, Magyaror­szág hatályon kívül helyezte és törvényben kihirdette. Erről 1990-ben hivatalosan is tájékoz­tatta a román felet. Mircea Geoana egyébként a levélben nem tett említést a ket­tős állampolgárság romániai szabályozásáról. Románia 1991 óta törvényben biztosítja a ro­mán állampolgárság megszer­zését a határon túli románok számára, és a tavaly ősszel elfo­gadott alkotmánymódosítás le­hetővé teszi, hogy kettős állam­polgárok is betölthessenek fe­lelős állami posztokat Romániá­ban. A „levélügy” is azt bizonyítja, hogy Romá­niában az er­délyi magyar­ságnak szük­sége van erős parlamenti képviseletre - mondta szerdán markó Béla RMDSZ-elnök. - Az egyez­mény, amelyre román részről hivatkoznak, ma már nem ér­vényes. Sokan vannak ma is, akik egyszerre magyar és román állampolgárok - emlékeztetett Markó. Adrián Nastase kor­mányfő kijelentette: ha a ma­gyarországi népszavazás kollek­tív módon és nem egyénileg jut­tatná állampolgársághoz a ro­mániai magyarokat, Bukarest az európai intézményekhez for­dul - Ebben a kérdésben szö­vetségesünk az Európa Tanács, a Velencei Bizottság és az unió több képviselője - tette hozzá. Szocialista győzelem kész tény Romániában előzetes választási végeredményt hirdettek ki Még az összes szavazat összeszámlálása után is módosulhat az eredmény az ellenzék által benyúj­tott panaszok kivizsgálá­sa nyomán - jelentették be Bukarestben. Toronyi A. Egyidejűleg rendeztek parla­menti és elnökválasztást vasár­nap Romániában. Az utóbbiban Adrián Nastase kormányfő érte el a legjobb eredményt (40,94 százalék) Traian Basescu buka­resti polgármesterrel szemben (33,92). A pártok versengésében a Szociáldemokrata Párt győzött (37,13), második helyen a cent­rista ellenzéki tömörülés végzett 31,77 százalékkal. A szoros eredményből az követ­kezik, hogy egyetlen párt sem tud egyedül kormányt alakítani. A ha­sonlóképpen szorosnak mond­ható elnökválasztási eredmény A következő húsz évben csak Po­zsony és Kassa vonzáskörzeté­ben számolnak a lakosság növe­kedésével, de a két város népes­ségfogyással néz szembe - írja a pozsonyi Új Szó. A lakosság­szám természetes fogyása, az el­öregedés, az alacsony termé­kenységi mutató, a kevés házas­ság és az átlagnál több válás dön­tően Nyugat-Szlovákiára és a miatt második fordulót kell ren­dezni. Ebben már csak Nastase és Basescu mérkőzik meg egymás­sal, várhatóan december 12-én. A két nagy pártszövetségen kí­vül a Nagy-Románia Párt (13,65 százalék) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (6,23 szá­zalék) lépte át a parlamentbe ju­tás ötszázalékos küszöbét. Markó Béla kijelentette: áz RMDSZ kész a kormányzati sze­repre. Az RMDSZ elnöke szerint egyértelmű, hogy csak a jelenle­gi kormánypárttal lehet parla­menti többséget alakítani. A poli­tikai elemzők többsége ma már kész ténynek tartja, hogy a romá­niai magyarok szervezete tagja legyen a következő kormánynak. Az RMDSZ először 1996 és 2000 között volt tagja a bukares­ti kormánykoalíciónak. A 2000- ben tartott választások után év­ről évre parlamenti együttműkö­dési megállapodást kötött a ki­sebbségben kormányzó Szociál­demokrata Párttal. dél-szlovákiai sávra korlátozó­dik, ezen belül főleg Pozsonyra, Párkányra, Komáromra és Ér­sekújvárra. Riasztó adat, hogy nemtől függetlenül a Komárom­tól Tőketerebesig húzódó sávban élnek legrövidebb ideig az embe­rek. Tőketerebesen mind a fér­fiaknál, mind a nőknél az orszá­gos átlagnál 4 évvel kevesebb az átlagéletkor. ■ Gy. Z. Törvény a nők védelmében Megszületett az első törvény egy európai uniós tagállamban a nőkkel szemben elkövetett erő­szakos cselekmények büntethe­tőségéről. A jogszabályt a spa­nyol parlament fogadta el - nyolcéves vita után. Gurmai Zi­ta (MSZP), az Európai Szocialis­ta Párt nőbizottságának magyar elnöke közölte: a törvény megfe­lel a közösség érdekeinek, és pél­daértékű lehet a többi tagállam számára is. „Az első lépést meg­tettük, most a többi országon a sor.” A témában illetékesek két fontos szempontra hívták fel a figyelmet Brüsszelben: a meg­előzésre, valamint arra, hogy a bűncselekmény áldozatai mer­jenek beszélni a velük szemben elkövetett jogsértésről. A Hamász bojkottfelhívása A közelgő palesztin elnökválasz­tás bojkottjára szólította fel hí­veit szerdán a Hamász szélsősé­ges palesztin szervezet. „Mi, az iszlámista ellenállás résztvevői nem veszünk részt a Palesztin Hatóságról szóló elnökválasztás­ban” - mondta szerdán Iszmail Hanije, a szervezet egyik gázai vezetője. A csoport nem állít el­nökjelöltet, szavazóit pedig arra kéri, hogy ne menjenek el vok­solni január 9-én. A Hamász már korábban jelezte távolmaradá­sát, ehelyett felszólította a pa­lesztin szervezeteket, hogy kor­mányzati és parlamenti hata­lommegosztással oldják meg a Jasszer Arafat elnök halálával keletkezett belpolitikai válságot. Népességfogyás Szlovákiában Félreállították a kormányfőt szavazás A parlament megvonta a bizalmat Janukovicstól A miniszterelnök (balra) menesztését Kucsma elnöknek is alá kell írnia Meghamisították az el­nökválasztás eredményét Nyugat-Ukrajnában - ál­lítja Janukovics. A politi­kus szintén a legfelsőbb bírósághoz fordult. Toronyi A. Határozatot hozott az ukrán par­lament arról, hogy Kucsma távo­zó államfő menessze Viktor la- nukovics miniszterelnököt, és nyújtson be javaslatot a nép bi­zalmát élvező kormány felállítá­sáról. A parlament nem támo­gatta azt az előterjesztést, hogy a törvényhozás minősítse elégte­lennek a főügyészség munkáját Leonyid Kucsma a válság jogi úton történő megoldását szorgal­mazta. Felszólította a feleket, hogy várják meg a legfelsőbb bí­róság döntését. Közben Janukovics beadvány­nyal fordult a legfelsőbb bíróság­hoz. Eszerint a választási bizott­ság meghamisította a szavazási végeredményt A legfelsőbb bíró­ság jelenleg az ellenzéki Viktor Juscsenkónak azt a beadványát vizsgálja, amely szerint Ukrajna keleti felében meghamisították a választási eredményt. Banki sorban állás Ukránok ezrei váltják át meg takarított vagyonukat külföldi pénznemre. Mások sorban áll­nak a bankok előtt, hogy hoz­zájussanak a pénzintézetben elhelyezett betétjükhöz. A vál­ságfolytatódása megingathat­ja az ukrajnai bankrendszert. Merénylet az elnök ellen fenyegetés Megerősítették a szerb politikusok őrizetét “ip” v A szerb államfő, U BORIS TADIC el­^ nfcj len kedden este fí *** A merényletet kí- i. séreltek meg a . . Jfj szerb főváros­bán. Egy Audi típusú gépkocsi hajtott neki az elnököt szállító konvojnak, az el­nöknek azonban nem esett baja. A szerbia-montenegrói állam­főt is halállal fenyegették meg amiatt, mert szorgalmazza a há­gai Nemzetközi Törvényszékkel való együttműködést. Svetozar Marovic hivatali cí­mére az elmúlt napokban fenye­gető levelek érkeztek, s emiatt megerősítették a politikus biz­tonsági őrizetét. Az egyik iro­mányban ez áll: „Arra vetemed­tél, hogy kiadnád Ratko Mla- dicot. Ezért felbéreljük Legija embereit, hogy leszámoljanak veled.” Ratko Mladic népirtás­sal vádolt volt boszniai szerb hadseregparancsnok, Legija pe­dig a Djindjic szerb kormányfő elleni merénylet elsőrendű vád­lottja. A hágai vádlottak kiada­tását határozottan követelő Vük Draskovic külügyminisztert és Tadic szerb elnököt is megfe­nyegette egy ismeretlen szerb szervezet. ■ T.A.

Next

/
Thumbnails
Contents