Somogyi Hírlap, 2004. december (15. évfolyam,280-305. szám)
2004-12-11 / 289. szám
6 SOMOGYI HÍRLAP - 2004. DECEMBER 11., SZOMBAT LELLEI TŰKÖR HÍREK Ünnepi díszben a városközpont Advent idejére ünneplőbe öltözött a város- központ. Az autós körforgalom közepén fenyőfa pompázik, körülötte hatalmas adventi koszorúval. A koszorút a VÜSZ dolgozói készítették. Korábban vásárolták a köztéri díszeket, mára a VÜSZ gyártja jó részüket. Idén is támogatják a leilei diákokat Az idén 34 diákot támogat az önkormányzat a Bursa Hun- garica felsőoktatási ösztöndíjpályázattal. 500 ezer forintot oszt szét. A hallgatók 2500 és 1000 forint közti összeget kapnak az önkormányzattól, ezt egészíti ki a megyei ön- kormányzat és ugyanannyit ad hozzá a szaktárca. A legrászorultabbak így havonta közel tízezer forintot kapnak. Lellén évről évre nő a támogatott diákok száma. Tavaly 24- en kaptak Bursa ösztöndíjat. Rómáig nem vezet az új út Ugyan nem Rómáig, csak a Rácz fáig vezet, de elkészült a római út. A 2 és fél kilométeres útszakasz felújítására Sapard-pályázaton nyert pénzt az önkormányzat. Az útépítés 76 millió forintba került. Ebből 57 millió a támogatás. Az önrészt az önkormányzat és a hegyközség fizette. Már készülnek a virágosításra Megkezdték a muskátli- növénykék dugványozását a Városüzemeltetési Szervezet kertészetében. Közel 3 ezer tövet nevelnek az üvegházban. Hamarosan megkezdik a több ezer színes begónia vetését is. Bór Norbert, a VÜSZ igazgatója elmondta: a virágok tavasz- szal Lelle utcáit, parkjait díszítik. Tavaly közel 20 ezer négyzetméter területen ültettek virágokat, ez a szám jövőre sem csökken. Minden napra jut műsor Jövő nyárra az ideinél is több, színvonalas kulturális programot terveznek, mondta Gombos Emil, a ri népszerűségét is, ide több műsort terveznek. Az igazgató jó ötletnek tartaná egy központi rendezvénypark kialakítását. Erre a legalkalmasabb helyszín a Szent István tér lehet. A leilei borhét idején ezrek látogatnak ide, meggondolandó, hogy a nyári szabadtéri rendezvényeket ezen az állandó helyszínen tartsák. A 2005-ös szezonban szinte minden napra ígérnek programot, terveiket az ön- kormányzat is támogatja. Céljuk közös: a nyári idegenforgalom növelése. A művelődési ház mellett egyre több helyi civil szervezet is megmozdul, rendez, szervez programokat. Gombos Emil szerint ez az összefogás lehet egy modern európai város jövője. művelődési ház és könyv tár igazgatója. Tervü két teljes egyetértéssel fogadta el a képviselő-testület, i Bertalan B. Gombos Emil (képünkön) elmondta: az őszi, téli, tavaszi programjaik jelentősen nem változnak, ezek jól kielégítik a város igényeit Nyárra, az idegenforgalmi szezonra újdonságokat terveznek. Hagyományos, mára országos hírűvé lett nagy- rendezvényeik megmaradnak. A városvezetők javaslatára növelnék a belépőjegyes programok számát A műve- lődési házban úgy látják, az • emberek nem sajnálnak pénzt kiadni az igényes rendezvényekre. Szeretnék visszaszerezni a szabadtéri színpad egykoEurópát hozzák a kistérségbe az általános iskola diákjai oktatásügy Mikrokörzetekben szervezik A diákok élvezettel tanulmányozzák az európai népek kultúráját A közoktatási feladatok ellátását, koordinálását Balatonlelle vállalta a fo- nyódi kistérségi többcélú területfejlesztési társulásban. Kenéz István polgár- mester azt mondta: - Örülök, hogy önkormányzatunkhoz került a térség oktatásügyének ellátása. Több kistelepülés tartozik vonzáskörzetünkhöz, intézményeiket nem szeretnénk elvenni, mikro- térségeket működtetnénk. Bertalan Bernadett- A kistelepülések iskoláit, oktatásügyét összefogva segítenénk a problémák megoldásában. Úgy gondolom, korrekt feladat- megosztás jött létre a három település, Fonyód, Boglár és Lelle között. A térségi oktatási feladatok felvállalása mindenképpen nagy előrelépés városunknak - mondta Kenéz István. A leilei általános és zeneiskola komplex munkájába a környékbeli iskolák is bekapcsolódtak. Petrovics Jenőné igazgató asszony elmondta: a tantestületük alkalmas az oktatási irányító, koordináló szerepre a kistérségben. Intézményük bázisiskolaként működik évek óta: az új tankönyveket náluk mutatják be, és a tanórákon a gyakorlatban is kipróbálják a tankönyvgyártók. A bemutatókon rendszeresen részt vesznek a környékbeli iskolák pedagógusai és a tanítók elmondhatják ötleteiket a tankönyvíróknak.- Azt gondolom - tette hozzá -, hogy kistérségi oktatási központként ezt továbbvihetjük. Az általános iskolások legalább egy külföldi országot kitűnően ismernek. Az intézmény nyolc évvel ezelőtt kezdte meg az Európai Unió országainak bemutatását, azóta nyolc országgal van kapcsolata. Diákjaik jól ismerik a népek kultúráját, történelmét, művészetét. Elsős koruktól fogva nyolcadikig tanulnak az adott országról. Közben számos gyűjtőmunkát, kiállítást, bemutatókat szerveznek. Nyaranta meg is látogatják külhoni diáktársaikat, jövőre Észtországba, Ciprusra és Németországba készülnek a leilei gyerekek, aztán fogadják a vendéglátók nebulóit. Petrovics Jenőné elmondta: a diákok felfedező munkájában sokat segítenek szüleik is. Azoknak a diákoknak, akik nehezebb anyagi körülményeik miatt nem jutnának el külföldre, az önkormányzat ad támogatást Emellett az iskola is számos pályázatot ad be, a megnyert összegeket a külföldi tanulmányújára költik. Az egyedülálló kezdeményezést a kistérségbe is kiterjesztenék. Ösztönöznék az iskolákat hasonló programokra. A drogokról beszélgetnek Drogprevenciós programra nyert pénzt az általános iskola. A diákokhoz évente két alkalommal érkeznek szakemberek, akik több napon keresztül látogatják az osztályokat, és előadást tartanak a drogok ártalmairól a szakemberek és hiteles, a szenvedélyből kigyógyult emberek. A kezdeményezésre idén 330 ezer forinthoz jutott az intézmény. Kistérségi oktatási feladatellátóként kiterjesztenék a programot a környék összes általános iskolájára. Kistrakrot vettek a hóeltakarításra A téli hóeltakarításra, az utak csúszásmentesítésére felkészült a Városüzemeltetési Szervezet. A fagyos napokra harminc köbméter sós homokot kevertek ösz- sze és több kiló sójuk van még a téli fagyos utak jégmentesítésére. A munkák megkönnyítésére 12 millió forintból hótoló kis- traktort vásároltak. A kisgéphez pályázaton 8 millió forintot nyertek, a fennmaradó önrészt az ön- kormányzat fizette. A gépet nemcsak télen használják majd, hanem tavasszal-nyáron is füvet nyírnak vele. A modern traktor több funkciót is ellát, további elemekkel bővíthető és számos feladatra alkalmazható, például árokásásra vagy kaszálásra. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Radnóti Lakásfenntartó Szövetkezet Pályázatot hirdet Tetőfelújítására 2x510 m2 és lépcsőház felújítás és burkolás A pályázati felhívás 10.000.-Ft/db. Átvehető: 8623 Balatonföldvár, Radnóti u. 6.1/7. Tel.: 06-84/340-714. x •eAf4*k . %. Dél-Balaton Takarékszövetkezet v l*® í 8630 Balatonboglár, Dózsa Gy. u. 29. \ Tel./fax: .85/550-122, 85/550-226 Karácsonyi hitelakció a Dél-Balaton Takarékszövetkezetnél! Igényelhető maximum 1 millió Ft 3 évi lejáratra. 100 ezer Ft hitel havi C törlesztő részlete M-fM' THM 15,43% Keresse egységeinket Siófoktól - Balatonbogláron át Kaposvárig! Együtt tovább jövet menet! ■ Peugeot 307 3.190.000.- Szervokormány -ABS- 2 légzsák - Elektromos ablak - Távirányítós központi zár - Könnyűfém felni- KLÍMA BERENDEZÉS Peugeot 206 X-Pesign - 307 X-Pesign ■ Peugeot 206 2.190.000.• Szervokormány - Légzsák- Elektromos ablak - Távirányítós központizár - Egyedi kárpitozás Az akciók a készlet erejéig tartanak! További akcióinkról érdeklődjön szalonjainkban! PEUGEOWmáté BALATONBOGLÁR Klapka u. íz. Tel.:85/550-930 SIÓFOK főu. 24. Tel.:84/519-550 * PEUGEOT FOTÓ: MÁRTON LÁSZLÓ Ka rácsonyi akcióink: j leljes köri siemoHMs miéi típusú gépiimre! ^ BANTA F-Efife i stílus útján... 2.0 CRDI rendkívüli áron &2WWtm helyett most 6 289 000 Ft-ért Csak nálunk! SUZUKI Már a Télapó is Suzukival jár, mert az új Suzukijához 4 db téli gumi jár!* Ráadásul I évig mi fizetjük a törlesztőrészletek felét!* Használt Suzukik akár 0% kezdő befizetésselI Új Suzuki Alto már 1 686000 Ft-tóll Új Suzuki Liana 1.3 |J^~ yCTtii klímás, 3 305 000 Ft-tollfgm'mm •> tt hc.:V = SuuK vqí e: (B. * hazai gyártású Suzuki vásárlásakor Az Ön márkakereskedője: SUZUKI BORONGICS Kft. 8630 Balatonboglár, Vikár B. u. 2. E-mail: info@suzukiborongics.hu ______________Telefon/fax: 85/352-070_______W