Somogyi Hírlap, 2004. november (15. évfolyam, 255-279. szám)

2004-11-03 / 256. szám

2 2004. NOVEMBER 3., SZERDA VILÁGTÜKÖR HIRSAV Kicserélték a lett EU-biztos-jelöltet Lettország új jelöltet állított kedden egy tapasztalt kor­mányzati tisztviselő és diplo­mata, Andris Piebalgs szemé­lyében a Jósé Manuel Durao Barroso vezette új Európai Bi­zottságba. A 47 éves Andris Piebalgs korábban oktatási és pénzügyminiszter volt. lásból; a másik pedig az Ohotszki-tengerben cirkáló Sárkányölő Szent György atommeghajtású tengeralatt­járóról, a víz alól. Az orosz hadvezetés mindkettőről tá­jékoztatta az amerikai hadse­reget, amint azt a START-1 szerződés kötelezően előírja. Szakadár vezetők békeindítványa Meggyilkolták Vincent van Gogh késői rokonát MEGKÉSELTÉK és lelőtték kedd reggel Amszterdam­ban THEO VAN gogh holland író-filmrende­zőt, aki a közelmúltban iszlá­mot bíráló tévéfilmsorozatot készített, továbbá filmet for­gatott a populista Pim Fortuyn két és fél évvel ez­előtti meggyilkolásáról. A 47 éves Theo van Gogh a világ­hírű festőművész Vincent van Gogh testvérének, Theónak az ükunokája volt. Robbantásos merénylet iraki olajvezeték ellen az eddigi legnagyobb szabo­tázsakciót hajtották végre Irakban az északi olajmezők vezetékrendszerén hétfőn. A robbantások nyomán leállí­tották a fővezetéken az olaj- szállítást Törökország felé. Kórházból figyeli Arafat az elnökválasztást JASSZE8 arafat pa­lesztin vezető párizsi kór­házi ágyából követi az amerikai el­nökválasztás fejleményeit. Véleménye szerint a válasz­tás kimenetele „fontos hatás­sal lesz” a palesztinok hely­zetére is. George Bush ameri­kai elnök korábban minden kapcsolatot megszakított Jasszer Arafattal, mivel Wa­shington szerint nem tett meg mindent a terrorizmus elleni küzdelem érdekében. U mii'ui .a: Haaaszao rakétákat próbáltak ki Oroszországban két kísérletet hajtottak vég­re kedden Oroszországban interkontinentális balliszti­kus rakétákkal. Az egyik ra­kéta - egy Topol RSZ-12M típus - szárazföldről, a pleszecki űrrepülőtérről star­tolt egy mozgatható indítóál­Az erőszak alkalmazásának feladására szólította fel a baszk Haza és Szabadság (ETA) szakadár szervezetet a csoport hat bebörtönzött, egykori vezetője. Levelükben kifejtették, hogy a csoport ve­reséget szenvedett a spanyol biztonsági erőktől. Az ETA így céljának megvalósítását, vagyis az önálló baszk állam megteremtését a jövőben csak a baszk függetlenség­párti politikusok hatékony tevékenységétől lehet várni. Létszámcsökkentés a német hadseregben SZÁZÖT KATO­NAI állomás­helyet zárnak be Németor­szágban a meglevő több mint félezer­ből a 2010-ig szóló haderőre­form keretében - erősítette meg peter struck védelmi miniszter. Az érintett telepü­léseken a lakosság tiltakozik a bezárások ellen, hiszen a Bundeswehr sok helyütt munkaadó vagy ellátó intéz­mények fennmaradása függ a katonák jelenlététől. Tárgyalást javasolnak palesztinok és izraeliek közös felhívást intéztek a politika és a tömegtájékozta­tás területén tevékenykedő palesztin és izraeli személyi­ségek az izraeli kormányhoz, arra kérve, hogy kezdjen tár­gyalásokat a Palesztin Ható­sággal a Gázai övezet terve­zett kiürítéséről. Felszólítot­ták az izraeli kormányt, hogy törekedjen együttműködésre. Európai összefogás a fiatal családokért európai ifjúsági egyezményt szorgalmaznak az Európai Unió (EU) négy tagállamának vezetői. A francia-német - svéd-spanyol felhívás az el­helyezkedésben való segít­ségnyújtást, valamint az ok­tatási, képzési lehetőségek ja­vítását és a gyermekvállalás ösztönzését kívánja szolgálni. Vaklármának bizonyult két magyar eltűnése Hiába keresték hétfőn estig azt a magyar párt, amelyik elszakadt útitársaitól a Magas-Tátra ked­velt turisztikai térségében, a Szlovák Paradicsomban. A 30 éves férfi és a 35 esztendős nő el­tűnéséről honfitársaik riasztot­ták a rendőrséget és a hegyi mentőszolgálatot. Miután a pár­nak nem bukkantak nyomára, kedd reggel a nekik tulajdonított autó mellett várták őket a rend­őrök. Kiderült azonban, hogy a kocsi nem az övék, hanem há­rom másik magyaré. A hegyi mentők ügyeletesétől lapunk úgy értesült, hogy a páros meg­került, s nem azért tűntek el, mert eltévedtek a hegyek között. Arról, hogy hol voltak, illetve hogy hova valósiak a keresett magyar turisták, a szlovák illeté­kesek nem kívántak tájékozta­tást adni. Arról sem nyilatkoz­tak, hogy felvetődött-e kártérítés fizetése, amiért mozgósítani kel­lett a jól szervezett tátrai mentő- szolgálatot. ■ Cs. E. Elnököt választott Amerika fej fej mellett Az oroszokhoz közelebb áll a „faragatlan” Bush A négy évvel ezelőttihez hasonló, kiélezett kam­pány után dőlt el a kedd éjszakai választáson, ki lesz az Egyesült Államok elnöke. Lapzártakor még nem lehetett tudni, ki lesz a Fehér Ház új lakója. Az amerikaiak egy része rendít­hetetlen hazafinak tekinti george busht. Mások viszont úgy látják, hogy a konok elnök az országot belevitte az értelmet­len iraki háborúba, elidegenítet­te szövetségeseit, és rombolta az USA tekintélyét. Olyannyira nem számolt a gerillaháborúval, hogy a hadjárat elindítása előtt felvetődött: csempésszenek kis amerikai zászlókat Irakba, hogy a tömeg az- L zal integetve köszöntse a felszabadítókat. Busht 1994-ben megválasztották Te­xas kormányzójá­nak, majd újravá­lasztották. Texasi győzelmének a hátszelével pályá­zott 2000-ben a re­publikánus párt elnökjelöltségére, * és 2001 januárjá­ban beiktatták az Egyesült Álla­mok 43. elnökének. Az Amerikán kívül tavaly még ismeretlen john kerrynek szur­kolt az Egyesült Államokkal ba­ráti viszonyt ápoló országok többsége. A tekintélyes család­ba született Kerry gyerekkora egy részét Európában töltötte, majd a Yale egyetemen tanult. A vietnami há­borúban a Mekong del­tájában jár­őröző parti őrnaszád parancsno­ka volt. Több éven át állam­ügyészként dől gozott, majd 1984- ben szenátornak választották meg. A jelenlegi elnök kihívója élesen bí­rálta az iraki hábo­rút, amely elterelte a figyelmet Oszama bin Laden terrorhálóza­táról. A szenátor megszavazta ugyan az Irak elleni fellépésre felhatalmazó kongresszusi hatá­rozatot. Úgy véli azonban, hogy Bush nem szerezte meg az ENSZ jóváhagyását, nem kovácsolt össze széles koalíciót. ■ Toronyi Attila Európában Kerrynek szurkolnak ha az egyesült államok első emberét az egész világ választaná meg, John F. Kerrynek hívnák, írta a Berliner Zeitung. A német lap szerint az európaiak a Bush-korszak végét kíván­ják Az osztrák Die Presse szerint nem szabadna másodszor is a világ kormányrúdjához engedni az elnököt ennyi életveszélyes manőver után. Az oro­szokhoz közelebb áll a „faragatlan " George Bush, mint a „politikailag korrekt” John Kerry - vélte teg­napi számában a Rosszijszkaja Gazeta. A második forduló dönt Ukrajnában Európai segítség Iraknak újjáépítés A választások után javulhat az ország helyzete Szabálytalanságokat tapasztalt az ukrajnai elnökválasztás első fordulójában részt vett két ma­gyar megfigyelő. Füle István szo­cialista és Gruber Attila fideszes képviselő zömében magyarok lakta területeken járt. Beszá­molójuk szerint a beregszászi és nagyszőlősi járásban Viktor Janukovics jelenlegi kormányfő és Viktor Juscsenko ellenzéki je­lölt szinte ugyanannyi, mintegy 40 ezer szavazatot kapott. Beregszászon a voksolás után komoly nehézségekbe ütközött a választási jegyzőkönyv máso­latának megszerzése. Több he­lyen is jelezték: egyes pártok a lakosokat „megvendégeléssel” és „rábeszéléssel” próbálták rá­bírni, hogy saját jelöltjükre sza­vazzanak. A jelöltek a kampány során kijátszották a nemzetiségi kár­tyát is. Ennek része volt, hogy a magyarlakta településeken Vik­tor Janukovics a kettős állampol­gárság bevezetésének lehetővé tételét ígérte. Márpedig Ukraj­nában az alkotmány jelenleg ki­zárja ezt. Janukovics a szavaza­tok 94,24 százalékának össze- számlálása után 40,12 százalé­kot kapott, míg Viktor Juscsenko 39,15 százalékot szerzett. A kor­mányfő a keleti és déli megyék­ben aratott elsöprő győzelmet, míg az ellenzéki Mi Ukrajnánk tömörülés vezetője Nyugat-Uk­rajnában és az ország középső részén, így a fővárosban is győ­zött. Kárpátalján Juscsenko kapta a legtöbb voksot. A választások november 21-én esedékes má­sodik fordulóját várhatóan a bal­oldal támogatása és a részvétel dönti el. ■ T. A. Nagyobb részt vállal Irak stabilizálásából az Euró­pai Unió a jövőben - er­ről állapodtak meg Brüsz- szelben a közösség kül­ügyminiszterei. Toronyi A. Az amerikai elnökválasztás ki­menetelétől is függ Irak jövője, Több falut lezárva tartot­tak még tegnap is a ható­ságok, rendőrök ezrei posztoltak az utak men­tén Kína középső részén. Még a múlt héten robbantak ki a zavargások: heten meghaltak, negyvenketten megsebesültek. Vasárnapra már csitult az erő­szak Henan tartományban, ahol a muszlim vallású hujok és az ország etnikai többségét alkotó hanok csaptak össze. A térségben a hadiállapot ide­jén érvényes jog alkalmazását vezették be. Az erőszak azt kö­vetően kezdődött, hogy három, gépkocsin utazó huj összevert egy 17 éves han fiút, aki autó­jával elállta az utat. Az összetű­zés kiterjedt számos falura, több házat felgyújtottak. A résztvevők száma akár a tíz­de meghatározó az arab or­szágban lebonyolítandó vokso­lás lehet. A hét második felé­ben esedékes EU-csúcson szin­tén napirendre kerül a meg­szállt ország ügye. A tegnapi EU-külügyminisz- teri eszmecserén Joschka Fi- scher a német diplomácia veze­tője megerősítette: Berlin to­vábbra sem küld csapatokat Irakba. Bemard Bot holland kül­ezret is meghaladhatta, 18 sze­mélyt őrizetbe vettek. A sebe­sültek közül 19 már elhagyhat­ta a kórházat. • A huj kisebbség és a han többség a múltban is többször csatázott egymással. A huj né­pesség a 18. és 19. században hosszú ideig sikerrel állt ellen a Csing-dinasztia elnyomó had­járatának. Az össznépesség ki­lencven százalékát alkotó hanok és a hujok közötti fe­szültség csak ritkán okoz ekko­ra összetűzéseket. ■ T. A. ügyminiszter közölte, az Euró­pai Unió a januári választásokat pénzzel és szakértőkkel támo­gatja. Brüsszel ezt követően kül­döttséget meneszt az országba, hogy felmérje, milyen segítség­re van szükség a rendőrség és az igazságszolgáltatás kiépíté­séhez. Az unió tárgyalásokat fog kezdeményezni egy kereskedel­mi megállapodás mielőbbi meg­kötése érdekében is. Korlátozzák a vallásszabadságot nemzetközi szervezetek felmérése szerint Kína korlátozza a vallásszabadságot. A kormány, a kommunista párt nem akarja, hogy más hatalmi központ alakuljon ki. Tibeti buddhistákat többször is kínoztak, miután politikai tevékenységükért bebörtönözték őket. A tibetieknek megtiltották, hogy elismerjék a dalai láma fennhatóságát. Tovább élnek az ősi ellentétek zavargások Nemzetségi, vallási villongások Kínában I 4 i *

Next

/
Thumbnails
Contents