Somogyi Hírlap, 2004. október (15. évfolyam, 230-254. szám)

2004-10-06 / 234. szám

12 SOMOGYI HÍRLAP - 2004. OKTÓBER 6., SZERDA A szurkolók is jobbak voltak, mint az alkalmi védelem labdarúgás Magyarország-Horvátország 2-4 (0-1) Ezrek figyelték a két korosztályos válogatott mérkőzését tegnap a Rákóczi stadionban, ahol a horvátok örülhettek a végén jTTrnaw Nehéz csoportban a Ferencváros labdarúgás Az Európai Labda­rúgó Szövetség tegnap Nyonban elkészítette az UEFA Kupa máso­dik szakaszának, a csoportkör­nek a sorsolását. Ez alapján a Fe­rencvárosi TC ellenfelei az „A” je­lű kvintettben a holland Feyenoord, a német Schalke 04, a svájci FC Basel és a skót Hearts lesz. A csoportküzdelmek során csak „odavágó” lesz és mind a négy együttes két alkalommal játszik hazai környezetben. Az egyletekből áz első három helyezett gárda jut tovább. Scottie Pippen visszavonult kosárlabda Az észak-amerikai profi kosárlabdaligá­ból (NBA) visszavo­nult Scottie Pip-pen, a Chicago Bullsszal hat bajnoki arany­gyűrűt szerző csil­lag. A 39 éves klasszis tizenhét idényt húzott le az NBA-han, és a zseniális Michael Jordán vezette Chicago tündöklését követően egy szezont Houstonban, majd négyet Porüand-ben töltött. Ta­valy nyáron visszatért egykori si­kereinek színhelyére, ám decem­beri térdműtétje miatt csak 23 mérkőzésen játszott. Mózer Zoltán harcképtelen röplabda Vasárnap este még csapata legjobbjaként köszönt­hettük. Egységes volt a véle­mény, hogy jó vásárt csinált vele kaposvári klubja. Kedden aztán becsapott a villám. A kora esti edzésen elég volt egy rossz moz­dulat. Mózer Zoltán, a Kométa válogatott röplabdázójának lábá­ban az Achilles-ín elszakadt, s Néber Árpád tegnap este már meg is műtötte. A jó formába lendült játékosra kényszerpihe­nő vár. És vasárnap rangadó kö­vetkezik a Kazincbarcikával - immár Mózer nélkül, (jr) Először adott nemzetek kö­zötti mérkőzésnek otthont a felújított Rákóczi stadion, kisebb szépséghiba ugyan, hogy nem magyar győze­lemmel debütált, de azért sokan vallják, emlékezetes délután volt a tegnapi. Jutási Róbert Nem mindennap van válogatott mérkőzés Somogyországban, bár másodszor játszott U 20-as csapatunk ebben a stadionban a MIROP kupáért. Ám ilyen har­sány buzdításban talán még nem részesült. A somogyi diák­ság - sokan érkeztek testületileg vidékről is - a nagylelátót szinte színültig megtöltötte, s alig hangzottak el a himnuszok, va­rázslatos hangulat kerekedett a nézőtéren. Egy jó ideig a játéko­sok mintha nem akartak volna erről tudomást venni, mindkét részről eléggé céltalanul és pon­tatlanul gurigáztak, és a rossz passzaik révén jobbára egymást hozták helyzetbe. Az első félórá­ban mindkét oldalon láthattunk bemutatót a holtbiztos helyzetek elpuskázásából, majd ezt követő­en a déli szomszéd Barnjak unt bele a tétlenségbe és egy vad vé­delmi hibát kihasználva a jobb sarokba gurított (0-1). Alapos fejmosás lehetett a szünetben mindkét öltözőben, mert sokat változott a játék képe a második felvonásban. Az 59. percben egy varázsjelre megindult a gólözön és tizenegy perc leforgása alatt ötször nyúltak maguk mögé a portások. Előbb a horvát Sarbini emelt a hálóba (0-2), majd a szlovén Segula játékvezető emlé­keztetett a rokoni kapcsolatokra, és pár perc után büntetővel aján­dékozta meg déli szomszédait, melyet Snarbini kíméletlenül belőtt (0-3). Alig volt középkez­dés, Vermes végre a hálóba bólin­tott egy beadást 1-3, s ez talán jobb belátásra bírta a síp meste­rét, mert rájöhetett, mi is szom­szédok vagyunk. Kaptunk hát mi is egy tizenegyest, mellyel Disztl alakította szorosra az eredményt (2-3). Még tartott a gólöröm és jött az újabb bánat, mert a kegyetlen Snarbini be­varrta a harmadik találatát is (2-4). Szégyenkezni azért nem kell, fiataljaink becsülettel haj­tottak, csúsztak, másztak, de le­mérhető volt, a horvátoknál az utánpótlás is előttünk jár. Mi, so­mogyiak pedig újabb válogatot­tal gyarapodtunk. A Rákócziból a 19 éves Huzmi Gábor is pályá­ra lépett. Játékával nem vallott szégyent. ÍGY JÁTSZOTTAK Kaposvár, 4000 néző. V.: Segula (Vozlic, Ul) mindhárom szlovén. Magyarország: Somogyi-Var­ga Vaskó, Makrai, Vermes- Dancs (Huzmi), Müller (Kovács), Ködöböcz (Laki), Selei (Jere- miasj-Disztl, Rudolf. Szövetségi edző: Varga István. Horvátország: Simic-Dzidic, Orascanin, Mijatovic-Papa, Pri- jic, Brkljaca (Sertic), Janjetovic (Cunic), Pokrivac (Bagacic)- Barnjak (Ramadani), Novinic (Snarbini). Szövetségi edző: Mariján Bmcic. Sárga lap: Selei, Orascanin. Szögletarány: 10-6 (4-6). Jók: Vermes, Laki, illetve Orascanin, Papa, Snarbini. Varga István: - Először is kö­szönjük a szurkolóknak a har­sány buzdítást, ők voltak a leg­jobbak. Sajnos alkalmi védel­münk kétszer nagyot hibázott és ez vereséghez vezetett, ráadá­sul az idősebb horvátok rutinja is sokat számított. Balázs volt a meglepetésfelelős tenisz Főtáblán csatáznak a legjobbak Eszményi időben tegnap Kaposváron a Kapós TC tenisztelepen immár a harminckettes főtábláról folytatódott a Raiffeisen Grand Prix idei zárósoro­zatának végső felvonása. Jutási" Róbert A kora délelőtti órákban az előző napok selejtezői során jogot nyert nyolc teniszező mellett további huszonnégy versenyző - köztük öt magyar - érkezett és kezdte el a küz­delmeket a tízezer dollár össz­díjazású versenyen. A múlt évihez hasonló erős­ségű mezőnyből a mieink kö­zül hiányzott a tavalyi döntős Bardóczky Kornél, aki tüdő- gyulladással nyomja az ágyat. A nyitány sem volt mentes a meglepetésektől. Az első he­lyen kiemelt spanyol Puentes szlovén ellenfelétől elvesztett játszma után gyomorbántal- makra panaszkodva feladta el­ső mérkőzését, és ezzel búcsú­zott. A magyarok közül a nyá­ron ob-t nyert Balázs György gondoskodott a meglepetés­ről, méghozzá kellemesről. Szabadkártyával induló teni­szezőnk két játszmában bizto­san verte az ATP ranglistán 698. szlovén Osabnikot.- Számítottam a győzelem­re, volt az idén néhány jó ered­ményem, ezúttal is jó formá­ban játszottam. Junior korom­ban egyszer már találkoztunk, akkor ő győzött, sikerült hát visszavágnom - értékelt a ma­gyar teniszező. Nagy harcot hozott két ma­gyar, Kiss Sebő és Krafcsik Ta­más párharca. Két játszmá­ban izzasztóba meg esélye­sebb ellenfelét Krafcsik. A magyarok hétfői eredményei: Balázs-Osabnik (szlovén) 6/1, 6/0, Kiss-Krafcsik 7/5, 4/6, 6/1, Kellner-Bozoljac (szerb) 7/6, 6/4, Lustig (cseh)-Ballok 6/0, 6/2. A Raiffeisen Grand Prix Nemzetközi Teniszverseny ma a nyolc közé jutással és a páro­sok küzdelmével folytatódik. Tiszteletet parancsol a somogyi judokollekció A Siklóson rendezett diák és serdülő dél-dunántúli regionális judo-rangsor- versenyen több mint 20 érmet - ebből hat volt az arany - gyűjtöttek össze a somogyi színeket képvi­selő kaposvári, barcsi és mosdósi sportolók. Fenyő Gábor A somogyi érmesek Diák „C” korcsoport - leányok. Plusz 45 kg: ... 2. Banicz Vivien (Kaposvári Nehézatlétikai SE). Fiúk. 27 kg: 1 .LangÁdám (Bar­csi JC). 36 kg:... 3. Kurucz Balázs (Kaposvári Nehézatlétikai SE). Diák „B" korcsoport - leá­nyok. 40 kg:... 2. Bóna Domini­ka (Mosdósi JC). 49 kg:... 2. Pál Brigitta (Barcsi JC). Fiúk. 29 kg: ... 3. Janecsek Márk (Barcsi JC). 32 kg: 1. Marosi Patrik (Kapos­vári Nehézatlétikai SE). 35 kg: 1. Morapitiye Sunil (Kaposvári Nehézatlétikai SE). 38 kg:... 2. Horváth János (Barcsi JC). 41 kg: 1. Hegedűs Botond (Kapos­vári Nehézatlétikai SE). 60 kg: ... 3. Vancsura Ákos (Kaposvári Nehézatlétikai SE). Diák „A” korcsoport - leá­nyok. 50 kg:... 2. Púpos Virginia (BarcsiJC). 56 kg: {.JámborAn­na (Barcsi JC), 2. Tóth Enikő (Barcsi JC), 3. Szeidl Dorina (Barcsi JC). LangÁdám ezüstje A Barcsi JC több reménysége is részt vett a miskolci diák „C” kor- csoportos Magyar Köztársaság Kupán. A legszebb sikert közülük a 27 kgos súlycsoportban versenyző Láng Adám érte el; Janecsek László edző tehetséges tanítványa magabiztosan jutott be a döntő be, ahol sajnos nem bírt az ellenfelével, s így végül ezüstérmes lett. Klubtársa, a 39 kg-os Rédei István az ötödik helyen zárt. A serdülőknél Nagy Viktória az 57 kg-os súlycsoport királynője Serdülők - leányok. 48 kg: ............ 3. Magyar Nikoletta 2. Púpos Virginia (Barcsi JC). (Mosdósi JC). 63 kg: ... 3. Bod- 52 kg:... 2. Szeidl Dorina (Bar- nár Dóra (Barcsi JC). Fiúk. 55 esi JC). 57 kg: 1. Nagy Viktória kg: ... 2. Veres-Székely Apor (Kaposvári Nehézatlétikai SE), (Mosdósi JC).

Next

/
Thumbnails
Contents