Somogyi Hírlap, 2004. október (15. évfolyam, 230-254. szám)

2004-10-31 / Vasárnap Reggel, 44. szám

2004. október 31., vasárnap Életmód, kultúra Protokoll paprika nélkül A szakácstanulók paprika nélkül dolgoznak, a miniszterelnököt is ilyen hidegtálakkal várják A paprika-mizéria a boltok és az éttermek után az is­kolákban és a protokoll­ban is érezteti a hatását. A szakácstanulók ezek­ben a hetekben franciá­san főznek, de a minisz­terelnök somogyi látoga­tásán felszolgált ebéd me­nüsora sem tartalmaz paprikás ételeket. A pörköltet levették az étlapról, ehelyett sa­látát és mártást ké­szítenek, töltött csir­két sütnek a kaposvári ven­déglátós diákok.- A vendéglátós szakma fel- bolydult, a botrány az isko­lánkban is gondokat okoz - mondta Kovács Mihály mes­terszakács, gyakorlatvezető. - Átalakítottuk az órarendet is: a paprikás ételekről majd ké­sőbb tanulnak a gyerekek, most mást sütnek-főznek. De fűszerpaprika nélkül nincs jó magyaros étel, nem lehet más­sal helyettesíteni. Kísérletez­hetünk paradicsommal, friss paprikával, ilyen-olyan sűrít­ménnyel, mégsem azt kapjuk, amit szeretnénk. Olaszország­ban annak idején pepperónit szórtam a levesbe, a barátaim tiltakoztak az újítás ellen... Ha a megszokott alapanyag he­lyett mást használok, rögtön megváltozik a pörkölt, a ha­lászlé, a mártás íze. Egyedül az étel színét lehet utánozni. A mester reménykedik, hogy napokon belül lecseng az ügy, addig valahogy kiböjtölik a fűszerpaprika hiányt. A leg­többször addig - hétvégi főfo­gásként - gyakrabban lesz sült hús és rántott csirke, hétköz­nap több túrós-, káposztás-, krumplis és mákostésztát esz­nek, no és palacsintát sütnek. A Somogyi Hírlap Vasárnap Reggel - más forrásból - azt hallotta, hogy a paprika-ügy miatt szigorítják a magas ran­gú vendégek étkezését is. Gyurcsány Ferenc miniszterel­nököt november közepén vár­ják a kaposvári egyetemre és a protokoll-menüsort illetékes helyen - állítólag - már elfo­gadták. Úgy tudjuk, hogy töl­tött húst, kacsát, halat, sajtot és gombapástétomot szolgál­nak fel, de híre-hamva sem lesz olyan ételnek, amelynek az őrölt paprikához köze len­ne. Korábban eldőlt az is, hogy csak hideg ételeket tálal­nak, okát azonban nem tudni. Harsányi Miklós í Sex on the beach 1 Görög Zita, Marozsán Erika, Niki Belucci, szépségkirálynők. Ezek a válaszok voltak többségben, amikor megkérdeztük olva- • sóinkat, kivel lehetne külföldön népszerűsíteni a Balatont. Va­gyis a legtöbben - kortól nemtől függetlenül - egy (vagy több) vonzó hölgyet tudnának elképzelni a Balaton arcaként. Magam is egyetértek ezekkel az ötletekkel, annak ellenére, hogy Magyarország reklámjában többet hozott a nem éppen fiatal és mára vonzerejéből is sokat vesztő Tony Curtis, mint Laky Zsu­zsa, a tavalyi Miss Európa. Tony Curtis célcsoportja az 50 év fe- | letti amerikaiak voltak, nem meglepő hát a máig bálványozott I | minden lében egyik kanál színész sikere. Igen ám, de a nyugdí- | jas amerikaiak inkább vevők a gyógyturizmusra és a gasztronó- | miára, mint a Balatonra, ahol - valljuk meg - egyre inkább a | | buliturizmus a jellemző, még akkor is, ha ezt sok parti települé­sen éppenhogy vissza akarják szorítani. De mi van akkor, ha tényleg ez a megoldás? Akkor a felsoroltak I í közül valóban Niki Belucci látszik befutónak. A pornósztár és | többi társa ma nem csak hogy elfogadottá, sőt, szalonképessé 1 | vált a médiának köszönhetően hazánkban, de egyenesen sztárolja a bulvársajtó. Nosza hát, reklámozzuk velük a Balatont. (?) Persze azért ehhez az is kell ám, hogy a pornódívákkal a part • mellé csalogatott külföldiek meg is találják ott, amiért jöttek. Vagyis, amit eddig Siófokon tettek a hatóságok, azt éppen az ellenkezőjére kellene fordítani. Nem büntetni kell majd a stichelést, hanem éppen hogy támogatni... Jó, nem akarom, hogy kinyíljon a polgármesterek zsebében a | bicska, ott a másik véglet, ami szintén jó esély: a családos-gyere- | kés turizmus. Erre a variációra azonban nem mondott senki rek­lámarcot. Pedig most már valóban tenni kellene valamit, mert | | még egy ilyen szezon, mint az idei, és a balatoni vállalkozók ! tényleg a pornószakmában kezdenek keresgélni... Varga Ottó Ki lehet a Balaton arca? Edmond jótékonykodik Nagy Edmond (jobbról) szívesen ad autogramot HÍREK Kikötőfejlesztés Barcson Négymillió forintot nyert pályáza­ton az önkormányzat a hajókikötő­be szánt nyilvános illemhely kiala­kítására. Eredetileg a régi sóraktár épületébe tervezték a vizesblok­kot, de a raktár új tulajdonosa eh­hez nem járul hozzá. így várható­an önálló könnyűszerkezetű épü­letben alakítják ki az illemhelyet. Kirándultak a diákok Az ausztriai Styrassic Parkba ki­rándultak a Festetics Pál Általá­nos és Alapfokú Művészeti Iskola tanulói szüleikkel együtt. A park­ban találkozhattak dinoszauru­szokkal élethelyzetekben. Bete­kinthettek az ősemberek életébe, átélhettek földrengést és a bát­rabbak nyakukba vehettek egy óriáskígyót is. Gyerekszínház Tabon Csaknem ötszáz óvodás és alsó tagozatos kisdiák nézte meg a tabi művelődési központban a Ne- vesincs Színház előadásában a Mátyás király juhásza című zenés mesejátékot. A tabi óvódások és iskolások mellett, bábonymegyeri, bedegkéri, kányái, kapolyi, so- mogymeggyesi, tengődi és zicsi gyerekek kísérték nagy figyelem­mel a gyerekszínház előadását. E dmondom, a te ének­lésed tart életben! - ilyen leveleket kap a balatonszabadi megasztár, Nagy Edmond, aki elárulta: a Megasztár új selejtezőibe éppen csak bele tudott pislantani, mert elfog­lalják a saját koncertjei. Pedig hívták díszvendégnek is az új szériába. Mint mondta: nagy hangot eddig még néín hal­lott, persze egyelőre a poénos jelenetek kerülnek adásba. A jövő héten énekli fel új lemezének hanganyagát Nagy Edmond, akinek öblös hangjába egy ország szeretett bele. Mondta is, hogy bár­merre jár, mindenütt órákon át kérnek tőle autogramot.- Az a jó, hogy nem a tévés embert látják bennem, ha­nem az énekest, aki adott ne­kik valamit - mondta. A jövő év elejétől még töb­bet lép színpadra, mert élő­ben is bemutatja lemezét, amelyet a Sony készít, s vár­hatóan még idén november­ben megjelenik. Az egyénisé­géhez illő külföldi világsláge­reket válogatott össze számá­ra Piero, amelyekhez magyar szöveget írtak. Aztán valószí­nűleg külföldön is megpró­bálják majd eladni a legerede­tibb hangot, amely a Megasztárban felbukkant. Az utóbbi időszak egyik legnagyobb élménye a Los Angeles melletti sivatagban, a 66-os út mellett érte, ahol Ganxta Zolee videoklipet ké­szített. Amúgy is nagyon mozgalmasak a napjai. Fellé­pésről fellépésre siet; hol egyedül, hol megasztáros tár-, saival együtt. Megesett, hogy rendőrök menekítették ki őket a rajongók közül. Mint mondta, nem szeret nemet mondani, különösen fonto­sak számára azok a szereplé­sek, amelyek célja a jóté­konykodás. Czene Attila A Magyar Turizmus Rt szakemberei szerint több milliárd forint plusz bevételt hozott Tony Curtis. A magyar származású színész Amerikában reklámozta Magyarországot és a hozzáértők állítják: éppen azokat mozdította meg, akiket céloztak. Vagyis a tehetős öt­ven feletti amerikaiakat, akik a gasztronómiára éppúgy vevők, ahogy a gyógy- és welness szolgáltatásokra. A Balaton idei évi turisz­tikai eredményeit látva, a tóra is ráférne egy filmsztár. Olvasóinktól kérdeztük: kivel lehetne hatékonyan népszerűsíteni a Balatont? Kincses Benjámin: Nekem a víz és a Balaton ro­mantikája a vonzó, ezért mindenképpen valami csi­nos hölgyet választanék. Feltétlenül bikiniben. Va­laki olyat, akit külföldön is ismernek, de idehaza is népszerű. Azon kívül, hogy szép, az kellene még, hogy vonzó is legyen. Görög Zitára gondolok. Sze­rintem, ő szép és kedves is. Görög Zita nyerő lenne. Persze azért egy híresség biztosan nem elég. Jobb idő és olcsóbb árak is kellenének... Szilvái Mónika: Feltétlenül hölgy kellene. A Ba­latonhoz valami csinos nő kéne, de nem egy cicaba­ba típus. Én Marozsán Erika színésznőt tudnám el­képzelni egy Balatont népszerűsítő reklámfilmben. Ő már külföldön is befutott és nagyon szép. Szerin­tem nem az a tipikus strandolós reklám lenne a nye­rő, inkább valami olyasmi, hogy mi az amit ő szép­nek tart a Balatonból és mik azok a szolgáltatások, amiket másnak is ajánlana. Rada Róbert: Szépségkirálynőre gondolok elsőre, vagy néhány gyönyörű balatoni lányra. Olaszország­ból biztosan megmozgatná a turistákat. Az egyik ba­rátomnak voltak a nyáron olasz vendégei és amikor elmentek bulizni, alig lehetett őket bevinni a szóra­kozóhelyre. Azt mondták, olyan szépek a magyar lá­nyok, hogy ők inkább kint nézelődnek. Egy belevaló csaj kéne és sok-sok buli. Niki Belucci, a pornószí­nésznő szerintem el tudná adni a Balatont is... Utazás a gyufásdoboz körül Fekete László, a Somogy megyei ügyvédi kamara megyei elnöke szeret utazni. Egyszer Liverpoolban járva betért egy optikushoz is. Végül nem egy új szemüveggel, hanem egy kedves ötlettel távozott. Ott látta, hogy a tulaj szép üvegekben gyufásdobozokat tart a világ minden tájáról. Az ügyvéd azóta bárhol jár, legalább egy skatulyát biztosan magával hoz. N em az a tipikus gyűjtőszenvedély ez, inkább úgy ne­vezném: tárgyia­sult élménygyűjtemény - mondta Fekete László. - Bár­hol járok a világban, hozok haza egy gyufás skatulyát. Legtöbbször nem azért mert szép vagy különleges, éppen az a fontos, hogy tulajdon­képpen egy gyufásdoboz nem érték, filléres darab. Ezek a skatulyák csak ne­kem, nekünk értékesek. Ép­pen attól, hogy mindegyikről eszembe jut egy kedves em­lék, valami jó hangulat, kü­lönleges alkalom. Egy ottawai szálloda skatu­lyájáról az, hogy 1991-ben Ka­nadában Göncz Árpáddal ta­lálkozhatott, egy másik doboz­ról pedig egy bécsi Brueghel- kiállítás emlékei ötlenek fel. Kí­nából különleges hangulatokat őriz a keleti kultúráról és azt is pontosan tudja, melyik doboz érkezett Taiwanról.- Gyufásdobozból persze ma már jóval több van, mint amennyi utazáson eddig részt vettem - mondta Fekete László. - Gyorsan elterjedt Fekete László kedvenc gyufáival ugyanis a baráti körben, hogy megbecsülöm a skatu­lyákat. így aztán a kedves is­merősök is elkezdték kutatni az érdekesebb darabokat: ajándékba. Fábos Erika Látogatóban a Télapónál Mikulásnál járt vendégségben 12 barcsi erdésztanuló. Háromhetes észak-svédországi kirándulásuk során jutottak el a főállású skan­dináv Télapóhoz, aki pont úgy néz ki és úgy él, ahogy képzele­tünkben is. De ő év közben sem pihen. Elromlott játékokat javít, és a kórházakat járja, ahol aján­dékaival és látogatásával beteg gyerekeknek szerez örömet. Lakics József, Király Endre, Tur­bók Janka és Mózer Gyula el­mondták: a svéd télapó adomá­nyokból tartja el magát, s októ­berben kezdi meg nagy útját Skandináviában.- A Mikulás kedvesen fogadott a piros tetejű házában, amelynek berendezése is mesebeli és szobái tele voltak javításra szoruló játé­kokkal. Megmutatta a piros mun­karuháját is, amit hamarosan magára ölt. Nagy László

Next

/
Thumbnails
Contents