Somogyi Hírlap, 2004. október (15. évfolyam, 230-254. szám)

2004-10-12 / 239. szám

4 SOMOGYI HÍRLAP - 2004. OKTÓBER 12.. KEDD MEGYEI KÖRKÉP BALATONI MAGAZIN A Fonyód zárta a hajós szezont Siófokon. A rövid ünnepélyes búcsú, a kürtszó és egy tiszteletkor után szinte teljesen üresen tette meg idei utolsó útját a Fonyód motoros, ami feltehetően az esős, hű­vös időjárásnak volt köszönhető. A dombóvári Bunevácz Endre és felesége több évtizede rendsze­resen utazik a Balatoni Hajózási Rt járatain. A cég a 158. idegenforgalmi idényét zárta ezzel. Ke­vesebb turista maradt el a hajókról, mint a tóparti szálláshelyekről. Brüsszelben a Balatonért Hegyi Gyula, az Európai Parlament tagja írásban ajánlotta fel Kolber Ist­vánnak, a Balaton Fej­lesztési Tanács (BFT) el­nökének, hogy szívesen lobbizik Brüsszelben a régió érdekében. Czene Attila- Szóbeli beszélgetésünk alapján emlékeztetlek arra, hogy még az európai parla­menti választások előtt jelez­tem: ha megválasztanak, szí­vesen vállalom a Balaton és környéke érdekeinek képvise­letét a testületben - idézte föl Hegyi Gyula (képünkön). - Ez most annál is inkább idősze­rű, mert a környezetvédelmi, Ezernégyszáz repülőt fogadtak A balatoni idegenforgalom csökkenése a sármelléki repülőtéren is éreztette hatá­sát. Míg 2003-ban közel hu- szonkétezer, addig idén októ­ber 5-ig 19.800 utasuk volt. Elsősorban a német turista­szám csökkent, bár az ország­ból, illetve Svájcból a korábbi években indított charter-jára­tok idén is egytől egyig meg­maradtak. A harmadik negyedév végé­ig összesen mintegy ezer­négyszáz repülőt fogadtak. A frankfurti charter-járat e hó­nap közepéig közlekedik, ám a forgalom ezután sem szüne­tel majd a Balaton West Airporton. valamint a kulturális bizott­ságban nyertem tagságot. Azt hiszem, mindkét munkaterü­leten sok, a Balatonnal kap­csolatos téma kerülhet szóba. Természetesen fontos, hogy jó kapcsolatokat építsek ki a Ba­laton fejlesztéséért felelős in­tézményekkel, szervezetekkel- tette hozzá. - Alkalmas for­mája lehetne ennek az, ha időnként fogadóórákat, előre megbeszélt idejű találkozókat tartanék Siófokon. Hasznos­nak látszana, ha már most ősszel megtartanánk az első beszélgetéseket. Kolber István, a BFT elnöke- aki időközben a Gyurcsány- kormány területfejlesztésért és idegenforgalomért is fele­lős minisztere lett - örömmel fogadta a felajánlkozást. Kovács Miklós (képünkön), a Balatoni Regionális Turisztikai Projekt Iroda igazgatója azt mondta: törekednek a szezon megnyújtására. A második Ba­latoni nemzetközi tojásfeszti­vál ugyan véget ért, de Siófo­kon a tojásművészeti kiállítás továbbra is folyamatosan várja a vendégeket. Október 15-én 17 órakor Hé­vízen a városháza dísztermé­ben a Nosztalgia teaház kere­tében Kustár Zsuzsa tart elő­adást Álomfejtés és önismeret címmel. Premier színhelye lesz a keszthelyi Balaton Kongresszusi Központ és Színház október 16-án: Marc- Nagyon hasznos, hogy a Balatonnak külön képvi­selője lesz az Európai Par­lamentben - hangsúlyozta.- A szakmai kapcsolatok és adott eset­ben a lobbi lehetősége újabb távlatokat nyithat a régió fej­lődésében. Fontosnak tartjuk, hogy minden fórumon, így Brüsszelben is megismerjék a törekvéseinket. A BFT kitűnő partneri kapcsolatokat ápol a tó körül tevékenykedő szerve­zetekkel. Az együttműködés jegyében támogatjuk a foga­dóórák megtartását, ezeknek a székházunkban helyet is adunk. Camoletti Leszállás Párizsban című két felvo- násos komédi­áját mutatják be. A főbb sze­repekben Fo­dor Zsókát, Ábel Anitát, Deutsch Ani­tát és Oszter Alexandrát látják a nézők. Sportos hétvégét szervez a Zala Megyei Természetbarát­szövetség október 16-án Gye- nesdiáson. Ezen a napon tart­ják a Balaton-kupa lövészver­senyt, illetve a tizenhat kilo­méteres kilátótúrát Gyenes- diástól Balatongyörökig. Leszállás Párizsban, álomfejtés és kilátótúra Balaton Feilesztési TanAcs Készült a Balaton Fejlesztési Tanács támogatásával Vízhőmérséklet: 14°C Átlagmélység: 321 cm Vízállás: 69 cm Vízminőség: kiváló Mentők: 104 Tűzoltók: 105 Rendőrség: j07 Vízi rendészet: 84/310-712 Vízimentők Zánka:87/568-168 Fehér Gyűrű Áldozatvédelmi Egyesület: 84/310-655 Viharjelző Obszervatórium Siófok: 84/310-466 Balaton Fejlesztési Tanács 8600 Siófok, Batthyány u. 1. Tel./fax: 84/317-002 www.balatonregion.hu Röntgennel segít az egyház Vas András Régebben két tüdőszűrő busz járta a megyét, mára csak egy maradt, s az ( is állandó javításra szorul. Éppen ezért a mosdósi kórház veze­tői - a református egyház segítségével- új, modern beren­dezést vásárolnak.- Egy minden igényt j kielégítő, digitális szűrőberendezést választottunk, amely egy kisbusz alvázára van építve - mondta Gyurkovits Kál­mán (képünkön), a mosdósi kór­ház főigazgatója, miután Dévai Endrével (képünkön), a készülé­ket kifejlesztő Innomed Medical Rt vezérigazgatójával együtt aláírta a szállítási szerződést.- Az 52,5 millió forintba kerülő készülék a szűrés során jóval kisebb sugárdózissal végzi el a vizsgálatokat. Segítségével ko­rai stádiumban is kimutatható a tbc és a tüdőrák. Több a munkanélküli, Mérték a füstöt az álláskereső az utakon Romlott a munkaerő-piac helyzete szeptemberben: az augusztusinál 4,7 százalék­kal több, 18 ezer 018 regiszt­rált állástalan szerepelt a megyei nyilvántartásban. A kaposvári körzet munkanél­küliségi aránya 13,5 száza­lék volt. (hm) Parkot építenek uniós támogatással Megkezdődött az Orpheus- program megvalósítása: más- ' fél év alatt átalakítják a város- központ Széchenyi teret övező részét. A csaknem ötszázmil­lió forintos uniós támogatású program részeként két és fél évig kilenc parkgondozót és egy kertészt is foglalkoztat­nak. Ők a múlt héten szemé­lyiségfejlesztő tréningen is részt vettek. A szakmai felké­szítés kisgépkezelői oktatás­sal folytatódik, (bm) Környezetvédelmi mérést vé­geztek tegnap Taszáron. 38 ka­miont és te- hergépko- ' csit ellen­őriztek, s kettőnél ta­pasztaltak a határértéket jelentősen meghaladó értéket E jár­művek zöld kár­tyáját 15 napra korlátozták. A megyei közlekedésfelügyelet tavaly 4300 környezetvédelmi ellenőrzést végzett (hm) Bontott ház helyén szabadidős tér Életveszélyes házat bontatott le az önkormányzat, amit a tulaj­donosoktól vett meg, miután az ott lakók lakhatási gondjait is megoldotta. A ház helyén szabadidőpark lesz. (bm) Álruhát öltenek magukra az APEH-ellenőrök trükkök Színes bőrű egyetemista és turbékoló ifjú pár (Folytatás az 1. oldalról) A piacon, vásárokban viszont in­kább az vezet eredményre, ha rövid idő alatt sok ellenőr dolgo­zik egyszerre egy-egy akcióban. A vásárban nem szükséges bár­mit is eljátszani - így az osztály- vezető -, tavaly például a kapos­váriban egyszerre 16 páros dol­gozott, kis híján 100 százalékos eredményességgel. Az egész nem tartott tovább fél óránál. Közben futótűzként terjedt a hír: „zsebesek” garázdálkodnak a vásárban, így aztán rövid időn Védett ellenőrök Bár elenyészően kevés az APEH- ellenőrökkel szembeni atrocitás, az idén mégis született egy prece­densértékű ítélet Egy adózót egy év négy hónap letöltendő, társát pedig 10 hónap felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték jog­erősen, mert életveszélyesen meg­fenyegette a revizorokat belül az árusok kis híján a kóbor kutyának is adtak számlát. Vél­hetően ennek az akciónak is kö­szönhető, hogy az idén már jobb volt a helyzet az árusoknál. Azért négyből három számla­adási ellenőrzéskor még most is „fognak” munkatársaink feledé­keny vásározókat - Nem is az 50-60 ezer forin­tos bírság a sok, amit egy-egy nyugtaadás elmulasztása miatt szab ki az APEH - magyarázta az egyik neve elhallgatását kérő, ismert Balaton-parti vállalkozó Ötből négyet büntettek Az idegenforgalmi szezonban több mint 700 somogyi vállalko­zónál végeztek nyugtaellenőr­zést, közülük minden második akadt fenn a rostán. A Balaton- parti akcióban 418 alkalommal ellenőriztek A piacozók 80 szá­zalékát büntették, míg a bolto­sok felét sújtották bírsággal-, sokkal nagyobb veszteség, ha 12, 30 vagy 60 napra bezárják a boltot. Főként a tóparton veszé­lyes ez, hiszen 6-8 hétig tart csu­pán a szezon. Egy kaposvári ke­reskedő viszont azt állította: egy büntetés még „belefér"; jobban megéri az egy bírság, mint min­denkinek nyugtát adni. Az ellen­őrök pedig állítják: nem a bünte­tésből befolyt összeg a lényeg. Ennél jóval többet hoz, ha az el­lenőrzések után legalább egy da­rabig minden eladott portékáról nyugtát ad a boltos. Boronka - Szüreti felvonuláson vett részt a település apraja-nagy- ja. A mulatságon a régi falusi ha­gyományok hangulatát elevenítet­ték fel. Minden utcában végigmen­tek, kis jelenetekkel, nótázással tették vidámmá ezt a napot, amit végül szüreti bállal zártak, (ve) Csurgó - A Szerencsejáték Rt 18 dolgozója segítette a Habitat-há- zak építését. A társaság eddig az egyetlen magyar tulajdonú nagy- vállalat, amely munkával és ado­mányokkal is támogatta a Habitat fór Humanity közreműködésével megvalósuló építkezést. Az önkén­tesek az épületek gipszkartonozá­sát végezték, (va) Görgeteg - Elkészült a Hunyadi utca aszfaltburkolata, ez enyhít a község egyik legforgalmasabb útjá­nak közlekedési gondjain. A mint­egy 250 méter hosszú útszakasz megerősítése 2,8 millió forintba került. A megyei területfejlesztési tanács adta támogatásként az összköltség 70 százalékát, (bm) Hetes - Az önfeledt gyermekmo­solyért alapítvány hatszázezer fo­rinttal segítette az óvoda és az is­kola komfortosabbá tételét. Ebből a keretből rendbehozták a baba­házat, és felújították az elhaszná­lódott játékokat is az óvodában. Kétszázezer forintért pedig az is­kola udvarán padokat, asztalokat telepítettek, amelyeknél tanórá­kat, szabadidős és kézműves fog­lalkozásokat tartanak. Továbbá korszerűsítenek négy számítógé­pet is. (hzs) Kaposvár - Vállalkozói akadémia indítását tervezi az Ipartestületek Országos Szövetsége szlovák és lengyel társszervezetével. A kép­zést nem az alapoknál kezdik, mert az a cél, hogy a vállalkozók pótolják a hiányt, amivel a piacgaz­daságra való áttérés miatt küsz­ködnek. Az Iposz állítja össze az akadémia tananyagát, amit a társ- szervezetek átvesznek. Simsik Ág­nes sajtófőnök tegnap közölte: a képzést tavasszal indítanák, (hm) Kánya - Lopás miatt folytat nyo­mozást a siófoki rendőrség isme­retlen tettes ellen, aki a háziak tá­vollétét kihasználva behatolt egy családi házba és műszaki cikke­ket, illetve készpénzt tulajdonított el. A bűncselekmény során 500 ezer forint kár keletkezett, (ca)

Next

/
Thumbnails
Contents