Somogyi Hírlap, 2004. október (15. évfolyam, 230-254. szám)

2004-10-01 / 230. szám

HÍREINK Borús idő, gyenge szezon Vége a szezonnak a marcali Városi Gyógyfürdő- és Szabadidőközpontban. Bár hivatalosan szeptember 30-ig van nyitva a strand, ezen a napon már ér­tékelést tartott Király János, a fürdő igazgatója. Elmondása szerint a terve­zett bevételnek csupán a hatvan száza­lékát tudta hozni az elmúlt öt hónap alatt a fürdő. Huszonkilencmillióval szemben tizennyolc és fél millió forint folyt be a kasszába. Gondok az atádi kórházban Nagyatád képviselő-testülete meghall­gatta és bírálta dr. Novotny Zita kórhá­zi főigazgató beszámolóját a kórház­rendelőintézet gazdálkodásáról és mű­ködési nehézségeiről a tegnapi testü­leti ülésen. Az intézményvezető sze­rint a kórház felélve tartalékait, de­cembertől nem képes fizetési kötele­zettségeinek maradéktalanul eleget tenni. A képviselők elfogadták a város részletes szabályozási tervét is. Sok a fürt, savanyú a szem Hiába reménykedtek az őszi napsütésben a sző­lősgazdák, a fürtöket ér­lelő langyos sugarak helyett hideg eső jött. A csapadék az ültet­vényeket károsító gombás fertőzéseknek kedvez, így néhány táblán már tízszer is permeteztek a balaton- boglári borvidéken. Tavaly több szőlőte­rületen elég volt ennek fele is. M. OLDAL IDŐJÁRÁS ; Folyófotók • Győri Vilmos a Drá­: vába szerelmes, : mindene a folyó, s j lencséjével is a szá­: guldó víz világára A felhők közül . fókuszál. A Dráva­kikukucskál : Murától a Rinyáig a nap- j című fotókiállítása 14. OLDAL : te8naP nyflt Kapos­váron. ►14. OLDAL CSERÉNFA 6 HOROSZKÓP _______________________________________7 FIA TALOK__________________________________________9 SP ORT____________________________________________11 KRÓNIKA_________________________________________14 VE GYE ÉSZRE! Vegye észre, hogy egyre kevesebb a megbízható magánvállalkozó! Nagyon ébernek kell lenni akkor, ha ismeret­len szakival dolgoztatunk. A múltkor egy ügyes kezű kaposvári fi­atalember a gázkazán szerelése köz­ben újságolta, hogy az általa elvégzett tízperces munka ára legfeljebb három­ezer forint. Abból is a fele az alkatrész ára. Azt is elmondta, hogy egyik isme­rőse ugyanezt a munkát harminceze­rért végezte el. Azt lódította egy idős la­ikusnak, hogy aranyozott a munkada­rab, ezért olyan drága. Sajnos, az eset nem egyedi. Szinte minden napra akad egy történet, amikor a tájékozat­lan megrendelőt átverik. Gyakran úgy, hogy sosem jön rá. Vegye észre, hogy az ilyen maszekok járatják le leginkább egy-egy szakma becsületét! takács Zoltán Ilii l Négy somogyi a Gyurcsány-kormányban LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter KOLBER ISTVÁN területfejlesztési tárca nélküli miniszter RACZJENŐ egészségügyi miniszter PASZTOHY ANDRAS, az FVM politikai államtitkára ►3. OLDAL Húszezer ember pénze bizonytalan t Aláírták, ám záradékkal egészítették ki a többcé­lú társulási feladatokra elnyert pályázati támo­gatásról szóló megálla­podást Csurgón. Varga Andrea Ismert: 102 millió forintot nyert a kistérségi társulás, ám ebből - mivel Szenta nem tar­totta be a pályázati kiírásban vállaltakat - 92 millió forin­tos támogatási rész sorsa bi­Egyetlea település miatt közel húsz­ezer ember szen­ved hátrányt, ha mégsem kapják meg a pályázati forintokat. zonytalan. A polgármesterek a záradékba azt írták: társulá­suk a pályázat közoktatási ré­szében szereplő feltételeket a többcélú szervezet működésé­nek első évében csak részben tudja teljesíteni. 2004. au­gusztus 19-én ugyanis Szenta arról döntött, hogy vállalva a pályázat feltételeit, megszün­teti helyben az általános isko­lát. Ám a polgármester az ön- kormányzat érdekeit sértőnek találta a döntést, s újratárgya­lást kezdeményezett, amely eredmény nélkül zárult. Fizet és behajt a Déhriép megoldás Zsebbe nyúltak a tulajdonosok Varga Ottó Elvonultak a viharfelhők a Délviép Rt fölül, a cég ellen benyújtott két felszámolási kérelem mindegyikét vissza­vonta a kezdeményezője, mert a somogyi cég kifizette tartozását, egyúttal minden lejárt számlatartozását ren­dezte. Ehhez azonban a tulaj­donosoknak kellett zsebbe nyúlni, mert a kintlévőségeik nem csökkentek: jelenleg 1,85 milliárd forinttal tartoz­nak partnerei a cégnek. A cégvezetés most bekeményít. Közel négymilliárd forint árbevétel mellett tisztes nye­reséggel szeretné zárni az idei eszten­dőt a Délviép Rt. Ez elsősor­ban annak köszönheti a tisztán magyar tulajdonú, a mélyépítés mel­lett már magasépítésben is ér­dekelt részvénytársaság, hogy versenybe szálltak a multina­cionális vállalkozásokkal a nagy értékű projektek kivite­lezése terén. Radics József ve­zérigazgató (képünkön) a teg­napi közgyűlés utáni sajtótá­jékoztatón elmondta: több, egyenként is milliárdos beru­házáson dolgoz­nak. Ilyen a győ­ri, a dél-pesti és a váci szenny­víztisztító telep, valamint a ka­posvári siketek intézetének a ki­vitelezési mun­kája és ilyen volt a siófoki Ho­tel Azúr építése is. Ám ezek a nagy értékű megbízások azzal járnak - tette hozzá - ,ha egyik meg­rendelő nem fizet határidőre, akkor ők sem biztos, hogy minden alvállalkozót időben ki tudnak fizetni. Ez történt a Hotel Azúr esetében: bár a szálloda kifogástalanul üze­mel, néhány könnyen orvosol­ható és ilyen nagy beruházás­nál óhatatlanul előforduló hiá­nyosság miatt 723 millió fo­rint kifizetését tartják vissza, ami átmeneti pénzzavarba hozta a céget.- A hasonló kellemetlensé­gek elkerülése érdekében azt a döntést hozta a tulajdonosi kör, hogy minden tartozásunkat határidőre kifizetünk, még olyan áron is, hogy a tulajdono­soknak tagi kölcsönt kell nyúj­taniuk átmenetileg - mondta Radics József. - Ugyanakkor azt is eldöntöttük: a lejárt ha­táridejű követeléseink beszedé­se érdekében minden lehetsé­ges jogi lépést megteszünk. Elsőként a Délviép a közelmúltban felszámolási kérelmet nyújtott be a bírósá­gon a Hotel Azúr Rt ellen. Délviép-történet 1977: - a Délviép Vállalatot megalapítja a Minisztertanács. 1992-93: - önprivatizáció. A Délviép új tu­lajdonosai a vezetőségből álló kft (51%) és a dolgozói MRP-szervezet (49%). 2001: - mindkét tulajdonosi részt megvásá­rolja Murányi Ferenc pénzügyi befektető és a Betonút Rt. (98%) Két százalék kisbefek­tetői kézben marad. A társaság jegyzett tőkéje 280 millió forint Éves árbevétel: 3,5-5 milliárd forint Dolgozói létszám: 200-220fő.----------------------------------------------------------------------------------------- www.somogyihirlap.hu -------------------------------------------------------------------------------------- EHIII'PF­® T T ^ 1 * [üt Xnmnavi Hírhit i W w ti .■ 9 s WkJ ?| H K Hlh Kabátok, kesztyűk, sisakok, B SE ■ I n JE jHaMBEMji W ■ I H H H Sl \ nadrágok és egyéb kiegészítők iA A A W éEL. éí^L. I r 110-30 % kedvezménnyel XV. ÉVFOLYAM, 230. SZÁM. ÁRA: 85 FT, ELŐFIZETVE: 57 FT" , KÖZÉLETI NAPILAP 2004. OKTÓBER 1., PÉNTEK

Next

/
Thumbnails
Contents