Somogyi Hírlap, 2004. szeptember (15. évfolyam, 204-229. szám)

2004-09-06 / 208. szám

12. OLDAL SPORT 2004. Szeptember 6., Hétfő IIHl ____________________________38. Judo Balaton-kupa____________________________ A somogyiaknak is jutott érem lóban pedig harmadik lett. A ka­posvári Varsányi Márk révén még egy negyedik hely is jutott a so­mogyiaknak az ifjúságiak 81 kilós küzdelmében. Egy másik nagy­atádi, Jeszek Roland elődöntőig küzdötte magát a felnőttek közt 73 kilóban, de ott kiesett, a vigasz­ágon már nem sikerült a harma­dik helyet megszereznie. Nála is rosszabbul járt a nagyatádi Delfabró Zsolt és a mosdósi Ko­vács Ferenc, akik már a selejtező­ben búcsúzni kényszerültek.- A vártnál kevesebben indul­tak a Balaton Kupán, ráadásul a magyar élmezőny sem képvisel­tette magát - panaszolta Berecz Pál, a rendező somogyi szövetség elnöke. - Az októberi junior világ- bajnokságra készülőknek vélhe­tőleg nem fért bele a felkészülé­sükbe ez a verseny, de az is lehet, hogy nem kockáztattak meg egy esetleges sérülést. A lényeg vi­szont, hogy a fiatalok kitettek ma­gukért. Látszik, hogy sikeres nyá­ri felkészülésen vannak túl, hi­szen színvonalas találkozókat vív­tak. Minden rendben ment, a kö­rülmények ideálisak voltak, há­rom tatamin zajlottak a küzdel­mek a Beszédes iskola tornacsar­nokában, melyet a város ingyen bocsátott a rendelkezésünkre. A lebonyolításért 10-15 fő felelt, a szőnyegek mellett pedig összesen 13 bíró munkálkodott. A Balaton Kupán számtalan ér­met kiosztottak a szervezők, min­den súlycsoport férfi és női győz­tesének jutott belőle. A névadó Balaton Kupát viszont a legjobban szereplő csapatok vehették át. A férfiak közt a serleget a kecskemé­ti judósok érdemelték ki. Ugyan­annyi pontot szerezek, mint a pé­A megye legnagyobb judoversenyén 150 sportoló lépett tatamira fotó: oáti körnél csiek, de az előbbiek több egyéni la, a nőknél pedig a kecskeméti győzelmet arattak, így övék lett a Perge Ilona kapta ezt az elisme- kupa. A nőknél már egyértel- rést. Az utóbbi a már említett Bu- műbb volt a dolog, a leányváriak- dai Anita elől vitte el a kitüntető nak ugyanis nem volt vetélytár- címet, köszönhetően annak, hogy suk. A szervezők a legtechniká- háromszor mérkőzött és mind- sabb judósokat is díjazták; a férfi- annyiszor fölényesen, ipponnal aknái a debreceni Madarász Atti- nyert. keszthelyi zoltán Japán siker A Balaton Kupa a hazai judósok eseménye, éppen ezért nem is kaptak meghívást külföldi spor­tolók. Bár mint a szervező me­gyei szövetség vezetője, Be­recz Pál elmondta, gondolkod­nak rajta, hogy a későbbiekben ezen változtassanak, de az idén erre nem került sor. Hogy még­is nemzetközivé vált a hétvégi verseny, az a japán Arakaki Takayanak köszönhető. A szombathelyi klub sportolója­ként jött Siófokra és ha már itt járt, meg is nyerte a kilencven- kilósok küzdelmét. Szabadidősport Megyei kosárlabda-bajnokság 2004/2005 Kastélyosdombó Több korosztály számára nyúj­tott élvezetes programot a kasté- lyosdombói sportnap. A legkiseb­bek játékos sorversenyen mérhet­ték össze tudásukat. A Kispályás labdarúgótornát a hazaiak nyer­ték a gyermek korcsoportban. A férfiaknál hat csapat lépett pályá­ra, itt a Drávatamási együttese ve­retlenül végzett az élen. A máso­dik helyen a Kocsma Bútorok, a harmadikon a Dombó gárdája zárt. A torna gólkirálya Móré Jó­zsef (Kastélyosdombó), legjobb kapusa Otártics Tamás (Dráva­tamási) lett. A hölgyeknél három csapat ne­vezett. Végül a helyeik I. számú együttese volt a legjobb. A jól si­került rendezvény résztvevői lán- gossal pótolták az elveszett ener­giát, több mint háromszáz dara­bot fogyasztva a közkedvelt ele­delből. GAMOS IflPENTA UNIÓ Oktatási Centrum és Vizsgaközpont Ősszel induló szakképzések: Okleveles adószakértő Adótanácsadó Pénzügyi és számviteli szakellenőr Mérlegképes könyvelő Minőségbiztosítási felülvizsgáló és tanúsító Pénzügyi-számviteli T ársadalombiztosítási-, Jövedéki ügyintéző Kereskedő-boltvezető Számítógép-kezelő * 77.000 R normatív állami támogatással! Mérlegképes könyvelők kötelező éves továbbképzése! Díjmentes tanácsadással és szakkönyv értékesítéssel várjuk irodánkban: Kaposvár, Rákóczi tér 12/A. * Tel:82/411-763, 82/422-480 | Átszervezték a pontvadászatot Kaposvár Lezárult a neyezés a Megyei Ko­sárlabda-bajnokság 2004/2005- ös szezonjára. A tervek szerint az új évadban a férfiaknál egy tíz együttesből álló A-csoport, il­letve egy két hatos egységből ál­ló B-csoport rajtolna. A bajnokság alapszakaszból és rájátszásból áll. Az alapszakasz eredményeit a csapatok nem vi­szik magukkal a rájátszásba. Alapszakasz lebonyolítása: az A- csoport csapatai egy kört (9 mér­kőzést) játszanak egymással. A Bl-csoport és a B2-csoport tagjai két kört (10 mérkőzést) vívnak egymással. A rájátszás rendje: az A-csoport 1-6. helyezettjei két kört (10 mérkőzést) játszanak egymással a megyebajnoki cí­mért. Az A csoport 7-10. helye­zettjei és a Bl- és B2-csoportok győztesei két kört (10 mérkőzést) játszanak egymással a B-csoport bajnoki címéért. A Bl- és B2-cso- portok 2-6. helyezettjei egy kört (9 mérkőzést) játszanak a C-cso- port bajnoki címéért. A kiírás még nem tekinthető véglegesnek, hiszen két együttes még nem ren­dezte nevezési díját az adott ha­táridőre. Amennyiben nem je­lentkeznek a szervezők újabb sorsolást készítenek. A Nemzeti Sportszövetség ál­tal bevezetett versenyengedély (1500 forint) az idei kiírásban is kötelező valamennyi pályára lé­pőnek. A szerepléshez ezenkívül egyéni játékengedélyre (500 fo­rint) is szüksége lesz mindenki­nek. A kiadvány a korábbi, úgy­nevezett kék könyvet helyettesíti. Ezt minden bajnoki szezonra meg kell újítani. A férfi megyei bajnokság októ­ber 2-án, szombaton kezdődik. A tervek szerint ismét lesz női baj­nokság is, ám ez a kevesebb részt­vevő miatt később indul. kun A csoportbeosztás A megyei férfi kosádabda-bajnokság tervezett csoportbeosztása: A csoport: 1. Hajdúk Split, 2. CIFA SE, 3. Mad Day Széchenyi, 4 Henger KK, 5 Agriconsult SE, 6 Füredholding Meló Diák, 7 Bag­lyok, 8 SH Tempó, 9 Karg Autó KK, 10 Pörölycápa KK. B1 csoport: 1. Kasi kadett A, 2. Barcs, 3. Zselici Hiénák, 4. Bombardier Pub, 5. Balatonboglári SC, 6. No Comment. B2 csoport: 1. Briganti BC, 2. Nagyatád, 3. Építőipari, 4. Tüskevár, 5. Taurina KK, Kasi kadett B. A B1 és B2 csoportok beosztása az elmúlt évi eredmények alap­ján történt. A SIOTOUR Idegenforgalmi és Kereskedelmi Rt. eladásra kínálja alábbi ingatlanait: megnevezés Üzlethelyiség (utazási iroda) Üzlethelyiség (utazási iroda) Üzlethelyiség (utazási iroda) Üzlethelyiség (utazási iroda) Üzlethelyiség 2 (utazási iroda) Üzlethelyiség 3( utazási iroda) Üzlethelyiség (utazási iroda) Üzlethelyiség (utazási iroda) Üzlethelyiség (iroda) Telek Telek Ipartelep Magyar Tenger Kemping Túra Kemping Kócsag Kemping Boróka Szálló cím alapterület Balaton-széplak, Jubileum tér 6. 35 nm Zamárdi, Petőfi S. u. 1. 53, ,5 nm Szántód, Tempó Üzletközpont 209 nm Balatonlelle, Szent István tér 16. 38 nm Balatonlelle, Szent István tér 16. 38 nm Balatonlelle, Szent István tér 16. 39 nm Balatonboglár, Dózsa György u. 1. 96 nm Balatonfenyves, Fenyvesi u. 2. 27 nm Kaposvár, Honvéd u. 18/A. 45 nm Balatonöszöd, hrsz. 630. 2592 nm Igái, hrsz. 293/5. 175 nm Siófok, Bajcsy Zs. u. 222. 7991 nm Balatonföldvár, Kemping u. 6. 56125 nm Balatonszárszó, József A. park 28421 nm Balatonberény, Gábor Áron u. 1. 35701 nm Barcs, Bajcsy-Zs. u. 39. 890 nm További tájékoztatás és megtekintés megszervezése 2004. szeptember 20-ig: Dóra Ferenc Tel.: 84/311-803, 20/9939-759 Elmaradt a Mekito-kupa Marcali Elmaradt a VII. Mekito-kupa felké­szülési kézilabdatorna. A Győri Quelle ETO KC II. csapatának tá­vollétében csak egyetlen találkozót rendeztek a Marcali Vá­rosi Sportcsarnokban. A házigazdaként pályára lépő Marcali VSZSE a somogyi örök rangadón ezúttal győzni tudott a Nagyatádi NKK ellen. Remekül kezdtek a hazaiak és az első fél­idő végére már tízgólos előnybe kerültek. A vendégek az első felvonásban 9 alkalommal vették be a marcaliak kapuját. A folytatásban sem változott a já­ték, így vereséget szenvedett a Nagyatád együttese. Tóth István tanítványai közül Balogh M. volt a legeredményesebb, miután nyolc alkalommal „zörgette meg” Salyokné halóját. Marcali VSZSE-Nagyatádi NKK 39-24 (19-9) Marcali, 50 néző. Vezette: Bohár, Markhard. Marcali VSZSE: Kemer (-), Müller (4), Balogh P. (6), Kovács J. (7), Mészáros (2), Kévés (7), Balogh M. (8). Cse­re: Bödör (kapus), Nagy K. (1), Milinte (-), Tanai (4). Edző: Tóth István. Nagyatádi NKK: Sulyokné (-), Hagyánek (3), Bőzsöny (1), Bárány (2), Kórsai (6), Simon, Horváth K. (6). Csere: Ibriksz (kapus), Csizmadia (4), Si­mon E. (2), Ghetu A. Edző: Mód János. Jók: Balogh P., Kovács J„ Ké­vés, Balogh M., illetve Karsai, Horváth K. samu László Veretlenül első a Siófok SZENTLÁSZLÓ Szentlászlón rendezték meg a So­mogy megyei női amatőr labdarú­gó-bajnokság harmadik fordulóját. A játéknap után a Siófok csapat vezet, míg a má­sodik helyen a Barcs, a harmadikon pedig Kis­korpád együttese áll. Eredmények: Szentlászló-Almamellék 1-1 (1-1), gólszerzők: Holenka, illetve Vajda; Zselickislak-Siófok 0-2 (0-2), gólszerző: Göncz N. 2; Kaposújlak-Kadarkút-Lad 0-1 (0-1), gólszerző: Takács H.; Kiskorpád-Kaposhomok 0-1 (0-1), gólszerző: Barta V.; Kadarkút-Lad-Nagyatád 2-3 (0-3), gólszerzők: Takács H. 2, il­letve Balogh Zs. 2, Ángyánné; Kiskorpád-Kaposújlak 2-0 (0-0), gólszerzők: Dergecz E. 2; Nagy- atád-Barcs 1-3 (1-2), gólszer­zők: Balogh Zs., illetve Balázsné, Lóján Sz„ Görög E.; Szentlász- ló-Nagyberény 2-0 (2-0), gólszer­zők: Fodor A., Tofei E.; Siófok-Szentlászló 1-0 (0-0), gól­szerző: Gönczi N.; Zselic­kislak-Almamellék 1-0 (1-0), gólszerző: Király P.; Nagyberény-Kiskor- pád 0-2 (0-0), gólszer­zők: Orsós T„ Dergecz E.; Kaposhomok-Zse- licszentpál 0-0; Barcs- Kaposújlak 3-0 (játék nélkül), Siófok-Nagy- berény 3-0 (játék nél­kül). A bajnokság állása: 1. Siófok (9 pont), 2. Barcs (6 pont), 3. Kiskor­pád (6 pont), 4. Szentlászló (4 pont), 5. Kaposhomok (4 pont), 6. Kadarkút-Lad (3 pont), 7. Nagy­atád (3 pont), 8. Zselickislak (3 pont), 9. Zselicszentpál (1 pont), 10. Almamellék (1 pont), 11. Kaposújlak (0 pont), 12. Nagy- berény (0 pont), 13. Csököly és Hedrehely-Kadarkút. molnár Kézilabda Álba Kupa Tollaslabdaverseny Segesdiek a dobogón Székesfehérvár Remek teljesítménnyel mutatkoz­tak be a segesdi tollaslabdázók az Álba kupán. A somogyi pályára lé­pők közül Árvái és Filó arany-, míg Bogdán, Cser és Kosi bronzér­met szerzett. A Székesfehérváron rendezett Álba Kupa mérkőzéseivel a tollas­labdázók számára is megkezdő­dött az őszi versenysorozat. A 11, 13 és 15 éves korosztályok részvé­telével zajló küzdelemsorozaton megyénket a segesdi sportolók képviselték. Eredményeik: U-ll leányok (14 induló): ...3. KósiAlíz. U-13 leányok (22 induló): 1. Árvái Adrién, ...3. Bogdán Nikolett. Fi­úk: (16 induló): 1. Filó Bence. U-15 leányok (18 induló): ...3. Cser Andrea. A kupa szervezői a leg­eredményesebb egyesületek edző­it - köztük a segesdiek mesterét, Pánovics Imrét - tárgyjutalommal díjazták. __________________kun Ba laton déli partján/Fonyódligeten 500 m-re a strandtól zárt, zöldövezetü, úszómedencés parkban 14 lakásos társasházban, azonnali beköltözéssei lakás eladó. Teljes körű hitel és szocpol. ügyintézéssel. (Akár 0 Ft induló tőkével is megvásárolható) Megyei női labdarúgó-bajnokság Siófok Három tatamin százötven judós küzdött a szombati Ba­laton Kupán, három - ifjúsági, felnőtt, junior - korcsoport­ban. A 38 éves múltra vissza­tekintő rendezvénynek 22 év után adott újra otthont Siófok, pontosabban a Beszédes isko­la tornacsarnoka. A megyénket mindössze néhá- nyan képviselték, akik közül leg­eredményesebben Budai Anita munkálkodott a tatamin; a húsz­éves fiatal a hetvenkilósok közt lett aranyérmes. Igaz, ez csak fél­siker somogyi szempontból, hi­szen az egykori kaposvári már a Budapesti Honvéd színeiben gyűjtötte be ezt az aranyat. Rajta kívül jól küzdött az ifjúságiak közt a nagyatádi Diviánszki Imre is, aki két súlycsoportban is meg­mérette magát; a kilencvenkilósok közt második, plusz kilencven ki-

Next

/
Thumbnails
Contents