Somogyi Hírlap, 2004. szeptember (15. évfolyam, 204-229. szám)

2004-09-01 / 204. szám

6. OLDAL A L M A N A C H 2 0 8 2004. Szeptember 1., Szerda A barokk templom Szentbalázs legjelentősebb műemlék jellegű épülete a római katolikus templom. Építésének a költségeit a hajdani kegyúr, Esterházy herceg fizette, és 1782- ben szentelték föL A következő évtizedekben nem­csak a helybeli, hanem a környező községek - Sántos, Cserénfa, Kaposgyarmat - lakosa is a temp­lom körüli temetőbe temetkeztek. A templom épü­letét 1992-ben újították föl. Ebben jelentős szerepe volt a községszépítő egyesület tagjainak és a falu la­kosainak is; az általuk végzett társadalmi munka ér­téke megközelítette a kétmillió forintot. 1995-ben újra harangszentelést tartottak a faluban. A temp­lom negyedik harangját Fulmer János helybeli lakos adományozta - hálából azért, hogy a II. világhábo­rúból épségben hazatért. Szentbalázs a templomon kívül méltán lehet büszke a települést övező erdőkre és a szőlőskertek­re is. Erdői vadban gazdagok, a tőkéken pedig jófé­le fehér- és vörösborszőlő terem. Egy régi feljegyzés szerint ezekben a szőlőkben már 1925-ben kezdtek műtrágyát használni. Éghajlatában a Zselicre jel­lemző szubmediterrán hatások érvényesülnek. Az erdők jellemző fája a tölgy, a gyertyán, az akác, a bükk meg a hárs. Sok a szarvas és a vaddisznó, sőt állítólag 1929-ben farkast is láttak. _____________■ A falu fölé nyúló dombon magaslik az öreg templom, amit hajdaná­ban a szentbalázsin kívül még három község temetője övezett Szinte másodpercenként dübö­rögnek át a falun teherautók, ka­mionok, s ez óvatosságra kész­teti a gyalogosokat. Ilyen a 66-os főközlekedési út mentén fekvő település, még ha néhány száz méterrel arrébb az erdők hűvös magányába téved az utazó vagy a szőlőhegy mustillatú világá­ba, ahova már nem ér el a ki­pufogók bűze, gőze. Szeptember elejétől szarvasbőgéstől hangos az erdő: nászát tartja a somogyi erdők királya. A faluban élők ebből vajmi keveset vesznek ész­re, mert ők is végzik a dolgukat. Nevezetességek a táblán Sikerrel pályázott tájékoztató táb­lák kialakítására a szentbalázsi önkormányzat a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium­nál. A falu és a Surján völgye tu­risztikai szolgáltatásainak jobb el­érhetőségét segítik a fényképes táblák. Ezeken egyebek között a falu nevezetességei láthatóak, s bemutatja a Surján völgye nö­vény- és állatvilágát is. Sikeres pályázat A község környezetvédelmi programjának elkészítésére nyert 1,2 millió forint támogatást a községi önkormányzat a kör­nyezetvédelmi alapból. Ezt a programot várhatóan az év vé­gére kidolgozzák a szakembe­rek. Felmérik a település kör­nyezetvédelmi állapotát, s egye­bek között megvizsgálják az ivó­vízzel való ellátottságát és a hul- ladékelhelyezés lehetőségét is. ■ Recept Szentbalázsról Káposztás hajtóka A káposztás hajtókához egy ki­ló liszt, 20 deka zsír vagy 25 deka margarin kell, valamint 2 tojás, egy kisebb fej káposzta, só és bors. A káposztát lere­szeljük és lesózzuk. Egy óra múlva kinyomkodjuk a levét, és a reszeléket zsiradékban meg­sütjük, közben borssal ízesítjük. Sózni már nem kell. A lisztet, zsírt, tojást meg egy kis sót ösz- szegyúrjuk, a tésztát kinyújtjuk, és meghintjük a káposztával. Flárom rétegben föltekerjük, majd elvágjuk. A föltekert csíko­kat megkenjük tojással, és elő­melegített sütőben megsütjük. ■ A CIKKEKET ÍRTA: SZARKA ÁGNES ÉS VARGA TÍMEA FOTÓK! LÁNG RÓBERT AZ OLDAL MEGJELENÉSÉT A SZENTBALÁZSI ÖNKORMÁNYZAT TÁMOGATTA Lapos pénztárcával bajos a pályázat Az önkormányzat épületét csak a nemzetiszín zászló különbözteti meg a falu többi lakóházától. Nem csoda, hiszen egy régi családi ház­ban kapott helyet a hivatal. Itt várt Kis-Bank Lajos polgármester. Diákszállót építenek- Köszönjük, megvagyunk - vála­szolta érdeklődő kérdésünkre -, di­csekedni nem tudunk, panaszkod­ni pedig nincs értelme. Ha az ön- kormányzat helyzetét nézzük, ak­kor vegetálunk. Azt, hogy mi hogy vagyunk, az anyagi eszközök és le­hetőségek határozzák meg. A pénztárcánk pedig igencsak lapos. A kötelező feladatok ellátását pró­báljuk zökkenőmentesen ellátni, a maradék pár fillér pedig éppen csak tűzoltó munkára elég. Szentbalázson évek óta gondot okoz a csapadékvíz-elvezetés. A le­zúduló eső iszappal tölti föl az ár­kokat, s folyik tovább az útra, viszi a hordalékot, iszapot. Az árkok tisztítása évente jelentős összeget emészt föl. A mezőgazdasági utak felújítása is az önkormányzat fel­adata. Abból a kevés pénzből, amit tudnak, megvalósítanak: elkészült a teleház, megújult a művelődési ház, most pedig egy diákszállót, amolyan kulcsos házat építenek. Halastó a faluvégen Szentbalázs fekvése ideális lenne a turisták számára, ám az adottsága­ikat nem tudják kihasználni. A tele­pülés egyik fele a Sefag Rt, a másik a Győzelem vadászterülete. A hoz­zájuk érkező vadászvendégekből nincs haszna a falunak. Kialakítot­tak egy horgásztavat is a falu szé­lén, azt mondják, hogy még hal is van benne szép számmal, de nincs, aki rendbe tegye a területet.- Van egy kis tanya a tó mellett, fel kellene újítani, s rendbe tétetni a tó környékét is, hogy a horgászok és a turisták szirtesen menjenek oda - mondta Kis-Bank Lajos. - A pályázatunkat beadtuk, de még nem döntöttek. Az érintetlen kör­nyezet csak úgy Őrizhető meg, ha elkészül a szennyj/ízcsatorna. Ide­iglenes megoldást találtunk, de sen- lti nem tudja, hogy ez a későbbiek­ben milyen károkat okoz a termé­szetben. Megnyugtató megoldást szeretnénk. A pályázatokhoz saját erő kell, s olyan támogatási lehető­ségeket próbálunk kihasználni, amik az egész falu érdekét szolgál­ják. Az általános iskolát is szeret­nénk felújítani. Ez, úgy számítjuk, mintegy 120 millió forintba kerül­ne. S ez az összeg már magába fog­lalja az akadálymentesítést is. Nem okozott akadályt Csomay Tündének a szeijitbalázsi kórus megalakítása. Az ötletet néhány lel­kes fiatal adta, aki arra vágyott, hogy karácsonykor együtt énekel­jenek az éjféli misén. Közösen énekelnek- Huszonötén vesznek részt az egyházi kórus munkájában - mondta csak templomokban lé­pünk föl egyházi énekekkel. Az énekkar összetétele vegyes: vannak közöttünk gyerekek, fiatalok és meglett felnőttek js. Hetente egy­szer próbálunk, s készülünk az egyházi ünnepek ^zebbé tételére. A kórus hároméves fennállása során minden évben ellátogatott Erdélybe, énekeltek a kisjenői, a bikszádi és a ditrói nagytemplom­ban, s rendszeres vendégei a kapos­vári egyházzenei fesztiválnak is.- Megalakítottuk a Zselici Kultu­rális Egyesületet, egyik énektaná­runk, Sípos József lett az elnöke - tette hozzá Csomáy Tünde -, ő a pályázatok megírásával is segíti a munkánkat. Szeretnénk létrehozni egy pajtaszínházaj is, s terveink meghallgatásra találtak az önkor­Csomay Tünde: Énekkel szebbek az ünnepek Ranczinger József: A szőlőnek szolga kell Fehér Ferdinándné: Szeretem a szakmámat mányzatnál is; az elképzelések sze­rint erre a leendő diákközpont ud­varán levő pajtát kapjuk meg. Ranczinger József ritkán énekel. Egész életében az erdőt járta, s nó­taszóval csak elűzni lehet a vadat. A hajdani vadőr ma már csak sportvadász és borterfnelő. Vörösbor és erdő- A teleki hegyen van a birtokom, kétezer-háromszáz négyzetméteren terem hat-nyolcszáz liter borom. Melyik a jó bor? - kérdezett vissza. - Amelyik szőlőből készül - adta meg rá a választ. - Nálam kékfrankos, olaszrizling, zöldveltelini terem. Ranczinger József szerint a bor­készítésnek nincs különösebb titka, s ha van, azt a gazdák féltve őrzik. Ó elárulta, hogy a vörösbor nála csak fakádban képzelhető el, mert a mű­anyagban nem lesz szép színe.- A szőlőnek szolga kell, nem gazda. A területet több mint har­minc éve örököltük, s ameddig bí­rom, csinálom. Hogy utána mi leszi nem tudom. A kis unokámat érdek­li a szőlészet; bár még csak tizen­négy éves, de sokat segít. Ranczinger József szenvedélye a vadászat. Nem a somogyi, hanem a baranyai erdőket járja, s a baráta­inál ellátja a vadőri teendőket is. Gyerekkori álom A falu egyik boltjában ásító az una­lom késő délelőtt. A háziasszonyok már reggel elintézték a bevásárlást, az átsuhanó autósok pedig még nem éheztek, nem szomjaztak meg. Fehér Ferdinándné vezeti az üzletet.- Nem szokott ekkora csend len­ni itt délelőttönként, most talán a közelgő vihar miatt nem állnak meg az autósok. Egy ilyen kis bolt nagyon nehezen tudja fölvenni a versenyt a megyeszékhely hiper- és szupermarketjeivel, még akkor sem, ha egyes termékeink olcsób­bak, mint az övék. Alapvető élelmi­szereket keresnek, és azokat, ami­ket a tévé hirdetéseiben látnak. Fehér Ferdinándné már kislány korában is boltost játszott a legszí­vesebben. A gyerekkori álomból aztán valóság lett, hiszen negyed- százada dolgozik a kereskedelem­ben. - Szeretem az embereket és a kereskedelmet - mondta. - Mindig boltos akartam lenni. Az nem valószínű, hogy Gelen­csér István Árpád mindig iskola- igazgató akart lenni, de most a tan- intézmény és az óvoda minden gondja-baja az ő vállán nyugszik. A helyettese Molnár Rudolfné, az óvoda vezető óvónője. Puszi a szünetben- Nagyon jó a kapcsolatunk az isko­lával S azzal, hogy egy kézben van a két intézmény, könnyebb követni a gyerekek fejlődését - mondta Molnár Rudolfné. - Elég sok a hát­rányos helyzetű gyerekünk. Az anyagi helyzet romlása a pszichés gondokat is maga után vonja. Eze­ket a gyerekeket nagyon kell szeret­ni. Arra törekszünk, hogy a szülők­kel is jó kapcsolatot alakítsunk ki, de ez a fásultság miatt nem mindig sikerül. Sokszor a gyerekek jobban érzik magukat az oviban, mint ott­hon. A beszoktatás idején itt szinte ismeretlen a sírás-rívás. Azután hamar elrepül a két-há- rom év, és újra elválnak. A gyere­kek büszkén indulnak az iskolába, de az óvónőnek elfacsarodik a szí­ve. - Nekünk, felnőtteknek szinte nehezebb megélni az elválást, mint a gyerekeknek. Bár az is igaz, hogy az első egy-két hónapban a gyere­kek óraközi szünetben gyakran be­szaladnak egy pusziért és hogy lás­sák a kisebbeket. Könnyen megte­hetik, hiszen egy épületben van az iskola meg az óvoda. ______ ■ Úto n Európába Szentbalázs Kincse Kényelem a Fenyvesben Több mint tíz éve nyitotta meg éttermét Szukics Jó­zsef. A Fenyves házias ételeivel és a vendégek udva­rias kiszolgálásával hamar kedvelt lett a falu lakosai és az átutazók körében is.- Széles a választékunk, hiszen a vadhús, a pacal, a velő, a bélszín rendszeresen szerepel az étlapon. S az sem mellékes, hogy az ételeket hagyományos házikosztszerűen készítjük el - mondta a tulajdo­nos. - Amikor kinyitottunk, jöttek a hollandok a desedai kempingből, őket elüldözte a privatizáció. Mikor a cserénfai pályán megszűntek a világverse­nyek, elmaradtak a sportolók is. Az amerikai hadse­reg taszári katonái is rendszeresen ellátogattak hoz­zánk, őket a politika vitte el. Ám szerencsére van annyi visszatérő vendégünk, hogy folytatjuk a csa­ládi vállalkozást, amíg bírjuk erővel. Szukics József szerint a HACCP egy 1960-as amerikai előírás. A legújabb az ISO 22000, a HACCP legújabb előírása. Csak pénzkidobás volt az eredetit megcsináltatni. - Egészen biztos, hogy az új előírás­nak kell majd megfelelni. Ez az egész csak többlet- munkát jelent, ugyanúgy, ahogy a napi standolás - mondta. - Lassan ott tartunk, hogy egy embernek az adminisztráció kitölti a teljes munkaidejét. Ahe- lyett, hogy hagynának dolgozni. _______________■ A kedvelt ételkülönlegességek mindig szerepelnek az étlapon - mond­ta Szukics József és sokan visszatérnek ide a házias ételekért is SZENTBALÁZS Szentbalázsi Hírmondó Hárommilliót igényeltek Az Esélyegyenlőségi Kormányhi­vatal által meghirdetett akadály­mentesítési felhívásra két hete pályázatot nyújtott be a községi önkormányzat is. Hárommillió forintot igényelt, és szeretné, ha a sikeres pályázattal elvégeztet­hetné a faluház meg az idősek klubjának akadálymentesítését.

Next

/
Thumbnails
Contents