Somogyi Hírlap, 2004. szeptember (15. évfolyam, 204-229. szám)

2004-09-27 / 226. szám

SOMOGYI HÍRLAP - 2004. SZEPTEMBER 27, HÉTFŐ 13 KÉKTÜKÖR A tragikusan elhunyt Bor­sos József családja részére szervezett jótékonysági koncertet Tabányi Mihály Cegléden. Azt a művész sem sejthette, hogy a be­vételnek alig a fele jut el a rendőr családjához. Nagy Eszter Dóra Egy éve avatták díszpolgárrá a tűzpárbajban megölt Borsos Józsefet. Az alezredes 2003. május 13-án Budapesten, Ta­bányi Mihály harmonika­művész házának kertjében, szolgálatteljesítés közben vesz­tette életét. A rendőrtisztet a Tabányi-villában rablást terve­ző Engel Zoltán ölte meg, akit azóta életfogytig tartó szabad­ságvesztésre ítélt a bíróság. Borsos József halála után öz­vegye egyedül maradt két gyer­mekükkel. Tabányi Mihály a megsegítésükre koncertet szer­vezett Cegléden. A rendezvényt pontosan egy évvel az alezredes díszpolgárrá avatása után tar­tották. Azok a kollégák, akik nem tudtak részt venni a pénte­ki hangversenyen, 3000 forin­tos támogatójegyet vásároltak, míg a belépő 1500 forintba került. A koncerten több mint 700 ezer forint gyűlt össze, a család azonban nem kaphatta meg ezt a pénzt. I „Minket is meUbe vágott, én 33 éve vagyok itt igazgató, de ilyen rendezvényünk még nem volt. Mi nem tehetünk semmit, annyival tudtunk a helyzeten segíteni, hogy a termet ingyen bocsátottuk S a koncertszervezők ren- delkezésére.” ldr István f Lűr István, a koncertnek he­lyet biztosító Kossuth Művelő­dési Központ igazgatója la­punknak azt mondta, csak az­zal tudták segíteni a családot, hogy ingyen biztosították a ter­met a rendezvénynek. Lapunk úgy tudja, hogy nemcsak a kon­cert után járó adóval volt gond, hanem a hangverseny tartalmá­ra is oda kelle'tt figyelniük a szervezőknek. Tabányi Mihály csak saját szerzeményeivel áll­hatott színpadra, más szerző művei után ugyanis szerzői jog­díjat is kellett volna fizetni. A harmonikaművész sem tudta, hogy a teljes bevétel nem jut el Borsos József családjához Tabányi Mihály harmonikaművész Nem mondanám, hogy én ezzel tartoztam bárkinek is. Inkább úgy fogalmaznék: ez egy gesztus. Ennyit adhatok, de ez nem kárpótol semmiért. Nem hozza vissza Borsos Józsefet. Már a tragédia nap­ján elhatároztam, hogy egy koncerttel segítek a családnak, és a bevételt nekik szánom. Bolcsik Zoltán dandártábornok t Nagyon hiányzik nekünk Bor­sos József, de úgy érzem, most is köztünk van. Nem feledke­zünk el róla, ahogyan a csa­ládjáról sem. Folyamatosan tartjuk a hozzátartozókkal a kapcsolatot, ők meglátogatnak minket. Nemrég volt egy sportrendezvényünk, és arra is elfogadták a meghívásunkat. Tabányi Mihály 356 ezer fo­rintot adhatott át az özvegynek. Nem azért, mert a többit félre­tette. Pusztán azért, mert a fennmaradó összeget adó for­májában be kell fizetniük a kon­cert szervezőinek. A helyi ön- kormányzat és a művész szerve­zésében létrejött hangverseny valóban jószándékúan jött létre, azt ők sem tudták, hogy a bevé­telt nem adhatják át teljes egé­szében az érintetteknek. Segélykoncert Borsosékért: a bevételből is adózni kell Antik hegedűket raboltak a művésztől Megtámadtak egy hegedű- művészt szombaton a fő­város II. kerületében, a sér­tett könnyebb sérüléseket szenvedett a rablás során. Az elrabolt két több száz éves hegedű értéke fel­becsülhetetlen. (ned) Megszökött egy rab a kísérői markából Kiszökött a rendőrautóból egy megbilincselt férfi Budapesten. A 27 éves Boroznaki Zsoltot orvosi vizsgálatra kísérték, ami­kor bilinccsel együtt el­futott. A rendőrség 200 ezer forintot ajánlott fel a nyomravezetőnek, (ned) Tűzoltók mentették ki a megégett férfit Megégett egy férfi Buda­pesten, miután tűz ütött ki egy XIX. kerületi családi házban. A tűzoltók kime­nekítették a sérültet, akit kórházba szállítottak, (ned) Vadászpuskával lőttek agyon egy rendőrt Megöltek egy rendőrt Salgótarjánban szombat reggel. A tettes egy férfi, aki feltehetően szerelem­féltésből végzett áldozatá­val egy vadászfegyverrel, amihez érvényes engedél­lyel rendelkezett, (ned) MUNKATÁRSAKAT KERESÜNK a Somogyi Hírlap Vasárnap Reggel kézbesítésére KAPOSVÁR TERÜLETÉRE. A kézbesítő feladata, hogy az újságot reggel eljuttassa az előfizetőinkhez, beszedje az előfizetési díjakat és új előfizetőket szervezzen. A munkát teljesítményarányos díjazással ismerjük el. Megváltozott munkaképességű személyek előnyben. Cím, telefon: Rosics György 06-20-9554-532 MUNKATÁRSAKAT KERESÜNK a Somogyi Hírlap kézbesítésére MOSDÓS TERÜLETÉRE. A kézbesítő feladata, hogy az újságot reggel eljuttassa az előfizetőinkhez, beszedje az előfizetési díjakat és új előfizetőket szervezzen. A munkát teljesítményarányos díjazással ismerjük el. Megváltozott munkaképességű személyek előnyben. Cim, telefon: HÍR-MANÓ BT. _____________TEL: 06-20-5703-168 (119287)J TÖ BBET kevesebbért Akár 12%-OS kedvezmény SZGptGfTtbGr 30“IQ most akár 294 000 Ft kedvezménnyel Cordoba 2 499 000 Ft-tól most akár 213 000 Ft kedvezménnyel León 3 499 000 Ft-tól most akár 400 000 Ft kedvezménnyel Toledo 3 600 000 Ft-tól most akár 399 000 Ft kedvezménnyel "FIpenta unió [ffj Oktatási Centrum és Vizsgaközpont Ősszel induló szakképzések: Okleveles adószakértő Adótanácsadó Pénzügyi és számviteli szakellenőr Mérlegképes könyvelő jfi Pénzügyi-számviteli Társadalombiztosítási-, ügyintéző Kereskedő-boltvezető Számítógép-kezelő * 77.000Ft noimariv állami támogatíssű! Mérlegképes könyvelők kötelező éves továbbképzése! Díjmentes tanácsadással és szakkönyv értékesítéssel várjuk irodánkban: Kaposvár, Rákóczi tér 12/A. a Tel:82/411-763,82/422-480 | Fonó, Kaposkeresztúr Községek Önkormányzatai a tulajdonukat képező ívóvíz vízközműveik koncessziós szerződés keretében külön-külön történő üzemeltetésére PÁLYÁZATOT HIRDETNEK. A pályázat benyújtásának határideje: 2004. október 27. - december 27-ig de. 10 óra. A pályázatok benyújtásának helye: Körjegyzőség 7258 Baté, Fő u. 7. A pályázati kiírás és dokumentáció községenként átvehető: Körjegyzőség, Baté, Fő u. 7. 5 000 Ft/község részvételi díj helyszínen történő befizetésével, legkésőbb 2004. október 27-ig. Érdeklődés: $ 82/590-012 telefonszámon. § A //# VIDEOTON Holding Rt. Ipari Park Vállalat azonnali belépéssel felvételt hirdet energetikai koordinátor munkakör betöltésére erősáramú villamos mérnöki végzettséggel, szakmai gyakorlattal, számítógép-kezelői ismeretkkel rendelkező ambiciózus, önálló munkára képes szakembert keresünk. Angol/német nyelvismeret előny. I Jelentkezés szakmai önéletrajzzal az alábbi címen: Videoton Holding Rt Ipari Park Vállalat Igazgatóság 8002 Székesfehérvár, Pf.: 253. A Lorántffy Zsuzsanna Református ;Általános Iskola és Gimnázium (Kaposvár, Szent Imre u. 14/D.) gimnáziumi tagozatára 1 fő lehetőleg egyetemi végzettséggel rendelkező angol nyelv szakos tanárt keres teljes állásra azonnali belépéssel. Személyes találkozáshoz idó'pontot a 82/411-005 telefonszámon kérhetnek. Kapós Atlas Gépgyár Kft. felvételre keres: import ügyintéző és alapanyag gazdálkodót Feltétel:- középfokú műszaki végzettség,- számítógép ismeret,- német nyelv ismerete,- vám ügyintézői vagy külkereskedelmi végzettség és anyaggazdálkodói gyakorlat előnyt jelent. Pályázatokat írásban kérjük 2004. szeptember 30-ig. 7400 Kaposvár, Jutái u. 37._____________________________038503) © Fi gyelem! Az akciónkban szereplő elképesztő árengedmények érzelmi megrázkódtatást okozhatnak, ezért csak nagykorúaknak, különösen erős idegzetűeknek ajánljuk őket. Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. További részletek a márkakereskedésünkben. A képen látható autók extra felszereltséget tartalmaznak. Átlagfogyasztás: 6,01 -7.01/100 km, COykibocsátás: 144-168 g/km f 1 ii____ SE AT - A versengés a vérünkben van SERT jseat.hu Zsillé Kft. GCastrol I j^rav|| 7400 Kaposvár, Zaranyi u. 8. ‘ Tel.: 82/510-510 Fax: 82/410-013 garancia E-mail: seat@zsilleauto.hu GO# www.zsilleauto.hu

Next

/
Thumbnails
Contents