Somogyi Hírlap, 2004. szeptember (15. évfolyam, 204-229. szám)
2004-09-01 / 204. szám
4. OLDAL MEGYEI KÖRKÉP 2004. Szeptember 1., Szerda Zöld szám az esélyegyenlőségért támogatást valóban csak a rászorultak kapják.- A nők helyzetén is javítanunk kell. A családban leginkább ők lesznek erőszak áldozatai, s a legtöbb támadás a fogyatékossággal élőket éri - tette hozzá Nagy Marianna. - A kormányhivatal egy zöld telefonszámán kaphatnak jogi és pszichológiai segítséget. A mozgássérültek gépkocsivásárlása sincs megoldva, emiatt nagy a felháborodás; 2001-ben még öt-hatezren kapták a 300 ezer forintos támogatást, ugyanakkor az idén csak kétezren. A 40 ezer igénylőnek eszerint 20 évet kellene várnia arra, hogy ezt a támogatást igénybe vehesse. Ezzel kapcsolatban jó hírrel szolgált Nagy Marianna: kezdeményezik a támogatási rendszer felülvizsgálatát. S a gépkocsik esetében így legalább ötezren vehetik igénybe járművásárláskor a 300 ezer forint támogatást. KESZTHELYI ZOLTÁN Siófok A tervek szerint újra lesz speciális üdülési támogatás, és a tervezett kétezer helyett ötezer darab gépkocsi vásárlását támogatja az állam - hangzott el a mozgássérültek balatoni találkozóján.- A speciális üdülési támogatást beterveztük jövő évi költségvetésünkbe, ráadásul bővítenénk a jogosultak körét. - mondta Nagy Marianna, az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal Fogyatékosügyi Koordinációs Igazgatóságának a vezetője. - Szeretnénk elérni, hogy ne csak azok jussanak hozzá, akiknek munkahelyük van, hanem többek között a nyugdíjasok, rokkantnyugdíjasok is igénybe vehessék. A családi üdülést is támogatnánk, hogy azok, a gyermeküket egyedül nevelő anyák is kedvezményesen utazhassanak, akik ápolási segélyen élnek. A kormányhivatal munkatársa szerint az ellenőrzést viszont tovább szigorítanák, hogy ezt a Havi egyeztetések A civil szervezetekkel az együttműködést igen komolyan veszi a kormányhivatal. Az ígéret szerint havonta tartanak találkozókat az öt nagy, fogyatékossággal élőket tömörítő országos érdekvédelmi szervezet vezetőjével. Kis nemesek találkoztak Nemesszalók A nemes nevű települések képviselői találkoztak a Veszprém megyei Nemesszalókon. A kezdeményező öt évvel ezelőtt Somogy volt, s ezúttal a 30 nemes település közül tizenhárom képviseltette magát. Megyénkből Nemeskisfalud, Nemesdéd és Nemesvid vett részt a találkozón 80 tagú küldöttséggel. A házigazda Nemesszalók polgármestere, Varga Jenő elmondta: a kulturális műsor mellett ezúttal nagyobb szerepet kap a sport. Fölavatták az új sportpályát, s nyomban ki is próbálták. A megmérkőző csapatok közül az egyik természetesen a nemesek válogatottja volt, s elnyerte a harmadik helyet. Főzőversenyt is rendeztek vadételekből, s a csaknem négyszáz vendéget a legfinomabb étkekkel kínálták. Újdonság volt a korábbi találkozókhoz képest - tudtuk meg Halászi Attiláné nemesdédi polgármestertől, hogy a részt vevő települések küldöttei felvonultak Nemesszalók főutcáján. Árvái Tibor, Nemesvid polgármestere pedig arról beszélt, hogy a polgár- mesterek fórumán megvitatták a kis települések gondjait. Ezek legtöbbjére az infrastruktúra erőteljesebb fejlesztése hozna megoldást. Megegyeztek abban is, hogy a nemes települések civil szervezetei is kiépítik a kapcsolataikat. Végül a rendezés stafétabotját átvette a következő falu: jövőre a borsod-abaúj-zempléni Nemesbikk várja a nemeseket. VIGMOND ERIKA Vitatéma lett az elnöki autó Vihart kavart a megyei közgyűlés elnökének új hivatali autója. Szabó József Andor országgyűlési képviselő (Fidesz- MPSZ) tegnap sajtótájékoztatón mondta el véleményét a vásárlásról- A megyei közgyűlés a költség- vetésében 20 millió forintot hagyott jóvá eszközbeszerzésre, ám azt nem fektették le, hogy ebből a pénzből mit lehet vásárolni- mondta Szabó József Andor. - Júniusban vettem észre, hogy a megyei közgyűlés elnöke lecserélte az autóját. A Megye 1-es rendszámú Volkswagen Passat helyett egy Audi A6-ossal közlekedik. Nem az autócserével van gondom, hanem formaságokkal, hiszen a cserét legalább a pénzügyi bizottságnak be kellett volna jelenteni. Az autó értéke 16 millió forint, s információim szerint az elnök 12,5 millióért kapta meg. A régi autót pedig otthagyták a telepen, s nem számították be a vételárba, hanem majd eladásra kerül. Ha elkel, az árat visszautalják a közgyűlésnek. Tehát a 12,5 milliót ki kellett fizetni. Szabó József Andor szerint a csere ugyan indokolt volt, de az Audi áráért két „full extrás" Márkák a szomszéd várakban Baranya megye közgyűlésének elnöke Audi A 6-ossal jár, Tolna megyei első embere Volkswagen Passattal, míg a zalai elnök Opel Vectra-val. Passatot kaphatott volna, vagy egy Mercedest 8 millióért, sőt egy Jaguár sem kerül többe 9,5 milliónál.- Megyénk jelenleg gazdaságilag a 18. a rangsorban - mondta. - A gazdasági mutatóink rosszak. A kórházból kétszáz embert bocsátottak el, s létszámleépítésre került sor saját intézményeinknél is. Nem a beszerzéssel van probléma, hanem a 12,5 milliós Audival. Az elnök megkerülte a közgyűlést, s megkerülte a pénzügyi bizottságot. Egyébként rákérdeztem, hogy miért ehhez a márkához ragaszkodott, azt a választ kaptam, hogy a kör- h ^« gyék elnökei is ezt választották. A vásárlás nem jogszerűtlen, hanem etikátlan - tette hozzá Szabó József Andor. A Somogyi Hírlap kérdésére, hogy el- mondta-e aggályait a megyei közgyűlésben, illetve szándékában áll-e ezt megtenni, elmondta: a megyei közgyűlés előtt nincs alkalma kifogásait elmondani, mert a szervezeti és működési szabályzatban a napirend előtti felszólalás nem szerepel, az interpelláció pedig másról szól. Szabó József Andor szerint a gépkocsibeszerzés hasonló a Kapós Rádió ügyéhez, ott tizenhárommillióval „etették meg” a képviselőket, most tizenkettő és féllel.- Végül is - tette hozzá - nem az elnöknek van közgyűlése, hanem fordítva. Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnöke a képviselői vélemény kapcsán elmondta: - Több mint kétszázötvenezer kilométert futott az előző gépkocsi, a cseréje indokolt volt. Erre a megyei közgyűlés a költségvetésében nevesítetten 20 millió forintot hagyott jóvá. A költségvetés tárgyalásakor ezt az összeget senki nem kérdőjelezte meg. Miután jóváhagyták, semmilyen egyeztetési kötelezettségem nem volt. A legoptimálisabb megoldást kerestük az autó minőségét, használati értékét, valamint az árát illetően. Az országos közbeszerzési pályázaton az idén az Audi nyert. Csak erre a márkára lehetett központi kedvezményt igénybe venni. A piaci árnál így több mint harminc százaléknál olcsóbban vásárolhattuk meg. Az előző autót beszámították a vételárba, így kilencmillió forintot fizettünk ki. Egy új Passat is ennyibe kerül. Gyenesei István szerint a Somogy Megyei Önkormányzat az országban az egyetlen, melynek a tartós lekötött pénzállománya több, mint a hitele, tehát már régen nem a tizennyolcadik, hanem ennél jóval előkelőbb helyet foglal el a megyék gazdasági rangsorában. szarka ágnes Tíz év a vidék érdekében Megyei körkép Somogy megyében 32 falugazdász foglalkozik mintegy 40 ezer őstermelő, 900 családi gazdálkodó és mintegy 1200 társas vállalkozás naprakész tájékoztatásával A tíz éve működő hálózat egyik legnagyobb feladata a pályázati lehetőségek megismertetése a gazdálkodókkal 1994-ben kezdte meg munkáját a falugazdász-hálózat Somogy megyében is. E 10 év alatt a vidéken élők és a gazdálkodók olyannyira megszokták ezt a segítséget, hogy ma már kifejezetten igénylik a munkájukat. A hálózat kiemelt feladata az agrárintézkedések gyors, szakszerű eljuttatása a gazdálkodókhoz és hogy felmérésekkel, becslésekkel segítsék a döntéshozókat. Emellett az utóbbi években a pályázatoknál, illetve az adminisztrációban sok terhet vesznek le az őstermelők, a családi és társas vállalkozások válláról is.- A falugazdászoknak nagy szerepük volt a nemrég befejeződött ügyfél-regisztrációban, amelynek során 12.589 termelőt vettek nyilvántartásba Somogybán - mondta Varga Gábor, a hálózat koordinálását végző megyei FM Hivatal vezetője. Hozzátette: közreműködtek nyolcezer földhasználó és állattartó uniós csatlakozást megelőző támogatási kérelmének, valamint 7.575 egységes területalapú támogatási igénybejelentés befogadásában. Varga Gábor az elkövetkező időszakban a legfontosabb feladataként jelölte meg két pályázati csomag - az Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program, valamint a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv - támogatási jogcímeiről, összesen 17 pályázati lehetőségről szóló tájékoztatást, a pályázatokkal kapcsolatos segítségadást. Elmondta: fejlesztik a hat megyei körzetközpontot, így hamarosan minden gazdálkodónak lehetősége lesz az interneten tájékozódni az őt érdek- lő pályázatokról. varga orrú Milliárdokat érő tanácsok Az AVOP és a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv keretén belül 2004 és 2006 között 192 milliárd forint támogatáshoz juthatnak hozzá az agrár- vállalkozók. Ez a pénz nincs megyénként korlátok közé szorítva, azaz minden megye annyi támogatáshoz juthat, amennyi jó pályázatot képes benyújtani. A falugazdászok első szűrőként felhívják a figyelmet a hiányosságokra, így a pályázatok nagyobb eséllyel indulnak. PERFEKT GAZDASÁGI TANÁCSADÓ 1 OKTATÓ ÉS KIADÓ RT. ÚJ KÉPZÉS! Közbeszerzési referens OKJ: 52343510 Kedvezmény: részletfizetés, 30% SZJA kedvezmény | Érdeklődni: Perfekt Rt. Somogy Megyei Képzési Központ 7400 Kaposvár, Kossuth l. u. 1-9. Akkreditációs szám: OKÉV: 01-0507-04 _______________ ZA LA 2000 KFT. A TULAJDONOS MEGBÍZÁSÁBÓL ÁRVERÉSEN ÉRTÉKESÍTI AZ ALÁBBI INGATLANT: Balatonfenyves, Vas Gereben út 19. vendégház. Hrsz: 3775 KIKIÁLTÁSI ÁR: 56 000 000 FT Az árverés ideje: 2004. szeptember 9. 10 óra AZ ÁRVERÉS HELYE: ZALAEGERSZEG, CSÁNY TÉR 2-4. FSZ. 7. AZ ÁRVERÉSEN VALÓ RÉSZVÉTEL FELTÉTELEI: az árverésen az vehet részt, aki az árverés megkezdése előtt 15 perccel az árverés vezetőjénél személyesen, vagy meghatalmazott útján jelentkezik és letétbe helyezi a kikiáltási ár 10 %-nak megfelelő összegű bánatpénzt. Szükséges dokumentumok: személyi, vagy vállalkozói igazolvány, cégkivonat, aláírási címpéldány. Az árverés részletes feltétéi az árverés megkezdése előtt a helyszínen kerülnek ismertetésre. Fizetési feltételek: a bánatpénz a vételárba beszámít. A fennmaradó vételár különbözeiét az árverési vevő 15 napon belül köteles megfizetni. Az árverési vevőn kívüli résztvevők a bánatpénz összegét az árverés után, a helyszínen visszakapják. Bővebb felvilágosítás a 06-30/240-9835-ös telefonon. ___________Az ingatlan előre egyeztetett időpontban megtekinthető._______n3659. fl tagyar-llorvót partnertalálkozó Szakmai konferencia t4.0ü Levezető elnök: Kocsis Tamás SMVKK elnöke Nyelv: magyar - horvát. az előadásokat tolmács fordítja, így az előadás időtartama 10-12 perc lehet Büfé: kávé, víz, pogácsa 14.00 Köszöntő 14,05 Király Zsolt tőtanácsos A kis- és középvállalkozások és az Európai Unió 14.30 Sárdi Árpád Somogy Megyei közgyűlés alelnöke Somogy megye és Virovitica - Podravina megye kapcsolatainak szélesítése 14.55 Milán Vandura Horvát Gazdasági Kamara. Verőce főtitkár Virovitica Podravina megye gazdaságának jellemzése, valamint az együttműködési lehetőségek feltárása Somogy megyével Davor Sertié Vállalkozói Központ igazgató A horvát kis- és középvállalkozások piaci törekvései, jogi, gazdasági és társadalmi környezete 15.45 Kutnyánszky Yvette VÁTI képviseletvezetö A két ország határrégióinak közös projekt lehetőségei 16.10 Seres László Seres Kft. tulajdonos, ügyvezető Gyakorlati gazdasági kapcsolatok a határmentén 16.25 Fogadás 2004. SZEPTEMBER 3. PÉNTEK Büté: kávé, víz, pogácsa 10.00 Kocsis Tamás SMVKK elnöke A Vállalkozói Központ szerepe a kis- és középvállalkozások határmenti gazdasági kapcsolatainak erősítésében 10.25 Pálmai Zsolt Dél-dunántúli Fejlesztési Ügynökség külkapcsolati csoportvezető A Dél-dunántúli régió fejlesztési koncepcié és a határmenti együttműködés kapcsolata 10.50 Almási Éva PBKIK mag- yar-horvát tagozat titkára A kamarák szerepe a határmenti gazdasági kapcsolatok fejlesztésében 11.15 Dr. Miiéi Lajos WebBustness, szakmai tanácsadója. Az elektronikus kapcsolatok felvételi lehetőségei a határmenti régiókban 11.40 Dr. Joseph Hell Flamand kormány gazdasági tanácsadója Flamand ajánlások az Eli határán együttműködő régióknak 12.05 Skander Petar Sibenik Megyei Kamara elnök Grkovic Ivó Dubrovnik Megyei Kamara elnök Turisztikai befektetési lehetőségek az Adrián JZ2Ű Fogadás 13.00 Partnertalálkozó Sumogyban A-Z-ig Bábonymegyer - A nyári szünetben radiátorcserét végeztek az iskola tornatermében, kijavították az intézmény tetőszerkezetét és néhány ajtaját. A munkákat az önkormányzat önerőből finanszírozta. Szeptembertől 92 diák kezdi meg az új tanévet, 9 az első osztályban, (bt) Bárdudvarnok - A közelmúltban készült el a lipótfai településrészen egy új útszakasz aszfaltozása. A mintegy 700-750 méter hosszú szakasz több pályáztatás után végül teljesen önerőből készült el hatmillió forintos költséggel, (ob) Berzence - Hatodik alkalommal szervezett erdei barátság tábort a Szeretet Szociális Otthon, a tabi szociális otthonnal közösen. A két intézmény 18 lakója vesz részt a táborozáson, amelynek a szilágyi erdei iskola ad otthont. A program pénteken zárul, (va) Csurgó - a legnagyobb értékű mezőgazdasági fejlesztések Csurgó térségében valósultak meg. Somogybán tavaly sertés- és baromfitartó épület felújítására, korszerűsítésére 26 telephelyen csaknem 650 millió forint értékű fejlesztés történt sikeres pályázattal. A beruházások költsége 2,2 és 80,6 millió forint között változott, (vt) Kaposfüred - a gasztronómiai fesztivállal egybekötött füredi falunapon szeptember 4-én többek között hagyományőrző együttesek lépnek fel. Az Életút Alapítvány szervezésében a vasárnap esti Kormorán együttes koncertje zárja a kétnapos rendezvényt. A tömegközlekedési rt mindkét nap az esti előadásokra 19 órakor, illetve 18.30-kor különjáratot indít Kaposvárról a 11-es helyi járat útvonalán, majd 23 órakor Kapos- füredről Kaposvárra, (vt) Kaposvár - A Somogy Megyei Levéltárban a kutatószolgálat raktári munkák miatt szeptember 3- tól 20-ig szünetel, (szá) Kaposvár - Csaknem 10 százalékkal csökkent a táppénzes napok száma a megyében az első félévben a tavalyi azonos időszakhoz képest. Mintegy 7 százalékkal kevesebben voltak a biztosítás megszűnése után úgynevezett passzív táppénzen is. Ez áprilistól már csak 90 napig jár. A mérséklődés ennek, ü- letve az érintettek szigorúbb ellenőrzésének köszönhető, (fe) Kaposvár - Elkészült a megyei pedagógus-továbbképző és -szolgáltató intézet 2004/05-ös versenyfüzete. A tanévben 34 tanulmányi versenyt rendeznek az általános és középiskolásoknak. Az iskolai döntőket októbertől tervezik. A füzeteket a héten küldik el a 174 általános és mintegy 40 középiskolába. (hm) Kőröshegy - Két számítógépet nyert az önkormányzat pályázaton. A faluház könyvtárában helyezték el, így a falubelieknek lehetősége nyílik az internetezésre, (fi.) Látrány Átadták a felújított öreghegyi utat. A munka 50 millió forintba került, ebből 34 milliót pályázaton nyert a település. Az ön- kormányzat elkészítette a péntekhelyi út rendbetételének tervét is, a benyújtott pályázatot előreláthatólag jövőre bírálják el. (bt) Magyaratád - a képviselő-testület úgy döntött, hogy minden iskolába járó gyerek ingyen juthat tankönyvhöz. A beiskolázási támogatásokkal együtt mintegy hétszázezer forintot költöttek erre a célra, (szá)