Somogyi Hírlap, 2004. szeptember (15. évfolyam, 204-229. szám)

2004-09-15 / 216. szám

4 MEGYEI KÖRKÉP SOMOGYI HÍRLAP - 2004. SZEPTEMBER 15., SZERDA Földbe döngölte a krumpli árát az idei jó termés SOMOGY Aranya gondot okoz a gazdáknak Nagyanyáink emlékeznek csak a 20 forintos krump­liárra. Most az unokák is vehetnek 25-40 forintért egy kilót. Varga A., Harsányi M.- Termés szempontjából jobb a helyzet, az árakat tekintve vi­szont rosszabb, mint tavaly - állapította meg Varga György, a berzencei Solanum kft ügyve­zetője. A társaság 168 hektáron termel vetőmagburgonyát, amelynek eddig 83 százalékát takarították be. Költségeiket nö­velte, hogy egészen a múlt hétig öntöztek, mert a csapadékfel­hők a Csurgó-Berzence-Há- romfa sávot elkerülték. A 20-25 százalékkal nagyobb termés miatt az Országos Bur­gonya Terméktanács 30-35 szá­zalékkal alacsonyabb árat hatá­rozott meg, mint tavaly. Példá­ul a vetőburgonya 3 5-5 5-ös frakciója most 80 forint, ezelőtt 110 volt. Az étkezési burgonyá­ban is jó a termés, ezért mind­össze 30 forintos centrumárat szabott az OBTT, de a Hajdú­ságban már 20 forintért Is árul­nak krumplit.- Az önköltség pedig 20-25 forint - mondta Varga György. Hozzátette: a bő termés előnye, hogy idén nem fáj a fejük, mi­ből szolgálják ki partnere­iket. Szlovák és horvát megrendelőik mellé szlo­vén piacot is találtak.- Hazánk exportlehe­tősége a júliusi, korai burgonyában rejlik - tudtuk meg Adamovics Pétertől, az OBTT alelnökétől. Erre lenne kereslet, ám kérdés, hogy mennyire befogadó a nyugat­európai piac. Mindenesetre a szállítási költségek a magyar termelőknek kedveznek. Évek óta tartó tendencia változott Idén a burgonya vetésterületét Illetően, hiszen az nem csök­kent. Az átlagosan jó termés vi­szont szélsőségeket is rejt: míg egyes gazdaságokban bizonyos étkezési burgonya fajtákból 70 tonna termett hektáronként, addig a Bakonyban csupán 25- 30 tonna. Szakemberek szerint a magyar fogyasztó nem kötő­Edd a krumplit, ne siránkozz Magyarországon csaknem 30 ezer hektáron termesztenek bur­gonyát, 775 ezer tonna termést jeleztek. A hazai átlagfo­gyasztás az utóbbi Időben kevésbé változott, fejenként évente 68,2 kiló. Somogybán - ez szinte mindig így volt régen Is - egy-két kilóval több. Ennek többszörösét fogyasztják az írek, ahol az átlagfogyasztás 171,9 kiló, Portugáliában 141,8 kiló. Az osztrákok és a németek közel annyi burgonyát esznek, mint a magyarok. dlk a burgonyához. Ha drágáll- ja a gumóst, Inkább rizst vagy tésztát eszik helyette. A burgo­nyatermesztés pénz- és mun­kaigényes tevékenység és ezt több mutató közül talán a leg­jobban a vetésterület nagysága jelzi. Somogybán két éve 1900 hektáron termett krumpli, az Idén 769 hektáron. Varga Gá­bor, az FM-hivatal vezetője sze­rint a vetőgumó, az Intenzív ön­tözés és a növényvédő szerek együttes áremelkedése annyira megnövelte a költségeket, hogy sok termelő inkább más nö­vény termesztésére tért át. Az Igazi krumplisok azon­ban kitartanak. Teleház lesz a postából Somogysimonyiban a postából építenek teleházat. Az épület egyik felében könyvtár műkö­dik, így az Informatikai terem­mel össze is nyithatják. Kovács Imréné polgármester elmondta: hétszázötvenezer forintba ke­rült a tető felújítása. Ehhez négyszázötvenezer forint támo­gatást kaptak. Háromszázöt­venezer forintba kerül a gázfű­tés bevezetése, ennek hetven százalékára a megyei területfej­lesztési tanácshoz nyújtottak be pályázatot. Már megvan a három számítógép, amit a szakminisztériumtól kaptak és az internetcsatlakozás Is. Szagos a vámosi víz Megfúrták a megoldást Szagos Somogyvár és So- mogyvámos vize. A települések vezetői emiatt a DRV-hez for­dultak válaszért.- Az egyeztetésen kiderült, hamarosan üzembe helyezik az új, 120 méter mély kutat ­mondta Rofrits Sándor, a so- mogyvári önkormányzat főelő­adója. - Emellett felújítjuk az egyik régi kutat Is, mely így 60 méter mélyről hozhat fel kiváló minőségű ivóvizet. A jövőben már nem lesz gond. Az út nem áll meg a határon A meglévő kulturális és ci­vil kapcsolatok mellett ha­zánk és Horvátország ha­tár menti területeinek gaz­dasági kapcsolatait is erő­síteni kell. Ezt hangsúlyoz­ták az interregionális fó­rumon tegnap Csurgón. Varga Andrea A fórumra a barcsi, a nagyatádi és a csurgói kistérség, valamint Kapronca és Somogy megye képviselőit hívták a szervezők. - Előbbieket azért - mondta Bihariné Asbóth Emőke, Csurgó polgármestere -, mert egyfor­mán hátrányos helyzetűek és a közös horvát-magyar projektek esélyt kínálhatnak számukra.- Az interregionális kapcso­lat alapja, hogy Somogy kötődik a közeli horvát térséghez - foly­tatta Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnöke. A közlekedés fejlesztése sem állhat meg az országhatárnál. így nem mind­egy, hogy Gyékényesen a vasúti átkelőhely mellett lesz-e közúti. A Dráva turisztikai hasznosítá­sa és a drával hajózás sem kép­zelhető el együttműködés nél­kül. Kihasználatlan lehetősé­gek vannak a gazdaság terén. Friscicjosip főispán arról be­szélt: a gazdasági fejlődés alap­ja a jó közlekedés. Célszerű volna „megerősíteni” az egyko­ri Budapest-Gyékényes-Zág- ráb-Rijeka vasútvonalat és a közúti összeköttetést. A mór meglévő Zágráb-Varasd-Csák- tornya-Nagykanizsa útvonal mellett kívánatos volna a Zágráb-Kapronca-Gyékényes, valamint a Zágráb-Bjelovár- Verőce-Barcs közúti Infrastruk­túra fejlesztése is. A somogyi cigánysoron rövidebb az élet A munkanélküliség jelenleg 10 százalék körüli a megyében, ám a cigányoknál a gazdasági­lag aktív korúak fele nem ren­delkezik munkával. Mindez persze visszavezethető az isko­lázottság kérdésére: a romák 25 százaléka nem fejezi be az álta­lános Iskolát, s csak 1 százalé­kuk szerez érettségit, s közülük minden harmadik diplomát.- Éppen ezért a legalapve­tőbb feladat, hogy elősegítsük a képzésüket - mondta Fllebics Magdolna, a kaposvári Esélyek Háza vezetője. - Ezzel ugyanis sok mindenen változtathatunk. Ha lesz szakmájuk, lesz mun­kájuk, fizetésük, kitörhetnek a szociális elszigeteltség­ből. Megváltozhat életvi­telük, s ezzel arányosan egészségügyi helyzetük. A romák ötödé ugyanis olyan apró faluban vagy elmaradott településré­szen él, ahol nincs házior­vosi szolgálat. Ráadásul az ügyeletes orvos sok esetben nem megy ház­hoz. A háziorvosi rende­lőkben a cigányok 44 szá­zaléka érzékel előítéletes­séget. Sokan a felírt gyógyszereket sem tudják megvásárolni. Ezzel szemben a felmé­rések azt mutatják, a tele­pülési önkormányzatok nem alkalmaznak diszk­riminációt a pénzbeli jut­tatások odaítélésénél.- Az a probléma, hogy sok család nem tudja, mi­lyen támogatás járna nekik - állította Kompák György, az Or­szágos Cigány Önkormányzat megyei elnöke. - Talán, ha a he­lyi vezetők Is segítenének a fel­világosításban, előrébb jár­nánk. Somogybán az országos átlagnál jobban élnek a romák, mert ha csak idényjelleggel, de tudnak dolgozni. Persze, a ci­gánysoron ebből kevesebbet éreznek. Ott újjászületik a nyo­mor, a betegség, a halál... Sok a gyerek is Míg a teljes lakosság körében a 60 év fe­lettiek aránya 21 százalék, ez a roma né­pesség eseté­ben mindössze 4 százalék. De­mográfiai tény, hogy egy rossz körülmé­nyek között j élő népcso­portnál ala­csonyabb az átlagéletkor, viszont magasabb a termékenység. A hazat átlag családonként 1,5 gyerek, a roma családokban viszont ennél kettővel több, azaz három és fél SOMOGYBÁN A-TOL Z-IG Évi többmilliárdos forgalmat bonyolító, piocvezetö multinacionális cóg magyarországi leányvállalata, a Würth Szereléstechnika Kft. iRTlKISiTlSI MUNKATÁRSAT keres Somogy megyébe. Feladata a meglévő és leendő vevők látogatása, kapcsolattartás, a cég termékeinek értékesítése a piacon. Feltételek; • legalább középfokú végzettség, • járműipart ismeretek, • jó kommunikációs képesség, • jogosítvány, kezdetekben saját gépjármű, • kézzel írott, fényképes önéletrajz, • Somogy megyei lakóhely, • vezetékes telefon. Amit kínálunk: • főállású munkaviszony, • továbbképzés, karrierlehetőség, • önálló munkavégzés és döntési jogkör, • mobiltelefon, a későbbiekben céges autó, • a betanulás alatt fix fizetés, utána teljesítményarányos jövedelem. Jelentkezésüket a megjelenéstől számított 1 héten belül az alábbi címre várjuk; Würth Szereléstechnikai Kft., Takács Szabolcs, 2040 Budaörs, Gyár u. 2. mt BABÓCSA-MÁRIAGYŰD - Félszáz babócsai tett kirándulást Mária- gyűdre a helyi cigány önkormányzat szervezésében. A kirándulócsoport felerészt magyarokból, felerészt ro­mákból állt össze, s a MNEK Köz- alapítvány támogatásával jutottak el az ismert zarándokhelyre. Korábban a csatkai kápolnához és szent kút­hoz tettek látogatást, s azt a kirán­dulást is támogatta a kisebbsége­ket segítő közalapítvány, (ni) BALATONBOGLÁR - Befejeződött a borvidéken a Csabagyöngye és az irsai Olivér fajták szüretelése. A szer­ződött termelők csaknem 1800 ton­na termést értékesítettek a rész­vénytársaságnak. Az átvételi nettó átlagár 49, illetve 55 forint volt kilo­grammonként. (vt) BALATONFÖLDVÁR - Ismeretlen tet­tes egy balatonföldvári nyaralóba behatolva onnan műszaki cikkeket, ékszereket, mobiltelefonokat tulaj­donított el. A garázsból pedig egy segédmotoros-kerékpárt lopott el. A bűncselekménnyel 860 ezer forint kárt okozott, (fi) BALATONSZABADI - Ellopott sze­mélygépkocsit találtak meg a tele­pülésen. Egy augusztus 29-én eltu­lajdonított Fiat Unó típusú autót fel­ismertek egy balatonszabadi italbolt előtt, amit a rendőrség azonnal le is foglalt, (ca) CSURGÓ - Tizenkét fős amerikai csoport dolgozik a csurgói Habitat- építkezésen. Idősebbek is vannak közöttük, például egy, a 47. házas­sági évfordulóját ünneplő házaspár. Jelenleg a negyedik ütemben épülő lakások nyílászáróit festik, a belső szigetelésben és a zsindelyezésben segítenek, (va) KAPOLY - Véradást szervezett a vö­röskereszt kapolyi szervezete az or­vosi rendelőben. Felhívásukra ezút­tal huszonkét donor jelent meg, és közülük huszonegyen összesen ki­lenc liter vért adtak a siófoki kórház részére. Az önkéntesek száma egy új véradóval bővült. (kJ) KAPOSVÁR-MOSONMAGYARÓVÁR- A Nyugat-magyarországi Egyetem mosonmagyaróvári karán vehette át gyémántdiplomáját Szabó Lajos ag­rármérnök, aki hatvan esztendővel ezelőtt, 1944-ben végzett az univer- sitason. Az egyetem vezetői a mér­nök szakmai munkáját díjazták a ki­tüntetéssel. (av) MARCAU - A legtöbb silókukoricát Kaposvár és Marcali környékén ter­mesztik. Somogybán félidejéhez ér­kezett a betakarítás, és a termelési eredmények az előrejelzésnek meg­felelőek, meghaladják a hektáron­kénti 35 tonnát. Ez a hozam a tava­lyinak több mint a kétszerese. A siló­kukoricából készült erjesztett takar­mányt a szarvasmarhák és juhok té­li etetésére használják, (vt) BALATONLELLE - A leilei Afrika Múzeum egyre népszerűbb, az ország min­den tájáról érkeznek a diákcsoportok, hogy megnézzék a különleges trófeá­kat. A város óvodásai is szívesen látogatják az egzotikus termeket.

Next

/
Thumbnails
Contents