Somogyi Hírlap, 2004. szeptember (15. évfolyam, 204-229. szám)

2004-09-01 / 204. szám

MEGYEI KORKÉP Zöld szám az esély- egyenlőségért 4. oldal SZENTBALAZS Lapos pénztárcával bajos a pályázat 6. oldal LENGYELTÓTI TÜKÖR Házi hangversenyek a tetőtérben 7. oldal A mentő még állami ingyentaxi Nem csökkent a mentők leterheltsége So­mogybán. Ezt Szerémy György megyei men­tőfőorvos mondta, amikor arról kérdeztük: kevesebb beteget szállítanak-e, mint koráb­ban. Azt is hozzátette: amíg idővel, embe­rekkel és autókkal bírják, teszik a dolgukat Kaposvár A mentők nemcsak mentenek, hanem inkább szállítanak. Ezért sok a munkájuk. Helyzetük akkor javulna, ha jelentősen csökkenne a betegszállítás, és az indokolatlan igénybevétel esetén kifizettetnék a költségeket. De a mentők máig szociális intézményként is működnek, s a rendezetlen állapo­toknak ők isszák meg a levét. Két hónappal ezelőtt írt levelet az Országos Mentőszolgálat veze­tője 154 egészségügyi intézmény igazgatójának, amelyben azt kérte: csak indokolt esetben rendeljenek mentőt az orvosok a betegek szál­lítására. A Somogyi Hírlap úgy tudja: a legoptimistábbak 10-30 százalékos terheléscsökkenést vár­tak. A mentők egyelőre ebből nem éreznek semmit. Győrfi Pál, a mentőszolgálat szóvivője akkor azt mondta: akik képesek autó­busszal, vonattal utazni, azok ne terheljék a mentőket, mert ha a mentő szállít, akkor a súlyos ese­tektől veszik el a gyors, szakszerű beavatkozás lehetőségét, s ember­életeket is veszélyeztethet. A tör­vény szerint is a mentő csak akkor szállíthatja a beteget, ha az egész­ségi állapota miatt ez másként nem oldható meg. Mi történt azóta? A betegek sze­rint nőtt a várakozási idő, főleg a hazaszállításra várók kénytelenek néha órákig tétlenkedni. A türel­metlenség érthető, de az a mentők álláspontja is. A kaposvári megyei kórházban igyekeztek megkönnyíteni a men­tők munkáját. Répa Imre főigazga­tó-főorvos elmondta: a belső be­tegszállítást múlt év októbere óta maguk végzik, s jelentős szerepet vállalnak a magán-betegszállítók is, főleg a művesekezelésre járók utaztatásában. A kórházba való beszállításra nincs hatásuk. A be­tegek kiszállítása során pedig saj­nos előfordul jelentősebb várako­zás. Vannak olyan napok, amikor megduplázódik a betegek száma, s ezt különösen nehéz kezelni.- Marcali térségében sem történt lényeges változás - mondta Borsos Sándor kórházigazgató. Hozzátette: a mentés és a szállítás összehango­lása régóta gondot okoz. A betegek néha türelmetlenek, főleg akkor, amikor egy hosszabb úton jókora kerülőkkel szállítják a rászorulókat. Nem segíti a mentőket a közle­kedés piacosodása sem. Egyre több járatot szüntetnek meg, s egyes térségek elérhetősége igen­csak nehézkes. Ha pedig a mozgá­sukban korlátozottak utazási lehe­tőségeit vesszük számba, elkeserí­tő a helyzet. így marad a régi jó szokás: ha már nincs busz meg vonat, jön majd a (meg) mentő, ak­kor is ha egy kicsit többet kell vár­ni rá. Mert a mentő már nem tud­ja kire hagyni a dolgot. lengyel A FELADATOK MEGOSZLÁSA Étül 2 milliárd 41 ezer egyszerű betegszállítás M 650 ezer sürgősségi feladat Ki lehet SOMOGY: BESZÉDES SZÁMOK (2003) mentős? Feltételek: érettsé­gi bizonyítvány, öt éven belül mentő­ápolói képesítés megszerzése, bün­tetlen előélet, beje­lentett lakcím az adott területen 11 mentőállomáson 39 gépkocsi 110 ezer feladat, 3,11 millió megtett kilométer 11 257 szaksegély, 9166 mentés, 836 szülés ic^ Szállítás orvosi utasításra: 12 190 Szállítás orvosi utasítás nélkül: 5491 Egyszeri betegszállítás: 80 74Í ÉLETMENTŐ FORINTOK Az Országos Mentőszolgálat költségvetése: 22,5 Személyi költség: 13,2 milliárd Ft + 4,5 milliárd Ft járulék Dolgozói létszám 7754 @ milliárd Ft Ellenőrzik a somogyi parcellákat Kaposvár Értesülésünk szerint a szak­minisztérium előre akarja hozni a területalapú támoga­tások kifizetését. Decembertől kellene utalni a 76 milliárd fo­rint 75 százalékát, ám erre várhatóan már október köze­pétől lehetőség nyílik. Meg­kezdték a parcellák ellenőrzé­sét, a múlt héten 128-at vizs­gáltak, s még 70 helyszínre mennek az MVH dolgozói. Eddig a Mezőgazdasági és Vidék- fejlesztési Hivatalhoz 7594 terü­letalapú támogatási igény érke­zett. Országosan 207 ezret re­gisztráltak. A termelők gyorsan, fennakadás nélkül szeretnének pénzhez jutni. Nehéz helyzetben van a költségvetés, a gazdálkodók mégis azt ismételgetik: nekik job­ban meg kell húzni a nadrágszí­jat... Értesülésünk szerint elkép­zelhető, hogy a jelzett időpontnál hamarabb kifizetik a támogatást. A lengyelek korábban indítvá nyozták ezt az Európai Bi­zottságnál, s a magyar szakminisztérium is lé­pett. Baranyai Sándor, az MVH megyei kiren­deltségének vezetője la­punknak elmondta: Magyarország határo­zott kérése, hogy hoz­zák előbbre a kifizetése­ket.- Az uniós menetrend szerint decembertől a jö­vő februárig fizetnék a területalapú támogatást - mondta. - A tárgyalások megkezdődtek, s hamarosan megérkezik a válasz. Reméljük, mindenkinek kedvező döntést hoznak. Ennek több feltétele van. Az egyik ilyen, hogy a hazai terü­let öt százalékát, vagyis több mint tízezer parcellát kell ellenőrizni. Ennek kapcsán A szakemberek műholdfelvételeket is fel­használnak a földterületek számbavételénél nagy teher hárul a szakemberek­re. A feladat nem csak papírmun­kával jár, helyszíni ellenőrzése­ket is kell végezni. Megyénkben a múlt héten 60 gazdálkodónál jár­tak, most 70 termelőt jegyeztek elő. Az ellen­őrzés tapasztalatairól tájékoztatjuk az MVH- központot, s ők az ösz- szesített adatokat to­vábbítják az uniónak. Közben befejező­dött a Sapard-pályáza- tok feldolgozása. Bara­nyai Sándor kiemelte: a régióból 1196 pályá­zat érkezett. Ezek alap­ján várhatóan mintegy tízmilliárd forintnyi forráshoz jutnak a gaz­dálkodók. Somogy hozzávetőleg három- milliárd forintot nyerhet a Sapardon. A hivatalvezető szerint a termelők már értik az EU nyel­vezetét, s sokan már megtanultak jól pályázni. harsányi hulló* Növekvő kereset Az országosnál csaknem három százalékkal jobban emelkedett a somogyi átlagkereset, s az első fél­évben 114 423 forint volt. A KSH megyei igazgatóságán tegnap megtudtuk: amíg országosan a pénzügyi ágazat fizettet a legjob­ban (316 ezer forint), Somogybán a szállítás, távközlés (havi 156 ezer forint). A mezőgazdasági át­lagkereset mintegy 88 ezer forint volt, az építőiparban, valamint a kereskedelemben 80 ezer forint. ■ 2004. szeptimter 4. -AztWuflMtangi. ümepeJj velőnk, a Magyar Nemzeti Orítüsszai, _ felni, uh ■*- . TUT -innnlmirnlT1 _* iR umossá I n i zenetaroKKa ÉLŐZENE AZ IGAZI ELMENT. Gyorssegély Somogyba Budapest Az idén eddig összesen 401 ön­kormányzat kapott működés- képtelenség címén 1,1 milliárd forint támogatást. Harminc­négy Somogy megyei település most összesen 56 millió 600 ezer forinthoz jutott Lamperth Mónika belügyminiszter dön­tése nyomán. A keretből azok az önkormányza­tok részesülhettek, amelyek nehéz anyagi helyzetbe kerültek és to­vábbi pénzre van szükségük okta­tási, egészségügyi és egyéb felada­taik ellátásához. A támogatásért pályázó önkor­mányzatoknak a kiadásaikhoz ké­pest kevés a saját bevételük, terüle­tükön magas a munkanélküliség, vagy jelentős a szociális ellátásban részesülők száma. A települések: Barcs és Marcali (10 millió forintot kaptak), Szeg­erdő (3,7 millió), Balatonszent- györgy (2,5 millió), Balatonboglár (2,4 millió), Tab és Zimány (2 mil­lió), Szenna, Somogysárd, Karád, Felsőmocsolád és Alsóbogát (1,5 millió), Gálosfa, Iharos, Iharosbe- rény, Inke, Szenta, Szentbalázs és Szőlősgyörök (1 millió). Magyar­egres, Hollád, Hajmás, Ecseny, Cserénfa (900 ezer), Újvárfalva (800 ezer), Csurgónagymarton (700 ezer), Somogybükkösd (600 ezer), Polány, Rinyakovácsi, Ka- posgyarmat, Tikos és Zselickis- falud (500 ezer), Somogycsicsó (400 ezer). ___ czene Ve vőre várnak az ingatlanok Csurgó A takarékos gazdálkodás ellenére anyagi gondokkal terhelt félévet zárt az önkormányzat, és a kö­vetkező félév sem ígérkezik könnyebbnek - hangzott el teg­nap a csurgói önkormányzati tes­tület ülésén. Meghiúsultak töb­bek között a betervezett ingatlan- értékesítések. Nem talált gazdára a Meller-kastély, nem egyeztek meg egy nagy áruházlánccal, amely 40 millióért vásárolt volna önkormányzati területet, és a la­kások értékesítéséből sem szár­mazott eddig pénz. A második félévben a legnagyobb terhet az idén záruló szennyvízberuházás jelenti. A város intézményei felújítá­sára pályázik, így ennek megfele­lően módosították a költségve­tést. Az I. számú óvoda 55 millió forintot, az Eötvös általános isko­la 202 milliót, a II. Rákóczi Fe­renc általános iskola 198 milliót remél. Csurgó tavaly együttműködési szerződést kötött a japán Ogachi várossal, amely most hatfős dele­gációt hív vendégségbe. Legin­kább azért, mert időközben mó­dosult a város neve, amit a meg­állapodásban is láthatóvá kell ten­ni. A testület úgy döntött: a dele­gáltak saját költségükön utaznak. Bihariné Asbóth Emőke polgár- mester elmondta: a kapcsolatnak köszönhetően - valószínűleg a szeptemberi őszi fesztiválon - egy japán gyártmányú autóval is gazdagodik városuk. Csurgó csatlakozik a Különle­ges asztali örömök Somogybán cí­mű versenyhez. Rendezvényük - terveik szerint - a hagyományos őszi expó része lesz, varga andrea Hírek KAPOSVÁR-TASZÁR. A haderőreform nem teszi lehetővé a taszári repülőtér katonai hasznosítását. Ez áll Juhász Ferenc miniszter leve­lében, amit Szita Károly polgármesternek küldött válaszul kérdésére. Tegnap a kaposvári polgármester a kormánypárti országgyűlési képviselőket, Taszár polgármesterét és a megyei közgyűlés képviselőit hívta megbeszélésre a levél kapcsán. Bár a képviselők távol maradtak, Szita Károly, Pataki Sándor taszári polgármester és Vékony László, a Taszár Airport Kht ügyvezetője találkoztak és megállapodtak abban: ők továbbra is a közös hasznosítás megvalósításban látják az esélyt, de ha kell, a tulajdonos önkormányzatok saját erejükre támaszkodva is működtetik a repteret. KAPOSVÁR. Némi vita után egyhangúlag, 27 szavazattal fogadta el tegnap a Somogyi Fazekas Manufaktúra Szövetkezet tagsága az igaz­gatóság indítványát, amely kimondta a jogutód nélküli megszűnést és a végelszámolási folyamat megindítását. A szövetkezet vezetése ugyanis nem tudta kezelni a felhalmozott mintegy 35 millió forintos adósságot, a hitelezők türelme pedig elfogyott. A megszűnéssel 32 dolgozó munkahelye kerül veszélybe. (Továbbiak az 5. oldalon) (va) BARCS. Kigyulladt egy barcsi társasház tárolóhelyisége, s benne égett egy helybeli, középkorú férfi. Tegnap dél körül hívták ki a tűz­oltókat a Bajcsy-Zsilinszky utcai háromemeletes társasházhoz, akik rövid időn belül kimenekítették a lakókat és megfékezték a lángokat. A tűz feltételezett okozóját azonban már nem sikerült megmenteni­ük; a tárolóban már csak Zákányi István holttestét találták meg. A fér­fi feltehetően dohányzás közben elaludt, s a cigarettától kapott láng- ra az itt tárolt bútor, festék és egyéb holmi, (ni) ______________■ /<v T . ''-------------------------------------------------------------------------------------------------’----------------------------------------- www.somogyihirlap.hu ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------­§ X ▼/ I |HYUnDRI®> Somogyi Hírlap sl XV. Évfolyam, 204. Szám. ára: 85 FT, Előfizetve: 57 FT KÖZÉLETI NAPILAP 2004. Szeptember L, Szerda

Next

/
Thumbnails
Contents