Somogyi Hírlap, 2004. augusztus (15. évfolyam, 179-203. szám)
2004-08-06 / 183. szám
16. OLDAL 2004. Augusztus 6., Péntek Lóháton Somogybán Naszád különleges gondoskodást és odafigyelést követel FOTÓ: LÁNG RÓBERT Kaposhomok Naponta megjártatják lovaikat a kapo§homoki utcán Kövi András tanítványai. Vámosi Angéla is nála tantit lovagolni; s Naszád nevű lovával több versenyen is sikeresen szerepelt. A Fejér megyei lány úgy érzi, Somogybán megtalálta a helyét.- Tizenegy éve lovagolok - mondta a Kaposvári Egyetem negyedéves hallgatója s ez az egész napomat leköti. Szerencsére családom támogat, s azt is elfogadták, hogy ritkán megyek visz- sza Alsószentivánra. Másfél évvel ezelőtt találtam rá a kapos- homoki lovardára és Kövi András edzőre. Azóta rendszeresen részt veszek díjugratóversenyeken, slöbbnyire dobogón végzek. Naszádot három éve ismerem, ám csak néhány hónapja az enyém. Összeszoktunk már, ismerjük egymás „hóbortjait”. Az iskola végeztével sem válunk meg egymástól, úgy tervezem, itt keresek majd munkát. SZAKÁLY Tarka sorok ELBESZÉLŐ FESTÉSZET A FÜREDI GALÉRIÁBAN. A Székesfehérváron élő Újházi Péter (balról) műveiből nyílt kiállítás tegnap a Kaposfüredi Galériában. A kortárs képzőművész megfogalmazása szerint elbeszélő festészet az övé, amely nehezen sorolható bármilyen irányzathoz. A kiállítás látogatói megtapasztalhatták, hogy igaz ez a különféle „dobozokba” felépített kollázsaira is. A művész ezekkel is történeteket mesél és azt reméli, hogy aki megnézi az alkotásokat, azt megérinti a mese. A kiállítás augusztUS 29-jg látható. _______________ FOTÓ: KOVÁCS TIBOR Fo tónk a bélyegen Budapest Személyes bélyeget készít a Magyar Posta, így hamarosan saját vagy kedvesünk fotóját láthatjuk a képes- vagy levelezőlapon. A hazánkban először kibocsátott bélyegek forgalmazása augusztus 12-én indul Pécsen, a Folklori- adához kapcsolódva készül a különleges sorozat. Bóta Ildikó, az rt kommunikációs munkatársa tegnap elmondta: egy jó minőségű fotó szükséges a bélyeg elkészítéséhez, ami elektronikus levélben is elküldhető a hivatalba, harsányi Dzsungel a romoknál SOMOGYVÁR Ma este főpróbát tart Somogy- váron, a kupavári romoknál a Roxinház társulata. A Dzsungel könyve premierje előtt az utolsó munkálatokkal is elkészültek a nem mindennapi látványossággal kecsegtető előadás előkészületeiben. A társulatnál már hagyomány, hogy minden bemutatót Somogyváron, a romoknál tartanak, s előtte egy hétig táboroznak a településen, hogy színpadra állítsák a darabot. Most a Mikor-hová negyedik alkalommal a Dzsungel könyvét láthatja a közönség. A Roxinház ilyen látványos díszlettel, jelmezekkel és ekkora költségvetéssel még nem készült bemutatóra, úgyhogy a nézők különleges színházi élményre számíthatnak. A darab pedig felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt igazi szórakozás. A mai főpróbára a somogyváriakat is várják, a musicalt pedig a program szerint szombaton és vasárnap 21 órakor is bemutatják a nagyközönségnek. JAKAB SZOMBATON Csokonyavisontán 7.30 órakor kezdődik a VI. Különleges Asztali Örömök Somogybán című rendezvénysorozat első kalácskarneválja a volt Széchenyi kastély udvarán. 9 órától kulturális műsorokat láthatnak az érdeklődők, 10 órakor ünnepélyes megnyitóval indul a verseny. 16 órától ismét szórakoztató előadások következnek, majd 22 órakor tűzijáték zárja a napot. Somodoron 7.30 órakor főzőversennyel indul a falunap a művelődési ház udvarán. 8 órakor fazekas-, üveg-, valamint ásványkiállítás és könyvvásár lesz, 9 órától gyermekműsorok, 10 órakor Fehér Lajos, a Népművészet Mesterének csontfaragásaiból nyílik kiállítás. 20.45 órakor szabadtéri bál, 22 órakor tűzijáték lesz. Kaposváron 9.35 órakor indulnak a természetvédő turisták a helyi autóbuszállomás 14-es kocsiállásáról. Úti cél Simonfa, táv 8 kilométer. ■Bonnyán 11 órakor ökumenikus istentisztelettel kezdődik a falunap. 12 órától estig szórakoztató műsorok lesznek, ahol többek között láthatják a Budapesti Honvéd táncegyüttest és a Karádi Roma együttest is. Rinyaszentkirályon 12 órakor kezdődik a falunap a községháza udvarán, melyen többek között favágó- és kugliverseny, kulturális műsorok várják az érdeklődőket. 17 órakor a Déryné Vándorszíntársulat lép fel. Zsámbékon 18 órakor Koós László képzőművész kiállítása nyílik a művelődési házban. A tárlatot Feledy Balázs művészeti író nyitja meg, s szeptember 10-ig várják a látogatókat. Balatonbogláron 19 órakor kezdődik Király Csaba orgona- és zongoraművész koncertje az evangélikus templomban, ahol egyebek közt felcsendülnek Bach, Mozart és Liszt Ferenc legismertebb dallamai. ■ A képen átható mctáeíl extra SeJsiereitseget tartalmaz. www.koto.hu Fantasztikus finanszírozási ajánlatok Rendkívüli autót keres rendkívüli feltételekkel? Akkor ismerje meg fantasztikus, akár kamatmentes Yaris finanszírozási ajánlatainkat! Toyota Yaris 1.0 WT-i (3 ajtós modell): 2 440 000 Ft Önerő Induló befizetés Futamidő Havi törlesztés* # ,el|«Sa^dő alatt" THM 20% 488 000 Ft 72 hónap 31 119 Ft 362 736 Ft 4,64 % 40 % 976 000 Ft 60 hónap 26 975 Ft 235 740 Ft 3,99 % 60% í 464 000 Ft 24 hónap 40 688 Ft 141 288 Ft 0% THM az egyéb kedvezményes konstrukcióknál: 0-5,67% Toyota Yaris. Tudományos, fantasztikus. esc) TODAY TOMORROW TOYOTA KOTO AUTÓHÁZ KFT. Kaposvár, Dombóvári u. 9. Tel: 82/529 530, Fax: 82/529-539 Nyitva: H-P: 8-18; Se 9-11 • E mail: salesttoto.hu Aj ajánlat x Toyota Motor Hfirtgary JÜ04. 07. 14 M 7004 OR. 31. között beérkező tij Vari* rrMHjrervMéseltre ésvényesífherfi. Más kedvezményekkelőssrevonbatrt, Yaris Verso modeflekr* nem érvényes. "A pátria Ujékuzlaiú jtiltxjiű', svájci Írónk tslopú, változó kamatozású konstrukció. **A nKitakarítást a Toyota Finanszírozás rwrn akciós, svájci (ránk alapú korisúuküóiböz viszonyítottuk. Készletek a Toyota márkakereskedőknél. Üzemanyag-fogyasztás változattól függően (1/100 km): országúti: i.7-5,8 / városé 5,1 - 8,9 / kombinált-. 4,7 - 7,0. C02-k*xxsátás változattól függően (g/km); 113165. Fogyókúra A feleség könyörög a férjének: - Drágám, egyél egy fran- , ciakrémest!- Miért?- Legalább nézni szeretném... Tanulóvezető- Gratulálok, ön jelentős lépést tett a vezetési gyakorlatban- mondja az oktató a tanulóvezetőnek, miután visszatértek a telephelyre.- Miért? - hangzik a csodálkozó kérdés.- Ma végre nyitott szemmel előzött! Noé- Szállj már be Sára, mindjárt nyakunkon az özönvíz.- Addig nem, amíg az egereket ki nem dobod a bárkából! Rágalom- Anyu, láttam, hogy Gazsi megevett egy almát a szomszéd fájáról! - árulkodik Lajoska a testvéréről.- Nem igaz - tiltakozik Gazsi -, nem is láttad, amikor megettem! Óvatosság A skót megállítja az egyik já- ' rókelőt az utcán: - Bocsánat uram, kérdezhetek valamit?- Parancsoljon!- Szereti ön az alkoholt?- Nem kérem, sohasem iszom.- Akkor fogja meg, legyen szíves, ezt az üveg whiskyt, amíg bekötöm a cipőfűzőmet! Trükk- Bocsánat, uram, nem látott véletlenül itt, a közelben egy rendőrt?- Nem.- Akkor fel a kezekkel! Enyhített eskü- Esküszöm mindenre, bíró úr, hogy teljesen ártatlan vagyok- védekezik a vádlott a tárgyaláson.- És volt-e már büntetve valamikor?- Hová gondol, drága bíró úr? Esküszöm, ez volt az első lopásom. Baleset A skóciai szeszgyár munkása kétségbeesetten rohan a művezetőhöz: - Főnök, baleset történt! Mclssa beleesett az ezerliteres whiskys tartályba!- Úristen! Megfulladt?- Még nem, viszont már háromszor feljött jégkockáért. Álcázás után- Közlegény, maga nem jelent meg az álcázási gyakorlaton - mondja az őrmester a katonának.- Honnan tudja, őrmester úr? ZÖLDKÁRTYÁS klímaberendezés-szerelő tanfolyam indul Kaposváron. (03-0045-03) Vigh Ilona. 82/411-142. *134624* r Ma ünnepli N 70. SZÜLETÉSNAPJÁT ID. MÁRKI JÓZSEF Göllén. ® Köszöntik: fiai: Józsi, Attila | v ________és családjuk_______Ma ünnepli 80. SZÜLETÉSNAPJÁT édesapánk Látrányb^n | SOMODORI BÉLA * E jeles napon köszöntik szerető családtagjai Somogyi Hírlap Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kft. Somogy Megyei Irodája. Felelős Kiadó a Kft ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő: DR. KERCZA IMRE Lapszerkesztő: BÍRÓ FERENC, LENGYEL JÁNOS TAKÁCS ZOLTÁN, VARGA OTTÓ Kiadóvezető: FICSÓR JÁNOS Szerkesztőség és a kiadó címe: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a Postacím: 7401 Kaposvár, Pl. 31. E-mail: somogyihirlap@axels.liu Telefon: 82/528-100, szerkesztőségi telefax: 82/528-155 Kiadói telefax: 82/528-148 Siófoki iroda: 8600 Siófok, Hock János köz 2., I. em. Telefon: 84/311-668, telefax: 84/510-117. Hirdetésfelvétel: Siófok, Szabadság tér 6. Tel.: 84/310-861. Fax: 84/510-096 Készült: Déli Nyomda Kft Pécs, Engel János u. 8. Telefon: 72/243-700, telefax: 72/243-704 Felelős vezető: FUTÓ IMRE. • ISSN-szám: 0865-9125 Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft, Somogy Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a PELSOHÍR Kft regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztés: BÁTORFI GÁBOR Telefon: 82/528-120, fax: 82/528-133 Előfizetés a kiadónál. Tel.: 82/528-120, telefax: 82/528-133 valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10403909-390173500000000 pénzforgalmi jelzőszámra e-mail: somogy.terj@axels.hu Előfizetés dija: 1 hónapra 1450 Ft, negyed évre 4350 Ft, fél évre 8700 Ft, egy évre 17 400 Ft Hirdetés: PÓRÉ LÁSZLÓ, telefonszám: 82/528-158. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken akciókon és rejtvénypályázatokon részt vevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, sms-ben, interneten, e-tnailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer Magyarország Kft, Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft, Zöld Újság Rt., Petőfi Lap és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft, Hungaropress Sajtóterjesztő Kft) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról, céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Somogyi Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Somogyi Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. K R Ó N I K A______________ A HÉT VÉGÉN IS NYARALÓIDŐ “pw* -Siófok •fonyStMTab rí-iZ, 28 ’C 18 °C aa°c „ ■ 25°C Csurgó- Í7* Nagyatád 17 „c . , 26°C DaTCS _i Délutáni felvétel _ * ~ So mogy megyében ma meleg, derűs, száraz idő várható. Csu- SWfC i pán délután valószínű több gomolyfelhő, illetve lesznek mérsékelt, helyi záporok. A hőmérséklet délután 28, késő estére 23 fok Vízhőmérséklet köré várható. A legvalószínűbb folytatás: SK ^1-23 C hétvégén ismét napos, meleg nyaralóidőre számíthatunk. Baiaton ~24 C Héttőn az ország délnyugati része felett várhatóan átvonul egy velencei-to 24 ”C jelentősebb felhőtömb. Ezután ismét meleg, napos idő lesz, föl- pertő-tó 25 °C tokban délutáni záporral. TiszB-tA 21 °C A jövő héten sem valószínű jelentős időváltozás. Orvosmeteorológia: nincs fronthatás. Pollen Közlekedés-meteorológia: az időjárás most nem nehezíti a köz- csalánfélek magas lekedést. pázsitfűfélék közepes A prognózis sikerességének valószínűsége: „NAGY” külsőtéri penész magas További folyamatos, helyfüggő információk a T-MoblleWAP portálján, a t-zoneson útifű alacsony- VÉGKIÁRUSÍTÁS 2 10-70% SORTOK, PÓLÓK, INGEK, Rceboh TRIKÓK, PAPUCSOK miss/on Vedd +neq, ahán, fjéíáAan eufáA. biUfejián! E Kapós Plaza Kaposvár, Berzsenyi D. u. 1-3. jfkL&JBk Tel.: 82/413-434 Kapós Tesco Kaposvár, Berzsenyi D. u. 13. Tel.: 82/526-528