Somogyi Hírlap, 2004. augusztus (15. évfolyam, 179-203. szám)
2004-08-06 / 183. szám
2004. Augusztus 6„ péntek 3. OLDAL Koalíciós egyeztetés Budapest Akár kevesebb létszámú, kisebb kormányt is el tud képzelni az SZDSZ a jövőben, bár erre nem tesz konkrét javaslatot - jelentette be sajtótájékoztatóján Horn Gábor, a párt ügyvivője. Kuncze Gábor pártelnök a jövő héten egyeztet Medgyessy Péter miniszterelnökkel a kormányátalakításról. Az SZDSZ a személyi kérdések helyett inkább a tartalmiakkal akar foglalkozni a kormányátalakítás kapcsán, s az adócsökkentést, a kisebb állam megvalósítását és a liberális értékek érvényesítését tekinti a legfontosabb céloknak - mondta Horn Gábor. A politikus közölte: pártjának nincs kifogása a jelenlegi kormányzati struktúra ellen, de a kisebb és hatékonyabb állam megteremtése érdekében támogatna olyan változást, ami kisebb apparátust, esetleg kevesebb minisztert, minisztériumot eredményezne. Az Europress kérdésére a párt ügyvivője ugyanakkor azt mondta: az SZDSZ nem tesz konkrét javaslatot miniszteri posztok vagy minisztériumok megszüntetésére, összevonására, s bármilyen új tárca létrehozását ellenzik. Ennek kapcsán megjegyezte: ha Medgyessy Péter javaslatot tesz a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium esetleges kettéválasztására, megfontolják az ötletet, de csak akkor, ha ez nem jár új miniszteri poszt létrehozásával. Horn tárcacseréket és SZDSZ-es miniszterek elmozdítását nem tart indokoltnak; leszögezte: pártja elégedett mind a négy szabad demokrata tárcavezetővel. A koalíciós partnerről szólva kijelentette: az SZDSZ kívülállóként érdeklődve figyeli az MSZP-n belüli változásokat, amelyek - reményeik szerint - minél előbb lezárulnak. BARANYA RÓBERT Hulladék és termálenergia Budapest Az agrár-környezetgazdálkodás továbbra is hangsúlyosan jelenik meg a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium fő célkitűzései között - mondta Gombos András, a tárca új politikai államtitkára. Az állatorvos végzettségű új államtitkár agrárkötődése miatt munkája során főleg a mezőgazdasághoz közvetlenül vagy közvetetten kapcsolódó kérdésekre akar koncentrálni. Gombos emellett négy területet - a Vásárhelyi Terv megvalósítását, a mezőgazdasági veszélyes hulladékok kezelését, a termálenergia környezetbarát hasznosítását, továbbá az önkormányzatok, a regionális területfejlesztési tanácsok kapcsolattartásának fokozását - jelölte meg kiemelt céljai között. Az Europress kérdésére Gombos az esetleges létszámleépítésekről azt mondta: a megszorításoknak lesznek személyi konzekvenciái. Arra azonban, hogy mekkora leépítés várható a minisztériumban, illetve a környezetvédelem, természetvédelem és a vízügy területén, nem tudott válaszolni. A különböző szolgálatok működő- képessége ezzel együtt semmiképp nem fog sérülni - jegyezte meg. Az új államtitkár a környezetkímélő tájgazdálkodási program hatékonyabbá tétele érdekében napi együttműködést ígért a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium és a zöldtárca között helyettes államtitkári szinten. „Az együttműködés javulásával megvan a remény, hogy a programban részt vevő gazdák gyorsan, célszerűen használhassák fel a támogatási forrásokat” - közölte Gombos András. baranya Régiók találkozója Észak-Komárom Hat ország csaknem húsz településéről több száz résztvevő, folklórcsoportok tagjai, egyéni előadók fűzhetik szorosabbra a kapcsolatokat a Kárpát-medencei Magyar Kulturális Napokon.- A korábbi években az anyaország volt a helyszíne a régiók találkozójának, az első határon túli rendezvény megszervezéséhez a Csemadok megalakulásának 55. évfordulója adta az apropót- mondta a szervezők-házigaz- dák nevében Varga Anna, a városi művelődési központ igazgatója. A felvidéki határvárosban a kontinens több nemzeti építészeti jellegzetességét bemutató Euró- pa-udvar, valamint a Tiszti Pavilon és az Amfiteátrum a fő helyszín. A közreműködők szombaton „tájolnak” is. Hetényben erdélyi, muravidéki és dél-baranyai tánccsoportok, zenei együttesek lépnek fel, Marcellházán délvidéki és kárpátaljai vendégek produkcióit láthatják-hallhatják az érdeklődők. ribáry zoltán Pályázatok roma vállalkozóknak Előnyben részesülnek a romákat foglalkoztató vállalkozások FOTÓ: SOMOGYI HÍRLAP/TÖRÖK ANETT A roma mikro-, kis- és középvállalkozások piaci helyzetét javító fejlesztések és beruházások támogatására pályázatot írt ki a gazdasági minisztérium. A program gondozója Lakatos Sándor, a tárca romaügyi szakértője. Budapest- 2002-ben fogtunk hozzá, és csaknem egy évig folytattunk tárgyalásokat az érdekvédelmi szervekkel és az érintett minisztériumokkal. A New Yorkban működő Kisebbségi Vállalkozásfejlesztési Központ vezetőjét is felkerestük, hogy ne csak hazai, hanem nemzetközi példákon is okuljunk, mielőtt egy újfajta, a maga nemében úttörő pályázati rendszert dolgozunk ki. Az a szándékunk, hogy ne segélyezett legyen a roma közösség, hanem a lehetőségek szerint minél többen váljanak termelő, adófizető állampolgárrá - mondja Lakatos Sándor.- Korábban is voltak a roma közösségeket támogató pályázatok.- Valóban, de azok szociális alapon nyugvó támogatások voltak. Sok szakvélemény összevetése után arra az álláspontra jutottunk: a roma társadalomnak arra van szüksége, hogy akik akarnak, azok mikro- vagy kisvállalkozóként az alapokhoz, vagy esetleg már az első lépcsőhöz is el tudjanak jutni. Ha ez a folyamat sikeres lesz, akkor a most „csak” a roma pályázaton részt vevő vállalkozások valamennyi egyéh pályázaton is megállják majd a helyüket.- Milyen volt az első év?- Egyértelműen sikeresnek minősíthető. A tavaly előtt októberben meghirdetett pályázaton a roma mikro-, kis- és középvállalkozók, 50 százaléka önerő mellett eszköz, gép, és különböző berendezések beszerzésére nyerhettek el legfeljebb 3 millió forintot. 181 pályázat érkezett be, ebből 76 volt értékelhető; ezek összesen több mint 200 millió támogatást kaptak.- A pályázók milyen szakmát képviseltek?- Többségük az építőipar valamelyik területén dolgozik, a többiek a szolgáltató szektorban vagy a kereskedelem területén működnek. Az akció értékét növeli, hogy a pályázatok 65 százaléka a hátrányos helyzetű megyékből érkezett.- Változtattak-e valamit a tavalyihoz képest?- Mint minden újnak, a mi pályázatunknak is voltak gyermek- betegségei; ezeket igyekeztünk megszüntetni. Tavaly nem volt mód például a telephelyek bővítésére; általában ingatlan jellegű beruházásokra nem volt lehetőség. Kiderült, hogy erre igény lett volna, mert a műszaki felszerelés tárolásához drágán bérelnek helyiséget. Másoknak pedig nem elég nagy a telephelyük. A többi között ezeket is szeretnénk bevenni az idei pályázatunkba. Nem titkolt szándékunk, hogy a romák foglalkoztatást ' is' szeretnénk elősegíteni. Ezért azok a vállalkozók, akik több romát foglalkoztatnak, vagy új roma munkaerőt kívánnak foglalkoztatni, szintén pályázhatnak támogatásra.- Szerencsére nálunk nincs hivatalos nyilvántartás arról, hogy ki a roma, és ki nem. Hogyan lehet akkor pályázni?- A helyi roma kisebbségi ön- kormányzattól nem igazolást, csak ajánlást, kérünk, hogy e címen lehessen pályázni. KOÓSTAMÁS Csábító a külföldi egyetem Minden második magyar középiskolás tervez tanulmányokat az EU valamelyik tagországában - tanúsítja a Felvételi Információs Szolgálat (FISZ) országos középiskolai felmérése. Budapest la továbbtanuló diákjainak köré- ben végzett felmérésben. Eszerint A 10-12. évfolyamos diákok a lányok inkább vállalkozó ked- 26-28 százaléka pár hónapig, vűek: mintegy 30 százalékuk 13-14 százaléka pár évig tanulna mondta, hogy pár hónapig tanul- külföldön, míg 8-12 százalék né- na külföldön, míg a fiúknál ez az hány hetet töltene el ilyen céllal arány 21 százalékos volt. A fővá- Magyarországon kívül - olvasha- rosból a diákok 27, a nagyváro- tó a megkérdezett 655 középisko- sokból 28 százaléka utazna néhány hónapra külföldre. A diákok fele ugyanakkor tájékozatlan az uniós továbbtanulási lehetőségekkel kapcsolatban: csupán 39 százalékuk hallott már néhány ösztöndíjról, és mindössze 11 százalékuk vallotta tájékozottnak magát a témában. A nyelvismeretben lemaradás tapasztalható az uniós átlaghoz képest: a továbbtanulni szándékozó 10-12. évfolyamos diákok 21 százalékának van egy nyelvből vizsgája. ________■ dj uice a Szigeten Budapest A kulturális fesztivál idei fő támogatójaként a djuice a piac legolcsóbb SMS-ével, további kedvezményekkel, ingyenes szolgáltatásokkal és sok-sok mókával várja a szigetlakokat. SMS csupán 9 forintért - ez az idei Sziget Fesztivál talán legnagyobb attrakciója. A djuice, illetve a Pannon GSM ügyfelei ezért a jelképes összegért küldhetnek szöveges üzenetet a fesztivál időtartama alatt a sziget teljes területéről bármely hazai hálózatba. A különlegesen kedvezményes SMS-ár a négy helyszínen felállított üzenőfalakra, valamint a Sziget programinformációs szolgáltatás aktiválására elküldött üzenetekre is vonatkozik. Aki még soha nem MMS-ezett, annak érdemes a Szigeten kezdenie, hiszen azok a djuice- és Pannon GSM-előfizetők, akik innen küldik életük első multimédiás üzenetét, szeptemberben díjmentesen használhatják a szolgáltatást. Emellett a djuice-osok egész augusztusban eleve ingyen küldhetnek MMS-t, és vehetik igénybe a djuice innovatív zeneletöltő szolgáltatását; használatukra a djuice ki is tanítja őket az Erő-Téren. Itt vetélkedők, játékok, kalandos Merőpróba, akkufeltöltő sarok, valamint a djuice teljes bolti választéka is várja a mobilosokat. A djuice wap-oldala speciális háttérképekkel és többszólamú csengőhangokkal készül a Szigetre, valamint a fesztivál részletes, kereshető programja is megtalálható lesz itt a 'Sziget 2004’ menüpont alatt. A Több tankönyv ingyen A szeptemberi tanévkezdéskor a tavalyi 565 ezerrel szemben majd 700 ezer rászoruló gyermek jut mintegy 8 milliárd forintos támogatással ingyenesen a tankönyvekhez. Budapest Az oktatási tárca tájékoztatása szerint a 2004/2005-ös tanévkezdéskor összesen 5317 közoktatási intézményben várhatóan több mint 1 millió 440 ezer diák ül be az iskolapadba. Az iskolai tankönyvrendelésnek biztosítania kell, hogy a tartósan beteg vagy fogyatékos, a háromvagy többgyermekes családban élő, illetve egyedülálló szülő által nevelt tanuló és a rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülők az 1-8. évfolyamon ingyenesen juthassanak hozzá a tankönyvekhez. Az ingyenesség biztosítása többféle módon is történhet: tankönyvvásárláshoz nyújtott támogatással, a tankönyvek napköziben, tanulószobában történő elhelyezésével, illetve iskolai könyvtárból való kölcsönzéssel. Az ingyenességhez az iskolának elégséges meggyőződnie a családi pótlék összegéről, mert abból megállapítható, milyen jogcímen folyósították azt. A családi pótlékról kiállított igazolásnak minősül a családi pótlék összegét tartalmazó bérjegyzék, számlakivonat, postai utalvány. Az igénylés jogszerűségét az iskolának nem kell vizsgálnia; ha a bemutatott utalványból, iratból nem derül ki egyértelműen a címzett személye, az iskola ráíratja a szülővel a tanuló nevét, amit a szülő alá is ír. A tankönyvvásárlási támogatás általános összege diákonként a tavalyi évhez hasonlóan 2400 forint. Ehhez évfolyamtól és képzési típustól függő mértékű kiegészítés járul rászorultsági alapon az ingyenes tankönyvellátásban részesülőknek. A kiegészítés összege az 1-4. évfolyamon 3600 forint, az 5-8. évfolyamon 7200 forint, a középiskolai osztályokban, a nemzetiségi és speciális képzési igényű oktatásban 9600 forint. Az iskola részére tankönyvtámogatás céljára járó összegnek legalább 25 százalékát tartós tan-' könyvek, illetve az iskolában alkalmazott és ajánlott kötelező olvasmányok vásárlására kell fordítani. Az iskolakezdéshez kérhető munkáltatói támogatás is. Minden tanuló után 10 ezer forintos, adómentes segítség adható a munkáltató döntése alapján. ______________ ■ Ut azni jó Budapest Ki, és milyen pénzből képviseli a kormányt az olimpián, érin-tik-e a kiutazások a magyarországi adófizetők adóforintjait, felme- rülhetnek-e az előző kormányéhoz hasonló kiadások az athéni olimpiával kapcsolatban? - kérdezi Zuschlag János szocialista képviselő a sportminisztertől. A Sidneyben megrendezett játékokon 10-12 fős delegációval vett részt az előző kabinet, amelynek többek között tagja volt Orbán Viktor miniszterelnök futballedzője, Jakab János és a protokollért felelős Ambrus Jenő. Az olimpia alatt Magyar Millenniumi Napok címmel tartottak rendezvénysorozatot, amelyet a Happy End Kft. közel 300 millió forintból szervezett meg. A rendezvényre 47 fős delegáció utazott, amelynek tagjairól az Állami Számvevőszék és a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálata szerint nem készült lista - emlékeztetett Zuschlag János. ■ Hírek Levonul az ár Harmadfokúról másodfokúra mérsékelték csütörtökön az ár- vízvédelmi készültséget a Her- nád mentén, miután egyre gyorsabban vonul le az árhullám - közölte Csont Csaba, az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság szóvivője, mti Pluszforrások Az MDF kezdeményezi fogja az Országgyűlés Honvédelmi Bizottságának elnökénél, hogy a testület tekintse át a lőterekkel és környezetükkel kapcsolatos problémákat - közölte Csampa Zsolt MDF-es képviselő. A Honvédelmi Minisztérium jogászai már két éve dolgoznak azon, hogyan lehet pluszforrásokhoz juttatni a lőterek környezetében lévő hátrányos településeket, mti Hibás pályázatok Meg kell ismételni az új Vásárhelyi Terv kivitelezési munkáira kiírt pályázatot, mert a bírálók az összes pályázó ajánlatát hibásnak találták - közölte a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium sajtóirodája. A pályázati felhívásra 12 hazai és külföldi cég jelentkezett. Az újabb pályázatot hamarosan kiírják, annyi változással, hogy most már az EU-s normákat is érvényesítik, mti Zempléni Fesztivál Több mint hatvan kulturális eseménnyel, tucatnyi nemzetközi színvonalú koncerttel és előadással várja a zene kedvelőit az idei zemléni fesztivál augusztus 13. és 19. között. A rendezvény zenei bázisát ezúttal két fiatal együttes, a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar és a Danubia Szimfonikus Zenekar alkotja. Érdekesség, hogy öt tematikus nap, a Táncba Régizene, a Világzene, az Új zene és az Opera napja várja a vendégeket. Az idei év újdonsága, hogy az esti fesztiválkoncertek mellett már a kora esti órákban is nemzetközi színvonalú hangversenyeket és előadásokat élvezhet a közönség, europress ■ HAZAI TÜKÖR C^K.NE.12. pénzváltó Kaposvár, Fő u. 12. Pénznem I egységre Vétel Eladás EUR 247.0000 252.0000 USD 205.0000 211.0000 GBP 372.5000 382.5000 CHF 159.5000 163.0000 SKK 6.0000 6.5000 Közületeket is kiszolgálunk! Érvényben: augusztus 5. Tel.: 82/312-951 Nyitva mindennap: 8-21 óráig