Somogyi Hírlap, 2004. augusztus (15. évfolyam, 179-203. szám)

2004-08-05 / 182. szám

Késik a Pentium 4 Az Intel úgy döntött, hogy 2005 első negyedévére halasztja a 4GHz-es Pentium 4 asztali pro­cesszor forgalmazásának határ­idejét, miután megállapították, hogy nem tudnák kellő mennyi­ségben korábban bevezetni a ter­méket. A chipgyártó óriás elnöke, Paul Otellini tavaly novemberben még úgy nyilatkozott, hogy a tár­saság asztali PC-kbe szánt processzora 2004 folyamán lépi át a 4 gigahertzes órajelhatárt. Az Intel azonban a múlt héten beje­lentette, hogy az eredetileg az idei év negyedik negyedévére ígért, 4 gigahertzen működő Pen­tium 4 csak a jövő év elején ke­rül forgalomba. A cég ugyanis csak így tudja garantálni, hogy az új termékből megfelelő mennyi­ségű készletek legyenek elérhe­tők a piaci bevezetéskor. A processzorgyártó legutóbb az Alvisio kódnéven ismert, no­teszgépekbe szánt lapkakészleté­nek bevezetését halasztotta ké­sőbbre - ugyancsak a jövő év el­ső negyedévére, szintén hasonló indokokra hivatkozva. Az Intel szóvivője hangsúlyozta: a társa­ság kétmagos processzorainak megjelenési ideje egyelőre nem változik, ezek várhatóan a jövő év során kerülhetnek majd a bol­tokba. Az Intel korábban hagyo­mányosan precíz tervezéséről és gyártásáról volt híres. Népszerű az online iskola A Bajor Virtuális Szakmai Fő­iskola öt hallgatója sikeres vizsgát tett: ők az elsők azon diákok közül, akik az új okta­tási forma mellett döntöttek. Ebben az állami oktatási in­tézményben ugyanis csak on­line tanítják a diákokat. A programot az Erlangenben talál­ható Állami Szakmai Főiskola hir­dette meg. A Bajor Virtuális Szak­mai Főiskolában 2000 szeptembe­rében kezdődött meg az oktatás, és a végzett hallgatókon kívül számtalan diák ma már a tizenket­tedik évfolyamra jár. A módszer si­kerességét egyébként mi sem bi­zonyítja jobban, hogy egyre töb­ben érdeklődnek az új iskola iránt, és csak idén közel száz hallgató Hírek Javított Explorer A Microsoft kibocsátotta a régen várt biztonsági frissí­tést Internet Explorer böngé­szőprogramjához. Az Inter­net Exploreren lévő biztonsá­gi rés lehetővé tette, hogy tá­madók népszerű webol­dalakon keresztül megfertőz­zék az odalátogató felhasz­nálók számítógépeit. A most kibocsátott frissítés nemcsak ezt a biztonsági rést tömi be, hanem több más, hasonló jellegű hiba egyidejű kijavítá­sát is elvégzi. Új Logitech-ek A Logitech bemutatta meré­szen új billentyűzeteit, ame­lyek kényelmesebbé és ergonomikusabbá teszik a számítógép használatát, és amelyek felülmúlhatatlan di­gitális szórakozást nyújta­nak. Először három új forma- tervezésű, vezeték nélküli desktop kerül piacra: a Logi­tech Cordless Desktop LX 500, a Logitech Cordless Desktop 1 és a Logitech Cordless Desk­top LX 300. Net a Szigeten A Sziget Fesztivál résztvevői az idén sem lesznek a világ­hálótól elszigetelve: az Infor­matikai és Hírközlési Minisz­térium jóvoltából 100 számí­tógépen böngészhetik ingye­nesen a netet. Tavaly a Sziget Fesztivál internetsátrában mintegy 30 ezer résztvevő intemetezett. kérte a felvételét az oktatási intéz­ménybe. A legfontosabb különbség a ha­gyományos iskolák és az interne­tes iskola között a tananyagban, ü- letve a tananyagokhoz való hozzá­jutásban van. Az új főiskolán ugyanis a diákok a tantervben lévő tananyagoktól eltérő tartalommal is találkoznak, amelyeket nekik kell feldolgozniuk a világhálón ke­resztül távoktatással. A tanárok és a diákok mindössze elektronikus levelek és videókonferenciák útján érintkeznek. Kérdés persze, hogy a hallgatóknak jót tesz-e ez a be­zártság, hiszen így sokkal keve­sebb barátság alakul ki, és az osz­tálytársak is csak a monitor képer­nyőjén át látják egymást. Házimozi a zsebben Áttörés előtt a hordozható DVD-lejátszók piaca Lassan ott tartunk, hogy akinek nincs ott­hon DVD-lejátszója, az már nem is igazi konzumember. A DVD-lejátszók bizony már jó ideje ott állnak a karácsonyi bevásárlólisták élén, és egyre több nap­pali tartozéka lesz egy-egy komolyabb készülék. Természetesen ez a szórakoz­tatóelektronikai termék sem kerülhette el a miniatürizálás és a hordozhatóvá vá­lás útját: a gyártók immáron sokadik ge­nerációs hordozható DVD-lejátszóikat dobják piacra. A kezdetben borsos árú lejátszók ára ugyan­is folyamatosan csökkent, mivel az egyik leg­drágább komponens, a beépített LCD-kijelző ára drasztikusan esett. így ma már nem csak a neves vállalatok, hanem a névtelen kínai és tajvani cégek is megpróbálkoznak a piac meghódításával. Mostanra ugyanis egyértel­művé vált: ahogy néhány éve a discman, né­hány évtizede a Walkman, úgy hamarosan a hordozható DVD-lejátszó lehet az, amely nélkülözhetetlen kelléke lesz az utazásnak, a nyaralásnak. Kompatibilitás: nem probléma A hordozható DVD-lejátszók szinte kivétel nélkül notebookszerűen széthajtható kivite­lűek, esetenként Tablet-PC-hez hasonlóan visszahajtható LCD-kijelzővel rendelkeznek (bár ez utóbbi megoldás még csak napjaink­Egy jó modell... A Panasonic egyik legújabb hordozható DVD-lejátszója, a DVD-LS5 leginkább mérete miatt érdekes. A készülék vastagsága ugyanis összehajtott állapotban 3 és fél centiméter. Az 5 inches LCD 16:9 vagy 4:3 képarányt produkál, és a hang tekintetében sincs problé­ma: kétcsatornás Dolby Digital és DTS dekóder található benne, amely a fejhallgatón vagy a beépített hangszórókon szólalhat meg. bán jelent meg a Panasonic hor­dozható lejátszóinál). Ezek a ké­szülékek kifejezetten asztalra vagy ölbe helyezve használható­ak, s méretüket ez a kialakítás szükségszerűen tovább növeli. A lejátszók többsége a DVD-, SVCD- és video-CD lemezek­kel kompatibilis, de a hordoz­ható lejátszón audio-CD-t is hallgathatunk, CD-re írt mp3-állományokat is meg­szólaltathatunk vele, sőt, JPEG képeket is nézegethe­tünk rajta. A készülékek I többsége az NTSC- és a PAL-rendszert is támo­gatják, s talán egyedül a hangrendszerük az, ami­ben elmaradnak az ott­honi mozizás élmé­nyétől - de hát ez az ára a hordozható­ságnak. Látni, látszani Az ilyen lejátszók tévén megjele­nített képe általában jó minőségű, de azért az­zal legyünk tisztában: a készüléket elsősorban a beépített monitor kiszolgálására tervezték. Alkalomszerűen persze használhat­juk a készüléket asztali DVD-leját- szóként, de számít­sunk rá, hogy jelen­tősen jobb képmi­nőséget érhetünk el egy normál asztali DVD-lejátszóval. A videolejátszás során egyébként a szokásos funkciókat érhetjük el: gyorsan tekerhetünk előre és hátra, belezoomolhatunk a megjele­nített képbe, de nagyítással is megjeleníthet­jük a kép valamely részletét. S bár az elsődle­ges cél a mobil DVD-zés, az utazás közbeni unaloműzésre, emellett akár üzleti céljainkat is szolgálhatja a készülék, mivel segítségével különösebb felszerelés cipelése nélkül mu­tathatunk be például egy videoprezentációt. Már kopogtat a Doom 3 A világ legjobban várt játéka a mai naptól az Egyesült Államokban, jövő héttől pedig Európában is hi­vatalosan kapható - ám ez nem jelenti azt, hogy a szemfülesebb játékosok már ne szerezték volna meg: a hét elejétől ugyanis már le lehetett tölteni különböző fájlcse­rélő hálózatokról. Az Egyesült Ál­lamokban csütörtökön lesz a Doom 3 hivatalos bemutatója, és a program ötvenöt dollárba kerül, de az ingyen megszerezhető illegális másolatok máris megjelentek a fájl­cserélő hálózatokon. Mindez an­nak köszönhető, hogy néhány bolt­ban már a múlt hétvégén kirakták a polcokra a rajongók ezrei által várt szoftvert. Múlt vasárnap már több mint ötvenezren töltötték le a más­fél gigabájtos program kalózmáso­latát, ami 2,7 millió dolláros bevé­telkiesést jelent az Activision játék­kiadónak, amely egyébként arra számít, hogy több millióan vásárol­ják majd meg a legális változatot. Az 1993-ban bemutatott Doom teljesen megváltoztatta a számító- gépes játékok világát egyedülálló háromdimenziós grafikájával. A Doom 3-ban a játékosnak a Marson kell megküzdenie szörnyű démo­nokkal, amelyek tudományos kí­sérletek hatására szabadultak ki a pokolból. A rémisztő és igen való­sághű környezet és a térhatású hang miatt a játék olyan, mint egy interaktív horrorfilm, nyüatkozta a fejlesztő id Software egyik munka­társa. Az id Software korábban ar­ról volt híres, hogy nem ad ki fél­kész programot a kezei közül, ezért egyáltalán nem meglepő, hogy a Doom 3 kifejlesztése négy évig tartott. ■ Térzene füleinknek A ma is rendkívül népszerű mp3-formátum egyik megal­kotója olyan rendszert fej­lesztett ki, ami valósághű, há­romdimenziós hangot állít elő bárkinek, aki abban az adott helyiségben tartózkodik. Az új technika az úgynevezett „hullámmező szintézis” alapelvét használja egy összetett hang létre­hozására, amit bárki észlel, aki a hangszórókkal körülhatárolt tér­ben tartózkodik. Elsőként számí­tógépek kalkulálják ki, hogyan lépnek egy téren belül egymással kölcsönhatásba a hanghullámok, majd ezt követően kisméretű hangszórók tömegét - amely akár a négyszáz készüléket is jelent­het! - helyeznek el egy hatalmas tér körül, így utánozzák a köl­csönhatást. A jelenlegi térhatású hangtech­nikák csak akkor hatékonyak, ha a hallgató a hangfalak között a meg­felelő helyen tartózkodik, míg akik kívül esnek ezen a ponton, azok számára a hatás kevésbé vagy egyáltalán nem észlelhető. A technikát a darmstadti Frauenhofer Média Technikai In­tézet csapata fejlesztette ki, mely­nek tagja volt Karlheiz Branden­burg, az intézet igazgatója is, egyi­ke azon tudósoknak, akiknek a nevéhez a forradalmi mp3-hang- technika fűződik. Bár a rendszert kezdetben csak mozik és vidám­parkok számára értékesítik, a cég szóvivője elmondta: végcéljuk egy olyan rendszer kifejlesztése, amit otthonainkban is használhatunk. Ám természetesen ez nem holnap fog megvalósulni: a hangszórók mennyisége ugyanis a hangtech­nikával ellátandó terület nagysá­gától függ, a tökéletes működés érdekében minden egyes hang­szóró közötti távolságot pontosan ki kell számítani - amely kiszámí­táshoz jelenleg legalább négy nagy teljesítményű számítógépre van szükség. ■ Bajban van a Manhunt A Müncheni Központi Bíróság el­rendelte a Manhunt nevű játék összes példányának elkobzását egész Németország területén. Mindez a Fiatalságot veszélyezte­tő Médiaanyagokat Ellenőrző Szövetségi Testületnek aktuális kiadványából derül ki. A Manhunt története szerint a fő­szereplőt halálra ítélik, ám azért, hogy elkerülje a kivégzését külön­böző tárgyakkal és eszközökkel, a lehető legbrutálisabb módon meg kell ölnie az útjába kerülő embe­reket. A bíróság ítélete szerint a já­ték alkalmas arra, hogy gátolja, il­letve veszélyeztesse a gyerekek és a fiatalkorúak fejlődését. ______■ Az a jánlat 2004. augusztus 31-íg vagy a készlet erejéig érvényes. Az akció a kijelölt márkakeres­kedésekre vonatkozik. Egy modellre vonatkozó ajánlatok nem vonhatók össze. A hatályos árakat a 2004. június 4-től visszavonásig érvényes árlista tartalmazza. A Citroén C3 1.6Í-16V fogyasz­tása: 8,6/5,2/6,5 1/100 km (városi/országúti/vegyes), CO^-kibocsátás: 155 g/km. A Citroén Finanszírozás ajánlata: svájci frank alapú finanszírozás, ezért az ajánlat a mindenkori CHF alapkamat és -árfolyam függvényében változhat. A képen látható autó illusztráció. A CITROÉN a Totál -t választotta. BUDAI AUTÓHÁZ KFT. 7400 Kaposvár, Vár u. 16., tel.: 82/528-888 BUDAI AUTÓHÁZ M. KFT. 8600 Siófok, Jegenyesor 4/d., tel.: 84/522-160 STEFÁN AUTÓJAVÍTÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. 8646 Balatonfenyves, Kossuth u. 105., tel.: 85/460-551 MERENCSICS AUTÓ KFT. 7500 Nagyatád, Dózsa György u.102., tel.: 82/553-018 CITROÉN —>--------------------------------------------------------------------------------Somogyi Hírlap----------------------------------;-----------------------------------------------­. ^ Kék Tükör Sport Krónika Számukra ismeretlen a ha- Megvédték címüket Majthé- Élmények képekben. Sza­tén Öngyilkos akart lenni. nyiék. Új klub alakult Ka- kácskirályok lakomája. Tévé­J[ . ÍL 1 JL ■ ’ 12. oldal posváron. 13. oldal kedvelő magyarok. 16. oldal 2004. Augusztus 5., Csütörtök DIGITÁLISVILÁG Néha a nulla a legnagyobb Vannak esetek, amikor a nulla is lehet igazán nagy szám. Főleg, ha 0% THM ről van szó. A kényelmes, városi kisautó, a Citroén C3 mostantól kedvező finanszírozással vihető el, melynek Teljes Hiteldíj Mutatója (THM) 0%. Hűsítő Árak! Luxus elérhető áron! Minden Fiat személyautó AJÁNDÉK KLÍMA IMlfim j PUNTO 0YNAMIC - , ^ .í H, *155.000 Ft befizetéssel *" ^SF^^UNTO ACTIVE -a keid0 befizetések tartalmazzák FIAT SEICEHTO *125.000 Ft befizetéssel a forgalomba helyezes költségeit is *99.000 Ft befizetéssel ___________ Ka posvár, Gyár u. 64. Tel: 82/429-400, 429-500 e-mail: vhfiat@axelero.hu

Next

/
Thumbnails
Contents