Somogyi Hírlap, 2004. augusztus (15. évfolyam, 179-203. szám)
2004-08-04 / 181. szám
2004. Augusztus 4., Kedd KAP 0 S V Á R 5. OLDAL Épül az új iskolaszárny Elkezdődött az összesen 1,4 milliárd forint értékű bővítés és rekonstrukció a siketek iskolájában. Új épületszárnyat építenek az intézményhez, felújítják a kollégiumot, bővítik a szolgáltatások körét és legalább 150 milliót fordítanak eszközbeszerzésre. Több mint száz éve épült klasszikus halássérült-intézetnek, mára azonban a megszaporodott feladatok és a: integrált képzés ellátására alkalmatlanná vált az épület. Ezért pályázott a siketek iskolája a felújításhoz már többször is állami támogatósra, s végül az elnyert 1,4 milliáidos címzett támogatásnak köszönhetően a közelmúltban megkezdhették a beruházást.- Az első ütemben új szárny épül az intézményhez - tudtuk meg Mihabvics Jenő igazgatótól. - Amikor a jövő év nyarára elkészül a beruházás egyik része, a jelenlegi ellátási formákat átköltöztetjük az új épületbe, és bővítjük a szolgáltatások körét. A második ütemben aztán 2005 végére felújítják a kollégiumot, de a lényeg az, hogy a szakszolgálatok minőségi ellátását javíthatjuk. A bővítés egyebek között lehetővé teszi, hogy beindíthatjuk a hidroterápiás kezeléseket, rendelkezésünkre állnak majd a mozgásterápiához és a hallássérült-vizsgálathoz szükséges speciális helyiségek is. S azzal, hogy jövőre a tanulási képességeket vizsgáló bizottság is az intézménybe költözik - tette hozzá az igazgató -, az országban is egyedülálló komplex ellátást nyújthat az iskola a sérülteknek 16 éves korukig. Az építési munkák 1,2 milliárd forintot emésztenek föl, s legalább 150 milliót fordít az intézmény eszközökre. MÁRKUS Melegvíz-szünet a lakótelepen A hét végére már újra zavartalan lesz a melegvíz-szolgáltatás FOTÓ: LÁNG RÓBERT Tegnap óta szünetel a melegvízszolgáltatás a kaposvári távfűtéses lakások nagy részében. A kényszerszünetet már megszokták a lakók, hiszen minden nyáron ilyenkor végezte a szolgáltató a karbantartást, és ez időben leálltak a kazánok. Korábban két hétig tartott a melegvíz-szünet, néhány éve már egy hétre csökkent ez az idő. Most remélhetőleg nem lesz több három napnál, és pénteken este már újra zavartalan lesz a szolgáltatás. Komáromi Attila, a vagyonkezelő rt ügyvezető igazgatója elmondta: az idén először nem a karbantartás miatt van szükség a leállásra. A fejlesztési program részeként - hogy jövőre a sávházi kazánház megszüntetésével már az egész várost a Kanizsai utcai hőerőmű láthassa el hőenergiával és meleg vízzel - korszerűsítették a központi kazánházat. A fejlesztésre az idén 70 millió forintot fordítottak. Az új rendszert kell most rákötni a hálózatra. A végső cél az, hogy a rendszer szakaszolásával bármilyen munkát legföljebb egy kis terület lezárásává el tudjanak végezni. így az sem lehetetlen, hogy a nyári karbantartást is meg lehet majd oldani több- napos vízszünet nélkül. jakab KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VAROS ONKORMANYZATA pályázatot hirdet kaposvári, állandó lakosok részére a Pécsi Egyetem Universitas Kollégiumában történő elhelyezésre, illetve az ország más településein működő felsőfokú intézményekben tanulók albérleti támogatására a 2004/2005-ös tanévre. A pályázati feltételekről a Kapós Televízió képújságán, interneten: www.kaposvar.hu , valamint a Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján keresztül kaphatnak tájékoztatást. Érdeklődni lehet továbbá, Kaposvár Megyei Jogú város Polgármesteri Hivatal Népjóléti Igazgatóságának Szociális és Gyámügyi Irodáján a 82-501-501 és az 501-533-as telefonszámokon. Ugyancsak itt vehető át pályázati űrlap és tájékoztató. Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata (134755 Sofőrök rémálma a torlódás Tíz teherautóból kilenc az el- kerülőutat használja. 92 százalékkal kevesebb kamion vánszorog most a belvárosban. Az elkerülőúton sokáig csak „csordogált” a forgalom, a visszatérő rendőri ellenőrzés, büntetés térítette észhez a sofőröket. S mértéktartásra intik őket a szakemberek: a megnövekedett nyári forgalomban hamarabb történhet baleset. Többen úgy vélték: az elkerülőút forradalmasítja a város közlekedését. Kovács Csaba, a városi baleset-megelőzési bizottság tagja szerint így történt. Gyorsult a forgalom, mert a lassú közlekedésre kárhoztatott sofőrök pótolják az elvesztegetett időt. Olykor túlságosan is, hiszen ha az elke- rülőútra érnek, megfeledkeznek a környezetükről, a többi közlekedőről. Csak a saját sebességükre gondolnak. S a teherautósok is a 20 kilométeres szakaszon próbálják behozni az elfecsérelt perceket. Ha a körforgalomnál torlódás lassítja a haladást, bosszankodnak és dudálnak. Ez mindennapi jelenet, s néha karambol miatt alakul ki közlekedési dugó. Emiatt a mérői elágazónál hétfő délután több gépkocsivezető visz- szafordult.- Megcsúszott egy csempeszállító rakománya, és fölborult a pótkocsi - mondta Bodá László, a helyszíni mentést végző Kötél egyesület vezetője. - Térdig gázoltunk az összetört csempében, s kezdetben nagy volt a pánik. Néhány hölgy szentül hitte, hogy katasztrófa történt. Közlekedési szakemberek szerint az elkerülőúttól csodát vártak a városlakók. S ez a jelek Méhnyakrákszűrés Méhnyak-rákszűrésre ajánlott minden hölgynek háromévente elmenni. Kaposváron a szűrésre folyamatosan kapják a behívóleveleket a 25-65 év közöttiek. Jankovics Judit, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat egészségfejlesztési osztályának vezetője elmondta: két szakrendelésen végzik a vizsgálatokat: a Kaposi Mór Megyei Kórház nőgyógyászati osztályán és az onkológiai gondozó nőgyógyászati szakrendelésén. Ennek a költségeit az állam fizeti. - Szeretnénk, ha azok is elmennének a szűrésre, akik eddig még nem voltak - mondta az osztályvezető. - Fontos, hogy ezen saját érdekükben minél többen részt vegyenek és meggyőződjenek arról, egészsége- sek-e. Minél több az átszűrtek száma - tette hozzá -, annál nagyobb a remény, hogy csökkentsük a daganatok okozta halálozást. VARGA A belvárosból fokozatosan kiszorultak a kamionok, az új elkerülőúton számottevően megnőtt a forgalom FOTÓ: LÁNG RÓBERT szerint bekövetkezett. Lassan elfelejtjük a belvárosban kóválygó kamionokat - ezek évtizedekig Roxinház-tábor Somogyváron táborozik a Roxinház társulata. Vasárnap utazott oda a csapat ötven tagja. S bár a jó hangulat mindig megvan, nem a pihenés jegyében táboroznak. Hagyomány már a társulatnál, hogy legújabb darabjuk premierjét a kupavári romoknál tartják, s egyhetes felkészítő táborban állítják színpadra az előadást. Az idén A dzsungel könyve bemutatójára készülnek, ezt szombaton és vasárnap este tekinthetik meg a nézők. Az előadás igazán látványos lesz, s mivel gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt szól, a hét végén elsősorban családokra számítanak. Addig azonban a társulat napi 14-16 órát próbál. A díszlet már kész, a fény- és hang- technika a napokban érkezik. A mostani premier - mint Jusits Zsolt, a társulat vezetője elmondta - különleges lesz, mert ekkora díszlettel, ennyi jelmezzel és ekkora költségvetéssel még soha nem dolgoztak. __________jakab ide gesítették a gyalogosokat, autósokat. Nyomvályúsították az utat, s az emberek agyára ment a zaj, s bűzös, fekete gázolajfelhős volt a levegő. Sokszor a lakótelepeken is felhördültek, mikor 15 méteres szerelvény vánszorgott az épületek előtt. A júliusi forgalomszámlálást fordulatként, szakmai sikerként értékelték a közlekedési szakértők. Tavaly még naponta 1022 nehéz tehergépkocsi húzott el a Füredi és a Honvéd utcai csomópont között, a nyár derekán csak 79. Vagyis - ott - 92 százalékkal csökkent a teherautó-forgalom. A személygépkocsiknál háromszázalékos növekedést tapasztaltak, s ezt több okra vezették vissza. Egyrészt sokan autóval járnak a munkahelyükre, megnőtt a városba láÚj mentőautót kaptak Új mentőautót állítottak szolgálatba Kaposváron. Egy 2500 köbcentis, 130 lóerős Ford Tranzitot kaptak a mentők. A turbódízel gépkocsi hosszabb távon Kaposvár és Budapest között szállítja a betegeket, havonta legalább hatezer kilométert tesz meg. Szerémi György mentőfőorvos tegnap elmondta: a benzines járművekről fokozatosan áttérnek a dízelautókra. Az utóbbi három évben több mint tízmillió kilométert mentek a somogyi mentőautók, s a szervezet csak egy új gépkocsihoz jutott. Kaposváron tíz mentőkocsi dolgozik, közülük kettő rohamkocsi. A gépkocsipark átlagéletkora több mint hat év, s majdnem mindegyik legalább 400 ezer kilométert futott. Szerémi György kiemelte: szeretnék, ha a következő években felgyorsulna a fejlesztés, s több megbízható mentőautót használhatnának. HARSÁNYI togatók száma, s nem elhanyagolható, hogy nagyobb a helyi gépkocsipark. S hogy miért ezt a szakaszt vizsgálták? Szabó Tibor, a megyei közútkezelő kht igazgatója szerint a két főközlekedési út találkozásánál állandóan nagy volt a forgalom, a változás jellege igen jól levezethető. Kifejtette: az elkerü- lőútnak köszönhetően összességében 16 százalékkal csökkent a belvárosi forgalom. Vélhetően néhány éven belül ennél is kedvezőbben alakulnak a sarokszámok. Az igazgató hozzátette: a kamionok útvonalváltozásának köszönhetően élhetőbb a belváros. Talán csak a tanulóvezetők bánják a 18 milliárd forintos útépítést. Az autóút ugyanis önálló vizsgatétel. harsányi miklós Hollywood multiplex PREMIER! A LEGELŐ HŐSEI 91254 (sz) 15:15, 17:15, 19:15; IDŐZAVARBAN* 91233 (f) 21:00; SHREK 2. 91243 (sz) 14:45, 16:45, 18:45, 20:45; HARRY POTTER AZ AZKABAI FOGOLY* 91236 (sz) 15:00,18:00; HOLNAPUTÁN* 91230 (sz) 21:15; A TŰZ ÓCEÁNJA* 91250 (f) 15:45,18:30,21:15 *122920* Lad- A megyei területfejlesztési tanácstól kért támogatást a képviselő-testület az elhasználódott Szabadság téri út rendbetételéhez. A 3,5 millió forintos beruházás hatvan százalékát adná a pályázati pénz, a maradék összeget saját erőből fedezné az önkormányzat. (mcs) Marcali - Megyei területfejlesztési támogatásból szeretné az ön- kormányzat a Béke és a Kodály utca csapadékvíz-elvezetését megoldani. Ez a beruházás mintegy kilenc és fél millió forintba kerül, (ve) Mernye - a mernyei Safetycar sportegyesület szervezésében amatőr ralikrosszversenyt rendeztek a faluban. A versenyre 17 egység nevezett be, a résztvevők vezetői felkészültségüket és járművük erejét több kategóriában is összemérték. A fődíjakon kívül a szervezők különdíjakat is kiadtak. (tk) Mesztegnyő - Közös szennyvíz- beruházásról döntött Mesztegnyő, Gadány és Hosszúvíz képvi- selő-testülete. Első lépésként a tervezésre, majd a pályázat elkészítésére adott megbízást, a költségeit lakosságarányosan fizeti a három önkormányzat, (ve) Nágocs - Lassúbbá tette a váratlan eső az aratást a Nágocsi Mezőgazdasági Rt területén. Kétszer annyi búzatermésre számítanak, mint tavaly, hektáronként ugyanis eddig átlagosan öt tonna gabonát takarítottak be. Négy kombájn és öt tehergépkocsi dolgozik a földeken, s már 460 hektárt learattak, a munkát várhatóan a jövő héten befejezik, (sza) Nagybajom - Az általános iskola ad otthont annak az alkotótábornak, amit Tibol László festőművész emlékére rendeznek a héten. A nagybajomi származású képzőművész tiszteletére rendezett egyhetes szakmai műhelymunkára az egész megyéből jöttek fiatalok, és vasárnap kiállításon mutatják be alkotásaikat, (sza) Porrog - Mintegy 40 méterrel bővítette a községben a vízvezetékhálózatot az önkormányzat. így a 180 ezer forintos beruházásnak köszönhetően a falu utolsó házai is rácsatlakozhatnak a fővezetékre. Eddig két család élt a lehetőséggel. (va) SántOS - Rengeteg teendője volt a falu három közhasznú dolgozójának az utóbbi időben, s munkájuk hatékonyabbá tételére két fűnyírót is vásárolt az önkormányzat 98 ezer forintért. Készülnek a ravatalozóhoz vezető út lebetono- zására is, ha a lakosok is segítik társadalmi munkával. A beruházást önerőből végeznék, s ha lesz rá pénz, zúzott kővel befedik a temető útjait is. (hzs) Siófok - Hűséges vendégeit köszöntötte Siófok: a belga Van Ginneken Francios 32, a német Mosebach család pedig 14 éve jár vissza nyaranta a déli part fővárosába. Gencsi Attila alpolgármester köszöntötte őket a városházán, s a visszatérő vendégek elmondták azt is: mi az, ami tetszik nekik Siófokon, és mi az, amin javítanának. (fi) Tab - Egy andocsi férfit igazoltattak Tabon tegnap délelőtt a járőrök, s kiderült, hogy az illetőt a Siófoki Városi Bíróság körözi. A 35 éves férfit a Siófoki Rendőrkapitányságra előállították. Zselickislak - Hetedszer nyerte el Hetesen a vándorserleget a félszáz tagot számláló zselickislaki csapat. A lányok a 22. Vikár- kupán női fociban szerezték meg az elsőbbséget, a csapat többi tagja pedig asztaliteniszben és a szellemi vetélkedőben remekelt. Az elhódított kupákat Zselickislakon az ifjúsági klubban és a közösségi házban állították ki. (hzs) ■ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata PÁLYÁZAT ÚTJÁN elidegeníti az alábbi ingatlanait:- Kaposvár, Berzsenyi u. keleti oldalán lévő tömbbelsőben elhelyezkedő, hozzávetőlegesen 1600 m2 nagyságú ingatlanát parkolóház építés céljára.- Kaposvár, Kecelhegyen lévő 9729/14. hrsz-ú ingatlan. Részletes pályázati kiírás átvehető: 2004. augusztus 27-ia a Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási Igazgatóságán (Kaposvár, Kossuth tér 1.. úi épület IV. em. 411. szoba. Telefon: 82-501-5891. A pályázati kiírás megtalálható a Kapós TV hirdetési oldalain, valamint a www.kaposvar.hu internetes honlapon. Az önkormányzat a pályázat indoklás nélküli eredménytelenné nyilvánításának jogát fenntartja. _________________________________________________ __________________________________________(134755)) fc .4 ;jÁítéH tZeítóí $öhS*ö 1 Kaposvár, Honvéd u.-Damjanich u. sarok A ^ ^(üvegkupola) • Tel.: 82/313-006, 30/504-2044 Kj ? Menü a Kalózban 600 Ft-ért Á minden nap! ; Ma: húsleves gazdagon, ú 0 gordon blue, salátával, =4 1 ajándék üdítővel. fcz22ZZ2ZZZ22Z27ZZZZZ2Z2ZZZ2ZZ22ZZZZZ2ZZZ22Z7