Somogyi Hírlap, 2004. augusztus (15. évfolyam, 179-203. szám)
2004-08-26 / 199. szám
12. OLDAL KÉK TÜKÖR 2004. Augusztus 26., Csütörtök SÜH ÜGYELETI NAPLÓ ESTE 6-TÓL ESTE 6-IG Őrizetben Őrizetbe vette a rendőrség az újfehértói súlyos, öt személy halálával végződött közlekedési baleset feltételezett okozóját, egy 36 éves lengyel kamionsofőrt. A gépkocsivezető járművével eddig tisztázatlan ok miatt a 4. számú főút Újfehértó és Téglás közötti szakaszán áttért a szembejövő sávba, ahol egymás után két magyar rendszámú személyautóval ütközött frontálisan, mti Tragédia Álló teherautóba rohant egy furgon szerda reggel az M3-as autópályán. Egy 11 éves gyermek életét vesztette. A leállósávban álló tehergépkocsi bal hátsó sarkába belerohant egy furgon. A kisteherautót vezető férfi könnyű sérülésekkel megúszta a karambolt, a mellette ülő 11 éves kisfiú azonban a helyszínen életét vesztette, europress Halálos baleset A vétlen autó utasa halt meg abban a balesetben, amely szerda délelőtt történt az 1. számú főúton, az Ml-es autópálya lehajtójánál, ahol egy járműszerelvény a stoptábla ellenére megállás nélkül kihajtott a főútra és összeütközött egy szabályosan közlekedő személyautóval. A karambolban a személyautó utasa - egy 79 éves nő - a helyszínen életét vesztette, europress Kirabolták Macskaetetés közben raboltak ki egy 68 férfit a főváros XII. kerületében. A félholtra vert áldozatra járókelők találtak rá. Az idős ember hazafelé tartva megállt a Tusnádi közben, hogy megetesse az állatokat. Amikor leguggolt, egy ismeretlen támadó hátulról fejbe ütötte, többször a fejébe rúgott, és elrabolt tőle 3 ezer forint készpénzt, személyes iratokat és a felső műfogsorát. A támadásban az áldozat súlyos sérülést szenvedett, europress Megfenyegette Pénzt követelt 12 éves áldozatától, de mivel nem volt a fiúnál, pólóját vetette le egy 14 éves hadházi fiatalember. A támadó lökdöste a gyermeket és veréssel fenyegette, míg meg nem vált ruhadarabjától. A 14 éves J. Sándor ellen - aki a cselekmény elkövetését beismerte - rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vétele mellett folytatódik az eljárás, europress Családi dráma Egy kállósemjéni család tagjai vesztették életüket a 4-es főúton történt 5 halálos áldozatot követelő balesetben. A család tagjai, apa, anya, és egy 20 év körüli lány, egy rokon lány, és annak édesanyja társaságában indultak Debrecenbe albérletet keresni. europress Fosztogatott Elfogta a rendőrség azt a férfit, akit egy építkezés fosztogatásán értek tetten Nagykanizsán. Az 58 éves tolvaj a kérdéses építési területen dolgozott, és a rendőrökkel először azt próbálta elhitetni, hogy éppen le akarja pakolni a nála talált építési anyagokat, amit főnöke utasítására vitt a helyszínre. A kései időpont azonban igen kérdésessé tette a férfi állításait, ráadásul a főnök sem tudott az állítólagos utasításról, a tetten ért férfit ezért előállították, europress Szennyezés a Dunán Hozzávetőleg 100 méter hosszú és négy méter széles olaj csík jelent meg szerda délelőtt a Soroksári Duna-ágban. Az olajfoltot Dömsödnél észlelték. A szigetszentmiklósi tűzoltók a környezetvédelmi és vízügyi szakemberekkel közösen csónakból láttak hozzá a vízen úszó olaj eltávolításához, mti ■ Füstbe ment hűtőház Szórakozásból loptak Meg kell semmisíteni a tönkrement több tízezer tonna élelmiszert Ha nem is égett el, de odaveszett a csemegekukorica is Zalaegerszeg Sajtótájékoztatóján a város modernkori történetének legnagyobb tüzeként jellemezte a hűtőházban történteket dr. Gyimesi Endre polgár- mester. Szavait alátámasztotta az események szikár ismertetése. A kedden 14 óra után nem sokkal jelzett tűz 24 óra alatt elemésztette a 220x50 méteres épületkomplexum középső részét a benne tárolt áruval. Tegnap még 20 járművel félszáz tűzoltó dolgozott a lángok megfékezésén. A munkálatok akár több napig is eltarthatnak. Tombi Lajos alpolgármester úgy fogalmazott: figyelemmel kísérik a hűtőház dolgozóinak sorsát, ám rajtuk kívül még több száz azoknak a száma, akiket súlyosan érint a katasztrófa. Beszállítókról, termelőkről van szó. Az ő megsegítésük, a kár enyhítése túlmutat a cég lehetőségein. A raktárakban tárolt árukat elkobozzák, mert emberi fogyasztása alkalmatlanná váltak, közölte dr. Tóth Ágnes városi tiszti főorvos. A veszélyes anyagnak minősülő állati eredetű élelmiszer és zöldség sorsa szintén a tűz, mégpedig a tököli és a debreceni égetőműben - tudtuk meg dr. Kardeván Endre Zala megyei igazgató főállatorvostól. A szállításhoz speciális járművekre lesz szükség, ám ha az ország összes ilyen eszközét Zalaegerszegre rendelik, akkor is csak 100 tonnát tudnak egyszerre elszállítani- mondta. Egyes értesülések szerint a raktárakban 66 ezer tonna, 660 vagorinyi árut tároltak. Szinte dugig voltak. Emiatt terjedhetett el a dolgozók között az a vélekedés a tűz okát illetően, hogy a túl magasra pakolt áru közel került a mennyezet elektromos berendezéseihez, és a csomagolás kapott lángra a 3. számú hűtőkamrában. Az okokról azonban még nem tudni.- Találgatni nem akarok, a kár nagyságára tekintettel a rendőrséggel közösen folyik a vizsgálat- közölte Pintér János ezredes, városi tűzoltóparancsnok. - Any- nyit lehet tudni, hogy a működő hűtőkamrában nagyobb magasságban keletkezett tűz. A lángok a kétméteres légréssel épített, dupla falú tetőszerkezeten keresztül terjedtek át a hűtőház többi részébe. A tegnap déli városházi sajtó- tájékoztatóra meginvitálták az egyes becslések szerint 5 milliárd forintos kárt elszenvedett vállalatot is, ám a céget senki sem képviselte. Végül többszöri próbálkozás után sikerült csak telefonon elérnünk Budai Zoltán elnökvezérigazgatót.- Meg tudja becsülni a tönkrement áru nagyságát és értékét?- Igen.- Elárulná ezt az értéket?- Nem.- Látnak-e lehetőséget az üzem újraindítására?- Látunk, de ez igen nagy munkát feltételez. A fagyasztórész égett le, de a kukoricafeldolgozóvonal megmaradt.- Mikor tudnák újraindítani?- A kukoricaszezonnak lassan vége, az idén biztos, hogy nem.- Mi lesz a dolgozókkal, tudnak-e bért vagy állásidőt fizetni számukra?- A dolgozóink helyzetét megoldjuk. Ha nem itt, akkor másik cégnél. Ez csak a cég saját dolgozóira vonatkozik, kivételt képeznek az idénymunkára felvett bedolgozók.- Mégis mekkorám becsülik a kárt?- Ne becsülgessünk, még nem oltották el teljesen a tüzet - válaszolta érdeklődésünkre Budai Zoltán elnök-vezérigazgató. Rémhírek és nyugalom Pániknak nyoma sem volt. A vorhotai házakat időről időre körülölelő fojtó füst mindenfelé zárt ablakokba ütközött. Bár kellemetlen volt az utcán tartózkodni, élénk forgalom volt a környéken. Sokan csak nézelődni álltak meg, mint Horváth László, aki Andráshidáról ballagott át ide, hogy jobban szemügyre vegye a történteket.- Semmi baj nem volt felénk - mondja a Kutasi úton lakó idősebb férfi.- Inkább a Zala-völgyben ült meg a füst, de Andráshida felett átment.- Délután nem kaptunk tájékoztatást, csak este jártak körbe, és hívták fel a figyelmet, hogy zárjunk be mindent, bár nincs veszély - közli Harmathné Déri Éva, aki az üzem főbejáratával szemben vendéglátó- helyet működtet, és ahol a tűz miatt talán a szokottnál nagyobb a forgalom. - Mi azért éjszakára elmentünk itthonról - teszi hozzá. Kerepes Öccsével együtt őrizetbe vettek egy 18 éves fiatalembert Kerepesen. A testvérpár hét személygépkocsit és egy kisteherautót lopott el augusztusban a településen. Nem a járművek értékére hajtottak, csak szórakozásból törték fel a kocsikat Kerepesen és környékén augusztusban elszaporodtak a gépkocsilopások, amelyek rövid időn belül a határból kerültek elő üres benzintartállyal. A nyomozók egy fiatalokból álló csapatra kezdtek gyanakodni. A társaság a nyár utolsó napjait és éjszakáit arra használta fel, hogy az utcán parkoló autókkal kocsikáztak lakott területen kívül. A lopásokkal meggyanúsított 18 éves Z. László és fiatalkorú öccse a kihallgatáson beismerte: összesen hét személy- gépkocsit és egy kisteherautót törtek fel és vittek a határba. Addig kocsikáztak a járművekkel, amíg az üzemanyag el nem fogyott, vagy az árokban nem kötöttek ki. Az autókat főként Kerepes- Szilasliget, valamint a kistarcsai Flór Ferenc Kórház parkolójából vitték el. A fiatalok jelenleg őrizetben vannak, jármű önkényes elvétele bűntett, valamint lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt folyik ellenük az eljárás a gödöllői rendőrkapitányság bűnügyi osz- tályán. _____________ europress Emberrab lásra készült a rém Szeged Terrorcselekmény előkészülete miatt indított eljárást a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a Szegedi Fegyház és Börtön feljelentése alapján. Lapinformációk szerint a „balástyai rém” két társával túszul akarta ejtenia Szegedi Börtön és Fegyház parancsnokát, akinek elengedéséért szabad elvonulást követeltek volna. Az előzetes letartóztatásban lévő „balástyai rém”, egy szigetszentmiklósi bérgyilkos és a szintén előzetesben ülő Nógrádi Ádám foglyul akarta ejteni Csapó Józsefet, a szegedi börtön parancsnokát, akinek elengedéséért szabad elvonulást követeltek volna. A megyei rendőrség csoportosan elkövetett terrorcselekmény előkészülete miatt nyomoz. Ebbe a kategóriába a túszejtés is beletartozik, ezért az előkészületét is bünteti a törvény. Lapinformációk szerint Szabó Zoltán, a „balástyai rém” negyedmagával készült a Szegedi Börtön és Fegyház parancsnoka, Csapó József túszul ejtésére, de végül az egyik rab meggondolta magát, így csak hárman tettek előkészületeket a büntető törvénykönyv passzusai szerint terror- cselekménynek számító akcióra. Szabó egyik társa a szegedi lap szerint egy szigetszentmiklósi bérgyilkos, a másik az „olajtanú” Nógrádi Zsolt testvére, Nógrádi Ádám, akit apja megölésével vádolnak. A lap úgy értsült, hogy a három rab cellájának átkutatásakor egy hetven centiméteres vas- rudat találtak egy felmosó műanyag nyelében, valamint előkerült egy kötél és egy kés is. EUROPRESS Fának hajtott a Volvo Balatonkeresztúr Halálos közlekedési baleset történt kedden késő este Balatonkeresztúr külterületén a hetes főúton. Egy Volvo személygépkocsit vezető 19 éves egri nő Nagykanizsa irányból hagyta el a települést. Rövidesen előzésbe kezdett, ám későn vette észre a szembejövő forgalmat, ezért visszarántotta a kormányt. A hirtelen mozdulat miatt elvesztette az uralmát az autó felett, lehajtott az útról, a padkán megcsúszott és frontálisan egy út menti fának csapódott. Az ütközés következtében a hátsó ülésen ülő 46 éves nő - a kocsit vezető lány édesanyja - a helyszínen életét vesztette. Az utasülésen az édesanya 61 éves élettársa ült, aki súlyos sérüléseket - csukló- és combnyaktörést - szenvedett. Az autóvezetőt sorozatos bordatöréssel szállították kórházba. A sérülteket helyszínre siető marcali tűzoltók szabadították ki a kocsironcsból, a sérülteket pedig a marcali kórházba szállították. A városi kórház ügyeletes orvosa elmondta: az autót vezető nő az intenzív osztályra került, mert a bordatörései miatt légmell alakult ki nála. Állapotát azonban - akárcsak a 61 éves férfiét - stabilizálták, közvetlen életveszélyben egyikük sincs. A férfit egyébként saját kérésére csütörtökön az egri kórházba szállítják át. VIGMOND ERIKA Főkapitányi székek veszélyben Nem csak Gergényi Péter országos rendőr-főkapitányi kinevezését veszélyezteti, ha nem módosítják a tisztséghez szükséges iskolai végzettséget előíró jogszabályt. Egyetemi diploma kell a megyei rendőrkapitányi posztokhoz is, így Gergényi a főváros főrendőre sem lehetne. A jogszabályi feltételeknek a Fejér megyei kapitány sem felel meg. Budapest A Belügyminisztérium neve elhallgatását kérő munkatársa szerint még a tervezete sem készült el annak a jogszabály-módosításnak, amely megváltoztatná az országos és a megyei rendőrfőkapitányok kinevezésének feltételrendszerét. Jelenleg egy 1996. évi kormányhatározat melléklete szabályozza, hogy a főrendőröknek egyetemi végzettséggel kell rendelkezniük. így jogszabályellenesen nevezték ki a jelenlegi budapesti és a Fejér megyei rendőrfőkapitányt, mivel nem rendelkeznek az előírt diplomával. Belügyminisztériumi forrásunk szerint nincs napirenden a jogszabály-változtatás, hiszen egyelőre a kinevező, vagyis a miniszterelnök személye is kérdéses. Veszélybe került tehát Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány országos rendőrfőkapitánnyá történő kinevezése. Gergényit a korábbi tájékoztatás szerint szeptember 6-án hallgatnák meg a parlament rendészeti bizottságának tagjai, ám ez várhatóan nem történik meg. A Budapesti 'Rendőr-főkapitányságon nem kívántak reagálni megkeresésünkre, pedig a főváros főrendőre jelenleg se tölthetné be pozícióját. A végzettséget előíró határozat módosítása viszont sürgős, mivel szeptember 15-ével a'jelenlegi országos rendőr-főkapitány távozna. Utódját, Gergényi Pétert augusztus elején nevezte meg a miniszterelnök, ám kiderült: végzettsége nem elegendő. Gergényi 1981 és 1984 között végezte el a Rendőrtiszti Főiskolát. A miniszterelnök bejelentette: a kinevezéshez szükséges egyetemi végzettséget előíró jogszabályt módosítják, ám ez még nem történt meg. A változtatást kormányzati körökben is támadták. Ha rövid időn belül nem módosítják a jogszabályt, akkor két megyei rendőrfőkapitány továbbra is jogszabályellenesen tölt be vezető pozíciót. NAGY ESZTER DÓRA Kereskedelmi és Idegenforgalmi továbbképző OKÉV Nyilvántartási szám: 07-0065-02 Intézmény-akkredtációe lajstromszám: 0010 Somogy Megyei Képviselete 2004 ősszel az alábbi képzéseket indítja Vendéglátás: szakács, vendéglátó eladó, vendéglátó üzletvezető, mixer Kereskedelem: ABC eladó, kereskedő boltvezető Marketing és üzletvezetés: marketing és reklámügyintéző Üzleti adminisztráció: logisztikai ügyintéző Érettségi vizsgához vagy érettségi vizsgához és meghatározott szakmai előképzettséghez kötött emelt szintű képesítést nyújtó tanfolyamok: kereskedelmi menedzser, marketing és reklámmenedzser, vendéglátó menedzser fakaigyi Központtól támogatás igényelhető, SZJA kedvezmény, részletfizetés KIT Somogy Megyei Képviselete Kaposvár, Rákóczi tér 12/a* TeL/fax: 82/511-22? t 1 4 i