Somogyi Hírlap, 2004. augusztus (15. évfolyam, 179-203. szám)

2004-08-16 / 191. szám

16. OLDAL KRÓNIKA 2004. Augusztus 16., Hétfő Sámson erős pecában is Kaposvár Tömény örömből s töméntelen halból egyaránt jutott a horgászok­nak. Újabb szülinapi horgászverse­nyét ugyanis a Desedán tartotta hét végén a Somogyért Egyesület. Ke­serves volt itt is a kezdés: szakadt az eső, s valószínűleg ez is elriasz­tott sokakat. így az állhatatosabb, mintegy 50 pecás rajtolt a három és fél órás viadalon. S nekik lett iga­zuk: bőven jött hal, főleg keszegek. A szakítás sem volt ritka, szinte minden második horgász szákolt pontyot is. Nagy volt a versengés az élbolyban. Keményen küzdöt­tek a Somogysámsonért Egyesület horgászai, s végül is Sámsonhoz hasonlóan verhetetlennek bizo­nyult a csapat; abszolút első lett a halak darabszámával és a zsák­mány súlyával is. A második helyet Lengyeltóti első csapata nyerte, megelőzte a „Virágos Ecsenyért”-et. A férfimezőny s a verseny győzte­se Vörös Zsolt, a Somogysámso­nért egyesület tagja lett 9136 pont­tal, ő fogta a legtöbb halat is: 136 darabot. A nők közül ezúttal is a sámsoni Meretei Józsefné remekelt 7008 ponttal. Itt Gadácsi Ferencné (Lengyeltóti) csípte el a második helyet, a harmadikat Rúzsa János­áé (Szabás), megelőzve Tóthné Garai Mártát (Böhönye) és Farkas Józsefnét (Somogyaszaló). A dobo­gós férfiak közt a második Márton László (Lengyeltóti) s Haller Zoltán (Ecseny) a harmadik, majd Papp János (Sámson), Nagy Attila (Tab) következett. Az ifik között kitűnt a 12 éves Kardos Anna (Szőlősgyö- rök) több mint 3 kiló hallal; követ­te az aszalói Lelovícs Virág, a sza- bási Rúzsa Dániel és Dávid Kornél Lengyeltótiból A Somogyért és a horgászszövetség díját nyerték, a katergóriagyőztesek pedig a Halásza­ti Rt balatoni engedélyét. kurucz Könyörgések fényekben Segesd Udvardi Erzsébet Kossuth- és Mun- kácsy-díjas festőművész, érdemes és kiváló művész kiállítását nyitot­ták meg tegnap a segesdi ferences kolostor kerengőjében.- Tavasszal kértek föl e kiállítás­ra, és szinte természetes volt, hogy a Rózsafüzér tizenöt könyörgését megjelenítő tablókat mint a hely hangulatához és a híres segesdi bú­csúhoz leginkább illő képsorozatot mutassuk be - mondta Udvardi Er­zsébet, akinek ezúttal több, egyhá­zi ünnepekhez kapcsolódó képe és szárnyas oltára is látható a tárlaton. Egyházi és vallási ihletésű, vala­mint a Balatont megörökítő külön­leges képeiről is ismert, Badacsony­tomajon élő alkotót a hűség festőjé­nek, a szeretet és a fény művészé­nek nevezte Mádl Dalma asszony, a köztársasági elnök felesége, aki­nek személyes hangú levelét ver­sekkel s irodalmi részletekkel kiegé­szítve Mohai Gábor előadóművész tolmácsolta a megnyitó hallgatósá­gának. A rózsafüzér imáinak fájdal­mas, örvendetes és dicsőséges feje­zeteit kifejező fekete, ezüst- és aranyszíneket, mély gondolatokat, a festmények elmélyülésre késztető jelentését Mohr Tamás polgármes­ter, az alkotó hitet és a lélek békéjét sugárzó személyiségét, a képeiben megjelenő erőt Gyenesei István, a megyei közgyűlés elnöke méltatta a megnyitón. A tárlat szeptember 15- ig tekinthető meg. _____bíró mária Mik or-hová KEDDEN Bodrogon 16 órakor kézműves foglalkozást tartanak a kastélyban a zenei táborban. Kaposváron 16 órakor nyílik Korniss Dezső festőművész emlék- kiállítása a Vaszary Képtárban. Balatonlellén 14 órától 18 órá­ig fagyöngy fejű figurákat és pa­__________Lottó_________ Ötö s Lottó: 26, 43, 57, 64, 71 Joker: 580 014. Telitalálatos nem volt. A 4-esekre 1 030 428, a 3- asokra 11 443, a 2-esekre 889 fo­rintot fizetnek. Hatos lottó: 3,6,17,24,29,30 Pótszám: 15. 6 találatos és 5+1- es nem volt; az 5-ös 197 075 a 4- es 3591 a 3-as 727 forintot ér. Kétnapos búcsú Buzsákon Tarka sorok Nagy érdeklődést keltett a búcsúsok sátrainak színes kínálata, kedvükre válogattak belőle a néptáncosok is FOTO: KOVÁCS TIBOR Buzsák Vasárnap kezdődött az or­szágszerte híres buzsáki bú­csú. A községben két napig áll a bál. Tegnap kitüntették azo­kat, akik a legtöbbet tették a településért. A buzsáki búcsút minden évben a Nagyboldogasszony napjához legközelebbi vasárnap tartják. Másnap pedig a sok évvel ezelőtt pusztító Rókus-napi tűzvészre emlékeznek, remélve, hogy ezzel messze űzik a falutól a katasztró­fát. A búcsú hajdan a község la­kosságának az ünnepe volt, ma már olykor tízezren is ellátogat­nak Buzsákra. A vendégek szá­mának gyarapodásával a kínálata is színesedett, s már csaknem 30 éve összefonódik a folklórral, a népművészet seregszemléjével. A vásári sátrakban nemcsak sok, hagyományos buzsáki hímzésű szőttesben gyönyörködhet a láto­gató, hanem megannyi népzenei és táncos műsornak is tapsolhat. Igazi érdekesség a hétfő esti ős^ magyar táltosszertartás lesz. Tegnap délután tartották a ha­gyományos ünnepséget is. Ta­polcai József buzsáki polgármes­ter köszöntötte a község két leg­idősebb lakosát, majd Herényi HORVÁTH OLGA, Balaton- boglár: - Az apósomék lak­nak itt, hozzá­juk jöttünk erre a két napra. Már a korábbi években is vol­tam a buzsáki búcsún, és nagyon tetszett. Az idei rendezvény is jól sike­rült, jó ez a nagy nyüzsgés. A kislányom még nincs kétéves, így ő nem is nagyon érti, mi folyik itt, de ezért nagyon élve­zi a forgatagot. Károly országgyűlési képviselő (MDF) adta át a Buzsák díszpol­gára címet Tapolcai Józsefnek. A polgármester azzal vívta.ki ezt az elismerést, hogy harminc éve te­vékenyen részt vesz a falu közéle­tében, s az utóbbi két évben pol­gármesterként sokat tett a község fejlődéséért. nyíró KRISZTINA KISS JÁNOS, Oroszlány: - Bu­zsáki lányt vet­tem feleségül annak idején, és azóta is visz- szajárunk ide a búcsúra. 1965 óta figyelem, hogyan alakul évről évre a rendezvény. Régeb­ben jobban tetszett, mert ma már nem jönnek úgy össze a családok, mint korábban. Akkori­ban ez adta az alkalmat arra, hogy a rég nem látott rokonok meglátogassák egymást. A legokosabb- Mi a legokosabb, amit vala­ha férfi mondott?- Azt mondja a feleségem... Biztos alap- Ennek a Zsuzsának a házas­sága jó alapokon nyugszik - mondja Baloghné a barátnőinek.- Talán olyan gazdag a férje?- Dehogyis! Olyan kövér. Szöktetés- Magát miért ültették le? - kérdi a régi rab a börtönben az újtól.- Szöktetésért.- Kit szöktetett meg?- Két idegen bőröndöt a vo­natról. Az utolsó pillanat Az orvos megvizsgálja a bete­get, majd megkérdi tőle:- Tudja, hogy az utolsó pilla­natban jött el hozzám?- Jaj, olyan súlyos a baj, dok­tor úr?- Ellenkezőleg. Még egy nap,, és magától is meggyógyult volna. Táska A szórakozott professzor büszkén újságolja a feleségének:- Képzeld, drágám, ma nem felejtettem el hazahozni a táská­mat! Nézd, itt van!- De, kedvesem, ma nem vit- ■ tél táskát! A lágymányosi híd- Azon töprengek, miért hívják a lágymányosi hidat Lágymányosi hídnak? ,- Hát mert Lágymányoson van, te okos!- Idáig rendben van, de miért híd? Formai hiba- Kérem, bíró úr, én egy for­mai hiba következtében kerül­tem ide - mentegetőzik a vádlott a tárgyaláson.- Hogy érti ezt?- Tudja, a betörés elkövetésekor nem voltam formában. ■ TÓPARTI LAKÁSOK BUDÁN pírállatkákat készíthetnek a gye­rekek a művelődési ház játszóhá­zában. 20 órakor Szalóky Béla és a Gyárfás trió műsorát hallgathat­ják meg az érdeklődők a Szent István téren. Földváron 20 órakor hangver- seny lesz a katolikus templomban.! Tóparton szeretne lakni, sportolni, pihenni, kikapcsolódni, természe­tes, egész családjának biztonságos és nyugodt környezetben? Viszont nem akar messze élni a várostól, könnyen, gyorsan szeretne bejutni otthonából a központba? Van ilyen hely Budapesten! KŐÉRBEREK - TÓVÁROS, amely a Pólus és a WestEnd után az Arca­dom Rt. ingatlanfejlesztési tevé­kenységének újabb mérföldköve, egy különleges lakókörnyezet­fejlesztési koncepció alapján épül Budapest XI. kerületében. A MAC Kft. fejlesztésében és a Finta Stúdió tervezésében első ütemben körül­belül 300 lakás, egy kereskedelmi és szolgáltató központ, egy 5 hek­táros sportközpont, valamint egy 4 hektáros tó jön létre. KŐÉRBEREK-TÓVÁROSBAN az el­következő években összesen 1500 lakás épül. Megközelítés: könnyen megközelíthető. Buda­pestről kifelé és befelé is több útvonal választható, hogy az ér­deklődők megtalálják a régi Bala­toni út és az Egérút keresztező­désétől cirka 100 méterre, délnyu­gati irányban elhelyezkedő épít­kezést. ■ Akik az M1-M7 kivezető szaka­szán jönnek, azoknak az „Oszta- penko" csomópontnál kell letérniük a (régi 7-es), Balatoni útra és egye­nesen haladni kifelé; ■ Akik a Lágymányosi-híd felől érkeznek, ajánlott a Szerémi út - Andor utca útvonal; utóbbi foly­tatása az Egér út, amelyről balra kell kanyarodni a Balatoni úti (régi 7-es) kereszteződésnél; ■ Akik az Ml -M7 bevezető szaka­szán jönnek, azoknak a „Gazdag­rét" táblánál kell letérniük az Egér útra és a Balatoni úti (7-es) keresz­teződésnél jobbra kanyarodni; ■ Akik a régi Balatoni úton halad­nak Budapest felé, azoknak a nagy lejtős S-kanyar után kell még a benzinkút előtt balra fordulniuk. ■ Akik a TÖMEGKÖZLEKEDÉST választják, azok legkönnyebben a Batthyány-térről induló és a Mó­ricz Zsigmond teret érintő 41-es villamossal jutnak el a helyszínre. A megálló az építkezés mellett van. ■ A lakókörnyezet fejlesztés helyszíne GÉPKÓCSIVAL nagyon Somogyi Hírlap Kiadja az Axei Springer-Magyarország Kft Somogy Megyei Irodája. Felelős Kiadó a Kft ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő: DR. KERCZA IMRE Lapszerkesztő: BÍRÓ FERENC, LENGYEL JÁNOS TAKÁCS ZOLTÁN, VARGA OTTÓ Kiadóvezető: FICSÓR JÁNOS Szerkesztőség és a kiadó címe: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a Postacím: 7401 Kaposvár, Pf. 31. E-mail: somogyihirlap@axels.hu Telefon: 82/528-100, szerkesztőségi telefax: 82/528-155 Kiadói telefax: 82/528-148 Siófoki iroda: 8600 Siófok, Hock János köz 2., I. em. Telefon: 84/311-668, telefax: 84/510-117. Hirdetésfelvétel: Sió­fok, Szabadság tér 6. Tel.: 84/310-861. Fax: 84/510-096 Készült: Déli Nyomda Kft Pécs, Engel János u. 8. Telefon: 72/243-700, telefax: 72/243-704 Felelős vezető: FUTÓ IMRE. • ISSN-szám: 0865-9125 Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyaror­szág Kft. Somogy Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a PELS0HÍR Kft regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztés: BÁT0RFI GÁBOR Telefon: 82/528-120, fax: 82/528-133 Előfizetés a kiadónál. Tel.: 82/528-120, telefax: 82/528-133 valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél köz­vetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10403909-390173500000000 pénzforgalmi jelzőszámra, e-mail: somogy.terj@axels.hu Előfizetés díja: 1 hónapra 1450 Ft, negyed évre 4350 Ft, ' fél évre 8700 Ft, egy évre 17 400 Ft Hirdetés: PÓRÉ LÁSZLÓ, telefonszám: 82/528-158. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken akció­kon és rejtvénypályázatokon részt vevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a kü­lönböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejt­vénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, te­lefonon, sms-ben, interneten, e-mailben megadott személyes ada­tok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájá­rulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a társaságunk érde­keltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer Magyarország Kft, Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft, Zöld Újság Rt., Petőfi Lap és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft, Hungaropress Sajtóterjesz­tő Kft) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadvá­nyaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt szemé­lyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról, céljáról, és bár­mikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete há­romszög fizetett hirdetést jelent. A Somogyi Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Somogyi Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. 4 k SZERDÁTÓL KÁNIKULA “zw -Siófok 2* •Fonyód -Tab -T, ' 27 "C 29°C J 15 °C —BB1 26 x ,Kann.tór t arc Csurgó- 14^ 2^4 3Ó-C Magyatád 14X Barcs Délutáni felvétel ' * >• Somogy megyében ma már az ország többi részéhez hasonló- 30X an gyenge, néha mérsékelt lesz és déliesre fordul a szél, mely egyre melegebb, alacsony nedvességtartalmú levegőt hoz. De- ufahá érsékiat rűs, felhőtlen napra számíthatunk, délben igen erős napsugár- viwiomersewei zással, benne káros UV sugárzással. A hőmérséklet délutánra Duna 21-24 “C már 26 fok köré emelkedik. Tisza 20-23 °C A legvalószínűbb folytatás: Balaton 21 °C a hét legvégéig: (csökkenő bizonyossággal) remek, derűs, erő- Velencei-tó 22 "C sen melegedő, száraz, szélben szegény idő, szerdától kánikula Fertő tó 22 °C valószínű. Tisza-tó 23 °C Orvosmeteorológía: nincs fronthatás. Közlekedés-meteorológia: az erős napfényben - a szem nem Pollen megfelelő alkalmazkodása miatt - jelentősen romlik a látásunk! csalánfélék közepes A fasorok közötti útszakaszokon célszerű lassítani!! tűfélék közepes A prognózis sikerességének valószínűsége: .NAGY' külsőtéri penész magas További folyamatos, helyfüggő információk a T-MoMeWAP portálján, a t-zoneson. libatop alacsony Tudja!? CIPŐ FÉLÁRON! PAPRIKA INGYEN!

Next

/
Thumbnails
Contents