Somogyi Hírlap, 2004. augusztus (15. évfolyam, 179-203. szám)

2004-08-15 / Vasárnap Reggel, 33. szám

— 2004. augusztus 15., vasárnap Sport 11 Sokat érhet a soproni egy pont Matáv SC Sopron-NABI Kaposvári Rákóczi FC 0-0 A labdarúgó NB I máso­dik fordulójában 0-0-ás döntetlent játszott a Rákóczi FC Sopronban. Mindkét edző alaposan meg­tréfálta a szurkolókat, hiszen a vendéggárdában az eredeti megadott összeállítás kissé megváltozott: Nagypál került a védelem tengelyébe és a piroslapos Finta helyén pedig Zahorecz Krisztián játszott jobb hátvédet. A hazaiaknál is volt egy változás: Debnár, aki­nek a napokban jött meg a já­tékengedélye, ugyancsak a vé­delemben kapott helyet. Ahogy az várható volt, a ha­zaiak kezdtek nagyobb rössel, megpróbálták már az elején kapujához nyomni a Rákóczit. A vendégcsapat állta a rohamo­kat, sőt Jovánczai révén hamar, helyzetbe is került. Ez a lehetőség sajnos, kimaradt csakúgy, mint a 12. percben, amikor Kardos baloldali beadá­sa után Jovánczai perdítését Ba­logh kapus szögletre ütö.tte. Nem játszott tehát megiliető- dötten a Rákóczi, időnként na­gyon szellemesen lapos, rövid labdákkal hozták ki a labdát és próbáltak helyzeteket teremte­ni. Nem volt túl változatos a já­ték, ennek ellenére Balajcza ka­pusnak többször is parádéznia kellett a kapuban, hiszen félóra elteltével Földvári lapos lövését, majd Tóth Mihály közeli fejesét hárította szépen a kaposvári portás. Már-már gólt kiáltottak a hazai szurkolók, amikor a 31. percben Bárányos 14 m-es lövé­sét tolta szögletre a kaposvári hálóőr, Bárányos ívelése után Tóth Mihály fejese szállt a Rákó­czi kapuja fölé. Az első félidő után elégedett MAI SPORTAJANLAT lehetett a maroknyi kaposvári szurkoló, hiszen teljesen egyenrangú félként játszott a somogyi gárda. Mindenki azt várta, hogy szünet után ismét a Rákóczinak esik a Sopron, ehe­lyett hamar többször is zavarba került a hazai védelem. Oláh és Jovánczai azonban bármeny­nyire is igyekeztek, mindig ott volt az utolsó pillanatban egy soproni védő. Aztán 10 perc múlva eszméltek a vendéglá­tók, Bárányos jobboldali szög­letét követően Tóth M. öt mé­terről fejelt fölé. Folytatódott a csiki-csuki, hiszen három perc­cel később Jovánczai a hazai kapu jobb oldaláról 5 méterről lőtt, Balogh pedig bravúrral vé­dett. Nem telt el egy újabb perc, amikor Balajcza húzta le a lab­dát parádésan a 16-os vonalánál szinte Tóth Mihály fejéről. A hazaiak egy perccel ké­sőbb Balaskó révén ziccert hagytak ki, hiszen a cserejáté­LABDARUGÓ MAGYAR KUPA kos öt méterről az égbe lőtte a labdát. Továbbra is hullámzott a játék, és ha kissé nagyobb szerencséje van a Rákóczinak, akkor Oláh révén kétszer is üres kapura vezethette volna a labdát. A hazai védők azonban minden egyes alkalommal odaértek a kritikus helyzetek­nél. Volt aztán közben min­den! Sárgalapok szöveg miatt, elefántpuszi Oláhnak, vérző fej utáni turbán Nagypálnak, majd a 88. percben egy lesgól, amelyet a hazaiak értek el, de a játékvezető a partjelzője be- intésére érvénytelenítette a ta­lálatot. Elszabadult a pokol, szidták a játékvezetőket, tün­tettek a hazai szurkolók. A vendégegyüttes minden dicséretet megérdemel, hiszen a jó játékerőt képviselő Sopron otthonában becsülettel küzd­ve, megúszta gól nélkül és igen értékes pontot szerzett. Csorba András LABDARÚGÁS: Labdarúgó Magyar Kupa, országos 2. selejtező (az elöl álló csapatok a pályaválasztók, kezdé­si időpont 17 óra). Felsőmocsolád-Felcsút. Páterdomb (Zalaegerszeg)-Balatonlelle SE. Tótszentmárton-Kapos- völgye Vállalkozók SC-Nagyberki. Marcali VFC- Szentlőrinc. Bóly-Barcs SC. Nagyatád FC-Paksi SE. Labdarúgó Magyar Kupa, megyei előselejtező - 2. for­duló (az elöl álló csapatok a pályaválasztók, kezdési időpont 17 óra): Balatonújlak-Somogyvári KSE (Kötél G.), Gyékényes-Tarany (Keszericze L.), Szabás- Somogysárd (Bognár P.), Patalom-Kiskorpád (Tabi G.), Balatonendréd-Zamárdi Petőfi SE (Lengyel Z.), Bábonymegyer-Tabi VSC (Zsemberi E.), Zimány- Kaposmérő (Posta J.), Somogyszob-Sateli FC-Somogy- tarnóca (Révész Gy.), Buzsáki KSE-Lengyeltóti (Tóth J.), Böhönye-Kaposfő SE (Bencze B.), Babócsa-Lábodi Medosz SE (Dávid R.), Karád-Balatonszárszó (Fodor Z.), Inke-Balatonkeresztúr-Balatonmdriaíürdői KSE (Ferencz N.), Pala-Szig FC Nagyberény-Balatoni Vasas (Agócs A.), Csokonyavisonta-Lakócsa (Kovács J.), Szulok-Kaposszerdahely (Pájer L.), Juta-Homokszent- györgy (BöröcziZ.), Kéthely-Mezőcsokonya (Ballérj.), Balatonberény-Somogyjád (Takács J.), Igal-Látrány (Balogh M.), Balatonszemes-Kisbárapáti (Szabó P.). Segesd SE-FC Sántos. Segesd, 18 óra. V.: Nagy A. Megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság - 1. forduló. Kaposújlak-Toponár. Kaposújlak, 18 óra. V.: Nagy B. Az ifjúsági mérkőzés 16 órakor kezdődik. SZABADIDŐSPORT: Desedai Sporthétvége, Olimpiai Ötpróba plussz. Kaposvár, Deseda tó, Toponári strand. Úszás, 8 órától (3,1 km; szintidő 2 óra). Kerékpározás, 11 órától (40 km; szintidő 3 óra). Futás, 15 órától (14 km; szintidő 2 óra). TENISZ: Profi és amatőr tenisz csapatbajnokság. Ka­posvár, Donneri Sportközpont. Mérkőzések 9 órától. SAKK: Bagoly kupa. 24 órás sakk snellverseny. Nagya­tád, városi művelődési ház. Mérkőzések szombat 14 órától. LOVASSPORT: Lovasnap Segesden. Segesd, EKO-TUR Lovasklub, 10 óra. Díjugrató és távlovagló verseny, vala­mint ejtőernyős bemutató. Molnár Gábor Az Atád már továbbjutott Az NB lll-as Nagyatád FC csapata hazai pályán le­győzte az NB ll-ben sze­replő Paksi SE együtte­sét, így a Magyar Kupa legjobb 64 gárdája közé jutott. Nagyatád FC-Paksi SE 0-0 hosszabbítás után 1-0 Nagyatád, 200 néző. V.: Szilasi. Nagyatád FC: Patak - Papp Z., Papp A., Horváth J., Prucsi M., Ko­vács Sz., Brezovszky B. (Szabó Á. a 80. percben), Kiss J., Farkas G. (An­tal G. a 60. percben), Ernyes, Pércsi M. Edző: Bőzsöny János. Paksi SE: Kovács A. - Tóth J. (VizdárZs. a 60. percben), Varga L. (Szili P. a 100. percben), Abonyi L., Osztermájer, Bán, Kiss T., Radics, Búzás (Hefler a 75. percben), Osnyánszki, Pintér A. Edző: Lengyel Ferenc. A két jól felkészített csapata sportszerű, nagy iramú mérkőzést vívott, amelyet a rendes játékidőben nem tudtak eldönteni. A hazaiak a hosszabbítás 105. percében egy mintaszerű támadást góllal fejeztek be, így bravúros győzelmet arattak NB Il-es ellenfelük ellen. Gólszerző: Ernyes a 105. percben (5 méteres lö­vés). Kiállítva: Vizdár Zs. a 81. perc­ben a második sárga lap után. Jók: Patak, Papp Á., Horváth Gy., Kovács F„ Ernyes, illetve Osztermájer, Kiss T„ Osnyánszki, Búzás. * * * A hét végén nem bajnoki pontokért - kivéve az élvonalbeli alakulatokat -, hanem a Magyar Kupa keretében lépnek pályára a csapatok; az orszá­gos selejtezőben hat somogyi együt­tes érdekelt, a megyei selejtezőben pedig több mint 20 mérkőzést ren­deznek. A bennfentesek állítják: a Magyar Kupa pont attól szép, hogy ott egy kis csapat is naggyá válhat. Nem is kell túl sokat kutatnunk a múltban ahhoz, hogy találjunk egy somogyi példát; egy évvel ezelőtt az NB Il-es Kaposvölgye Vállalkozók SC- Nagyberki búcsúztatta el az Újpes­tet... Jelenleg (még) hat csapat érde­kelt a Magyar Kupa országos selejte­zőjében; közülük ketten hazai pá­lyán fogadják az ellenfelüket, négy együttes viszont útra kel. A nyitányt tegnap a Nagyatád FC-Paksi SE (NB Ill-as) derbi jelentette (ahol a hazai­ak győztek), amelyet vasárnap - ugyancsak 17 órás kezdéssel - öt mérkőzés követ. A megyei I. osztá­lyú bajnokságban vitézkedő Felsőmocsoládi Vill-Master SE azt a Felcsútot fogadja - az egykori olim­piai bajnok Nagy László dirigálta együttes a Videoton több egykori él­vonalbeli játékosát is felvonultatja -, amely egy hete az NB II nyitányán a Kaposvölgyét tömte ki négy góllal. A nagyberki alakulat viszont Tószentmártonban, míg a Balatonlelle SE 4 Zala megyei Páter­dombon - mindkét csapat a megyei I. osztályú bajnokságban érdekelt -, harmadik NB Il-es csapatunk, a Barcs SC pedig az NB III-as Bólyi SE otthonában lép fel. A Marcali VFC és a Szentlőrinci SE tavaly még az NB III-ban a Dráva csoportban viasko­dott egymással. A bajnok szentlőrinci gárda aztán a nyáron egy osztállyal feljebb léphetett, a ku­pában azonban újra összekerült a két társulat. TONDACH CSEREPVASAR AFAS AR Hornyolt körszeletvágású Csárdás, Tangó natúr színes Keringő, Polka, Palotás natúr színes 137 Ft/db 130 Ft/db 140 Ft/db 136 Ft/db 150 Ft/db Raktárról azonnal telefonon megrendeli és helyszínre szállításkor fizeti! És minden ami a tetőhöz szükséges r» > tt' 1 rapppflAzAxelSpringer Somogyi Hírlap Magyarország Kft lapja. Felelős vezető: az ügyve­zető igazgató. Főszerkesztő: DR. KERCZA IMRE. Kiadja az ASM Kft Somogy Megyei Irodája. Felelős kiadó: FICSÓR JÁNOS. Szer­kesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: (82)528-100. Előfizetési díj: 2004-ben 1 hónapra 425 forint. Meg­vásárolható: a somogyi városok és községek újságos pavilonjai­ban, az utcai árusoknál és terjesztőknél. Terjesztés: BÁTORFI GÁ­BOR. Nyomtatta: a Déli Nyomda Kft Pécs, Engel János u. 8. Fele­lős: FUTÓ IMRE ügyvezető igazgató. ISSN 1419-0176 A Deseda tó, toponári strandja ad otthont a : hét végén (szombaton és vasárnap) a Desedai sporthétvégének, amely egyben az olim- | piai ötpróba utolsó fel­ig vonása is. A kétnapos | esemény zárásaként az I összes próbát teljesítők | között kisorsolnak egy olimpiai utazást. A somogyi megyeszékhe­lyen, a Deseda tónál - teg­nap és ma - rendezik meg a Desedai sporthétvégét, ami egyben az olimpiai öt­próba utolsó felvonása. A vállalkozó kedvűek öt sportágban - triatlon, gya­logtúra, úszás, kerékpáro­zás és futás - mérhetik össze erejüket a toponári strandon. A program tegnap tizen­egy órakor a triatlon ver­sennyel kezdődött. Az idő­járás alaposan ráijesztett a próbázókra, ám a kezdésre kisütött a nap, így ideális körülmények között star­tolhattak el a résztvevők. Az - harmincnyolc - indu­lóknak 0,75 kilométert kel­lett úszniuk, 20 kilométert bringázniuk és öt kilomé­tert futniuk. A távok telje­sítésének a szintideje két óra volt. A nyitányon még a gyalogtúrát bonyolították le, ahol több mint negyve­nen, négy óra alatt tizenöt kilométert tettek meg. Ma korán reggel (8 óra­kor) egy frissítő 3,1 km-es úszással kezdődik a meg­mérettetés. A folytatásban a kerékpározóké lesz a fő­szerep, akiknek 40 km-t kell teljesíteniük, és végül a 14 km-es futás zárja a rendezvényt. Az összes próbát teljesítő sportoló között a szervezők kisor­solnak egy olimpiai uta­zást, ezenkívül minden pontot szerző ajándékot kap. Nevezni - próba­könyvvel - a helyszínen le­het; az iroda két órával az erőpróba előtt nyit és tíz perccel a rajt előtt zár.- A Balaton-átúszáson már kisorsoltak nyolc utat, ám összesen kilenc helyet biztosítottak a magyarok számára - mondta Péterné Szarka Klára, a Kaposvári Szabadidő Egyesület elnö­ke, az esemény főszerve­zője. - Aki a szintidőn be­lül teljesíti az egyes távo- kat, az 2 pontot kap (a 14 év alattiak pedig négyet). Akik a megszerezhető ösz- szes egységet begyűjtik, azok között sorsoljuk ki az olimpiai utazást. Molnár Gábor Si TI272 APRO-CSEPRO LAMBÉRIA, PARKETTA tölgy, bükk hagyományos parketta 1998 Ft/m2, osztrák lambéria 1298 Ft/m2, hajópadló 1598 Ft/m2. Akác mintás kerítésléc 1 m-es 198 Ft/db. 20/9475-970. •129570* BETONOSZLOPOK eladók! Komplett kerítés kivitelezést vállalunk. 06-20/424-4218. •132828* CSERÉPKÁLYHA teljesen új- fal elé, fal közé rakható- olcsón eladó. 06-30/300-5089. •135161* GÁZKONVEKTOR cserépkályha burkolattal újsz­erűén eladó Kaposváron. 06-30/288-2589. *135215* VILLANYOSZLOPOK (beton) és hozzá alumíni­um vezeték eladó. 06-30/277-4133. *135254* TEJHŰTŐ 250 l-es eladó. 06-30/277-4133. ........*135254* 1 DB. mosógép, 1 db. szárítógép olcsón eladó. Tel.: 30/265-7515 *135{23* tféu tZíítóz £ö±öz.ő Kaposvár, Honvéd u.-Damjanich u. sarok üvegkupola) • Tel.: 82/313-0Ö6, 30/504-2044 Ha már mindent kipróbáltál, és nem érzed jól magad, gyere a Kalózba! Míg az ételed és italod fogyasztod, a kedvenc zenédet n hallgathatod! J7777777777Z777777777777777777777777777777Z7 GARAZS KAPOSVÁRON a Tallián közben garázs kiadó Tel.: 82/321-675. •135348 KAPOSVÁR, József A. u. 5., valamint a Németh fasor 47. sz. alatti társasházak mélygarázsába kocsibeállók eladók. 70/381-5354. •135462 GEPEK A Witz István, Barabás István alkotta páros nagy küzdelemben esett ki a Donner SK háziversenyén. fotó: kovács tibor a -FŰNYÍRÓ traktorok 12- 20 LE, 250-700 E Ft-ért eladó. 06-30/224-8920. •135227* MEZŐGAZDASÁG VÁGÁSÉRETT erdőt veszek Kp.-ért. Lehet fűz is vagy gyérítés. 30/360-5426. *135138* a TRAKTOR '95 felújított eladó. 20/921- 0638. *135154* B ŐSZIBARACK a termelőtől kis és nagy tételben folyamatosan (étkezési, kompót és lekvárnak) eladó. 20/354-8311. •135205* a ŐSZIBARACK 90 Ft-ért eladó. 30/494- 0698. *135305* LKT 81-es jó állapotban eladó. 20/9567-278 •135525* i l i Athéni utat sorsolnak Péter Rózsa Gimnázium és Szakközépiskola a KING'S SCH00L OXFORD magyarországi képviselete Szeptember 1-jén induló képzéseink érettségizetteknek:- vámügyintéző (jövedéki ismeretekkel) +külker ügyintéző 1 év- nemzetközi logisztikai menedzser +külker ügyintéző 2 év- irodavezető + alapfokú nyelvvizsga 1 év- idegenvezető + középfokú nyelvvizsga 1 év- idegenforgalmi technikus + idegenvezető 2 év- gazdasági informatikus 2 év- újságíró + alapfokú nyelvvizsga 2 év- marketing- és reklámügyintéző 1 év EGYETEMEKKEL KÖZÖS. FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉSEK- pénzügyi szakügyintéző (Nyugat-Magyarországi Egyetem, Sopron - felvételi mentességet nyújt -),- logisztikai műszaki menedzserasszisz­tens (Budapesti Műszaki Egyetem­felvételi mentességet nyújt -),- idegenforgalmi szakmenedzser (Budapesti Gazdasági Főiskola- felvételi mentességet nyújt -),- jogi asszisztens (Pécsi Tudományegye­tem), nappali tagozaton. 23 év alatt Ingyenes képzések, koíléoiumi elhelyezés. Valamennyi szakunk levelező tagozaton is Indul korhatár nélkül szombati tanítási napokkaL FELVÉTELI NAP SZÉKESFEHÉRVÁRRA: 2004. augusztus 14, 23, 28 FELVÉTELI NAP BUDAPESTRE: 2004. augusztus 13, 23, 27. Képzéseinkről és a KING'S SCH00L OXFORD angliai kurzusairól információ: 8000 Székesfehérvár, Várkörút 54. Tel.: 22-348-103 1051 Budapest, Vörösmarty tér 2. Tel.: 1-411-0900 g _______Honlap: www.peter-ro zsa.hu £

Next

/
Thumbnails
Contents