Somogyi Hírlap, 2004. augusztus (15. évfolyam, 179-203. szám)

2004-08-14 / 190. szám

4. OLDAL MEGYEI KÖRKÉP 2004. Augusztus 14., Szombat Búvárrégészek a mélyrétegekben Megyei körkép Víz alá merülnek a régészek, hogy a következő években át­fésüljék a nagy hazai folyók és a Balaton medrét. Várható­an augusztus végén, szeptem­ber elején a Dráva somogyi szakaszán is feltűnnek. A szakemberek körében nagy a várakozás, hiszen a Duna és a Dráva évszázadok óta jelentős hajózási útvonal volt. Profi búvárok és búvárkodó régé­szek vizsgálják a hazai vizek mé­lyét, munkájukat fémkeresők és ultrahangos kutatókészülékek se­gítik. A folyami régészeti program uniós támogatással indulhatott. Tóth János Attila, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal főosz­tályvezetője elnjondta: a napok­ban kezdték meg a munkát a Du­na Győr környéki szakaszán, ahol egy római kori erődítményt tár­nak fel a víz alatt. Augusztus vé­gén, szeptember elején egy rövid időre a Drávában is szeretnének lemerülni a búvárok. Ez a kotrást megelőző egyhetes régészeti fel­tárás lenne. Később nagyobb lé­Kincsesbánya a vízfelszín alatt. Később nagyobb lélegzetű víz alatti ásatásra is készülnek a Dráván FOTÓ: LÁNG RÓBERT legzetű víz alatti ásatásra is ké­szülnek a határfolyón, ehhéz azonban előbb a győri projekthez Őslénycsontok a Drávában Őslénycsontok is gyakran kerülnek elő a Dráva medréből. A csontok legtöbbje mamut, gyapjas orrszarvú, ősszarvas maradvá­nya. Az eddig előkerült legértékesebb lelet egy épségben maradt ősszarvas agancsa, a nyolcvanas években találták. A drávai ősál- latcsontok többsége az utolsó európai jégkorszakból származik, 10-15 ezer éves. Az ös-Dráva sekélyebb és szélesebb volt a je­lenleginél, s rengeteg állat pusztulhatott el a mocsarában. Ma az erős sodrású folyó intenzíven alakítja a partot, és az agyagréteg­ből ezeket a csontokat is kimossa. A somogyi folyószakasz leg­gazdagabb lelőhelyei a kavics- és tőzegbányák Barcs, Bélavár, Bolhó, Vízvár térségében. hasonlóan uniós forrásokat kell szerezniük. - Keressük a kapcso­latot a horvát szakemberekkel, s közös pályázattal szeretnénk egy nagyobb drávai feltárás költsége­it előteremteni - mondta. A ré­gész szerint hihetetlen mennyisé­gű régészeti leletre lehet számíta­ni, hiszen a Duna és a Dráva már a régmúltban is jelentős hajózási útvonal volt. Elmondta: bízik benne, hogy a következő években módszeresen átfésülhetik a hazai folyók és a Balaton medrét is a szakemberek. Költő László, a somogyi múze- umígazgatóság vezető régésze szerint a somogyi vizek medré­ben érdemes kutakodni. A Bala­ton déli részén néhány éve már végeztek mederfeltárást, a Drává­ba azonban első alkalommal me­rülnek le a régészbúvárok. A folyó medre rengeteg megle­petést tartogathat, hiszen a törté­nelem során fontos hajózási út volt, jelentős átkelőkkel, s a főbb észak-déli útvonalak is erre vezet­tek. Barcs térségében már a római korban is volt itt átkelő, s Barcs­nál állomásozott egy időben a tö­rök hadiflotta. A folyóból került elő az a bronzkori kard is, amely ma a Dráva Múzeumban látható. A ritka fegyverből Somogybán mindössze kettő van. nagy László Nem allergiásak a munkára Dráva mente Parlagfű ellen vetik be a par­lagon lévő munkaerőt a Dráva mentén. Tizenegy településen félszáz munkanélkülit fogtak közmunkára és teendőik kö­zött első helyre került az al­lergiát okozó növény irtása. Tizenegy kistelepülésen félszáz munkanélkülit alkalmaztak köz­munkára a Dráva mentén, s a te­endőik között első helyre került az allergiát okozó növény irtása. A közmunkásokat két hónapon át alkalmazzák az önkormányza­tok. Litauszkiné Migács Zsuzsan­na Dráva menti kistérségi megbí­zott elmondta: természetesen a faluban adódó feladatok is rábíz- hatók a munkásokra, de ezek csak a parlagfűirtás után követ­kezhetnek a sorban. Ezenfelül minden településen akciónapo­kat is szerveznek a parlagfű irtá­sára. A megkülönböztetett figye­lemre szükség is van, hiszen So­mogybán épp ezen a területen a legelterjedtebb a parlagfű. A munkaprogram gesztora ugyan Barcs, azonban a város ön- kormányzata most minden mun­kahelyet a falvaknak engedett át. A program lebonyolítását a homokszentgyörgyi önkormány­zat vette át. Kulcsár Szilveszter homokszentgyörgyi polgármes­ter elmondta: a kiválasztottak a minimálbérnél magasabb össze­gért dolgozhatnak, és a keretből eszközvásárlásra is módjuk nyílt az önkormányzatoknak. A ta­pasztalat az, hogy a tervezettnél több munkát tudnak elvégeztetni a közmunkásaikkal. A falvak vál­lalták, hogy a két hónap lejártá­val két munkanélkülit önkor­mányzati költségen tovább fog­lalkoztatnak. NAGY LÁSZLÓ Közösségi házra pályáznak SOMOGYASZALÓ Málladozó falak, beázott tető és gazos udvar. Az évek óta üresen álló somogyaszalói református pa­rókián ma is tartanak istentisztele­teket, az épület nagy részén azon­ban az enyészet végzi lassú mun­káját. A falu közepén álló ház pusztulását nem nézi tétlenül az önkormányzat. Tetőszerkezetét a közelmúltban 2,5 milliós pályázati támogatással újították fel. Fajcsi Já­nos polgármester elmondta: a pa­rókia rendbetételére és közösségi házzá történő átalakítására a Sapard-keretből kértek támogaást. A tervek szerint 21 millió forintos beruházással az épületet kívül-be- lül komfortossá tennék, s abban egy internetes szobát, valamint a kaposszerdahelyihez hasonló gon­dozóközpontot alakítanának ki. A testület pályázatot készít az óvoda bővítéséhez is, amelyhez uniós forrásból kémek támogatást. Mint a falu első embere elmondta: az in­tézményben nagy szükség lenne egy tornaszobára, valamint a szo­ciális helyiségek bővítésére és a dolgozóknak egy öltözőre. Az ét­kezési igények miatt meg kellene nagyobbítani a konyhát is, amely­ben maximum hatvan személyre tudnak főzni, holott ennél több ebédre lenne szükség. A munkák összköltsége mintegy 73 millió fo­rintot tenne ki, s ennek 5-10 száza­lékát a település önerőből teremte­né elŐ. HORVÁTH ZSOLT Ígéretes terméskilátások Megyei körkép A múlt hónap végén lehullott csapadékmennyiség kedvezően befolyásolta a kapásnövények 2004. évi terméskilátását So­mogybán. Varga Gábor, a me­gyei földművelésügyi hivatal ve­zetője elmondta: a kedvező idő­járásnak köszönhetően a tava­lyinál lényegesen nagyobb ter­més takarítható be. Hozzátette: a csaknem 114 ezer hektáron termesztett takarmánykukorica összes hozama az előzetes ter­mésbecslési adatok szerint meg­közelíti a 780 ezer tonnát. Az át­lagtermést hektáronként 6,9 tonnára becsülték a termelők. Tavaly Somogybán 458 ezer ton­na kukoricát termeltek, s a re­kordnak számító 2001-ben is csupán 691 ezer tonna volt az összes termés. varga tímea Öregedőben a véradó nemzedék (Folytatás az 1. oldalról)- Fennakadás nálunk sem volt, műtéteket nem kellett elhalasz­tani, az évtizedek óta szokásos helyzet azonban most is jellem­ző: ilyenkor nyáron nehézke­sebb a vérellátás - tájékoztatott Novotny Zita, a nagyatádi kór­ház főigazgató főorvosa. - Rá­adásul nincs utánpótlás a dono­rok közt, pedig a vérszükséglet nagy részét a régi véradók bizto­sítják. Az ideális vérkészlet országo­san nyolc-tízezer egység között van, ami nyolc-tíz napra elegen­dő, jelenleg 7500 egy­ség áll rendelkezésre - tudtuk meg Budai Sán­ta Andreától, az Orszá­gos Vérellátó Szolgálat munkatársától. - A ka­posvári területi vérellá­tóban az ideális kész­let 150 egység napon­ta, pillanatnyilag en­nek valamivel több mint a fele, 77 egység áll rendel­Több százszoros életmentők Évente legfeljebb négyszer adhat vért egy-egy donor, ezért első hallás­ra elképzelhetetlen, hogy van az országban olyan harmincegynéhány éves férfi, aki már több mint háromszázszoros véradó. A megoldás az ún. ferezis, ez ugyanis tíz „normár véradással ér fel. Ennek a lényege, hogy’csak a vér bizonyos alkotóelemeit hasznosítják. Ilyenkor a donor egyik karján veszik le a vért, „kicentrifugálják”, majd a másik karjába kapja vissza. Legközelebb Pécsett végeznek ilyen beavatkozást. kezésre. Országosan évente 380 és 420 ezer egység közti az egészségügyi intézmé­nyeknek kiadott vörös- vérsejt-koncentrátum mennyisége, Somogy­bán 7500 és 8000 egy­ség közti ez a mennyi­ség. Az országban 350 ezren adnak rendszere­sen vért, a kaposvári vérellátóban 56 ezer re­gisztrált véradót tarta­nak nyilván. Az ideális vérmennyiséget pe­dig évről évre nehezebb begyűj­teni, főleg azóta, hogy a régi nagy gyárak - ahol a dolgozók többsége rendszeres véradó volt - megszűntek a megyében. S az is elgondolkodtató, hogy a szak­emberek szerint a donorok kö­zül jó néhányan csupán a vér­adásért járó élelemért csapoltat- ják magukat. ______ Márkus kata Pia ci körkép Kaposvár Siófok Nagyatád Dombóvár Szigetvár Nagykanizsa Burgonya 50-70 88 70 70 70 70 Káposzta 80 68 80 65 60 80 Kelkáposzta 130 120 150 140 150 140 Paprika 70-320 180250 80250 95-180 50180 120170 Paradicsom 100-170 140200 100180 100150 80 110170 Uborka 80-190 160350 100220 180290 80200 130180 Petrezselyem 140-160/cs 160/cs 450 390 300 450 Sárgarépa 90-120 98 150 110 100 150 Tojás 16-20 18 2022 1022 20 1022 Hagyma 150 140 150 110 100 150 Fokhagyma 500 450 500 440 500 500 Karfiol 80-120 98 180 130 150 160 Karalábé 7080 60 80 80 60 85 Cs.korica 20-60 3050 40 3050 35 3070 Spárgatök 80100­80 50 80 90 Sampinyon 380450 450 500 490 500 500 Zöldbab 350 450­­­470 Narancs 800 750 700 750 600800 800 Banán 130150 350 250­150 240 Alma 50130 180 100200 50320 100250 100250 Körte 80180 150­420 200 350 Szilva 80150 160 150180 140160 150 180 F.barack 200250 170280 200300 130230 150250 150250 Kajszi 150180 350 250 130200 200 250 Dinnye 70 98 70 65 60 80 Szőlő 800 700 600 800 1000 900 Somogybán A-Z-ig Balatonföldvár Kistérségi be mutatót rendeztek tegnap este a Jubileum téren. Balatonszárszó művészeti csoportjai is bemutat­koztak a szépszámú érdeklődő előtt, (ca) Balatonszárszó - A Pest-budai Kézműves- és Népművészeti Egyesület kiállítását rendezték meg a polgármesteri hivatalban Múltunk a jelenben címmel. A tárlatot Tátrai Zsuzsanna néprajz- kutató nyitotta meg tegnap, s Molnár Franciska énekelt, (ca) CSOma - Biztonságtechnikai ri­asztórendszert szereltek föl a pol­gármesteri hivatalban. A közeli jö­vőben elkészül a teleház biztonsá­gi rendszere is. A szerelési mun­kákat egy dombóvári cég végzi csaknem 400 ezer forintért, (vt) Iharos - Pótkocsis teherautó bo­rult az árokba a település határán tegnap délután. A balesetben a so­főr könnyű sérüléseket szenvedett. A kamion mentésében a csurgói tűzoltók segédkeztek, (mk) Látrány - a legnagyobb ősziba­rack-termesztő övezet Balaton- boglár, Látrány, Lengyeltóti és Sió­fok vonzáskörzetében van. Ennek a gyümölcsnek az ültetvényterüle­te Somogybán 249 hektár, s eddig a termés felét szedték le, összesen 1693 tonnát. A becslések szerint az összes termés várhatóan 3-3500 tonna körül lesz, vagyis majdnem azonos a két évvel ezelőttivel, (vt) Marcali - Százkilencvenmillió forintos beruházással 2200 négy­zetméteres raktárt épít a város­ban az Indrustrie Elektrik Kft. A régi 1200 négyzetméterest már kinőtték a termelés bővítése mi­att, ezért vált szükségessé az újabb raktár kialakítása, (ve) Rinyaújnép - a mozgáskorláto­zottaknak is megközelíthetővé kí­vánják tenni az önkormányzati hi­vatalt, illetve a művelődési házat és orvosi rendelőt. Ez a munka 2,5 millió forintba kerül, és várhatóan az őszre befejezik. A beruházás­hoz a megyei területfejlesztési ta­nácstól várnak támogatást, (kzs) Sántos - Parádfürdőre kirándul­tak az önkormányzat támogatásá­val a sántosi általános iskolások. A harminc tanuló egy hetet töltött az Északi-középhegységben, (hv) Sávoly - Megkezdték a település úthálózatának a javítását. A ká­tyúk megszüntetésére 670 ezer fo­rint áll az önkormányzat rendelke­zésére. A Kossuth utcai járda épí­tésére pályázatot adott be, mivel a 400 ezer forint önerőhöz szüksége van még 1,6 millió forintra, (kzs) ■EL n íttazaranyhal. Kívánj 3-atí 1—1 ^ Az Ön 5%-os befizetését most megtriplázzuk! <+10%-ot mi fizetünk Ön helyett, a raktárkészleten lévő gépkocsikra) Az Ön SUZUKI Márkakereskedője: KAPÓS AUTÓ Kft. Kaposvár, Vár u. 16., Tál: 82/312-826, E-mail: kaposauto@axelero.hu

Next

/
Thumbnails
Contents