Somogyi Hírlap, 2004. augusztus (15. évfolyam, 179-203. szám)

2004-08-13 / 189. szám

Hl 2004. Augusztus 13., péntek H A Z A I TÜKÖR 3. OLDAL Ha kiesik az F betű az MDF-ből... Az MDF elnöksége csütörtökön nyilatkozatban szögezte le: a Lakitelek Munkacsoport álláspont jával ellentétben szabályszerű az előrehozott tisztújítás. A kérdésben a párt parlamenti frak­ciója nem foglalt állást.- Az MDF-en belüli mostani tiszt­újítás alapszabályba ütköző - állít­ja Szászfalvi László, a Lakitelek Munkacsoport tagja. Az országos gyűlésen megválasztottak mandá­tuma ugyanis mindig két eszten­dőre szól. Ezt csak a régi küldöt­tekből álló országos gyűlés jo- Éj gosult lerövidíteni. A tisztújí- / tást Dávid Ibolya javaslatára a június 19-i országos választ­mány rendelte el. A volt igazságügy-minisz­ter, jogász, az MDF elnöke­ként nem képviselheti azt az álláspontot, hogy az alapszabállyal ellenté­tesen induljon meg a tisztújítás.- A Lakitelek Munkacso­port létrehozása válasz volt arra, hogy a párt elnöke bejelentette, sze­retné előrehozni a tisztújító gyűlést, vagy ahogy sokakban felmerült, régóta érlelődött már a gondolat?- Június 19-én az országos vá­lasztmány döntései nyomán a frakción belül jött létre június 21- én a munkacsoport. Visszautasít­juk, miszerint évekkel ezelőtt már kitaláltuk ezt. Dávid Ibolya javasla­tára az országos választmány pá­nikszerűen tisztújító gyűlést hívott össze nyár közepén, a szabadságo­lások idején. Mi ezzel nem értet­tünk egyet. Ha az európai parla­menti választás nagy siker volt az MDF számára - mi is sikernek te­kintjük az 5 százalékos határ átlé­pését, ha győzelemnek nem is -, akkor nem értjük, hogy miért nem lehet várni 2005 februárjáig, a ren­des tisztújító gyűlésig. Addig len­ne időnk arra, hogy elemezzük a választási eredményeket, értékel­jük az MDF-en belüli helyzetet, és fórumokon megvitassuk a pár­tunkban meglévő - akár program- szerű - ellentéteket és értélaend- beli kérdéseket. Az egyik legna­gyobb probléma, hogy az MDF-ből az F betű látszik elveszni: a fórum­jelleg. Megszűnőben van az MDF- en belüli demokratizmus is.- A munkacsoport megalakulá­sát úgy is lehet értelmezni, hogy két pártra szakadt az MDF?- Nem hiszem. Nem vállaljuk, hogy másként gondolkodók len­nénk, vagy belső ellenzék. Azt vall­juk, hogy a Magyar Demokrata Fó­rum eredeti értékrendje szerint gondolkodunk és eszerint is politi­zálunk.-Ez az antalli értékrend?- Az MDF eredeti értékrendje a Lakiteleki Nyilatkozatban gyökere­zik, il­let- x SZÁSZFALVI LÁSZLÓ 1961-ben született, a Budapes­ti Református Teológiai Akadé­mián végezett. 1986-tól Csur­gón segédlelkész, majd lelki- pásztor. 1988-ban belépett az MDF-be, 1990-től Csurgó N polgármestere, 2002. december 19-én le­mondott. 1998-tól or­szággyűlési kép­viselő. Az Ország­gyűlés emberi­jogi, kisebb- . ségi és val­lásügyi bi- zottsá- gának ve a párt alapítólevelében található. Természetesen magunkénak vall­juk az antalli értékrendet, öröksé­get is. Antall József egyszer sem ta­gadta meg a Lakiteleki Nyilatkoza­tot, illetve az MDF alapítólevelét. Aki belép az MDF-be, nyilatkozik arról, hogy egyetért a párt alapító- levelével. Elég furcsa, hogy ben­nünket MDF-tagtársaink támad­nak, vagy olyanokat kérdeznek, hogy ugyan már mi az a Lakiteleki Nyilatkozat és mi az alapítólevél. Alapértékeik ma is aktuálisak és vállalhatók. Sőt, vállalnunk is kell. Az MDF legmagasabb döntéshozó testületé, az országos , gyűlés még egyszer sem adott senkinek man­dátumot arra, hogy ezektől az érté­kektől eltérjen. Ha valaki cent­rumpolitizálásba akar kezdeni, mint azt az el­múlt hónapok­ban tette Dávid Ibolya, akkor er­re valamilyen fel­hatalmazást kellett volna kapnia az MDF országos gyűlésétől. A másik, járható út, hogy nem a pártot kell átterelni egy másik politikai irány­zatba - mert mi abban a pártban szeretnénk maradni, ahova belép­tünk -, hanem át lehet menni egy olyan pártformációba, amely a centrumpolitikát vallja. De az MDF eredendően nem centrumpártként jött létre.- Az MDF kis párt, amely önálló­an nem rúghat labdába a követke­ző parlamenti választáson. Nem le­het, hogy az elnök asz-szony ezt vé­giggondolva csupán ésszerű kon­szenzusra törekszik a parlamenti pártokkal?- Dávid Ibolya azt mondja, hogy párbeszédre és nemzeti konszen­zusra van szükség. Ez igaz. Az el­nök asszony arról tesz tanúbizony­ságot, hogy alkalmatlan a párt vezetésére, hiszen kifelé a párbeszédet sürgeti, de az MDF-en belül nem képes a párbeszédre. Párbeszédet javasol a kormány- oldallal, ugyanakkor az ellenzéki oldalon ezt nem tudja megvalósíta­ni. Évek óta nincs párbeszéd a Fi­desz és az MDF között. Egyetértek a konszenzus szükségességével - természetesen nem mindenben, mert akkor megszűnik a többpárti demokrácia lényege -, viszont egy­értelművé kell tenni, hogy az MDF jelenleg ellenzéki párt, és nem munkálkodhat az ellenzék ellenzé­keként. A Fidesz lejáratásával, mocskolásával megvalósulna egy sajátos MDF- es prog-ram... Szerintem a poli­tikai versenyt úgy lehet megva­lósítani, ha önálló témákkal tudunk jelen lenni a politikai közéletben, és megfelelünk ellenzéki feladatunk­nak. Erre kaptunk felhatalmazást a választópolgároktól. Kiváló példa az iraki kérdés, amelyben az MDF nagyon konzekvensen képviselte saját álláspontját. Dávid Ibolya ugyanakkor a kampány során egyetlen mondatot sem szólt Irak­ról.- Tény: az elnök asszony a nép­szerűségi lista vezető helyén áll. Nem tartanak attól, hogy ha az „MDF arca” kihullik a sorból akkor csökken a népszerűségük?- Nem Dávid Ibolya személyét bíráljuk, hanem politikai irányvo­nalával, a centrumpolitizálásával, „Dávid Ibolya nép­szerű politikus nem növelte az MDF nép­szerűségét. ” az MDF politikájának elbizony­talanításával szemben fogalmaz­zuk meg a kritikánkat. Kérdés, hogy az ön által említett népszerű­ségi lista milyen legitimitással bír. Nem hiszem, hogy a párt szűkén vett szavazóbázisa szavaz a nép­szerűségi listában. A tagság jobb­oldali, keresztyény értékeket valló emberekből áll, és jórészük ezek­ben a hónapokban tudathasadás­ban szenved, mert a centrumpoli­tizálással nem tud azonosulni. Ezért sokan kiléptek, vagy eltávo­lodtak az MDF-től, esetleg csak passzivitásba menekültek. Dávid Ibolyával kapcsolatban azt érzem, hogy a népszerű politikus nem nö­velte a Magyar Demokrata Fórum népszerűségét. Személye, politizá­lása nem alkalmas arra, hogy in­tegrálja az MDF-en belüli gondola­tokat, és segítse a párt újraépítke- zését. Tudomásul kellené venni, hogy kis párt vagyunk, és azt a né­hány értékrendet kellene határo­zottan képviselnünk, amit eredeti­leg célul tűztünk magunk elé. Ezek napjainkban a nemzeti érté­kek, a határon túli magyarság ér­dekképviselete, a keresztény érté­kek középpontba állítása és a ma­gyar vidék segítése. Újra kellene gondolni az államnak a társada­lomban betöltött szerepét, és az MDF-nek igent vagy nemet kellene mondani, amikor egy eléggé libe­rális államfelfogás uralkodik a kor­mányzati oldalon. Nem véletlen, hogy az MSZP-n belül óriási vita kezd kibontakozni arról, hogy az államnak milyen mértékben kell szerepet vállalni a társadalom mű­ködtetésében, és anyagilag támo­gatni a leszakadó rétegeket. A Lakitelek Munkacsoport szerint a vitának nem az erős vagy gyenge államról kellene szólni, hanem a lényegről, hogy nem szabad magá­ra hagyni a magyar társadalmat, a vidéken élőket, a kis településeket a nehéz időkben és az uniós csata­lakozás elején. Az más kérdés, hogy esetleg tíz év múlva újra kell értékelnünk az állami szerepválla­lás mértékét és szükségességét, mert akkorra - reményeink szerint - jobb helyzetbe kerül Magyar- ország társadalma.- Csapody Miklós szerint a Lakitelek Munkacsoport az Alcsút Munkacsoport nevet is kaphatná, mert Orbán Viktor megígérte a ta­goknak, hogy két év múlva egyéni­ben indítják őket...- Szerintem itt is igaz a köz­mondás, hogy ki mint él, úgy ítél. Ez a vélemény Csapodyt minősíti. Orbánnal nem konzultáltunk, nem hiszem, hogy az MDF belső ügyeibe bele akar szólni. Amikor Csapody sértésnek szánt monda­tait és Boross Péter szavait végig­gondoltam, aki úgy fogalmazott, hogy számunkra egzisztenciális kérdés a munkacsoport, akkor magamban végigpergettem, 1987 óta mi mindenen mentünk ke­resztül. A csoport kilencvennyolc százaléka alapítója az MDF-nek, s ha belegondolok, hogy az elmúlt tizenhat évben a családi életünket is hátrább soroltuk a köz javára végzett munka okán, akkor való­ban egzisztenciális kérdés az MDF, és a munkacsoport létreho­zása.- Ha nem a lakiteleki vonal erő­södik a párton belül, akkor el­képzelhető, hogy a Fidesz lesz az ol­vasztótégely?- A Lakiteleki Munkacsoport nem az MDF Fideszbe való be­olvasztását szorgalmazza, hanem erős, önálló, egységes Magyar De­mokrata Fórumot akar. Már nem vagyunk nagy néppárt, de hozzájá­rulhatunk ahhoz, hogy 2006-ban a mai MSZP-SZDSZ kormányzatot leváltsuk, és egy nemzeti keresz­tény polgári kormányzat jöjjön lét­re.- Orbán Viktor többször utalt rá, hogy egy pártban szeretné látni a jobboldali erőket.- Orbán nemzeti felelőséggel fo­galmaz meg bizonyos gondolato­kat. A pártok nem lehetnek cél, hanem maximum eszköz arra, hogy a nemzet jövőjét szolgálják. Úgy gondolom, hogy hazánk jö­vőjét egy jobboldali kormányzat biztosíthatja, és ehhez az MDF hozzá tud járulni. Ha pártunk ké­pes 7-8 százalékos eredmény el­érésére a következő választáson, akkor a Fidesznek és az MDF-nek is az az érdeke, hogy az első for­dulóban külön induljon, és a má­sodikban egyesítse erőit a- két párt. Amennyiben az MDF nem tudja az öt százalékot hozni, ak­kor - hogy szavazatai ne vessze­nek el - szoros együttműködés­ben a Fidesszel lehet optimalizál­ni a szavazatokat.- Ha megtartják a tisztújító gyű­lést, mire számítanak?- Reméljük, hogy az elnökség napokon belül elismeri tévedését, és megváltoztatja szeptember 25- re vonatkozó döntését. Akkor az eredeti küldöttek megvitathatják az MDF programját és az alap­szabály változtatását, valamint összehívhatják a februári tisztújí­tó gyűlést. Fontos, hogy legyen le­hetőség a párton belüli ellentétek megbeszélésére, a „gőz kienge­désére” és egy tisztességes alap­szabály-módosítást hajtsunk vég­re. Legyen 2005-ben olyan tiszt­újítás, amely - mindenki számára legitim módon - a személyi kér­déseket el tudja dönteni. VARGA ANDREA COQJALR* pénzváltó Kaposvár, Fő u. 12. Pénznem 1 egységre Vétel Éledés EUR 244.0000 249.5000 USD 199.0000 204.9000 GBP 365.0000 375.0000 CHF 158.0000 162.0000 SKK 5.9500 6.4500 Köziileteket is kiszolgálunk! Érvényben: augusztus 12. Tel.: 82/312-951 Nyitva mindennap: 8-21 óráig Lesz képünk hozzá? PÉCS Az első magyar „megszemé­lyesítő” bélyeget tegnap Pé­csett ünnepélyesen forgalom­ba bocsátotta Szivi László, a Magyar Posta Rt. vezérigazga­tó-helyettese. Arról van szó, hogy egy igen szép táncos­forgatagot ábrázoló bélyegúj­donság bal oldali mezőjében az üresen hagyott négyzetbe bárki „benyomathatja” a saját arcmását. Vagy másét. Gólya hozta gyermekének, barai jének, szeretőjének, haragé. nak (?), szomszédjának fotó­ját, és küldheti tovább a levé­len barátnak, kedvesnek, szü­lőnek, ismerősnek, esetleg üz­leti partnernek. Netán az APEH-nak. A vállalkozás üzleti. Okos. Lesz képünk hozzá. De mi lesz a bélyeggyűj­tőkkel? Nehéz lesz teljessé tenni az albumban egy ilyen végtelen­né váló kollekciót. k. f. Iskolabezárások Budapest A Fidesz szerint tömeges is­kola- és óvodabezárásokat tervez a kormány. A párt bir­tokába jutott minisztériumi előterjesztés 350 ezer gyere­ket és több mint 3800 intéz­ményt érintene. Megszüntet­nék a szabadidő-szervező, könyvtáros beosztásokat, át­térnének a pedagógusok álla­mi foglalkoztatására, a peda­gógusvándoroltatás beveze­tésére. Szita Károly, Kapos­vár fideszes polgármestere úgy látja: ha elfogadják az előterjesztést, lesznek önkor­mányzatok, amelyek a jelen­leginél is kedvezőtlenebb helyzetbe kerülnek. A politi­kus szerint alkotmányossági aggályokat is felvet, hogy a társuló önkormányzatok gaz­dálkodását feles törvényben szabályoznák, miközben az önkormányzatok működését kétharmados jogszabály ren­dezi. EUROPRESS Miniszteri csereláz a koalícióban Folynak az alkudozások a háttérben az augusztus végére ígért kormányátalakításról a két kormánypárt között. Infor­mációink szerint a szocialisták szívesen megszabadulnának Csillag István gazdasági minisztertől, és hatáskörükbe von­nák a tárcát. Az MSZP-sek az informatikai miniszterrel sem elégedettek, az SZDSZ viszont nem engedi beáldozni tárcave­Budapest Lehet népszavazás Budapest A Magyarok Világszövetsége a szükségesnél legalább 74 ezer­rel több aláírást gyűjtött össze a határon túli magyarok kettős állampolgárságának ügyében, így a népszavazás kiírásáról az Országgyűlésnek kell dönte­nie - közölte az Országos Vá­lasztási Bizottság (OVB). A népszavazás kiírásához szük­séges számú (200 ezer) aláírás öszszegyűlt, erről az OVB tájé­koztatja az Országgyűlés elnö­két. A parlamentnek a házel­nök tájékoztatását követően 15 napon belül döntenie kell a népszavazás kiírásáról. Az Or­szággyűlés esetleges elutasítá­sa esetén a határozat ellen az Alkotmánybírósághoz lehet fordulni. Az Országos Válasz­tási Iroda jelentése szerint az MVSZ által összegyűjtött mintegy 348 ezer aláírás közül legkevesebb 274 3 32 és legfel­jebb 278799 aláírás felel meg minden szempontból a feltéte­leknek. Koncessziós M6-os Budapest Az M6-os autópálya érdi tető és Dunaújváros közötti 57 ki­lométeres szakaszának kon­cessziós szerződés alapján tör­ténő megépítése 2026-ig 508 millió euróba (mintegy 125 milliárd forintba) kerül a ma­gyar államnak - közölte Gaál Gyula, a Gazdasági és Közle­kedési Minisztérium politikai államtitkára. A közbeszerzési pályázaton nyertes M6 Duna Autópálya Konzorcium a költ­ségek 10 százalékát saját for­rásból, 90 százalékát banki hi­telből fedezi. Az állam az autó­pálya-szakasz várható el­készültétől, 2006 tavaszától 20 éven keresztül mintegy 25 mil­lió eurós (6,2 milliárd forin­tos) éves rendelkezésre állási díjat fizet a koncesszor kon­zorciumnak. A nyertes konzorcium tagjai között van a német Bilfinger- Berger és BOT GmbH, az oszt­rák Porr Infrastruktur GmbH és a Swietelsky Hungary Kft. Az SZDSZ elnöke korábban kije­lentette: pártja elégedett minden szabaddemokrata miniszterrel, és nem látnak okot egyikük el­mozdítására sem. A kisebbik koa­líciós párt egyébként is a tartalmi kérdésekre akar koncentrálni a személyiek helyett a kormányát­alakítás során. Úgy tudjuk, az SZDSZ ragaszkodik Csillag István miniszterhez, és nem akar feladni egy ilyen erős pozíciót. Ezt erősítette meg Eörsi Má­tyás, a párt frakcióvezető-helyet­tese, aki az Europressnek leszö­gezte: a szabaddemokraták nem akarnak kivonulni a gazdaság- irányításból. A politikus szerint a szocialisták egy érvet sem hoz­tak fel amellett, hogy miért kelle­ne leváltani a tárcavezetőt. Egy másik, neve elhallgatását kérő SZDSZ-es politikus azt mondta: amíg Medgyessy a miniszter- elnök, mindegy, hogy milyen minisztercserék történnek, a kormány munkája ettől nem fog javulni. Hozzátette: Csillagot a kormányátalakítás óta támadják a szocialisták, ezért nem meg­lepő, hogy most is a leváltását akarják elérni. Az SZDSZ egy­részt a jelenlegi helyzet fenntar­tása miatt, másrészt pedig azért ragaszkodik Csillaghoz, mert nem tudna megfelelő politikust a helyére ültetni. Úgyanez a helyzet Kovács Kál­mán informatikai miniszterrel is - mondta a név nélkül nyilatkozó politikus. Szocialista körökből azt az információt kaptuk, hogy a leváltás gondolata a gazdaságpo­litikát érintő általános elégedet­lenségre vezethető vissza, ráadá­sul az is csípi a szocialisták sze­mét, hogy ezen a területen nem jutnak igazán szerephez a szocia­lista gazdaságpolitikusok. Felmerült, hogy a gazdasági tárcáért cserébe esetleg a kül­ügyit kapnák a szabaddemokra­ták. Eörsi Mátyás megerősítette korábbi nyilatkozatát: pártjának van elképzelése arról, miként le­hetne hatékonyabbá tenni a tárca működését, de az esetleges tárca­csere kapcsán megjegyezte, hogy bár több olyan politikusuk is van, aki irányítani tudná a terüle­tet, nincs napirenden ez a kér­dés, a külügyi tárca a szocialistá­ké. Medgyessy Péter miniszterel­nök csak október második felé­ben jelenti be, hogy ki lesz az új külügyminiszter. Egy szocialista vezető politikus szerint az MSZP egyébként sem engedheti meg, hogy kiadja a kezéből ezt a kulcspozíciót. BARANYA RÓBERT Hírek Letelepedhetnek Lamperth Mónika belügy­miniszter - az érintettek kérel­mére - kivételes méltányosság­ból elvi engedélyt adott 160 volt menedékes és befogadott jogál­lású vajdasági magyar hazánk­ban történő letelepedésére. A jelenleg magánszálláson, illetve a Belügyminisztérium befogadó intézményeiben élők sorsa így végre rendeződhet, europress Bárándy perel Bárándy Péter igazságügy-mi­niszter polgári pert indít és bün­tető feljelentést tesz Demeter Ervin fideszes országgyűlési képviselő ellen Kulcsár Attilával kapcsolatos megnyilatkozása miatt. Demeter a Hír Tv-ben a következőket mondta: „Ott tar­tunk, hogy az elkövető, aki Szász Károlyt brutálisan megtá­madta, és az igazságügy-minisz­ter között mindössze egy sze­mély, Kulcsár Attila van, és már áttétellel ide is eljutottunk”, mti

Next

/
Thumbnails
Contents