Somogyi Hírlap, 2004. július (15. évfolyam, 152-178. szám)
2004-07-07 / 157. szám
4. OLDAL MEGYEI KÖRKÉP 2004. Jűuus 7., Szerda HRHI Aratófesztivál Orciban kilencedszer Immár kilencedik alkalommal rendezi meg a Kapostáj Részvénytársaság és a helyi önkormányzat Orciban július 10-én, szombaton a nemzetközi aratófesztivált. A Somogyi Hírlap szokásához híven az idén is játékra hívja olvasóit. Arra vagyunk kíváncsiak, hogy olvasóink szerint az első kaszások közül ki dobja messzebb az összekötött búzakévét. Aki a Somogyi Hírlap címére beküldi tippjét (a kép sarkában lévő körbe írja be a helyezési számot, azt, hogy sorrendben ki lesz az első három helyezett), az sorsoláA beküldő neve, címe: Ki dobja messzebb a búzakévét? són vesz részt. A sze rencsés nyertesek egy egy ajándékcsomagol kapnak, s hozzá a So mogyi Hírlap hárorr Almanachját. A kilencedik nem zetközi aratófesztivá első kaszásai: Kolbei István, a Balaton Fej lesztési Tanács elnöke országgyűlési képvise , lő (MSZP), Pásztohy András or- sági és Vidék-fejlesztési Hivatal ra írják rá: Őrei aratófesztivál. A szággyűlési képviselő (MSZP), megyei vezetője. A tippeket jú- nyertesek nevét a Somogyi Hír- Szabó József Andor országgyű- lius 9-én 16 óráig várjuk a követ- lap Vasárnap Reggel július 11-én lési képviselő (Fidesz-MPSZ), és kező címre: Somogyi Hírlap Ka- megjelenő számában közöljük. Baranyai Sándor, a Mezőgazda- posvár, Pf. 31. Kérjük, a boríték- __________________________1 Helyettesítik a hiányzó orvost Kánya Helyettesítéssel látják el a betege- j két a tabi háziorvosok a kányái j központú 5. számú tabi körzet- j hez tartozó Bedegkéren, Kányában, Somogyegresen és Tengődön. Ebben állapodott meg Balázsy István tabi intézményvezető főorvos és Schmuck Ferenc | kányái polgármester. Nyugdíjba ment Juhász Ká- | roly, az 5. számú körzet háziorvosa. Jelenleg a szabadságát, illetve felmentési idejét tölti 2005. január 6-ig. Orvosi praxisát meghirdette, így a kányái körzetközpontba várják a leendő új doktort. Schmuck j Ferenc polgármester elmondta: ha a praxis a fél év alatt nem kel el, akkor visszaszáll az önkormányzatra, s utána hirdetnek pályázatot az állás betöltésére.- A betegellátásról a napokban egyeztettem Balázsy István intézményvezető főorvossal - mondta j a kányái polgármester. - Javaslatára átmenetileg havi váltásban a tabi orvosok bevonásával, helyettesítéssel biztosítjuk négy község lakosainak egészségügyi ellátását. Az érintett orvosokkal | külön-külön állapodom meg, ezzel ugyanis .engem bízott meg a j szomszédos három falu polgár- mestere. A közalkalmazotti státuszban levő háziorvos praxisa iránt, mint megtudtuk, eddig senki nem érdeklődött. Juhász Károly 1968 januárjától látta el Kánya, Bedegkér, Tengőd, később j Somogyegres körzeti orvosi te- | endőit is. Harminc éve több mint négyezer lakos tartozott hozzá, ma már csak mintegy kétezeregyszáz. krutek József Kincset ér a jó napszámos (Folytatás az 1. oldalról) Volt persze neki is alkalmi munka- vállalói - vagy ahogy ő mondja - cselédkönyve, de már jó régen elveszett. A mai napszámosságban ez is benne van. A napokban sokadszor tettem le a nagyesküt: senkit nem jelentek föl. Ezzel azonban a legtöbben nem elégedtek meg, s csak úgy, nyomaték kedvéért hozzátették: nem olyan nagy az a Kaposvár, hogy ne találnának meg egy ilyen irkáló embert. Nem igazán értették meg: értük'írok, s nem ellenük. Mert lehet, hogy ez a munka alkalmi, de többségében fekete. Megértettem: a napszámosnak is van mit félteni. Mert hiába nem számít be a nyugdíjba a keresete, a napi gondot megoldja. S van, ahol ez elég, mert csökkenti a családi terhet. Elgondolkodtató tény: a napszámosok között viszonylag sok a nyugdíjas. A regisztrált munkanélküliek alkalmi munkavállalását ösztönzi az állam. A munkadíjhoz kötött közteherjegy összege az ő esetükben átlagosan a fele annak, mint amit mások után fizetni kell.- Sok ember kényszerül a kis falvakban alkalmi munkavállalásra - mondta Flujder Ferenc viszi polgármester. A környékben sok a gyümölcsös, nincsen párja a viszi A MUNKADÍJ ÉS KÖLTSÉGE Ha a kifizetett A közteherjegy értéke munkadíj normál feltétel regisztrált (Ft/nap) (R/nap) munkanélk. (Ft/nap) 1200-1599 500 200 1600-2099 800 400 2100-2599 1000 500 2600-3099 1200 600 31004000 1500 800 kajszinak, diósnak. Ehhez pedig emberkéz kell. Jönnek-mennek a buszok a szezonban, viszik az embereket. Családi kalákában ennyi munkát már nem lehet elvégezni. Persze a falusi ember sokféle módját tudja a segítségnek. A napszámosokról elvileg van, gyakorlatilag nincs nyilvántartás. A munkaügyi központban azt mondták, tavaly 4634 alkalmi munkavállalói könyvet adtak ki, s ebből 2575-tel dolgoztak is. A könyvekben több mint 40 ezer napra ragasztották be a közteherjegyet. Az idén eddig 3367 könyvet igényeltek. Napszámost egyébként mindenki úgy keres magának, ahogy tud. Legtöbbet a falusi boltokban, kocsmákban segítenek. Ott megmondják, ki az, aki munkát vállal. A napi bér megegyezés kérdése, átlagosan 1400-2800 forint, de csak a nap végén fizetnek. Lehet ugyanazzal a munkával naponta más-más összeget keresni. Ha egy kisrégióban többen kínálják magukat, akkor olcsóbb a munkaerő. Dél-Somogyban olcsóbb, a Balaton partján drágább a napszámos. A szakértelmet is kívánó munka drágább. A metszésért sokkal többet elkérnek, mint a szüretelésért. A permetezést általában nem bízzák napszámosokra. Külön kasztot képeznek a szőlőolt- vány-készítők. Erre a munkára adott időszakban van szükség, s akkor jól és sokat kell dolgozni. Nagyatád környékére a málnaszedőket régebben az Alföldről hozták. Gond volt, mert kellett szállás és koszt-kvártély. Az olcsó munkaerő nem végzett olyan minőségű munkát, mint az ötvösi vagy a szobi asszonyok. Összetörték a szemeket, s odalett a gurulós minőség. .. A málnát ma is kilóra szedik. Óh László hat hektáron termeszti a piros gyümölcsöt. Most éppen dömping van. Azt mondja: a málna alacsony ára mellett neki az alkalmi munkavállalók-nyilvántartása okoz gondot. Rengeteg időt elvesz az adminisztráció. Mindennap le kell adni a papírokat, s be kell jelenteni, hogy ki dolgozik a következő nap. Ez szinte lehetetlen. A közteherjegyet előre be kell ragasztani, de ha a málnaszedőnek 10 órakor melege van, egyszerűen hazamegy. Az 500 forintos bélyeg azonban marad, meg a veszteség is. Napszámosnak tartja magát az a drávai halász is, akinek van engedélye, de a nevét mégsem árulja el. Azt mondja: bajba sodorná azokat a vendéglősöket, akiknek eladja a halat. S akkor mi lesz a keresettel? Miből él meg a család? lengyel Fényes Adolf napszámosa Fényes 1898-tól festette mintegy hatvan képből álló sorozatát, melynek a „Szegény ember élete” címet adta. Ennek a sorozatnak egyik korai, jellegzetes alkotása az álló Napszámos is. Fényes a mezítlábas emberalakjába, tartásába, tekintetébe egy egész életformát tudott belesüriteni, noha alig jelezte a környezetet. Szakképzésre 130 millió Kaposvár Somogyból 47 szakképző iskola, felsőoktatási illetve szakképzési hozzájárulás fizetésére kötelezett intézmény összesen 130 millió forintot nyert az oktatási tárca szakképzési alapjának decentralizált pályázatán. A támogatások összegéről tegnap döntött a Dél-dunántúli Fejlesztési és Képzési Bizottság. A pályázatra a régióban összesen 372 millió forint állt rendelkezésre, Somogyba ebből 130 millió jutott. A benyújtott összesen 60 pályázatból tizenhármat formai hibák miatt elutasítottak.- Az iskolák és a gazdálkodó szervezetek négy témakörben pályázhattak - tudtuk meg Horváth Miklóstól, a Dél-dunántúli Fejlesztési Bizottság elnökétől. - Támogatást igényelhettek iskolán kívüli képzőhelyek fejlesztésére, csúcstechnológiai eszközök beszerzésére, hátrányos helyzetű fiatalok oktatását végző iskolák, valamint eszközbeszerzésre regionális képzési centrumok kialakításához. A megyéből az első forrásra pályáztak a legtöbben, 28-an; az elnyert támogatási összeg több mint 63 millió forint. Tizenhét intézmény csaknem 70 milliót nyert csúcstechnológiai eszközök beszerzésére, s az utóbbi két témában összesen valamivel több mint öt és fél millió forintot osztottak szét tegnap. Horváth Miklós szerint a kaposvári intézmények színvonalas pályázatokat nyújtottak be. Ennek köszönhetően hat szakképző iskola összesen 42 milliós támogatáshoz jutott. A tegnap jóváhagyott javaslatokat a napokban megküldik az oktatási miniszternek, s a tervek szerint még iskolakezdés előtt szerződéseket kötnek az érintett intézményekkel ___________MÁRKUS KATA Ér téket nyernek a szemétből Marcali Ma 76 településről érkezik a marcali telepre évente mintegy harmincezer tonna hulladék. Míg az országban még sok helyen gondot okoz a szemét megfelelő kezelése, Marcali kivételes helyzetben van - ez Sütő László polgármester véleménye. Elkészült Marcali hulladékgazdálkodási terve. A város már évek óta nagy gondot fordít a hulladék tárolására, kezelésére. Sütő László polgármester elmondta: a Rumpold kft rendszeresen gyűjti, s korszerűen helyezi el a hulladékot, s a város élen jár a szelektív hulladék kezelésében is. Négy évre szóló programja a jelenlegi, jól működő rendszerre építi az újabb ütemtervét. A hulladékgazdálkodási, projekt így elérhető támogatásokhoz nyújt alapot. A Dél-Dunántúlon létrejött a Mecsek-Dráva hulladékgazdálkodási önkormányzati szervezet, s mintegy háromszáz települést fog össze. így a 2007-ben várható európai uniós támogatás a térségben jelentős beruházásokat tehet lehetővé. Az egyik, több milliárdos fejlesztést éppen Marcaliban a hulladéklerakó telepen végeznék, s ez elősegítené a további válogatást. Kovács Lajos, a Rumpold kft ügyvezető igazgatója elmondta: egy százhúsz méteres csarnokot terveznek. A futószalagokon továbbválogatnák a háztartási hulladékot, hogy hetven százalékát újra hasznosítsák. Létesítenének egy zöldkomposztálót és mechanikai előkészítőt is, és itt kezelnék a vegyesen gyűjtött hulladékot. VIGMOND ERIKA Küldik a számlakivonatot Aki eddig nem tudta, most megtudhatja, mennyivel tartozik az APEH-nak. Az adóhatóság ugyanis megkezdte a folyószámla kivonatok kiküldését. Ebben arról tájékoztatják az adózókat, hogy túlfizetésük, netán tartozásuk van, de az is kiderül, ha valaki késedelmi pótlékot halmozott fel. Szulimán Gyula, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal somogyi vezetője elmondta: július 5-től adták postára az első értesítéseket. Az egyéni vállalkozók és a magánszemélyek augusztus 31-ig, a gazdálkodó szervezetek pedig október 30-ig kapják meg a folyószámla kivonatukat. Előfordulhat, hogy az APEH által kiküldött és a saját nyilvántartásban szereplő adatok nem egyeznek meg. Ebben az esetben célszerű írásban benyújtani az észrevételeket, annál is inkább mivel ez illetékmentes. Mindenki a folyószámlát vezető adóhatóság- hoz fordulhat kifogásaival. ■ Somogybán A-Z-ig Csurgó - A város képviselő-testü- lete legutóbbi ülésén öt évre ismét Simon Mihályt nevezte ki a II. Rákóczi Ferenc Általános és Alapfokú Művészetoktatási Iskola igazgatói feladatainak ellátására. A régi- új igazgató három pályázó közül egyhangú szavazással lett az intézményvezetője, (hj) Daránypuszta - Lelassult tegnap a közúti forgalom a 65-ös főúton a daránypusztai vasúti átjárónál. A MÁV Rt nagykanizsai igazgatóságának dolgozói állították helyre a sínek között több mint egy éve feltöredezett aszfalt- burkolatot. Az egész nap tartó munkák ideje alatt vasúti forgalomirányítók biztosították a zavartalan közlekedést a vasúti átjárónál, (kj) Gamás - 5 millió 600 ezer forint értékben pályázik közútfelújításra a helyi önkormányzat. A község a támogatással 1200 méter utat szeretne felújítani. A pályázat beadásának határideje június vége, a döntés szeptember végére várható, (ef) Gige - A megyei területfejlesztési tanácsnál pályáztak az orvosr rendelő és a polgármesteri hivatal számára tűzifa és széntároló épület kialakítására. 3,6 millió forintot igényeltek, és megkezdték az építkezést, amely jövőre készül el. A támogatást két év alatt kapja meg a község. A beruházás 30 százaléka a saját forrás, (ma) Gölle - Korszerűsítik a fűtést az óvodában. A villanykályhákat korszerű és energiatakarékos gázkazánra cserélik. A felújítás költsége mintegy 2 millió forint, melynek 70 százalékát pályázati pénzből biztosítják. A munkát a nyáron befejezik, (ef) Gyékényes - Hatszázezer forint értékben kap új fajátékokat a helyi óvoda. A három játékot, egy mászókát, egy mérleghintát és egy lengőhintát az intézmény részben önerőből, részben önkormányzati és egyéb támogatásból finanszírozta. A beszereléssel a héten végeznek, (ef) Hetes - A megyei területfejlesztési tanácstól nyert 4 millió forinttal a katolikus egyházközösség el: kezdte a templom és a parókia feF- újítását, a befejezéshez azonban még 30 millió forintra lenne szükség. A pénzt európai uniós pályázaton reméli elnyerni Hetes, (mk) Kadarkút A szociális gondozási központ pályázaton nyert ötnapos táborozást. Ezen a társtelepülésekről - Kadarkút, Mike, Hencse, Kőkút, Visnye, Hedrehely - harminc gyerek ingyenesen vehetett részt. Nagycsaládosoknak kedvezményes kirándulást is szerveznek a strandra, (ká) Kadarkút - A művelődési ház a nyersen sült húsfalatkák sikeres rendezvénye után most újabb programokkal várja a község lakóit a vidám falunapon, (ká) Kaposszerdahely - Felújítják és bővítik a település temetőjét, illetve ravatalozóját. E célra közel 3 millió forintot nyert tavaly az ön- kormányzat. A munkálatokat a kerítés felújításával már elkezdték, a további építkezés megindításához hatósági engedélyre várnak. A felújítás összköltsége mintegy 4 millió forint, (ef) Kaposvár - Hetvenezer forintnyi készpénzt, továbbá bankkártyát, hitelkártyát lopott el egy ismeretlen tolvaj égy nyitott teherautóból hétfőn kora délután Kaposváron. A bűncselekmény elkövetőjét a kaposvári rendőrök keresik, (je) Kaposvár - a megyei egészség- biztosítási pénztár adatai szerint tavaly több mint egymillió táppénzes napot vettek igénybe a somogyiak, a kifizetett táppénz ösz- szege meghaladta az 1,7 milliárd forintot. Az egy táppénzes napra jutó kiadás csaknem 1700 forint volt, háromszázzal több, mint az azt megelőző évben, (mk) Kaposvár-Budapest -jtuius 9-ig jelentkezhetnek azok a lepárló üzemek, amelyek a szőlőfeldolgozás és a borkészítés során keletkező melléktermékek lepárlásáról és kivonásáról szóló szakminisztériumi rendelet alapján a lepárlásban részt akarnak venni. A megyei mezőgazdasági és vidékfejlesztési hivatal tegnap közölte: a melléktermékek kötelező lepárlása, illetve kivonása az Európai Unió borpiaci rendtartásának értelmében a 2004-2005-ös borpiaci évben termelt borok esetében válik először kötelezővé, (hm) Kaposvár - Sátoraljaújhely Az Országos Meteor Szövetség négynapos meteor találkozót szervezett Sátoraljaújhelyen. A kaposvári egyesület félszáz fővel vett részt a kirándulásokkal kibővített rendezvényen. A tagok jártak Szlovákiában, Krasznahorka várában valamint a szádelői völgyben is. (mk) Lengyeltóti - Hét új tanteremmel bővül a nyáron a lengyeltóti általános- és zeneiskola. A helyiségeket az épület tetőterének beépítésével alakítják ki, amelynek azbesztcement-paláit is kicserélik. Itt a tantermeken kívül tanári szobák, vizesblokk és raktár is helyet kap. A 46 millió forintos összköltségből 41 milliót pályázaton nyertek 2003-ban a kistérségi támogatási alaptól, (ef)