Somogyi Hírlap, 2004. július (15. évfolyam, 152-178. szám)

2004-07-31 / 178. szám

2004. Július 31., Szombat HAZA TÜKÖR 3. OLDAL Csökkent Kovács László népszerűsége A vizsgálat módszeréről: az adatfelvétel ideje: 2004. július 2-12. A megkérdezettek száma: 472 fő, akik együttesen az ország 18 éves és annál idősebb lakosságát képviselik. Alapsokaság: 18 éves és idősebb, állandó nyugat-magyarországi lakóhellyel rendelkező magyar állampolgár. Az alapsokaság és a megkérdezettek összetétele azonosnak tekinthető. Az országos népszerűségi listán továbbra is országos elsők, ám mostanában ritkán találunk radi- indexük hosszabb távon lassan kális változásokat. A statisztikai csökken, így nem kizárt, hogy a hibahatárt jelentő 4 pontos index- mögöttük haladók némelyike változást ebben a hónapban senki rövidesen beéri őket. sem érte el, s - ez már ritkaság - A nyugati országrészben jelen- még 3 pontos változás sem fordul tősebb változások is előfordulnak, elő. Mádl Ferenc és Dávid Ibolya Az első két helyezett Mádl és Dávid (utóbbi annak ellenére őrzi javára billent a mérleg. Medgyessy pozícióját, hogy most 4 pontot Péter miniszterelnök, noha most vesztett), a harmadik helyen júliusban 3 pontot vesztett, s ezzel azonban ismét helycsere történt, a hetedik helyről lépett vissza a ti- E pozíciót, csaknem szabályszerű- zenharmadikra, hosszabb távon en egymást váltva, hónapok óta nem veszít támogatottságából. Öt Bárándy Péter illetve Orbán Viktor hellyel szorult hátrább Gynrcsány birtokolja, jelenleg éppen Orbán Ferenc ifjúsági és sportminiszter, valamint az MDF politikusa, Here- ben hosszabb távon is tapac nyi Károly, az ő pozíciójuk azon- ható enyhe népszerűség-csökKe- ban általában is változékony. A nés. Kovács László a 2002. évi vá- nyugat-magyarországi népszerű- lasztást megelőző és követő hóna- ségi sorrendben négy-négy hellyel pókban jobbára 51 és 54 pont kö- lépett hátrább két szocialista mi- zötti indexeket ért el, támogatott- niszter, Kovács László és Burány sága most e szinttől mintegy tíz Sándor, s közülük az előbbi eseté- ponttal marad el. _____________■ Vé dett terület lesz az ország egyötöde Az ország területének 21 százaléka hi­vatalosan is védetté válik néhány napon belül, az új természetvédelmi hálózattal kapcsolatos rendelet kihirdetésével. A földtulajdonosok és földhasználók a jö­vő évtől különböző támogatásokat igé­nyelhetnek a természetvédelmi szem­pontok szerinti gazdálkodásra - hang­súlyozták a környezetvédelmi tárca ille­tékesei a Fejér megyei Rétszilasi-tó mel­lett megrendezett sajtótájékoztatón. ____________ Rétszilas_____________ A gazdálkodóknak gondoskodniuk kell a megóvandó faj vagy élőhely védelméről, de a termelés feltételei nem változnak meg jelentősen azáltal, hogy földjüket Natura 2000 természetvédelmi területté nyilvánítják - jelentette be Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter Rétszilason. Az Európai Unió irányelveinek megfelelő természetvédel­mi hálózat kialakítása jelenleg folyamat­ban van, a napokban jelenik meg a végle­ges kormányrendelet, amely az érintett régiók telekkönyvi adatait tartalmazza. A Natura 2000-nek nevezett hálózat létrejöttével az országban több mint két­szeresére nő a védett területek aránya. Ez összesen csaknem 2 millió hektárt jelent, ami az ország területének 21 százalékát teszi ki. A minősített területek védettsége feloldható, amennyiben valamely nemze­ti érdekeket szolgáló terv építését (példá­ul egy híd építését) akadályozzák meg. A beruházónak azonban bizonyítania kell, hogy a fejlesztés más helyszínen nem valósítható meg. A hagyományos termé­szetvédelmi területek estében a fenti eljá­rást a hazai jogrend nem teszi lehetővé. Haraszthy László természetvédelmi helyettes államtitkár arról beszélt, hogy a gazdálkodók februárt követően, az általá­nos földhasználati szabályozás kihirdeté­se után tudják kiszámolni, mennyi támo­gatás jár a birtokukban lévő vagy haszná­latukban álló területtípusokra. Ezt be­folyásolja, hogy az illető szántó- vagy gyepgazdálkodást folytat, illetve müyen természeti értékek miatt vált a hálózat részévé az övezet. A törvény előírhatja, hogy a szabályo­zás hatálya alá kerülő halastavat nem sza­bad leengedni az ott élő védett madarak fészkelési időszakában. Ilyenkor a termé­szetvédelmi hatósággal egyeztetni kell a beavatkozás végrehajtásának elhalasztá­sáról. Ha az eljárás sérti a gazdálkodó ér­tékeit (például a termés egy része elenyé­szik miatta), bizonyos mértékű kompen­zációt igényelhetnek a tulajdonosok. A pótdíj mértéke az Európai Unióban 200- 600 euró között van hektáronként. A csatlakozó országok esetében az agrártá­mogatások csak néhány év alatt érik el az uniós támogatás szintjét, így a fenti ös­szeggel 2005-ben Magyarországon még nem volna reális számolni. Haraszthy László szerint a támogatások mértéke 2007 után várhatóan jelentősen megnő. A hálózati státus ebben az éven semmiféle korlátozást nem jelent. A miniszter szerint a területkijelölések során az egyeztetések az érintett tárcák­kal és az érdekvédelmi szervezetekkel nem okoztak fennakadást. Az 1,2 millió hektár új védett területből mindössze 11 hektár volt az, ahol komolyan sérült a tényleges gazdálkodási érdek. Egyedül a Honvédelmi Minisztérium két katonai gyakorlótere miatt folynak még jelenleg is a tárgyalások. Persányi Miklós utalt arra, hogy néhány héten belül várhatóan dönteni fog a kormány a javaslatról, ami egyben a területek státusának rögzítését is jelenti. NAGY VAJDA ZSUZSA Országos jelentőségű védett természeti területek Magyarországon ' 2004 0____________________100 __________________200 km o Kö rnyezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Természetvédelmi Hivatal A miniszter a ritka, gyűrűzésre befogott cserregő nádiposzátával a Rétszilasi-tó partján LÉVAI FERENC, az Aranyponty Kft. vezérigazgatója: - Óriási jelentősége van annak, hogy Fejér megye legdélibb része, a rétszilasi halastavak az európai uniós ter­mészetvédelmi hálózat részévé váltak. A haltermelés mellett nagyon nagy gondot fordítunk a természeti értékek megőrzésére, és arra, hogy értéke­sítsük akár az ökoturizmus, a horgászturizmus vagy a konferenciaturizmus keretében. A legújabb hasznosításunk egy sport- és wellnesscentrum ki­építése a térségben. Ha a beruházás elkészül, a vendégek, akik a 6 kilo­méter hosszú tavas területet látogatják meg, megnézhetik a csak nálunk fészkelő őshonos magyar liba vonulását, s emellett a legkor­szerűbb pezsgőfürdőben pihentethetik a csontjaikat. Nem titkolt célunk, hogy olyan minta­gazdaságot hozzunk létre, amely példát mutat, miként lehet egy vizes élettérrel a legelőnyö­sebben gazdálkodni. A tófüzér összesen 760 hektár vízfelületből áll. A térségben az első halastó építésére 1896-ban kértek engedélyt. A nádasokkal és szigetekkel tarkított tófüzért 1993-ban nyilvánították védett területté. SCHMUCK ERZSÉBET, a Magyar Természetvédők Szövetsége társelnöke: - Az uniós csatlakozás feltétele volt, hogy kijelöljük azt a javasolt listát, amely a Natura 2000 hálózathoz tartozik. A természetvédő civil szervezetek és a nemzeti parkok közösen összesen 13 fórumot szerveztek Magyarországon azoknak a gazdáknak a tájékoztatására, akiknek a földjét természetvédelmi területté nyilvánítják néhány napon belül. A program keretében a Natura 2000 háló­zatban rejlő lehetőségekről ezen a héten a Borsod megyei Ecseren, nem­rég Szegeden tartottak ilyen tájékoztatót. A következő rendezvényekre au­gusztus végén és szeptemberben kerül sor: a Zala megyei Dötkön, Debre­cenben, Kunszentmiklóson, Székesfehérváron és Mosonmagyaróváron. A védetté nyilvánítás­sal kapcsolatos alapvető információk elérhetők egy kiadvány segítségével is. A Kérdezz-felelek cimü füzetben a tudnivalókat egyszerű formában fogalmazták meg a szerzők. Természeti értékein Az Európai Unióban 7 ökorégió van. Közülük áz egyik a Pannon térség, amelynek 80 szá­zaléka Magyarország területére esik. Hazánkban 46 olyan élőhelytípus, valamint csaknem 200 állat- és 36 növényfaj található, amely szerepel valamelyik európai uniós irányelv listá­ján. Egyes fajok nálunk még gyakoriak, Nyugat-Európában viszont megritkultak. A csak Ma­gyarországon előforduló élőhelytípusok és fajok: a pannon löszgyepek, a homoki gyepek, a rákosi vipera, a magyar kökörcsin. Külön jellegzetességünk: a Fertő tó környékén, a ma­gyar-osztrák határon fekvő közös nemzeti parkban például annyi állat- és növényfaj találha­tó, mint az Alpok összes havasi legelőjén és bércein együttvéve. A Natura 2000 területkije­lölések szakmai munkájában 400 tudós és kutató vett részt, akik az ország területéről több százezer tudományos adatot azonosítottak, felmérték és értékelték a természeti területeket. A többéves előkészítő munka eredményeként áprilisban a tárca közzétette a Natura 2000 területek tervezetének adatait. A területek 60 százaléka állami tulajdonban van, 40 százalé­kát magántulajdonosok hasznosítják. C#l2.NEJ2. Pénzváltó Kaposvár, Fő u. 12. Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 244.5000 249.9000 USD 203.0000 208.5000 GBP 368.0000 378.0000 CHF 157.7500 163.0000 SKK 5.9000 6.4000 Közületeket is kiszolgálunk! Érvényben: július 30. Tel.: 82/312-951 Nyitva mindennap: 8-21 óráig Hírek Szennyezési mutatók Szennyezőanyag-kibocsátásuk visszafogására serkentheti a kör­nyezetterhelő cégeket az az internetes adatbázis, amely az érintett cégek környezethasz­nálati mutatóit tartalmazza - mondta Rakics Róbert, a Kör­nyezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium helyettes állam­titkára. MTI Lakhatási támogatás A szocialista frakció a maga­sabb jövedelműeknél a 48 szá­zalékos adó bevezetését java­solja - mondta Csabai Lászlóné, az MSZP elnökségé­nek tagja, mti Ár alatti privatizáció A Fidesz arra kéri a kormányt, hogy ne írja alá a Bóly Rt. pri­vatizációs szerződését. Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezető­helyettese szerint szocialista érdekkörökre bukkantak az rt. magánosítása mögött, s az a gyanú fogalmazódott meg, hogy alulárazott privatizációról van szó. mti Anyatej-konferencia Míg 1992-ben a csecsemők 30 százalékát és csak három hó­napos korukig táplálták kizáró­lag anyatejjel, tavaly már a kis­babák 70 százalékának négy hónapos koráig volt kizárólagos tápláléka az anyatej - mondta a Magyar Védőnők Egyesületé­nek elnöke. mti Monetáris politika Draskovics Tibor szerint a szi­gorú költségvetési politika bő­víti a jegybanki mozgásteret a kamatdöntésekben. A kormány olyan költségvetési politikát folytat, amely az egyensúly javítását, az idei költségvetési célok elérését helyezi a közép­pontba - jelentette ki a pénz- ügyminiszter. mti ____________■

Next

/
Thumbnails
Contents