Somogyi Hírlap, 2004. július (15. évfolyam, 152-178. szám)

2004-07-30 / 177. szám

2004. JOuus 30., Péntek H I R D E T É S 15. OLDAL ■ TÖRZSÖK TEMETKEZÉS Kaposvár, Dombóvári u. 1- Tel.: 82/410-500, 412-404 Ügyeletes szállítás: 06-30-6367-003, 06-30-2565-444 ________________Fonyód: 06-30-2565-400 „K üzdöttem értetek szívvel és erővel, de mint a büszke fák, végül ledőltem. Most szívből kérem tőletek, szeressétek egymást, mert én már nem leszek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BERTÓK SÁNDOR életének 82. évében örökre megpihent. Drága halottunktól végső búcsút július 30-án, pénteken veszünk a somogycsicsói temetőben. Előtte 15.30 órakor az evangélikus templom elől kísérjük végső nyughelyére. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak. A gyászoló család „Beteg voltam, de nem búcsúztam el senkitől, Mert azt gondoltam, hogy meggyógyulok, De nem így történt, ezért búcsúzok mindenkitől, Akik ismertek és szerettek. Isten veletek." * Fájó szívvel tudatjuk, hogy édesanyánk, nagymamánk, VÉGHJÁNOSNÉ Péterfai Teréz Kaposvár, Arany J. (volt Pázmány P.) utcai lakos 80 éves korában elhunyt. Temetése augusztus 2-án, hétfőn 12.30 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Ezúton mon­dunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. Gyászoló gyermekei és családjuk „Hosszú volt az út, mely véget ért, beteg szive örök pihenőre tért." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MEJSZTERICS FERENC 90 éves korában elhunyt. Temetése augusztus 2-án, hétfőn a 10 órai gyászmisét követően a kaposmérői temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család MEGEMLÉKEZÉS GUZMICS BÉLA halálának 1. évfordulóján emlékezünk mindazokkal, akik szerették és tisztelték. Szeretteid f f A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal _______INGATLAN_______ BA LATONFÖLDVÁR központjában, Karikavölgyben, zöldövezeti csendes környezetben telkek és mediterrán stílusú házak eladók. A házak egyedi helyrajzi számmal rendelkeznek. A következő kedvez­mények vehetők igénybe augusztus 31-ig: 10 % árkedvezmény az önálló telkek, 1 000 000 Ft a lakások árából. Kedvezményes hitel és egyéb támogatások. Tel.: 06-30-9390-626. e- mail: kilater@enternet.hu . '131680* KAPOSVÁRON sürgősen eladó 48 m2-es, 1,5 szobás, távfűtéses, földszinti lakás. Irányár 6,2 M Ft. Tel.: 06-30/567-0533. *132807* KAPOSVÁR, Teleki utcai tégla 104 m2-es, 2. emeleti, egyedi gázfűtéses, rendelőnek és iro­dának is alkalmas lakás eladó. Irányár 20,5 M Ft Tel.: 30/246-4430,20/559-3721. •133252* KAPOSVÁRON a Munkácsy utcában 2000 nm- es építési telek eladó. Ára: 10 MFt. Érd.: 06- 1-202-1464, 06-70-380-4412. •133752* KAPOSVÁRTÓL 15 km-re Bárdudvarnokon 75 m2-es családi ház 1000 m2-es telekkel, vegyes fűtéssel eladó. Ár: 7,5 MFt. 30-4146-989. •133902* KAPOSVÁRON 5 szobás, 2 generációs, dupla komfortos családi ház eladó. 30/385-1338. *133932* HERCEGHALOM, Mórhcz-Liget lakóparkban ikerházi lakások eladók. Várható befejezés: 2004. október. 06-20/9168-477. *133961* BALATONFENYVESEN, Fenyves u. 49. sz. alatt 10 m széles, 40 m hosszú telek komfort nél­küli lakható faházzal eladó. Irányár: 3,8 M Ft. Tel.: 06-70-217-3471. *133984* SOMOGYARACSON családi ház betegség miatt sürgősen olcsón eladó. Telefon: 16-20 óra kö­zött 82/473-070. •134157* SIÓFOK belvárosában 1,5 szobás téglalakás eladó. Ár: 8,5 MFt. Tel.: 30/376-1020. *134245* MARCALIBAN belvárosban, téglaépületben el­ső emeleti 1,5 szobás lakás eladó. 30/246- 4314. •134280* KAPOSVÁRON a Pipacs u-i sorházban 150 m2- es, igényesen kialakított, szélső családi ház eladó. 30/916-9698. *134328* KAPOSVÁR, Mező I. u. 126. sz. alatt 4977 m2- es ipari területnek nyilvántartott, közművesí­tett: víz, villany, szennyvíz, épületekkel (72 m2 családi ház+melléképületek) eladó. 20/9216-351. •134362* MARCALI, Bartók Béla utcában 3 szoba hallos családi ház eladó. Két szobás lakást beszá­mítunk. Ár: 15 M Ft. Telefon: 06-85/312-759, 06-20-488-6896. •134374* BELVÁROS 2,5 szobás lakás eladó 82/316- 579 •134381* BALATONLELLE központjában, belső udvari fürdő- és pezsgőmedencével, 1-2-3 szobás, összkomfortos társasházi öröklakások nagyon kedvező feltételekkel már 9 500 E Ft-tól eladók! EZT NE HAGYJA KI! Államilag támogatott, kedvező kamatozású hitel, szoc.pol., Áfa visszatérítés igénybe vehető! Tel.: 06-30-3377-421 MARCALI központjában a fürdőtől 1 km-re csendes helyen kertes családi ház eladó. Irányár: 8,3 M Ft. 30/468-6869, 85/412- 606. •134387* KAPOSVÁRON, a Rendőrséggel szemben 1 szobás udvari, tégla-gázos garzon eladó. 30/956-4075. •134391* KAPOSVÁR Búzavirág u-ban, 2,5 szobás igé­nyes lakás eladó. Ár: 9,1 M Ft. 30/96-98-909 •134410* MARCALI központjában 3 szobás tégla lakás egyedi mérőkkel eladó. 85/311-135. *134411* KAPOSVÁRON zöldövezeti 2 szobás, erkélyes, gázos lakás eladó. 20/944-9309. *134466* TABON 2 szobás ház eladó Tel.: 84/340-568. *134485* 8 KAPOSVÁRTÓL 16 km-re komfortos ház frekventált helyen eladó. 4,2 M Ft. 82/715- 398. *134487* ________JÁRMŰ_________ 0 ÉVESTŐL törött, totálkáros autót veszek. Tel.: 06-20/9448-228. *118423* AWS AUTÓÜVEG ÚJ HELYEN! Új cím: Kaposvár, Ond Vezér u. 1. (Inkubátor- ház, OMW kút mellett). Új telefonszámunk: 82/526-826. Mobil: 30/542-3423. Értékesí­tés, beszerelés, kőfelverődés javítás. •123657* SZÉLVÉDŐ-NAGYKER MINDENKINEK Kaposvár Dombóvári u 2 (a lámpa után jobb­ra) 82/423-171 *130202* AUTÓÜVEGSZAKÜZLET Kaposvár, Semmelweis u. 14. VW Szalon mel­lett. 82/526-060. •130434* RENAULT Trafic 2100 93-as: 30-902-3073. *134044* DACIÁT, dízel Arat vennék. 06-30/319-6963 •134087* DAIHATSU Terios terepjáró 6 éves, friss műsza­kival, kitűnő álapotban eladó. Tel.: 06- 30/9757-757. •134289* MAZDA 626,1990-es, sok extrával, jó állapot­ban, áron alul eladó. 06-20/421-5130. •134312* LADA 2105, 1990-es, jó állapotban vonóho­roggal eladó. Műszaki 2006. 03. 85/354- 157. *134318* AUDI 80 ‘92-es TD eladó. 30/429-7888. •134357* S LADA Niva újszerű állapotú, 14 E km-rel eladó. 30/946-4428. •134442* FIAT Punto 1.1 '99-es eladó. 30/252-9449. •134525* ÁLLÁST KÍNÁL Németországi munkahelyre magyarországi cégcsoport húsipari szakmunkásokat keres alábbi munkakörökbe: sertés-, és marhacsontozás töltőgépkezelő lalamint autófényezőket és festő-, mázoló, külső épületburkolókat. Jelentkezés: 06-1 /471 -9543/Király Krisztina 471 -9544/Ribai Erika _________ (134475; RE HABILITÁCIÓS cég keres 1-1 fő megválto­zott munkaképességű alkalmazottat takarítói és udvari munkás munkakörbe Siófok- Szabadisóstón. Tel.: 06-30/565-9925. *132857* KAPOSVÁRI MÁRKAKERESKEDÉS gyakorlattal rendelkező AUTÓSZERELŐT felvesz. | Jelentkezni a 06-20/9672-999. S V___________________________/ BÖ RZE! Dolgozni és pénzt keresni akaró sze­mélyek jelentkezését várjuk, különböző mun­káinkra, melyek mellékállásban is végezhető­ek. Jelentkezése mellé válaszborítékot mellé­keljen! „Siker” 8302 Tapolca 2. Pf.: 408. *132867* ÚTÉPÍTÉSBEN, csatornázásban jártas munká­sokat, brigádot, kőművest és n.gépkezelőt, tehergépkocsivezetőt „D” és műszaki vezetőt felveszünk Sztráda Kft. Marcali, 85-510-162. •134002* FŐKÖNYVELŐT keres mezőgazdasággal foglal­kozó nagyberényi cég. Elvárás: szakirányú fel­sőfokú végzettség, mérlegképes könyve- lői végzettség, legalább 5 éves szakmai gyakor­lat, kitűnő számítógépes ismeretek. Jelent­kezni: fényképes önéletrajzzal 06-1-452- 7211 faxszámon, vagy info@trend2.hu e-mail címen. •134008* BIZTONSÁGTECHNIKAI cég keres gyengeáram­ban és villanyszerelésben* jártas műszaki ve­zetőt. Vállalkozók előnyben. Tel.: 82-320-511, 8-12 óra között. *134140* ÁCS tetőfedőt felveszek. 20/806-8933. *134190* A BALATONSZENTGYÖRGYI Általános Iskola pályázatot hirdet tanítói ál­láshelyre. Bérezés KJT szerint. Érdeklődni a 85/377-222-es telefonszámon lehet. •134222* KŐMŰVESEKET felveszek kaposvári és balato­ni munkára. 06-20/209-6529. *134288* TÖLTŐÁLLOMÁS-szakvizsgával rendelkező dol­gozót felveszek. 30/291-4515,17 óra után. *134299* AZ ÁDÁNDI Fekete István Szakiskola és Kollé­gium nevelői állást hirdet. Feltétel: törvény­ben előírt pedagógusi végzettség. Cím: 8653 Ádánd, Árpád u. 4. Tel.: 84/357-524. •134331* ÖNÁLLÓAN dolgozni tudó B, C. kát. vezetői en­gedéllyel, motorfűrész kezelői vizsgával, to­vábbá villanyszerelői végzettséggel rendelke­ző dolgozókat felveszünk 40 éves korig. 30/9297-287. *134334* FONYÓDLIGETRE pultoslányokat magas bérért felveszek szezon munkára, 85/360-293. *134337* AKAR végre pénzt keresni? Döntsön! 06-20- 246-7424. *134368* KAROSSZÉRIALAKATOST-fényezőt önálló mun­kára, kiemelt bérezéssel felveszek. Tel.: 20/9441-485. •134408* MUNKALEHETŐSÉG Önnek, és családjának! 30/670-1605. *134409* PIZZASZAKÁCSOT, és a magyar konyhát gya­korlattal rendelkező szakácsot éves állásra felveszek. 20/380-7245. *134414* MÉLYFÚRÁSÚ KUTAK fúrása akcióban, 4000 Ft/fm ártól. Tervezés, készítés, javítás. 06-30/225-7299. *133374* PALATETŐK bontás nélküli felújítása legkedve­zőbb áron, garanciával: 30-372-8994. *133847* ÜLÉSHUZAT autójába! Rendeljen a gyártótól! Marcali, Gárdonyi 25. Tel.: 06-30-936-2802. *133908* CSATORNAZAS-BADOGOZAS! ÉRTÉKESÍTÉSI FELADATOK ELLÁTÁSÁRA, kaposvári munkahelyre, középfokú végzettséggel rendelkező, megváltozott munkaképességű MUNKATÁRSAKAT keresünk. Jelentkezni lehet: hír-futár Kft. relefonszám: 10-13 óráig 82/500-307 KIADÓ keres rajztanárt tördelő-szerkesztő munkakörbe. Betanulási költségeket vállal­juk. Tel.: 84/372-621. •134417* 8 ÉVES állásra balatonmáriai ruházati üz­letbe gyakorlott eladót felveszek.20/254- 6556. *134419* AUSZTRIAI, olaszországi vegyes segédmunkák (női, férfi) jelentkezés. 06-30/275-6362.-134432* KŐMŰVEST segédmunkást kaposvári munká­ra, kiemelt bérezéssel felveszek. Tel.: 06- 30/293-4307. •134435* KŐMŰVEST felveszek. 30/474-0210. •134444* HÁROM főt keresünk azonnali munkakezdés­sel Tab, Marcali, Kaposvár és körzetéből. Fel­tétel: min. középfokú végzettség, kisfo- gyasztású gépkocsi. Kötetlen munkaidő. Nem főállás. Nem ügynöki munka. Tel.: 85/361- 500. E-mail: taruttis@freemail.hu *134482* AZONNALI belépéssel kazsoki munkahelyre vagyonőrt felveszünk. 06-30/594-5715. *134495* PÉKET keresünk Fejér megyei pékségünkbe. Lakás megoldható! Tel.: 8-20 óráig 06/22/364-088. •134500* MŰSZAKI rajz olvasásában jártas szerkezetla­katosokat keresünk dombóvári munkára. Ér­deklődni: 06-66/562-970-es számon. •134510* ________OKTATÁS________ * INGATLANKÖZVETÍTŐ, értékbecslő OKJ-s képzés indul Kaposváron szeptember 17-én. Vizsgadíjjal, jegyzettel 85000 Ft. Kapós Bró­ker Kft 30/384-2871. *133461* NÉMET és magyar nyelv korrepetálását, pót­vizsgára felkészítést vállalok. 82/421-028, 30/233-1354. •133920* INGATLANKÖZVETÍTŐ értékbecslő, Társasház- kezelő és Ingatlankezelő OKJ-s szakképesítést nyújtó tanfolyamokat indítunk Kaposváron, őszi kezdéssel. Információ és jelentkezés: 06- 30-432-7133 vagy ngbt@ingatlan.com (OKÉV: 03-0046-03) •134090* TANULJ A LITE NYELVISKOLA nyári szuperintenzív angol, német tanfolyama­in. Szeptemberben akár nyelvvizsgát is te­hetsz! Csoportindulások júl. 26., aug. 9., 11. -30% SZJA. Kaposvár, Zárda u. 21. 82/415- 920. Nyitva h-p: 8-13-ig. OKÉV: 03-0123-03 Falvai és Társa Kft *134097* _________KIADÓ_________ IRO DÁK kiadók, 1000 Ft/m2. Nagykernek,kereskedésnek helyiségek ki­adók. 30/9583-180. *133595* FONYÓDLIGETEN nyaraló kiadó. 82/320-760. •134454* SZOLGÁLTATÁS REDŐNYAKCIÓ! Műanyag ablak gyártása, be­építése, szerelése. 85/560-289, 30/260- 9801 •124545* VIRÁGBOLT HETI AJÁNLAT rózsa 150 Ft, gerbera 100 Ft, liviantusz 150 Ft, szegfű 30-50 Ft, krizantém 150, nyíló és zöld cserepes virágok. Díjtalan szállítás. Kaposvár, Toldi virágüzlet (az is­kola mellett). Telefon: 06-82/424-500. Kaposvár, Honvéd u. 17. *134259* REDŐNY, reluxa, szalagfüggöny, napellenző 45-85% árakon. Hevederzár, 82/320-880. *128377* KÚTFÚRÁSI AKCIÓ! 6 E Ft/m-töl. 30/9477-953. *132587* RENDEZVÉNYSÁTRAK bérbe adása esküvőre, falunapra, stb. Tel.: 06-30/399-3991. *133043* ÚJ KUTAK ásása, régiek felújítása. Tóth 06- 30/204-3573, 82/317-620. *133247* 06/70-543-3099 *134094* FESTÉS-MÁZOLÁS! 06/70-543-3099 •134098* TETŐFELÚJÍTÁS-KÉSZÍTÉS! 06/70-543-3099 *134099* GÉPKÖLCSÖNZŐ Kaposvár, Fő u. 50. (Slendy udvar) 82/429- 693, 30/901-8305. •134149* AKCIÓ 45-85% REDŐNY! Szúnyogháló, napellenző, h. ajtó. Kamatmentes hitel! 82/705-457. •134193* 100% TISZTA ivóvizet mindenkinek! Reform­bolt Kaposvár, Fő u. 34. 82/410-077. JOGI SEGITSEGNYUJTAS! rászorulóknak ingyenesen. 7400 Kaposvár, Ady E. u. 2. Telefon: 82/527-760. *134336* MAGÁNNYOMOZÁS! Személy-, vagyon- és cég- információ tájékoztatása. Időpont-egyeztetés telefonon: 06-70/203-79-82, 06-20/487- 79-44,06-30/322-12-70. .. , -134361* KÖNYVELÉS Bebics Könyvelőiroda, Kaposvár. Tel.: 82/508-044, 30/641-1099. •134533* VEGYES RUHÁZATI üzlet (120 m2) berendezése, irodá­ba való (40 m2) bútorok (íróasztalok, polcok, forgószékek), valamint Salgódexion polcok (120 m2-re elegendőek) sürgősen eladók. 20/366-4456. •133809* TOJÁS eladó. 30/227-9956 bssso KERÍTÉSDRÓT a gyártótól a nagykanizsai vásá­ron rendelhető. 73/485-164. •134255* ALBÉRLETET KÍNÁL KAPOSVÁRON a Németh ti fasorban 1,5 szo­bás berendezett lakás hosszú távra kiadó. Ár: 40 E Ft/hó+rezsi. Tel.: 06-20-459-6966. •134249* KAPOSVÁRON 2 szobás lakás hosszabb távra kiadó. 06-20/48-48-529. *134257* BUDAPEST VII. kerület, Kazinczy utcában 1,5 szobás bútorozott lakás diákoknak kiadó. Érdeklőni: 06-20/8241-147. *134421* KAPOSVÁRON a Szondi u-ban 2 szobás, búto­rozatlan lakás kiadó. 82/316-148. *134450* KVÁRON 2 szobás lakás kiadó. 20/3410-300. • 134472* TÁRSKERESÉS FOTÓS, személyiség központú, számítógépes társkeresés. Tel.: 06-30-419-5893. —*— *130186* SZABADIDŐPARTNERT keresek. 30/585-0865. *134091* S TÁRSKERESŐ! Kérésre felkeresem 30/994-5968 *134220* KAPOSVÁRON partnerközvetítés. 30/6004039. *134386* ÁLLÁST KERES ZUVERLASSIGER Dolmetscher 06- 70/221-6440. -misi* ÁLLAT s 12 db malac 11 hetesek eladó. 30/579- 9448. *133792* HÍZÓSERTÉSEKET vásárolunk minden súlykategóriában. Helybe megyünk, készpénzzel fizetünk. Vételár megegye­zés szerint. Ráció Kft. Keszthely. Tel.: 83/311-745,06-30/507-3725. *134200* a MÉHCSALÁDOK eladók. 20/435-9760. *134330* “NYÍLT Kölyökkutya Örökbefogadási Nap” a kaposvári Tescoban julius 31.-én szombaton. *134365* MAGYAR félvér hasas kancák szelídek, kocsiz- hatók, lovagolhatok eladók 220 E Ft/db. 30/4113-118 *134415* 4 ÉVES Ságia arab csődörök eladók. 250 E Ft/db. 30/4113-118 •134415* LABRADOR-MAGYAR vizsla keverék 1,5 éves szuka kutyát elajándékoznánk. 06/20/593- 7006 *134441* NÉMETJUHÁSZ fajtatiszta rajzos kiskutyák olt­va, féregtelenítve eladók! 70/381-5355. *134445* VASTAGON csíkos cirmos kiscica gazdát keres családi házba. 06-30/319-7194. •134446* MALACOK eladók Fonyódon. 85/360-101. *134527* ALBÉRLETET KERES A KAPOSVÁRI Egyetem Állattudományi Kar Hallgatói Önkormányzata albérleti lehetősé­get keres hallgatói részére. Jelentkezni felcím­zett válaszborítékkal lehet. Cím: 7400 Kapos­vár, Guba S. u. 40. •134105* BUDAPESTI cég keres 2-3 szobás kiadó, búto­rozott lakást Kaposváron. 20/9540-978. •134547* _______ELVESZETT_______ BA LATONFÖLDVÁRRÓL július 18-án eltűnt egy Asus Laptop, mellette a tulajdonosa számára fontos iratokkal. Megtalálóját jutalomban ré­szesítem. Tel.: 06-30/9147-194. *134461* APRÓ-CSEPRŐ BETONOSZLOPOK eladók! Komplett kerítés kivitelezést válla­lunk. 06-20/424-4218. *132828* * PARKETTAAKCIÓ! Szalagparketta 1600 Ft/nf-től, hagyományos 2100 Ft/m2-től, lambéria 1250 Ft/m2-től. Barcs, 30/946-6174. *133483* MEZŐGAZDASÁG ELADÓ 230-as függesztett V-tárcsa, műtrágya­szóró, burgonyaültetö, burgonyakombájn- lánc. Tel.: 82/475-514. •134224* KAPOSVÁRON és környékén nagy körbálázóval szalma bálázását vállalom. 30/650-4663. *134319* OLAJRETEK zöldkártyával eladó. Tel.: 06-20- 423-06-38; este 82/462-121. *134371* SZEMES kukorica eladó. 82/320-760. •134454* SOMOGYBÁN 20 ha termőföld eladó. 500 E Ft/ha. 30/444-5748. •134511* 8 BALATONBOGLÁRON mogyoróültetvény, 2 sor, termés nélkül eladó. 30/568-5970. *134543* UTAZÁS ANGOL az Adrián, intenzív nyelvoktatás 10 nap 390 EUR. 06-93/333-961, 20-467- 8801. ________________________■ 132494­______BÉRLEMÉNY BA RCSON a 6-os főúton bejáratott műhely, 2 kocsibeállós bármilyen tevékenységre kiadó. Érd.: 30/9292-184 •134464* VÁLLALKOZÁS TRAFFIPAX-, lézer-, radar- előjelzők legálisan. Varázs-Garázs Zala Kft. Viszonteladókat is ke­resünk. Telefon: 06-30-433-3030. •134046* RÉGISÉG HAGYATÉKOT, régiséget veszek. 74/435-182. •129482* UTmUTflTG 4ÍáOKÍflTA seoítséoéveiSHHHÍMÍ 06 90 230-473 KOS 06-90-230-461 MÉRLEG 06-90-23046? BIKA 06-90-230-462 SKORPIÓ 06-90-230-468 IKREK 06-90-230-463 NYILAS 06-90-230469 RÁK 06-90-230464 BAK 06-90-230-470 OROSZLÁN 06-90-230-465 VÍZÖNTŐ 06-90-230471 SZŰZ 06-90-230466 HALAK 06-90-230472 fign VESZPRÉMI EGYETEM Pótfelvételi felsőfoké szakképzésére Möiuki tfifernuskai mernókassiisseas Sákwfefeérfir FH, L8 tagi szitkai műszaki mméixmimnm Síék«te?ér?ár FFF, LX $Z8F3Í5athíi)í fü Gépipari raémóbsiiisnefií Székest^sér^ár FFF, L8 Számviteli uakugíintézé Pápa Fii ______________________S&fttskfefryy FH. LX Pífijögyf uakügyüiRíá Stékeifesérvár FK, UE RítárMgwíió ZaiagefSKg Hí fctt&pest UE láíg«}»gate» uatewRíbvK ítsnhéj Hl, Uí Pápa FM8 SiékíiféÉFvár fü, KN ______________faiprtm HU8 N: nappali,’ t: tevefejéi. P áüaffii fmanu., L tantérnél jelentkezni: h, 8 íapcn aug. 4-ig. YE ÖÁO, 8208 fezprém, Pi. IS8. fafe 88/42? *67 i, 89/324-980,22/3(W30,94/336-748, ___________

Next

/
Thumbnails
Contents