Somogyi Hírlap, 2004. július (15. évfolyam, 152-178. szám)

2004-07-28 / 175. szám

12. OLDAL 2004. Július 28., Szerda lllHI ÜGYELETI NAPLÓ ESTE 6-TÓL ESTE 6-ig Ügyészségi gyanú A boncolás szerint nem okoz­hatta a légutakba került homok a Kecskeméten elfogásakor meghalt férfi halálát; teljesen ki­zárható, hogy a homok eltömí­tette volna a vasárnap este elfo­gásakor meghalt férfi légútjait és ettől megfulladt volna - kö­zölte kedden a megyei ügyész­ségi nyomozó hivatal vezetője, Horváth István. Közölte: a rend­őri intézkedés közben történt haláleset esetén az ügyészségi nyomozó hivatalnak meg kell indítani a nyomozást, mert „amíg a legkisebb gyanú is fel­merül, hogy gondatlanság történt, el kell rendelni a nyo­mozást”. MTI Hitelt akart Tört, zúzott és a pultos hölgyet is megütötte egy ittas férfi a szabadbattyáni vasútállomá­son lévő kocsmában. A férfi akkor lett agresszív, amikor fizetésre került volna sor, de mert nem volt nála pénz, hitelt kért. Miután nem kapott, elkezdte összetörni a berende­zési tárgyakat, europress Halálos karambol Halálos közlekedési baleset történt kedden hajnalban a 4-es számú főút Monor és Monorierdő közötti szaka­szán, amikor egy Opel Astra személygépkocsi ütközött ösz- sze egy teherautóval. A karam­bolban az Opel vezetője a helyszínen életét vesztette, a teherautó vezetőjét pedig sú­lyos sérülésekkel szállították kórházba, europress Zöld határon Lopott autóval, a zöld határon át menekült Ausztriába egy bu­dapesti férfi, de az osztrák rend­őrök visszatoloncolták. A férfi vesztét az okozta, hogy miután átkelt a határon, kifo­gyott autójából a benzin. Az osztrák rendőröknek feltűnt a veszteglő autó, amelyről kide­rült, hogy lopott, és sofőrje nem rendelkezik a határátlépéshez szükséges iratokkal, europress Leszámolás Már másodszor csapott össze két ellenségeskedő társaság Nyíregyházán. Az egyik banda tagjai vascsövekkel törték be a másik társaság egyik tagja autójának hátsó ablakát. A megtámadott elmenekült, majd karambolozott egy autó­val. A támadók utolérték, és ek­kor már teljesen szétverték a kocsit. EUROPRESS Részeg lövöldöző Ittasan lövöldözött saját laká­sában egy 68 éves férfi Iszkaszentgyörgyön. A hol­land-magyar kettős állampol­gárságú férfi a kiérkező rend­őrök felszólítására nem, csak az akciócsoport bevetésekor jött elő. Lakásában több, ille­gálisan tartott fegyvert talál­tak. EUROPRESS Elgázolta a villamos Életveszélyes sérüléseket szen­vedett az az idős asszony, akit elgázolt egy villamos Debre­cenben tegnap délután. Elkép­zelhető, hogy a válságos álla­potban lévő nő öngyilkossági szándékkal lépett a villamos elé. EUROPRESS Áthajtott a piroson Ketten sérültek meg, amikor két teherautó ütközött egymás­nak a 6-os számú főúton Érd­nél. Egy horvát pótkocsis te­herautó a piros jelzés ellenére hajtott be egy kereszteződés­be, ahol összeütközött egy szabályosan közlekedő kisteherautóval. A vétkes teherautó-sofőr karcolásokkal megúszta a balesetet, míg a kisteherautó vezetője súlyo- san megsérült, europress __________■ Ki lenc év után a pécsi taxisgyilkos nyomában Elképzelhető, hogy mégsem ússza meg büntetés nélkül az, aki 1995 decemberében a Mecsekben brutálisan meggyilkolt egy 34 éves taxisnőt, ugyanis jelentkezett a rendőrségen két tanú, akik azt állítják, tudják, ki a tettes. PÉCS Az 1995. december elsején Pé­csett történtek - túlzás nélkül - az egész országot megrázták: azon a napon gyilkoltak meg az Orfű fe­lé vezető úton egy taxisnőt. Kora­beli beszámolók szerint a 34 éves, mohácsi származású asz- szonnyal brutális kegyetlenség­gel, késszúrások sorozatával vé­geztek. A rendőrség nem sokkal ezt követően meggyanúsított ugyan egy férfit a gyilkossággal, ám bizonyítékok hiányában el kellett engedniük. Most azonban fordulat állt elő az ügyben. Simon László alezredes a me­gyei rendőr-főkapitányságtól el­mondta: a közelmúltban jelent­kezett két pécsi fiatalember, akik azt állították, hogy tudják, ki a gyilkos. Ennek alapján a baranyai főügyészség - miután a cselek­mény még nem évült el - elren­delte a nyomozás folytatását. Je­lenleg a szakértők dolgoznak: a gyanúsított fiatal pécsi férfitől DNS-mintát vettek, és azt össze­hasonlítják a gyilkosság helyszí­nén talált anyagmaradványokkal. Információink szerint a most felbukkant két új tanú nem adott magyarázatot arra, miért küenc év múltán jelentkezett a rendőr­ségen. A kegyetlen gyilkosság egyébiránt akkor is sok fejtörést okozott a nyomozóknak: hiány­zik ugyanis az indíték. A tettes semmit nem vett el az áldozatá­tól, sőt néhány tárgyat, például a pénztárcáját és egy esernyőt a ko- csiban hagyott. ______________■ Bö rtöntréning „álláskeresőknek” Budapest Eredményesnek nevezte a Párt­fogó Felügyelői Szolgálat egy­éves működését a szervezet fő­igazgatója. Hatvani Erzsébet szerint a tavaly július 1-jével létrehozott új intézmény a bíró­ság és az ügyészek munkáját is megkönnyítette. Az előzetes adatokból arra lehet következtetni, hogy a pártfogói időszak alatt elkövetett visszaesé­sek száma igen csekély - fogal­mazott az Europressnek Hatvani Erzsébet. A kutatások elkezdőd­tek, de nagyjából öt évre vonatko­zó elemzések alapján lehet pon­tosan meghatározni, hogy a párt­fogók milyen szerepet játszanak a bűnismétlés visszaszorításá­ban. A főigazgató ugyanakkor fel­hívta a figyelmet, hogy a vissza­esésekben az érintettek környe­zete, családi háttere is meghatá­rozó. A bűnismétlés megakadá­lyozására az elítélteknek eszkö­zöket és esélyeket adhat a pártfo­gó - mondta Hatvani. Hozzátette: csoportos foglalkozásokon állás­kereső tréningeket is tartanak a pártfogoltaknak, akik ezáltal is könnyebben vissza tudnak ülesz- kedni a mindennapokba. Ma Magyarországon 330 párt­fogó dolgozik, az ő munkájukat mintegy 80 fős, adminisztratív feladatokat ellátó személyzet se­gíti. A tervek szerint a pártfogók létszámát a jövő évi költségvetés­től függően további 100 fővel emelik, az idén azonban már nem tudnak újabb munkatársa­kat felvenni. Az idén mintegy két és fél mil­liárd forintból gazdálkodhatnak a pártfogók, akik összesen csak­nem 25 ezer üggyel foglalkoznak. Hatvani utalt arra: tavaly július 1-től megnőtt a pártfogók szerepe és feladata. A pártfogó felügyelői rendszer mintegy 30 éves múltra Hatvani Erzsébet fotó: europress/kerék ágnes PÁRTFOGÓK ÉS PÁRTFOGOLTAK 2004. I. FÉLÉV Megye Pártfogó Egy pártfogóra jutó ügy felnőtt korúaknái fiatalkorúaknál felnőtt korúaknái fiatalkorúaknál Baranya 7 8 58 35 Bács-Kiskun 9 9 53 49 Békés 4 7 49 30 Budapest 22 27 78 38 Heves 6 6 95 58 J-N-Szolnok 6 11 82 51 Nógrád 6 4 47 49 Somogy 4 6 103 41 Tolna ________4_________5____________38___________29 te kint vissza, de a jogszabálymó- nyeikkel a bíróságok, ügyészek dosításokkal a pártfogók már az munkáját is segítik. Az ítélkezés eljárások korai szakaszában meg- során így nagyobb körültekintés­jelennek. Környezettanulmányaik- sel tudnak eljárni, mint korábban, kai, pártfogó felügyelői vélemé- __ nagy eszter dóra Ha lmozódtak az öngyilkosságok Két nap alatt négy férfi akasztotta fel magát Bács-Kiskunban. A szakemberek csak találgatják, hogy mi lehet az oka az időn­ként kicsúcsosodó öngyilkossági hullámnak. Kecskemét Vasárnap egy ötvenéves férfi vá­rosföldi tanyája udvarán vetett véget életének. Ugyan­azon a napon Herceg- szántón egy 59 éves fér­fi a kútban akasztotta fel magát. A hét első napján folytatódott a tragédiák sorozata. Kecskeméten egy 34 esztendős fiatalember a lakása épülő lépcsőfel­járójára, egy kiskőrösi 55 éves férfi pedig az udvaron lé­vő meggyfára kötötte fel magát. Bár Bács-Kiskun megye az ön- gyilkosságok számát tekintve saj­nálatosan mindig is vezető szere­pet töltött be, az esetek halmozó­dása azonban nem hétköznapi je­lenség. Dr. Szűcs Attila, a kecske­méti megyei kórház pszichiátriai osztályának vezető főorvosa el­mondta: mintegy más­fél évtizeddel ezelőtt ké­szítettek egy tanul­mányt arról, hogy a me­gyében miért ilyen gya­koriak az öngyilkossá­gok. Azt állapították meg, hogy a jelenség összefügg a genetikai tényezőkkel, a kiterjedt tanyavilág sajátosságai­val, az iskolázottsággal, a művelt­séggel, a mentalitással, de még a megye nagy mennyiségű szesz- termelésével is. Az öngyilkossá­gok tekintetében Csongrád vezet, Bács-Kiskun a második helyen áll. Dr. Szűcs Attila elmondta, hogy az esetek halmozódásáról is készültek már különböző felmé­rések. A feltételezések között az időjárás-változást, a holdálláson át a légnyomásig nagyon sok té­nyezőt megvizsgáltak, de az úgy­nevezett halmozódást orvosbio­lógiai szempontból egyik sem bi­zonyította egyértelműen. A főorvos szerint sajnálatos, hogy az egészségügy romló hely­zetével arányosan épülnek le a különböző megelőző programok, holott ezekre támaszkodva em­beréleteket lehetne megmenteni. Míg a nők többnyire gyógyszer­hez vagy egyéb, nem biztosan ha­lált okozó módszerhez folyamod­nak, a férfiakra a „kemény” mód­szerek jellemzőek. Ilyen a többi között az akasztás. Tény azon­ban az is, hogy a férfiak sokkal gyakrabban menekülnek a halál­ba, mint a nők. takács valentina Portyázó autótolvajok Siófok Az elmúlt három nap alatt tíz autót loptak el a Balaton part­ján. Az autótolvajok nem válo­gatósak: egy- és tizenötmilliós zsákmányuk is volt. Tegnap egy Mercedest, egy Seatot és egy Piaggio robogót keresett hiába a gazdája. Az elmúlt években folyamatosan csökkent az autólopások száma a Balaton-parton. Idén, az alacsony külföldi vendégszám ellenére, nem folytatódott a kedvező tendencia. Egyedül Siófok környékén már 34 járművet vittek el a tolvajok, ugyan­annyit, mint tavaly ilyenkor. Kedve­ző viszont - mint Horváth Gyula, a bűnügyi osztály vezetője elmondta - hogy a nyári hónapokban valami­vel kevesebb autó tűnt el, mint a ta­valyi idényben. A fonyódi rendőr­kapitányság területén 2000-től fo­lyamatosan csőként az autólopá­sok száma, általában évente a felé­re. Tavaly július végéig mindössze 10 autót vittek el a tolvajok, szem­ben az előző esztendő 15, s az az­előtti 37 autólopásával. Az idei sze­zonban július végéig nőtt az ügyek száma, 14 jármű tűnt el. A legnépszerűbbek a VW-k és az Audik. A sértettek általában kül­földiek, autóik rendszerint nem is kerülnek elő: rendszámcsere után nyomtalanul eltűnnek. A tettesek nem válogatnak: régebbi és újabb autókat egyaránt visznek, a nyaraló udvaráról ugyanúgy, mint a parko­lóból vagy az utcáról. A rendőrség szerint az elkövetők változatlanul nem helybeliek, általában a fővá­rosból érkeznek portyázni a Bala­tonhoz. Az idén a fonyódi és a sió­foki rendőröknek is sikerült egy- egy autótolvajt elkapniuk.jAKAB edit Cserbenhagyót keresnek Szántód Cserbenhagyásos baleset történt Szántód környékén. A bűncse­lekmény tettesét a siófoki rend­őrök keresik. Egy ismeretlen személy - feltehetően sötét hajú nő - 2004. július 18-án 11 óra 30 perc környé­kén Szántód felől Ka­posvár irányába ha­ladt egy zöldeskék vagy világoskék színű Fiat Puntóval. Haladá­sa során figyelmetlen­sége miatt áttért a me­netirány szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol járművének visz- szapillantó tükre érintőlegesen összeütközött a vele szemben már az útpadkára lehúzódó gép­kocsi visszapillantó tükrével. Ez­után a vétlen sofőr megkísérelte gépkocsiját az útra kormányoz­ni, de a másik forgalmi sávon keresztül az árokba sodródott, a partoldalnak ütközött és felbo­rult. Az ismeretlen személy megállás nélkül Kaposvár irá­nyába elhajtott. A balesetet szen­vedett, vétlen járműben egy 2 és egy 4 éves kisgyermek, valamint egy öt hóna­pos terhes kismama is utazott. A rendőrség kéri mindazok jelentkezé­sét, akik az esetet látták vagy az elkövetővel kapcsolatban érdemle­ges információval tud­nak szolgálni. Jelent­kezni lehet a Siófoki Rendőrkapitányság közlekedés- rendészeti osztályán (8600 Sió­fok! Sió u. 12-20.), a 06-84/310- 700-as telefonon, a 107-en, illet­ve a 06-80/200-676-os zöldszá­mon. ■ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Somogy Megyei Földhivatal pályázatot hirdet a megyei Földhivatal GAZDASÁGI VEZETŐI állására. A munkakör a pályázat elbírálását követően 2004. október 1-jétől tölthető be. A 217/1998. Korm. sz. rendelet 18.§-a alapján a gazdasági vezető a földhivatal mű ködösével összefüggő gazdasági és pénzügyi feladatok tekintetében a megyei föld hivatal vezetőjének helyettese. Pályázhatnak azok a gazdasági, pénzügyi szakemberek, akik szakirányú felsőfokú isko lai végzettséggel, továbbá legalább 10 éves lehetőleg költségvetési intézménynél éltől tött gyakorlattal, és legalább 5 éves vezetői gyakorlattal rendelkeznek. A munkakör be töltésénél előnyt jelent ha a pályázó közigazgatási szakvizsgával rendelkezi*. A gazdasági vezető fő feladatai: A megyei földhivatal működésével összefüggő pénzügyi gazdasági feladatok irányítása, ellenőrzése a hatékony gazdálkodás biztosítása a vonatkozó jogszabályok szerint. >- Az alárendelt, részben önálló gazdálkodó részjogkörű körzeti földhivatalok gazdálkodásának koordinálása, ellenőrzése. »- A szakmai tevékenységhez szükséges eszközrendszer és a pénzügyi lehetőségek összhangjának megteremtése. »- A megyei földhivatal pénzügyi osztályának közvetlen vezetése. A pályázathoz mellékelni kell: >- A pályázó szakmai életútját bemutató önéletrajzát. A felsőfokú iskolai végzettséget igazoló okirat(ok) másolatát. »- 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt. >- A vezetői munkakör ellátására alkalmas egészségi állapota orvosi igazolását >- Vezetői elképzeléseinek rövid leírását. A vezetői megbízás köztisztviselői kinevezéssel főosztályvezető-helyettesi besorolással határozatlan időre szól. Illetményének megállapítása a'köztisztviselők jogállásáról szóló többször módosított 1992. évi XXIII. törvény (Ktv.) előírásai szerint történik. Munkavégzés helye a megyei földhivatal székháza, esetenként az alárendelt körzeti földhivatalok székháza. A pályázatot a belügyminisztérium hivatalos lapjában történő megjelenést követőer 30 napon belül a Somogy Megyei Földhivatalhoz (Kaposvár, Damjanich u. 11-15 7400 Pf. 42.) kell benyújtani. A kiírásnak megfelelő pályázókat az előkészítő bizottság személyesen hallgatja meg. A pályázatok elbírálására a benyújtásra előírt határidőt követő 30 napon belü kerül sor. A pályázattal kapcsolatos további felvilágosítást Berényi András hivatalvezető (82/527-232) és 2004. október 1-jéig - nyugdíjba vonulásáig - még hivatalban léve dr. Barna Lajosné gazdasági vezető ad (82/527-237). (134294 KÉK TÜKÖR

Next

/
Thumbnails
Contents