Somogyi Hírlap, 2004. július (15. évfolyam, 152-178. szám)

2004-07-26 / 173. szám

www.somogyihirlap.hu MEGYEI KÖRKÉP Kétszáz íz orgiája Rétesfalván 4. oldal MARCALI TÜKÖR Megtelt a strand fürdőzőkkel 7. oldal Vidéken rövidebb az élet Egy nemreg készült felmerés szerint egy vidéken éló magyar átla­gosan három évvel előbb hal meg, mint nagyvárosi társa. Bár a kis­településeken kevesebb orvos és egészségügyi intézmény is jut egy lakosra, a szakemberek véleménye szerint mégsem elsősorban ez áll az ott élők riasztó egészségi állapota mögött. Megyei körkép Hiába próbál valaki egészsége­sen élni, ha nincs miből. A jöve­delmi szint, az esetleges munka- nélküliség meghatározza a csalá­dok életét, kevesebb jut egészsé­ges élelmiszerekre, ráadásul az állástalanok közt több a dohá­nyos és az italozó. Akár a koszt­pénzből is elvesznek, hogy jus­son a szenvedélyükre. Ezt állítja a falvakban praktizáló házior­vosok jó része, akik szerint a la­kosság egészségi állapotáért el­sősorban'a társadalmi nehézsé­gek a felelősek. Azt mondják, az állástalanság a kistelepüléseken jellemző igazán, nem kell tehát csodálkozni, hogy az alapellátási Intézet legfrissebb felmérése sze­rint egy vidéki nyugdíjas férfi át­lagosan három évvel hamarabb hal meg, mint városi társa. Egy nevét elhallgatni kívánó somogyi orvos szerint pedig hazánkban egyenesen sújtják a krónikus be­tegséggel élőket. Legyen szó cu­korbetegségről vagy akár tejcu­kor-érzékenységről. Az ilyen be­tegségben szenvedők által fo­Egyre keveseb­beknek adatik meg a hosszú nyugdí­jaskor gyasztható élelmiszerek jóval drágábbak, mint az átlagosak, s a kistelepüléseken nehézkes i: hozzájutni a speciális étkekhez.- Bár a falusiak közt is egyre nagyobb a hajlandóság az éven­kénti szűrővizsgálatokon való részvételre, a szakrendelésekhez való hozzáférés még mindig nem egyszerű a községekben - állítja Rákóczi László gamási házior­vos. (Folytatás a 4. oldalon) Kényszerleszállások Zapar - Budapest Kényszerleszállást hajtott végre egy magyar kisrepülő és egy 115 utast szállító Airbus a hétvégén. A Cessna légörvénybe kevere­dett, amiatt kellett idő előtt lan­dolnia egy horvátországi völgy­ben. A British Airways London­ba tartó gépe vasárnap az üzem­anyagrendszer meghibásodása miatt kért engedélyt kényszerle­szállásra, a legközelebbi repté­ren, Ferihegyen. Senki sem sé- rült meg egyik esetnél sem. ■ Öngyilkos lett a gázoló SOMOGYUDVARHELY Kettős tragédiával végződött a bélavári falunap tegnap haj­nalban. Somogyudvarhely határában egy kivilágítatla- nul közlekedő kerékpárost el­ütött egy sötét színű furgon, amelynek vezetője segítség- nyújtás nélkül elhajtott a helyszínről. Később berzen- cei otthonának melléképüle­tében felakasztotta magát. Vasárnap hajnali fél egykor súlyos baleset történt Bélavár külter- letén. Egy 38 éves so- mogyudvarhelyi férfi Somogyudvarhely felé kerékpározott, felte­hetően kivilágítatlanul. Emiatt csak az utolsó pillanatban vehette észre a vele egy irány­ban közlekedő, sötpt színű fur­gont vezető férfi és elütötte. Az autós megállás és segítségnyúj­tás nélkül továbbhajtott. A bicik­lis olyan súlyos sérüléseket szen­vedett, hogy a helyszínen életét vesztette. Azonnal nagy erőkkel meg­kezdődött a gázoló felkutatása. Hajnali fél háromkor egy másik bejelentés érkezett a Nagyatádi Rendőrkapitányság ügyeletére, hogy Berzencén egy 53 éves férfi a lakásához tartozó melléképü­letben felakasztotta magát. A helyszínre érkező rendőrök a ház udvarán egy sötétzöld színű fur­gont találak, amelynek elején olyan jellegű sérülések voltak, amik a kerékpáros elütésekor ke­letkezhettek. A vizsgálat a gyanút megerősítette. A Somogyi Hírlap a helyszínen kiderítette: a balesetben elhunyt férfi éppen a 38. szüle­tésnapját ünnepelte a szomszédos bélavári falunapon. Gázolója ugyanott járt, ismerő­sei szerint főzőtudo­mánya miatt hívták a szervezők. Hogy ott ta­lálkoztak-e, nem tudni, hazafelé tartva azonban igen. A tragikus találkozás során a furgont vezető elütötte a kerékpárost, aki a hely­színen meghalt. A gázoló egye­nesen hazahajtott, ahol felakasz­totta magát. (Helyszíni riportunk a 12. oldalon) Játszótér az akták között Ötvöskónyi A szándék és a megegyezés sem hiányzik, mégis kilenc év sem volt elég az ötvöskónyi óvoda­park bővítéséhez. A gyermekintézmény ud­varát ugyanis szeretné megnagyobbítani az önkormányzat a refor­mátus egyház tulajdo­nában lévő szomszé­dos terület hozzácsato­lásával. A templom melletti telek egyéb­ként is komoly gondo­kat okoz, mert az évek óta üre­sen álló lelkészlakás nemcsak csúfítja a községet, de az óvoda mellett komoly balesetveszélyt is jelent.- Az önkormányzat 1995 óta szeretné megvásárolni ezt az üre­sen álló terület, hogy ezzel növel­jük a szűk óvodaudvart - mondta Mikola Vilmos polgármester. - Az elhagyatott telket az egyház helyett jó ideje az önkormányzat kaszáltatja, hogy legalább ne csúfítsa a falut.- A gyülekezet vezetősége is hozzájárult ahhoz, hogy átadjuk a területet és a romos házat az önkormányzatnak erősítette meg a szándé­kot Cseke László refor­mátus lelkész.- Múlt év őszén már az árban is megegyez­tünk, azóta a földhiva­tal határozatára vá­runk. Mivel a megvá­sárlandó rész egy hely­rajzi számon van a templommal, meg kellene osz­tatni a területet. E nélkül ugyan­is nem tudjuk szerződésbe fog­lalni az adásvételt és nem kezd­hetjük el a munkát - tette hozzá a polgármester. - A telek meg­osztásában az önkormányzat nem tud eljárni, azt a tulajdo­nos egyháznak kell elrendeznie. Ez a mai napig nem történt meg, így a következő óvodai év is kis udvaron kezdődik... bíró mária KAPOSVÁR. Ami igazán lénye­ges. Ezzel a címmel rendez ifjúsá­gi és családos találkozót Kaposvá­ron az Emmánuel Közösség. A programsorozat tegnapi nyitó­rendezvényén a Táncsics gimná­ziumban több mint hétszázan vettek részt. A csütörtökön záru­ló találkozón előadások hangza­nak el és fakultációkon esik szó hitről, kiengesztelődésről, keresz- ténységről és közéletről. ■ Malmokba való a somogyi búza Megyei körkép Nemcsak a mennyiségre, a mi­nőségre is büszkék lehetnek a somogyi búzatermelők. Az el­ső vizsgálatok ugyanis azt mu­tatják: a megye legtöbb táblá­ján étkezési minőségű a gabo­na. A mennyiség is megfelel az előzetes becsléseknek. A hétvégén már több mint felét betakarították a gazdák a búza­termésnek Somogy megyében. Ha az időjárás engedi, az eddig a saját táblákon dolgozó kombáj­nok napokon belül megkezdik a bérmunkát, és akár tíz napon be­lül a tárolókba kerülhet az összes somogyi kenyérnekvaló. A termésmennyiség, bár nagy szórást mutat, átlagában megfelel a 4,5 tonnás előzetes becslések­nek. Az aratás jelenlegi állásában 4,67 tonna a hektáronkénti átlag­termés, de akadt olyan terület, ahonnan 7,2 tonnát vágtak le az aratógépek. Patczai Lászlóné, a megyei FM-hivatal munkatársa elmondta: a minőséggel sincs baj. Eddig húsz olyan mintavétel tör­tént, amit az agrárkamara vizsgál­tatott meg és az adatok azt mutat­ják, hogy a somogyi búza zöme malmi minőségű.- A fehérjetartalom 11 és 12,5 százalék közötti, a nedves sikér­tartalom 28-35 közötti értékeket mutat - mondta Patczai Lászlóné. - Ez utóbbi alapján 28- tól már étkezési minőségűnek számít a búza. A termelők számára a víztar­talom is fontos, hiszen ha nem sikerül légszárazon betakarítani, akkor szárítani kell, ami plusz- költséget jelent. A vizsgált min­ták víztartalma 12,9-től 15 száza­lék között volt, vagyis az utóbbi napok napsütésének köszönhe­BÚZAMINŐSÉG 20 MINTA ALAPJÁN Fehérje (%): 11-12,5 Sikér (%): 28-35 Víztartalom (%): 12,9-15 Égésszám: 332-350 Hl.-súly: 78-85 tőén egyre kevesebb szárításra lesz szükség. A búza minősége megnyugta­tó, de a kukorica fejlődését egyre aggodalmasabban figyelik a gaz­dálkodók. Bár a növény nagyra nőtt a kora nyári esőknek kö­szönhetően, de mivel most kez­denek a csövek fejlődni, most is elkelne a csapadék. Az előrejelzé­sek szerint van is rá esély a követ- kező napokban. _____varga ottó Ke rülő utakon Szentkirály Rinyaszentkirály Nem használhatják a rövidebb er­dei utat a rinyaszentkirályi lako­sok Nagyatádig, amin korábban mintegy felére tudták csökkenteni a távolságot a térségi központ irá­nyába. Az önkormányzat egy má­sik út felújításával segít a gondon.- Néhány hete lezárták azt a földutat, amelyen eddig jártunk Nagyatádra. Ez a halastavak és a szarvasfarm mellett vezet be a Sefag területére - mondta Molnár József polgármester. - Az erdőn át mintegy 12-13 kilométer Nagy­atád, ugyanez közúton 25 kilomé­ter. Kisebb ügyintézésre és mun­kába járásra is sokan használták a rövidebb utat, ami hivatalosan nem is volt nyilvántartva. Úgy tud­juk, az erdészet eladta a területtel együtt az utat is, amin az új tulaj­donos tiltotta meg az átjárást. Bogdán József, a nagyatádi er­dészet igazgatója elmondta: a szomszédos mezőgazdasági terü­letekről és azok eladásáról nem ők határoztak. Az erdei út szentkirá­lyi bevezetését az erdészet nem használja, lezárása csak a rinya­szentkirályi lakosoknak okoz bosszúságot, akik az önkormány­zat segítségét kérték.- Van egy másik régi önkor­mányzati földút Fülecspuszta felé, ami rövidebb is, mint az erdei út - mondta Molnár József. - Ezt leg­utóbb harminc éve tették rendbe, amikor olajat kerestek a környé­ken. Szeretnénk a mintegy 8 kilo­méteres utat úgy felújítani, hogy legalább kerékpárral egész évben járható legyen. Első lépésként tolólapos géppel egyengetnénk el, később kőszórással alakítanánk ki az útalapot. Pályázati és támogatá­si lehetőséget is keresünk, mert az önkormányzat mintegy 3-400 ezer forintot tud az útra szánni, ami jó, ha az a munkagépek üzemanyag- költségét fedezi. ___ bíró mAria .. .omogyi Hírlap 9770865 12015» 0 4 17 3 Uj: ____________________________________________________________ XV. Évfolyam, 173. Szám. Ára: 85 ft, Előfizetve: 57 f?*■ KÖZÉLETI NAPILAP 2004. Július 26., Héjfő ZAMÁRDI Kártyás vendégekkel, határvita múltán 6. oldal Térségi családsegítők Marcali kistérség Tíz családgondozó látja el a marcali kistérségi társulás há­rom mikrokörzetében a család- segítő és gyermekjóléti felada­tokat. A körzetek megoldják az egyik legsúlyosabb gondot: szakemberekhez jutnak a tele­pülések. Gazdaságilag is elő-. nyösebb ez, mivel kiegészítő normatívát kapnak a feladatok megoldására. A mikrokörzetek- ben összesen 30.424 lakost lát- nak el. (ve) m Javul hét falu vize Koppány-völgve A Dél-dunántúli Vízgazdálko­dási Tanács Pécsen tartott ülé­sén elfogadta hét Koppány-völ- gyi település vízkezelő beren­dezéseinek felújítására vonat­kozó megvalósíthatósági tanul­mányt. Sikeres pályázat esetén több százmillió forintos beru­házás készülhet el a következő egy-két évben. Hét falu: Andocs, Bonnya, Kapoly, Kára, Miklósi, Nágocs és Zics lakói várják a beruházást, (kj) ■ Tragikus fejes ___________Siófok___________ Cs igolyatörést és gerincvelő-sé­rülést szenvedett az az osztrák fi­atalember, aki szombaton dél­után Siófokon ugrott fejest a Ba­latonba. Információink szerint a férfi ittas volt, amikor nekifutás­ból a vízbe vetette magát. A sé­rültet mentőhelikopterrel szállí­tották a kaposvári diagnosztikai központba CT-vizsgálatra, majd a kórház intenzív osztályára ke­rült. Állapotáról a család kérésé- re nem adnak felvilágosítást. ■

Next

/
Thumbnails
Contents