Somogyi Hírlap, 2004. július (15. évfolyam, 152-178. szám)
2004-07-25 / Vasárnap Reggel, 30. szám
2004. július 25., vasárnap Csúcsnevezés a forróságban LABDARÚGÁS A négy egyéni versenyszámban 42-en, a párosban pedig 22 egység kezdte meg tegnap a csatározásokat Kaposváron a Gilice utcai donneri sportcentrumban az immár hatodik alkalommal kiírt Gienger Kupa old-boy amatőr férfi tenisz- versenyen. Az ember azt hinné, hogy ebben az elviselhetetlen kánikulában még a megszállott sportemberek is nagy ívben elkerülik a pályákat, s inkább az árnyas, hűs helyeket keresik. Hát ha még azt is hozzátesszük, hogy jelen esetben öregfiúkról van szó. Erre tessék: minden korábbi részvételi rekord megdől... A hagyományos kaposvári old-boy amatőr férfi teniszversenyen - amelyet immár hatodik alkalommal rendeznek meg az egyre szépülő Gilice utcai donneri sportcentrumban, s ezúttal a Gienger Kupáért írtak ki - négy egyéni számban és a párosban avatnak ma győzteseket; az (összevont) 35 és 45 év közöttieknél 17Lötyögős döntetlenek Balatonlelle SE- Tamási 1-1 (0-0) Balatonlelle, 50 néző. V.: Tóth K. Az NB Il-es Balatonlelle SE nyári felkészülési programjában még két edzőmérkőzés szerepel, s mindkettőt a jövő héten játsz- szák; szerdán a NAB1 Kaposvári Rákóczi FC alakulatát fogadják, pénteken pedig a szomszédos Bala- tonboglárra „ugornak” át. A balatonlellei gólszerző: Fenyvesi. Komlói Bányász- Barcs SC 2-2 (1-0) Komló, 100 néző. Az NB Il-es Barcs SC a jövő hét végén Celldömöl- kön a hagyományos „Négy város tornája” mérkőzéssorozattal zárja a felkészülését; előbb szombaton a Körmenddel, másnap pedig a Lentivel és a házigazda Celldömölkkel mérkőznek. GólszerzőkBori, Augusün, illetve Koller, Gyaraki. Harmadik NB Il-es labdarúgócsapatunk, a Ka- posvölgye Vállalkozók SC- Nagyberki ma Felsőmo- csoládon a Vill-Master Kupán lép pályára az NB I-es NABI Kaposvári Rákóczi FC, az NB Ill-as Nagyatád FC, valamint a megyei I. osztályú bajnokságban szereplő házigazdák együttesének a társaságában; a mérkőzéssorozat 10 órakor kezdődik. Fenyő Az öt versenyszámban nyolcvanhat örökifjú sportember lépett a vörös salakos pályára FOTÓ LÁNG RÓBERT en, a 46-50 éveseknél hatan, az 51-55 éveseknél heten, míg az 55 éven felülieknél - ahogy a kétnapos mérkőzés- sorozat főszervezője, Witz István fogalmazott, a „nyugdíjasoknál” - 12-en adták le a nevezésüket, a párosoknál pedig 22 duó jelentkezett. A kaposváriak mellett érkeztek még a somogyi megyeszékhelyre Nagyatádról, Kaszó- ról, Balatonboglárról, sőt, dombóvári és budapesti indulók is vannak. Tegnap mintegy 40 mérkőzést játszottak a donneri sportcentrumban, s gyorsan tegyük hozzá, hogy ma sem akármilyen meccsdömping várható. A népes mezőnyök miatt már reggel 8 órakor megkezdődnek újra a csatározások, de minden bizonynyal így is kora este lesz már, amikor eredményt túdnak majd hirdetni. Fenyő GAbor Rajtra váró kaposváriak Ma rendezik meg Tiszaúj- városban a VI. TVK Triat- lon Nagyhét keretében az U23-as Európa-bajnoksá- got, amelyen a Buda-Cash Team Kaposvár két sportolója is érdekelt lesz; a női mezőnyben Szomjas Borbáláért, a férfiaknál pedig Rendes Csabáért szoríthatunk. A nagyszabású tisza- újvárosi rendezvénysorozat zárását az egy hét múlva esedékes Világ Kupa-fu- tam jelenti. Az előzetes nevezések alapján a 28 nemzet sportolóit felvonultató mezőnyben ott lesz Kuttor Csaba, a Buda-Cash Team Kaposvár triatlonistája - Somogy egyetlen olimpikonja -, aki főpróbának tekinti ezt a rangos erőpróbát. Fenyő Folytatódik a Gréczi-show A kaposvári Gréczi Attila eddig négyszer állhatott fel a dobogóra, miközben három számban új országos felnőtt, s ugyanennyi junior csúcsot állított fel. Nincs rá jobb kifejezés; egyszerűen káprázatos, amit Gréczi Attila, a Kaposvári Köz- épületkivitelező-Adorján SE büszkesége előad Egerben a Bitskey Ferenc Sportuszodában a jubileumi, X. junior uszonyos és búvárúszó Euró- pa-bajnokságon. A kedden kezdődött kontinens-viadalon a fiatal kaposvári búvárúszó - a 4x200-as váltóval együtt - eddig összesen öt számban volt érdekelt, s négyszer állhatott fel a dobogóra az ünnepélyes eredményhirdetéskor. Amolyan ráadásként három számban állított fel új országos felnőtt csúcsot, s pontosan ugyanennyi junior rekordot is megdöntött... Tegnap este például egyszerre két fináléban is érdekelt volt. Előbb a 200 méteres uszonyos úszásban lett harmadik, az időeredménye pedig új országos junior csúcsot ért. Mindjárt az eredményhirdetés után lőtték el az 50 méteres uszonyos úszás rajtját, ahol Gréczi csupán hajszállal csúszott csak le a dobogóról. A junior Eb utolsó előtti napján a 400 méteres búvárúszásban is volt kaposvári érdekeltség, ahol ifjabb Kovács László élete legjobbját úszva végül a 10. helyen zárt. A mai zárónapon újra két számban lesz érdekelt Gréczi Attila. Rajthoz szólítják a 100 méteres búvárúszásban, s természetesen tagja a 4x100-as uszonyos váltónak is. Vajon hány éremmel zárja a szépreményű kaposvári sportoló a jubileumi egri utánpótlás kontinensviadalt...? Fenyő Gábor MAI SPORTAJANLAT Vitorlázás: British Columbia Kupa nagyhajós vitorlás- verseny. Balatonföldvár. Versenyek: 10 órától. Autósport: Országos roncsderbi-bajnoki futam. Igái. Nevezés, gépátvétel 9 órától; (időmérő) edzések 11 órától; ifjúsági verseny 11.30 órától; felnőtt versenyek (Lada, épített, széria közép és nagy, szuperfutam, plusz női verseny) 13 órától. Lovassport: III. Amazon Ugróderby díjugratóverseny. Szántódpuszta. Amazon Ugróderby az Escada Kupáért 14.30 órától; Szántódpuszta Nagydíja a Novasol Díjáért 17.30 órától. Sakk: Nagyatád (pénzdíjas) nyílt egyéni sakkbajnoksága. Nagyatád, művelődési ház. Verseny - negyedik forduló 9 órától; ötödik forduló 14 órától. Tenisz: V/. Gienger Kupa old-boy férfi amatőr (egyéni és piros) teniszverseny. Kaposvár, Gilice utcai donneri sportcentrum. Mérkőzések: 8 órától. Versenyszámok - egyéni (összevont 35 és 45 év közöttiek; 46-50 évesek; 51-55 évesek; 55 évnél idősebbek); páros (az összéletkor- nak minimum 85 évnek kell lennie). Strandlabdarúgás: X. (pénzdíjas) Borsodi strandlab- darúgó-bajnokság - országos döntő (16 csapat részvételével). Balatonboglár, Platán-strand. Mérkőzések: 10 órától. Döntő (várhatóan): 15.30 órakor. Labdarúgás: Előkészületi labdarúgó-mérkőzés: Len- gyeltóti-NABI Kaposvári Rákóczi FC. Lengyeltóti, 17 óra. Vill-Master Kupa nyári felkészülési labdarúgótorna (négy csapat - a NABI Kaposvári Rákóczi FC vegyes, a Kaposvölgye Vállalkozók SC-Nagyberki, a Nagyatád FC és a házigazda Felsőmocsolád Vill-Master SE - részvételével) Felsőmocsolád. Mérkőzések: Felsőmocsolád Vill-Masti SE-Nagyatád FC 10 órakor; NABI Kaposvári Rákóczi I vegyes-Kaposvölgye Vállalkozók SC-Nagyberki 11. órakor; a harmadik helyért (a két vesztes) 15 órakc , döntő (a két győztes) 16.30 órakor. Fenyő Tondach T0~—: cserépvásár áfás non Hornyolt körszeletvágású 137 Ft/db Csárdás, Tangó natúr 130 Ft/db; színes 140 Ft/db Keringő, Polka, Palotás natúr 136 Ft/db; színes 150 Ft/db Raktárról azonnal telefonon megrendeli és helyszínen szállításkor fizeti! ...ÉS MINDEN AMI A TETŐHÖZ SZÜKSÉGES! 8230 Balatonfürcd, Fürdő u. 21. raitlin Tel./fax: 87/341-349; 87/341-459 Szerencseszám: zöld 53-as A barcsi Kuzma Lilla több sportágban is maradandót alkotott idén. Tavasszal a kaszói országos duatlon- bajnokságon az élmezőnyben végzett, majd a Barcs-Babócsa közötti több mint 13 kilométeres futóversenyen a második helyen zárt, a kerékpáros diákolimpia döntőjében pedig két aranyat és egy ezüstöt gyűjtött be. S a ráadás: ott lehet nézőként augusztusban az athéni olimpián.- Az Orfűn rendezett országos diákolimpiái döntőben 15-en álltunk rajthoz a korosztályomban mondta a Pa- luska-házas- pár tehetséges tanítványa. - Az egyenkénti időfutam során hat kilométert, míg *az országúti mezőnyversenyen ennek a dupláját kellett teljesíteni. Egyéniben a leggyorsabb voltam, így az összetett sorrendben is az élen zártam. Bár év végén a harmadik helyen álltam a magyar ranglistán, most már lejjebb csúsztam; ennek az a legfőbb oka, hogy korosztályt váltottam. Nagyon jó eredA tornászból lett duatlon- versenyző szívesen indul utcai futóversenyeken, illetve kerékpáros-viadalokon is. Az idei legnagyobb sikerét éppen bringával érte el. A barcsi Kuzma Lillát (balra) rendre az élmezőnyben kell keresni ménynek számít a kaszói duatlon ob-n szerzett hetedik helyezésem, már csak azért is, mert nagy riválisomat, a kaposvári Horváth Grétát sikerült megelőznöm. Szeretném felvenni a versenyt a legjobbakkal is, éppen ezért a nyáron sem lazítok; heti hat edzéssel készülök az újabb erőpróbákra. A 14 éves Kuzma Lilla a szerencse kegyeltje is, és bizonyára a „zöld 53-as ’’ a kedvenc száma. Ennek köszönheti ugyanis, hogy ő is készülhet Athénba - nézőként.- A tavalyi Tri-Ász bálon a tombola fődíja olimpiai utazás volt; ezt a felajánlást Péter Attila, a triatlonversenyek népszerű szpíkere tette - folytatta a barcsi sportoló. - Az utazást ugyan a keresztanyám nyerte, az olimpiára azonban én mehetek... Eddig csak Horvátországban jártam, s igazából még fel sem fogtam, hogy ott lehetek a görög fővárosban augusztus 22-e és 29-e között. A triat- lon- és úszóversenyek érdekelnek a legjobban, s Molnár Erika és Cseh László a kedvencem. Remélem, utóbbi mielőbb felgyógyul a sérüléséből, Athénban pedig jó pár alkalommal felcsendül majd a magyar himnusz... Gamos Adrienn X. JUNIOR USZONYOS ÉS BÚVÁRÚSZÓ EB Sport 11 Páter Rózsa Gimnázium és Szakközépiskola a KING'S SCHOOL OXFORD magyarországi képviselete Szeptember 1-jén induló képzéseink érettségizetteknek:- vámügyintéző (jövedéki ismeretekkel) ♦külker ügyintéző 1 év- nemzetközi logisztikai menedzser +külker ügyintéző 2 év- irodavezető + alapfoké nyelvvizsga 1 év- idegenvezető + középfokú nyelvvizsga 1 év- idegenforgalmi technikus + idegenvezető 2 év- gazdasági informatikus 2 év- újságíró + alapfokú nyelvvizsga 2 év- marketing- és reklámügyintéző 1 év EGYETEMEKKEL KÖZÖS. FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉSEK- pénzügyi szakügyintéző (Nyugat-Magyarországi Egyetem, Sopron - felvételi mentességet nyújt -),- logisztikai műszaki menedzserasszisztens (Budapesti Műszaki Egyetemfelvételi mentességet nyújt -),- idegenforgalmi szakmenedzser (Budapesti Gazdasági Főiskola- felvételi mentességet nyújt -),- jogi asszisztens (Pécsi Tudományegyetem), Nappali tagozaton. 23 év alatt ingyenes képzések, kollégiumi elhelyezés. Valamennyi szakunk levelező tagozaton Is indul, korhalár nélkül, szombati tanitási napokkal. FELVÉTELI IDŐPONT: 2004. Július 23., 24., 30., 31. Képzéseinkről és a KING'S SCHOOL OXFORD angliai kurzusairól információ: 8000 Székesfehérvár, Várkörút 54. Tel.: 22-348-103 1051 Budapest, Vörösmarty tér 2. Tel.: 1-411-0900 Honlap: www.peter-rozsa.hu 5 MmmmmmmmmmmmmmummmmMmmmmmmmmm ^ ÜÜ Törődik Önnel f^O +150,080 Ft ajándék ajándék klímával .íi BtUrulu^^^^^IbvOrtljuJInéVleJ ; í/e»» IC&lóx. p s xm" Kaposvár, Honvéd u.-Damjanich u. sarok ' ' ■*!( üvegkupola) • Tel.: 82/313-006, 30/504-2044 /) X Családi ebéd : magyarnótákkal? X Ajándék desszert, akár fagyi, X ezt most ne hagyd ki! HnnmmrnmmwmmniDm/m