Somogyi Hírlap, 2004. július (15. évfolyam, 152-178. szám)

2004-07-22 / 170. szám

2004. Jűlius 22., Csütörtök N Y U G D í J A S 0 K 13. OLDAL Hiányos pályázatok Dél-dunántúli régió A Nemzeti Civil Alapprogram dél-dunántúli kollégiuma a múlt héten Szekszárdon tanácskozott a június 15-ig beérke­zett pályázatokról. Mint már korábban megírtuk, az NCA je­lentős forrásokat bizto­sít civil szervezetek működési költségei­hez, eszközbeszerzése­ihez. A dél-dunántúli kollégium kilenc tagjá­ból négyet megyénk delegál, köztük van Klujber László, a Nyug­díjasok Szervezetei Somogy Me­gyei Szövetségének elnöke.- Komoly összeget, 293 millió forintot bocsátott Somogy, Tolna és Baranya civil szervezeteinek rendelkezésére az NCA, ennek ellenére a vártnál kevesebb, mintegy hatszáz pályázat érke­zett a kollégiumhoz - foglalta össze a tapasztalatokat Klujber László. - Megyénkből 193 civil szervezet pályázott, közülük 134-et eleve alkalmatlannak ítélt az előzetes kontrollal megbízott Magyar Államkincstár megyei irodája. De nem jobb az arány a másik két megyében sem.- Milyen hibákat tapasztaltak?- Alapvető figyelmetlenségről tanúskodik, hogy sok pályázatról hiányzott még az aláírás is. Nem csatolták a szükséges igazoláso­kat, a közhasznúsági és pénzügyi jelentéseket és elég sok pályázó nem felelt meg a kiírási felté­teleknek. Pedig a pályá­zati felhívás egyértel­műen fogalmazta meg a követelményeket és azokat betű szerint be kell tartani. Fontos cé­lok támogatása hiúsult meg bosszantóan apró formai hiba miatt.- Hány somogyi pályázat szá­míthat végül NCA-pénzre?- Az Államkincstár 59 pályáza­tot hagyott jóvá, a kollégiumi ülé­sen ehhez még kilencet sikerült továbbjuttatni, összesen így hat­vannyolc megyei civil szervezet­nek van jó esélye, hogy részesül­jön a dél-dunántúli keretből.- Mikor lesz döntés?- Az NCA országos kollégiuma augusztus elején határoz az érvé­nyes pályázatok sorsáról, a támo­gatások összegéről. Az elnyert pénz visszamenőleg is, 2004. ja­nuár 1-től, az év végéig felhasz­nálható. ■ A jó munka jutalma Az esti szalonnasütés jó alkalom volt a vidám nótázásra SlMONFA A szorgalmas munka meghozta gyümölcsét, a Simonfai Nyugdí­jas Klub érzelmes, humoros összeállítása szép közönségsikert aratott a toponári kistérségi kultu­rális bemutatón. A csoport nem­rég három napot a Balaton-parton töltött egyik tagtársuk hétvégi há­zában. Az ellátás költségét a klub fizette, az eredményes szereplés jutalmaként és az eddig is kiváló csapatszellem további erősítésé­nek reményében. Balatoni fürdő­zés is szerepelt a programban ter­mészetesen, a közös éneklés, a zenehallgatás, a tóparti séták, a kártyacsaták voltak igazán hangu­latosak. Finom falatokat főztek ebédre bográcsban, esténként tü­zet taktak, szalonnát sütöttek, pá­colt húsok sercegtek a tárcsán, né­hány üveg „saját termésű” is ke­rült a fűszeres pecsenye mellé, vi­dám kedvet csinálva a nótázás- hoz, viccmeséléshez. A vendégse­reg csak azon kesergett, hogy a három szép nap szinte egy pilla- nat alatt elrepült. ______________■ Ho rvát testvérekre találtak Lakócsa Somogy és a horvátországi Kapronca-Krizsevci megye nyug­díjasainak barátsága több mint tíz éve kezdődött. Látogatásaik során keresztül-kasul bejárták a megyét, tegnap a déli határszél horvátok lakta települései látták őket vendégül.- Egy évtized alatt a szívélyes vendégszeretet, a barátság ezernyi jelével találkoztunk, minden uta­zásunkat maradandó emlékként őrizzük a szívünkben - áradozott Josip Vincék, a horvátországi nyugdíjasszövetség elnökhelyette­se, egyben kaproncai elnök. - Ilyen fogadtatásról azonban, mint amilyenben most volt részünk, még álmodni se mertünk. Lakócsán horvát népi zene kö­szöntött bennünket, s még az ét­kezés alatt is gondoskodtak szóra­koztatásunkról. Kapronca megye húszezer nyugdíjasából nyolcezren tagjai a szövetségnek, a tegnapi kirándu­lásra kilenc egyesület ötven tagja jött el, tudtuk meg az elnöktől. A jó kapcsolatok az évenkénti köl­csönös látogatásokon túl családok közötti barátságban is kifejezésre jutnak.- Hétszáz éven át egy hazában éltünk, aztán hét évtizedig külön úton jártunk, de mindig jó szom­szédok maradtunk, összeköt minket a közös múlt, a közös ha­gyomány. Lakócsán pedig most testvérekre találtunk - állapította meg Nikola Novosel krizsevci nyugdíjas. Lakócsán Matyók József pol­gármester köszöntötte a vendé­geket és kalauzolta a nemzetiségi tájházhoz, a potonyi festett ka­zettás templomhoz, más neveze­tességekhez. Részt vett a találkozón Gyenesei István, a megyei közgyű­lés elnöke is, aki a résztvevőket üdvözölve elmondta, Somogy ér­tékei közé tartozik a hagyománya­it őrző négy horvát ajkú település. Dicsérettel szólt a nyugdíjasok civü diplomáciájáról. Hangsúlyoz­ta, a Dráva nem elválasztja, ha­nem összeköti a határ két oldalán élő népeket. ________gamos adrienn Má sfél ezerrel kevesebben ÖSSZESEN: FÉRFI 41 680 NŐ: 62 033 103 713 A 2002-es év végétől mintegy másfél ezerrel csökkent ta­valy a nyugdíjban és nyugdíj- szerű ellátásban részesülők száma Somogybán. A megye népességi adataihoz viszo­nyított arányuk is kéttized­százalékkal kevesebb az elő­ző esztendőnél - tudjuk meg a Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság 2003-as adatokat feldolgozó évkönyvéből. Nem könnyű nyári olvasmány a nyugdíj-biztosítási igazgatóság összeállítása, de tanulságos és hasznos információkat hordoz­nak a megye nyugdíjasaira és já­radékosaira jellemző mutatók. Emellett képet kaphatunk az in­tézmény nyugdíj-elbírálási, nyil­vántartási, ellenőrzési, jogor­voslati, méltányossági tevékeny­ségéről is. Tavaly december 31-én 103 ezer 713 somogyi ember része­sült nyugdíjban, nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátásban, a megye népességének 31,1 szá­zaléka. Egy évvel korábban 105 ezer 244 volt az ellátottak szá­ma, 31,3 a teljes lakossághoz vi­szonyított aránya. Hasonlóság mutatkozik az országos adatok­ban is, a 2002-es 3 millió 93 ezer 116-tal szemben tavaly 3 millió 68 ezer 111 -re csökkent az ellá­tottak száma, a népességhez vi­szonyított arányuk is kéttized százalékkal (30,5 helyett 30,3) kevesebb. A kedvező adatok, sajnos, nem a születések számá­nak növekedéséből, hanem a nyugdíjkorhatár felemeléséből következnek. Öregségi és öregségi jellegű nyugdíjban 64 ezer 862-en ré­szesülnek a megyében, idén ja­nuárban ellátmányuk átlaga 56 ezer 39 forint volt. (Ezt az ellá­tást 1 millió 990 ezer 887 ember kapja az országban, a somogyi­nál magasabb, 60 ezer 325 forin­tos havi átlag összegben.) Kor­határ alatti rokkantsági nyugdí­jat 13 ezer 870 somogyi ember kap (az országban összesen 462 ezer 228-an), a megyei átlagösz- szeg 45 ezer 156, az országos 47 ezer 170 forint. Hozzátartozói (özvegyi és szülői) nyugdíjat 6977-en kap­nak a megyében, 37 ezer 975 fo­rint havi összeget, árvaellátás­ban 3860-an (26 ezer 954 forint összeggel), mezőgazdasági szö­vetkezeti járadékban 367-en (41 ezer 211 forint összeggel) része­sülnek. 17 ezer 665 forint átlag­összegű baleseti járadékot 879- en vehetnek át havonta. 10 ezer 256-an kapják a megváltozott munkaképességűek járadékát, átlagosan 22 ezer 105 forintot. 25 ezer 393 forint havi rokkant­sági járadékban 1451-en, 12 ezer 123 forint házastársi pótlékban 1080-an, átlagosan 32 ezer 931 forint összegű egyéb nyugdíj­ban, járadékban 111-en része­sülnek. Somogy 103 ezer 713 el­látottjának átlagos havi járandó­sága 47 ezer 647 forint. Országo­san több mint négyezer forinttal magasabb, 51 ezer 846 forint ez az összeg. 204 somogyi nyugdíjastár­sunk (57 férfi és 147 nő) 1909 előtt született. Az 1910 és 1919 között születettek száma 3763 (1048 férfi és 2715 nő). 19 ezer 870-en (6648 férfi és 13 ezer 222 hölgy) 1920 és 1929 között szü­lettek. Legnépesebb most is az 1930 és 1939 között születettek tábora, 30 ezer 929 (12 ezer 11 férfi és 18 ezer 918 nő). Az 1940 és 1944 között születettek közül 17 ezer 357-en (7131 férfi és 10 ezer 226 nő) részesülnek nyug­díjban és nyugdíjszerű rendsze­res ellátásban. Az 1945 és 1949 között születettek 10 ezer 627- en vannak (4308 férfi és 6319 nő). Míg a korábbi korcsopor­tokban a hölgyek aránya jócs­kán meghaladta a férfiakét, az 1950 után születettek között a számok szinte kiegyenlítődnek. Az 1950 és 1954 között születet­tek (7376) közül 3553 a férfi, 3823 a nő. Az 1955 után szüle­tett 13 ezer 587 nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásban része­sülőből már több, 6924 a férfi, és csak 6663 a hölgy. Érdekes képet mutat a nyug­díjban és nyugdíjszerű rendsze­res szociális ellátásban részesü­lők nemek és a járandóságok összege (2004 januári adatok) szerinti vizsgálata. 25 ezer 831 férfi jogosult öregségi és öregsé­gi jellegű, 61 ezer 443 forint ösz- szegű nyugdíjra, a 39 ezer 31 eb­be a kategóriába tartozó nő havi javadalmának átlaga 52 ezer 463 forint. A korhatár alatti rokkant­sági nyugdíjas férfiak (7956 fő) 47 ezer 843 forintot, az 5914 hölgy átlagosan 41 ezer 542 fo­rintot vehet fel havonta. A 208 hozzátartozói nyugdíjas férfi ha­vi 22 ezer 344, a 6769 hölgy ha­vi 38 ezer 455 forintot kap átla­gosan. A 37 mezőgazdasági szö­vetkezeti járadékos férfi 38 ezer 692, a 330 nő átlagosan 41 ezer 494 forint járadékra jogosult. Házastársi pótlékot vagy jövede­lempótlékot mindössze 1 férfi kap, 10 ezer 590 forintot, az 1079 nő pótlékának átlagos havi összege 12 ezer 125 forint. Az összes ellátási formát átlagolva a 41 ezer 680 férfi ellátmányának havi összege 51 ezer 765 forint, a 62 ezer 33 nő havi járandósá­gának átlaga pedig 44 ezer 880 forint. Legközelebb a Megyei Nyug­díjbiztosítási Igazgatóság nyug­díj-elbírálási, nyilvántartási, el­lenőrzési, jogorvoslati és méltá­nyossági tevékenységével ismer- tetjük meg olvasóinkat. _______■ Hír ek MEGHÍVÁS. Az Ecsenyi Szép- korúak Egylete a faluban tartott idei nemzetiségi sütő- és főző­versenyen rétesnyújtó rekordot állított föl. Sikerük hírét hallva az asszonyok felkérést kaptak, hogy mutatványukat az őszi vas­vári rétesverseny díszvendégei­ként ismételjék meg. A rangos Vas megyei eseményen megpró­bálják felülmúlni hét méter 35 centis rekordjukat, (hzs) A NYOK CÍME. Fodor Béláné barcsi olvasónk a Nyugdíjasok Országos Képviseletének címét kérte tőlünk, ez a következő: 1107 Budapest, Mázsa tér 2-6. Telefonszámuk: (1) 261-8629. ŐRSÉGI KIRÁNDULÁS. A Va­sas-nyugdíjasok az Őrségi Nem­zeti Park nevezetességeit, látvá­nyosságait tekintik meg a tervek szerint augusztus végén. Az egyesület vezetői arra kérik tag­jaikat, jelezzék részvételi szán­dékukat kedd délelőttönként az MSZOSZ Cseri úti irodájában. EMLÉKEZÉS. Az első somogyi repülő, Faludi Károly emlékét tábla őrzi Nagyatádon. A Magyar Veterán Repülők Szövetségének Somogy Megyei Egyesülete ma délelőtt a múzeumnál koszorúzá- si ünnepségen emlékezik a bátor somogyi pilótára. OLDALSZERKESZTŐ: KATONA CSONGOR VÁLASZ OLVASÓNKNAK Neve közlésének mellőzését kérő olvasónk 67 százalékos rokkant- nyugdíjas, arra kíváncsi, hány órás munkát vállalhat? Kérdését a Megyei Nyugdíj-biztosítási Igaz­gatósághoz továbbítottuk, Hor­váth Zsuzsanna főosztályvezető­től az alábbi választ kaptuk: A rokkantsági nyugdíjra jogo­sultság megszűnik, ha a nyugdí­jas rendszeresen dolgozik és kere­sete négy hónapon át lényegesen nem kevesebb annál a keresetnél, amelyet a megrokkanás előtti munkakörében rokkantság nél­kül elérhetne. Nem dolgozik rendszeresen az, aki a munkakö­rére megállapított teljes munka­időnél rövidebb munkaidőben dolgozik, ha pedig már a megrok­kanást megelőzően is rövidebb munkaidőben dolgozott, akkor, ha munkaideje a megrokkanást követően tovább csökken. Lénye­gesen kevesebbnek kell tekinteni a keresetet akkor, ha a jövedel­mek közötti különbség legalább 20 százalék. A rokkantsági nyugdíjas tehát dolgozhat teljes munkaidőben is, azonban ebben az esetben fi­gyelemmel kell lenni az elért ke­resetre, mert ha az négy hónap óta lényegesen (20 százalékkal) nem kevesebb, akkor a rokkant­sági nyugdíjra jogosultság meg­szűnik. ■ A NYUGDÍJBAN ÉS RENDSZERES NYUGDÍJSZERŰ ELLÁTÁSBAN RÉSZESÜLŐK SZÁMA ELLÁTÁSI FORMÁK SZERINT, ELLÁTMÁNYUK MEGYEI ÉS ORSZÁGOS ÁTLAGÖSSZEGE Ellátástípus Létszám: Megyei átlag Országos átlag Öregségi és öregségi jellegű nyugdíj 64 862 56 039 60 325 Korhatár alatti öregségi nyugdíj 13 870 45 156 47 170 Hozzátartozói nyugdíj 6 977 37 975 38 187 Mezőgazdasági szövetkezeti járadék 367 41 211 40 711 Baleseti járadék 879 17 665 17 901 Megváltozott munkaképességűek jár. 10 256 22 155 22 681 Rokkantsági járadék 1 451 25 393 25 388 Négy faluval gyarapodott a kistérség Másodszor tartottak tanácskozást Kaposszer- dahelyen a toponári kistérség klubjainak veze­tői. Az előzőre a helyi kocsmában került sor, a múlt heti megbeszélést már az idősek klubjá­ban tartották - a falu fejlődését ismertetve erről is szólt Balogh József polgármester. Az eredmé­nyek között említette az önkormányzat és a nyugdíjasszervezet közötti kiváló kapcsolatot, harmonikus együttműködést. A találkozó részt­vevői a gyarapodó, szépülő falu két új lakótele­pét nézték meg, elsétáltak a halban gazdag hor­gásztóhoz, a tókaji parkerdőbe, betértek a temp­lomba, megnézték az erdélyi Farcád és Szerda­hely barátságának emlékművét, a nemrég ülte­tett hargitai fenyőt, végül Horváth Béres János fafaragó művész alkotásait csodálták meg. A tanácskozáson a kistérség négy új tagja mutatkozott be, a gálosfai, a kaposgyarmati, a hajmási és a szentbalázsi nyugdíjasok életét is­merhették meg a résztvevők. Megtárgyalták a toponári kulturális bemutató és a patalomi nyugdíjas-sportnap tapasztalatait, megköszön­ve mindazok munkáját, akik hozzájárultak a két fotó: török anett rendezvény sikeréhez. _____________________■ Ho rváth Béres János fafaragó művész műtermét is meglátogatták a kubvezetők

Next

/
Thumbnails
Contents