Somogyi Hírlap, 2004. július (15. évfolyam, 152-178. szám)
2004-07-18 / Vasárnap Reggel, 29. szám
2004, július 18., vasárnap Sport 11 Jaross Gábor tarolt a A huszonhét éves egykori válogatott kerettag, az Amerikában tanuló Jaross Gábor, a Vasas teniszezője nyerte a hetedik Peugeot-Máté Kupa félmillió forint összdíjazású teniszversenyt. M int Harmat Frigyes főbíró elmondta, a bogiári viadalnál rangosabb megmérettetés mindössze a magyar bajnokság, ahol 300 ponttal gazdagodik a győztes induló. A bogiári verseny győztese, a magyar ranglista 82. helyén álló Jaross Gábor a mostani sikerével 250 pontot gyűjtött, illetve még 24 úgynevezett bravúrpontot is kapott a ranglistán nála előkelőbb helyen állók legyőzéséért.- A bogiárihoz hasonló pénzdíjú versenyt mindössze hármat-négyet rendeznek évente - tette hozzá a főbíró. - A négynapos balatoni verseny bővelkedett izgalmakban, hiszen sorra születtek a meglepetések. Az első helyen Somogyiak is a pályán kiemelt Tatár Zsolt, aki 9. a magyar ranglistán a legjobb 16 közt, vagyis már a második körben búcsúzott. A harmadik helyen végzett Novák Balázs ütötte el a továbbjutástól. A második kiemelt Kerner Ádám már egy körrel tovább jutott, a nyolc között kapott ki a másik harmadik helyezett Szépvölgyi Tamástól. A harmadik kiemelt Pákái Norbert szintén a legjobb nyolc közt esett ki, igaz némi vigaszt jelenthet a számára, hogy a későbbi győztes Jaross Gábor verte meg két játszmában. A negyedik helyen kiemelt Káplán Krisztián a másik döntőstől, Kiss Zalántól szenvedett vereséget, igaz még az első körben, a harminckettő közt. A döntőt tehát a vasasos Jaross Gábor, illetve a Tordas SE játékosa Kiss Zalán vívták, melyen sima két játszmában az előbbi diadalmaskodott (6-3, 6-1). Ja‘ross az elődöntőben a hódmezővásárhelyi Szépvölgyi Tamást, míg Kiss a nyíregyházi Novák Balázst búcsúztatta, a vesztesek megosztva nyerték el a bronzérmet. A győztes a kupa mellett 120 ezer, a második 70 ezer, a harmadik helyezettek pedig 40-40 ezer forinttal gazdagodtak. A rendezvényen rajthoz állt Noszály Sándor a tavalyi bajnok is, aki már az első körben búcsúzott a viadaltól; sérülés miatt feladni kényszerült a küzdelmet. Ennek ellenére a bemutató mérkőzést mégis vállalni tudta, melyen Gyarmati Lászlóval, a siófoki önkormányzati képviselővel az oldalán ha szoros mérkőzésen is, de legyőzte a Varga Kálmán, a bogiári teniszklub elnöke, illetve Taróczy Balázs alkotta párost. Az utóbbi nemrég érkezett vissza Wimbledonból, ahol párosban korosztályában második helyen végzett, s erről élménybeszámolót is tartott a helyszínen az érdeklődőknek. Az egyéni küzdelmek mellett tizenhárom páros is rajthoz állt a tornán. Itt jobban érvényesült a papírforma, Az egykori bogiári játékos Both József is az indulók közt volt, aki ma már Keszthelyen üti a labdát. Párosban Kiss Györggyel az oldalán az elődöntőig jutott, egyéniben viszont már az első körben, a 32 közt vereséget szenvedett Dani Pétertől (BSE). A Kaposváron nevelkedett Pákái Norbert a Tordas SE versenyzőiéként csak egyéniben indult, a párost kihagyta. A legjobb nyolc közt a győztes Jarosstól kapott ki két játszmában (6-4, 7-6). tornán Nem csak pontokkal gazdagodtak ugyanis az egyik döntős az első helyen kiemelt Szépvölgyi Tamás, Szatmári Tibor kettős. A másik ágon pedig az egyéni győztes Jaross Gábor és Paár András alkotta páros jutott be a döntőbe. Ennek köszönhetően Jaross Gábornak a kupa négy napja alatt tucatnyi mérkőzést kellett lejátszania. A párosban valamivel kevesebb pénzdíjért küzdöttek a résztvevők, mint az egyéni küzdelmekben; az első helyezett 50 ezer, a második 30 ezer, a két elődöntős pedig 15-15 ezer forintot kasszírozhatott. Keszthelyi „Álvadakra” lőnek Tizenkilenc kategóriában versengnek A kaposvári Tókaji parkerdőben rendezett országos terepíjász csapatbajnokság után újabb rangos versenyt szervez a Kapós íjász Egyesület. Ropolypuszta ad otthont a nyílt háromdimenziós vadászíjász viadalnak. - A megmérettetésen mintegy kétszázan vesznek részt - így Fehér János, a Kapós íjász Egyesület elnöke, az erőpróba főszervezője. A megmérettetésen a terep adta lehetőségeket kihasználva helyeztük ki a célokat, s ezeket minden indulónak teljesítenie kell. Ösz- szesen ötvenegy(l) helyre a ropolyi erdőben tettünk ki lőlapokat, amelyek állatokra hasonlítanak. Megpróbáltuk figyelembe venni az erdőben élő vadak rejtőz- ködési szokásait, s ennek megfelelően raktuk ki a célokat. A célzást nehezíti, hogy a megszokott testhelyzettől eltérően kell lőniük a résztvevőknek: akad olyan tábla amire lefelé kell lőni, de domboldalon állva sem könnyű eltalálni a célt. Minden helyszínen más technikát kell alkalmazniuk az íjászoknak.- Összesen tizenkilenc kategóriában mérik össze tudásukat a sportolók - folytatta az egyesület első embere. - A versenyen a történelmi íjaktól egészen a legmodernebb felszerelésig minden megtalálható.- Természetesen a biztonságra is nagyon odafigyelünk - tette hozzá a főszervező. - A túraútvonalak közelében nem raktunk ki lőlapokat és a lőállásokat is úgy jelöltük ki, hogy még véletlenül se keresztezze a csapatok útvonalát. Annak ellenére, hogy ez egy nyílt kihívás, aki itt elindul, az csak nagyon ritkán hibázik. Molnár TRIATLON Nagymenők csatája Fonyódon Ma délelőtt 11.15 órakor rajtol el a fonyódi hajóállomásról a XI. Coronita Triatlon Balaton Nagydíj Neutro Roberts közép távú országos bajnokság, egyben nyílt nemzetközi verseny várhatóan 300 fős mezőnye. Az ország egyetlen középtávú erőpróbáján (2,5 km úszás - 80 km kerékpározás - 20 km futás) a legjobbak jutalma több mint 800 ezer forint pénzdíj lesz. Bár természetesen a hölgyek lényegesen kevesebben lesznek mint az urak, mégis náluk várható kiélezettebb küzdelem a dobogós helyekért. Rajthoz áll a legismertebb magyar triat- lonista nő, az egy hónap múlva esedékes athéni nyári ötkarikás játékokra készülő újpesti Molnár Erika - eddig négyszer indult a Balaton-parti városban, s mind a négy alkalommal nyert is - az olimpiai tartalék százhalombattai Walkó Andrea, a Fonyódon többször is dobogós helyen végzett, Ironman-bajnok pécsi Harsányi Zsuzsanna és a címvédő győri Danka Olga. A tavalyi győztes szerb montenegrói Szvetlána Drkics címvédésre készül, s komolyan számolni kell a többszörös szlovák bajnok Marika Kuriackovával is. A férfiaknál a kétszeres fonyódi aranyérmes jelenleg pécsi színekben versenyző Hóbor Péter és a két évvel ezelőtti győztes, az elnyűhetetlen tiszaújvárosi Léhmann Tibor számít a legnagyobb favoritnak. Ugyancsak dobogóra pályázik a Buda-Cash Team Kaposvár hosszú távú menője, a korábban Ironmant is nyert Polonyi Balázs és az előzetes hírek szerint érdemes odafigyelni az angol Alaun Woodwardra is. Eddig egyébként kétszer fordult elő a férfiaknál a Triatlon Balaton Nagydíj tízéves történetében, hogy külföldi triatlonista állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára; még 1994-ben az időközben autóbalesetben elhunyt észt Olyava Ülő, 2000-ben pedig a francia Benjámin Sanson bizonyult a legjobbnak, s mindketten a TVK-Mali Tisza- újváros színeiben versenyeztek. Fenyő Gábor LABDARÚGÁS Csak szépítésre futotta NABI Kaposvári Rákóczi FC- Pécsi MFC 2-4 (0-3) Nagyberki, 200 néző. NABI Kaposvári Rákóczi FC: Balajcza - Szili, Balassa, (Nagypál), Petrók, Farkas N., Bogicsevics, Bank, (Viz- dár), Máté, (Kardos), Gal- góczi, Szakály P. (Oláh), Huzmi (Andruskó), Jován- czai. Edző: Prukner László. PMFC: Herbert, Dienes, Szekeres, Sípos, Kóczián, Zsolnai, (Erős G.), Montvai, Szabados, Kulcsár, (Lő- rincz), Bajusz, (Oross), Pa- vicsevics. Edző: Nagy T. A meleg rányomta bélyegét a mérkőzésre. Az első félidőben tartalékosán álltak fel a hazaiak, amire rá is fizettek, hiszen háromgólos hátrányba kerültek. A folytatásra összeállt a Rákóczi kezdő együttese, ám ez csak a szépítésre volt elég. Gólszerzők: Jovánczai (2), illetve Oross 3, és Montvai. Tondach T0N.~1 cserépvásár áfás á>on Hornyolt körszeletvágású 137 Ft/db Csárdás, Tangó natúr 130 Ft/db; színes 140 Ft/db Keringő, Polka, Palotás natúr 136 Ft/db; színes 150 Ft/db Raktárról azonnal telefonon megrendeli és helyszínen szállításkor fizeti! ...ÉS MINDEN AMI A TETŐHÖZ SZÜKSÉGES! 8230 Balatonfüredi, Fürdő u. 21. Tol. /fax: 87/341-349; 87/341-459 Industrie Elektrik Kft. termelését bővíti ezért keresünk gépbeállítókat, szerszámkészítőket, gépkezelőket két műszakos munkarendben akiket betanítunk modern gépek kezelésére. Kérem jelentkezzen MUNKATÁRSNAK. Modern gépek állnak a rendelkezésére és előre örülünk az Ön munkájának. Kérem jelentkezzen: Industrie Elektrik Kft. Marcali, Vereckei u. 3. Tel.: 85/515-810 * / rtimm Az Axel Springer SOmOgyi HirIap[l||||MagyarországKftlapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: DR. KERCZA IMRE. Kiadja az ASM Kft Somogy Megyei Irodája. Felelős kiadó: FICSÓR JÁNOS. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: (82)528-100. Előfizetési díj: 2004-ben 1 hónapra 425 forint. Megvásárolható: a somogyi városok és községek újságos pavilonjaiban, az utcai árusoknál és terjesztőknél. Terjesztés: BÁTORF1 GÁBOR. Nyomtatta: a Déli Nyomda Kft Pécs, Engel János u. 8. Felelős: FUTÓ IMRE ügyvezető igazgató. ISSN 1419-0176 Siófokon rendezték meg a Somogy megyei strandröplabda körverseny második fordulóját. A nyár végéig tartó versenysorozat hat állomásból tevődik össze. A viadalon női és férfi amatőr párosok léptek a homokra. A két pályán folyamatosan zajlottak a színvonalas csatározások, s kiváló időben ideális körülmények között mutathatták be tudásukat a sportág ezen ágának kedvelői. A férfiaknál tizenhét, a nőknél pedig mindössze két páros mérte össze erejét a Balaton- parti kihíváson. A hölgyeknél a Horváth Rita, Tárnái Judit (Kaposvár Autóscentrum SC, 12 pont) kettős nyert, megelőzve a Sáfrány Andrea, Kurucz Csilla (Kaposvár Autóscentrum SC, 9 pont) duót. A férfiaknál ismét a Kiss Zoltán, Torma Norbert (Kaposvár, 12 pont) alkotta páros diadalmaskodott, míg a második helyen a Kivágó Géza, Somogyi Csaba (Siófok, 9 bont), a harmadikon pedig a Ángyán Tibor, Hervai Tibor (Kaposvár, 7 pont) alkotta egység zárt. Molnár DR. JONES NONSTOP |gg PfZZERIA essoROzo JMI ; Kaposmérő, Rákóczi u. 39. "J|lr j Tel.: 82/480-800; 70/56S4-126 W? • ) Légkondicionált helyiségben állandó akciós árak! Mini Casinó pénznyerő automaták,: ) magas nyerési eséllyel rád vár! TrnrmrnTrrrnTnrrmnrmmvTmf^; AUTÓSPORT Versenyeznek és buliznak Szép lányok, csillogó motorok, profik és amatőr versenyzők fotú: láng Ötven autó, negyven endu- romotor és tizenöt quad vesz részt - tegnap és ma - Toponáron a LOCO 4x4 Terepjáró Egyesület viadalán. A megmérettetésre szinte az ország mindegyik részéről érkeztek profi és amatőr versenyzők. A vállalkozó kedvűeknek tegnap hetven kilométert kellett megtenniük; a távot a szervezők négy speciál szakaszszal tarkították. Az esti programról is gondoskodtak a rendezők, hiszen a napot egy fergeteges buli zárta. Ma nagyon nehéz tizenöt kilométer vár az indulókra, hiszen három igen keménynek ígérkező speciál szakaszt jelöltek ki a szervezők. Az országban egyedülálló az a rendezvénytípus, ahol a terepjárósokkal együtt (terepjárós szabályok szerint) versenyezhetnek a quadosok és az endurosok is. A LOCO 4x4 Terepjáró Egyesület a magyar terepjárós szövetség alapító tagja, így a szövetség támogatását élvezi, annak szabályai szerint jár el. Molnár Péter Rózsa Gimnázium és Szakközépiskola a KING S SCHOOL OXFORD magyarországi képviselete Szeptember 1-Jén induló képzéseink érettségizetteknek:- vámügyintéző (jövedéki ismeretekkel) ►külker ügyintéző 1 év- nemzetközi logisztikai menedzser-►külker ügyintéző 2 év- irodavezető + alapfokú nyelvvizsga 1 év- idegenvezető + középfokú nyelvvizsga 1 év- idegenforgalmi technikus ► idegenvezető 2 év- gazdasági informatikus 2 év- újságíró + alapfokú nyelvvizsga 2 év- marketing- és reklámügyintéző 1 év EGYETEMEKKEL KÖZÖS. FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉSEK- pénzügyi szakügyintéző (Nyugat-Magyarországi Egyetem, Sopron - felvételi mentességet nyújt -),- logisztikai műszaki menedzserasszisztens (Budapesti Műszaki Egyetemfelvételi mentességet nyújt -),- idegenforgalmi szakmenedzser (Budapesti Gazdasági Főiskola- felvételi mentességet nyújt -),- jogi asszisztens (Pécsi Tudományegyetem), Happali tagozaton. 23 év alatt ingyenes képzések, kollégiumi elhelyezés. Valamennyi szakunk levelezd tagozaton Is Indul, korhatár nélkül, szombati tanítási nanokkal. FELVÉTELI IDŐPOWT: 2004. július 16., 17., 23., 24. Képzéseinkről és a KING'S SCHOOL OXFORD angliai kurzusairól információ: 8000 Székesfehérvár, Várkörút 54. Tel.: 22-348-103 1051 Budapest, Vörösmarty tér 2. Tel.: 1411-0900 g Honlap: www.peter-rozsa.hu g