Somogyi Hírlap, 2004. július (15. évfolyam, 152-178. szám)

2004-07-08 / 158. szám

2004. Július 8., Csütörtök S Z O L G Á lí TATÁS 13. OLDAL Postánkból Mégegyszer a dísztóról f asztrolap Horoszkóp wvm.astronet.hu A park kell, a tó nem címmel júni­us 29-én megjelent cikkhez sze­retném a következőket hozzáten­ni. A szabadidőpark kialakításá­nál a tervezett dísztó meghatáro­zó jelentőségű volt, ugyanis a he­lyéről kinyert több ezer köbméter föld biztosította volna az igen mé­lyen fekvő, mocsaras terület feltöl­tését, parknak való alkalmassá té­telét. Ha a terület feltöltését több kilométerről kellene megoldani, ez a pályázat teljes összegét fel­emésztené, még elég sem lenne rá. Pályázatunk pedig nem terü- letfeltöltésről, hanem szabadidő­park kialakításáról szól, ezt sze­rettük volna ilyen módon megva­lósítani. Képviselő-testületünk ezért választotta a kivitelezésnek ezt a módját. Ami a tó jövőjéért való aggódást illeti - ez a falugyű­lésen is elhangzott egy park fenntartása szinte napi munkát igényel, ebben a dísztó karbantar­tása is szerepelt volna. Képviselő- testületünk nem döntött a pályá­zati összeg visszafizetése mellett, ugyanis eddig egy fillér pályázati támogatást sem vettünk (nem is vehettünk) igénybe, így azt visz- szafizetni sem kell. A falugyűlés véleményét tiszteletben tartva hozta meg döntését a képviselő- testület. Kis-Bank Lajos polgármester, Szentbalázs Könyvajánló Dali közelről Gala Fundació kötete Salvador Dali rajzaiból és a 20. század olyan művészeinek írásaiból kí­nál válogatást, akik viszonylag szoros kapcsolatban álltak Dalival. E könyv célja az, hogy újjáélessze a „cadavre exquis” szellemét, a művészi játékot, melyet a szürrealisták űztek egymás között. Többük részvé­telével vakon jöttek létre szöve­gek vagy rajzok, vagy találomra, véletlenszerűen váltogatta egy­mást rajz és szöveg. A kötet a műveket rendszerez­ve, négy tematikus sorozatba he­lyezve mutatja be: a tanulóévek és az avantgárd; Gala avagy az örök nőiség; a szürrealizmus esz­tendői, és végül a kései korszak rajzos alkotásai. Ez a könyv elka­lauzolja olvasóit abba a titokza­tos, varázslatos világba, amely így újrateremtve is új és egyedi. Ezzel kíván tisztelegni születésé­nek századik évfordulóján Dali előtt, és egyszersmind a kiemel­kedő egyéniségekkel benépesí­tett világa előtt. A könyvet az te­szi még érdekesebbé, hogy Dali rajzainak és a kísérő szövegek­nek java része eddig még nem lá­tott, kevésbé ismert, és meglepő­en sokatmondó alkotás. ■ Nyári filmzápor Fegyvertársak Hat év után tér vissza rendezőként Kevin Costner. A jövő hírnöke után most a Fegyvertársak című wes- temt készítette el, amelyet a' Nincs bocsánat óta a műfaj legjobban si­került darabjának tartanak. A főbb szerepekben a rendezőn kívül Ró­bert Duvall, az Amerikai szépség­ben nyújtott alakításáért Oscar-díj- ra jelölt Annette Bening, a nemré­giben elhunyt Michael Jeter és James Russo látható. Feltűnik a Vészhelyzet tévésorozatban Jerryt, a recepcióst alakító Abraham Benrubi is. A történet négy cow- boyról szól, akik szoros, szinte test­véri kapcsolatban állnak egymással. A négy férfi gulyájukat terelgetve el­jutnak Harmonville városának hatá­rába, amelynek a Russo által alakított korrupt sheriff és Denton Baxter földesúr tart a markában. A rémuralom nem tetszik Bossnak (Duval) és az egykori párbajhős Charleynak (Costner), s felveszik a harcot a kiskirállyal. Charley életébe a szerelem is beköszönt, amikor ta­lálkozik Sue Barlow-val aki a város lakójaként szenved a sheriff és Baxter zsarnokságától. Rendező: Kevin Cosmer. Szereplők: Kevin Cosmer, Róbert Duvall, Annette Bening, Abraham Benrubi, Lorette Clow, Michael Gambon. ■ Rejtvény RÁK (VI. 22—VII. 22.1,06-90-230-354. Kiis- merhetetlennek tartja kedvesét, pedig az illető valószínűleg nem is annyira rejtélyes, mint ahogy azt Ön képzeli. Egyik rokona folyton azt hajtogatja, hogy há­zasodjanak már össze, de Ön még halogatja a döntést! OROSZLÁN (VII. 23—Vili. 23.1,06-90-230- 355. Legyen határozott! Magabiz­tos viselkedésével győzelmet arat, és hisznek Önben az embe­rek. Kedvese odaadó, őszinte szeretete nagy lelkierővel tölti fel. SZŰZ (Vili. 24—IX. 23.), 06-90-230-356. Ta­vasszal élénk társasági életet élt, lakóhelyén, munkahelyén nagy volt a nyüzsgés. Most ideje ko­molyabban foglalkozni a szemé­lyes feladatokkal. Ilyenkor hasz­nos az elmélyült gondolkodás. MÉRLEG IIX. 24—X. 23.1, 06-90-230-357. Az utóbbi időben elhanyagolta kedvesétt, pedig nagy szüksége van a közelségre, intimitásra. Meg akarja osztani érzéseit, gondolatait párjával. SKORPIÓ (X. 24—XI. 22.1, 06-90-230-358. Az életvidám Skorpió változatla­nul úgy véli, hogy a világmin­denség ellátja őt mindazzal, ami­re szüksége van. Mostanában mégis keményen dolgozik, s egyik fő célja, hogy szilárd anya­gi alapot teremtsen magának. NYILAS (XI. 23—XII. 21.1, 06-90-230-359. Elsősorban személyes érdekek foglalkoztatják. Jó ideig viszony­lag csendesen élt, s most ismét ott szeretne állni a rivaldafény­ben. El akarja érni azokat a célo- * kát, amelyek önmaga számára fontosak. BAK (XII. 22-1.20.1,06-90-230-360. A na­gyobb vásárlásoknak, befekteté­seknek kedveznek a csillagok. Emiatt lehetnek irigyei, de ne fog­lalkozzon mások véleményével. Életstílusát Ön határozza meg. VÍZÖNTŐ II. 21-11. 20.1, 06-90-230-361. Utazásnak kedvez a csillagállás. Szánjon időt nyaralásra, szerve­zetének fontos a feltöltődés, ki- kapcsolódás. Büszkeséget okoz­nak családtagjai. Miben más? HALAK (II. 21-111. 20.1,06-90-230-362. Személyes ügyek foglalkoztatják: a család, a rokonok, személyes ismerősök. Amennyiben nem há­zas, fő gondja az lesz, hogy a párhuzamosan létező két-három kedvese közül melyik mellett kössön ki végül. KOS (III. 2HV. 20.1,06-90-230-351. Szed­je össze minden tudását, erejét, tegyen meg mindent, hogy vál­lalt feladatát maximálisan telje­sítse. Nem fognak Önben csalód­ni, s egyben célját is eléri. BIKA (IV. 21—V. 20.1,06-90-230-352. Ma könnyen a középpontba kerül­het, a társaságban minden szem­pár Önre tapad. Ügyeljen megje­lenésére, öltözzön stílusosan. Kí­vánságai reménye szerint alakul­nak. IKREK (V. 21—VI. 21.1,06-90-230-353. A csillagok állása kedvez az Ikrek­nek. Használja ki és értékelje ezt a Szerencsés helyzetet. Hűséges barátait ne hanyagolja, hiszen rendkívül fontosak a jó kapcso­latok. A két rajz között hat eltérés van. Keressétek meg! (A megfejtéseket nem kell beküldeni) 2004. július 8.. csütörtök - Televízió-műsor Ma Napkelte 4.57 — Nyugta 20.41 Holdkelte-----Nyugta 12.02 EL LÁK napja Az Ellák név félreolvasásból ke­letkezett. Attila hun király fiát Ileknek hívták, amelynek török jelentése: első uralkodó. Apja, Buda halála után őt jelölte örökö­séül, megtette az akatírok kirá­lyának, azonban apja halála után a felkelt gótok, gepidák megver­ték seregét és ő is a harcmezőn esett el, vitéz küzdelem során. Védőszentje: Szent Gerlach lo­vag, aki felesége hirtelen halála után vezeklő életmódot kezdett. Egyéb névnapok: Aladár, Ar- nold, Arnolda, Csatád, Csatár, Csató, Edgár, Erzsébet, Estilla, Eszter, Eugén, Gellén, Iza, Iza­bella, Jenő, Karsa, Kartal, Kiliána, Liza, Periklész, Priscilla, Szabella, Teréz, Terézia, Tessza, Zsóka. Csatár, Csatád, Csató mind régi magyar személynév, amely török vagy szláv eredetű. Teréz. Valószínűleg a dél-itáliai Tarasz városának a nevével van kapcsolatban. Egyházi ünnepek A katolikus naptárban Szent Ed­gár, Ellák, Eperke napja. A refor­mátus naptárban Teréz napja. Az evangélikus naptárban Te­réz, Ellák napja. A zsidó naptár­ban Támuz hónap 19. napja. Napi igék: Katolikus: Oz 11,1.3- 4.8c-9; Zs 79; Mt 10,7-15. Refor­mátus: Zsolt 120. Jel 16. Evangé­likus: lKor 12,19-26. Mik 1,1-9. Évfordulók E napon hunyt el: 1979-ben Tomonaga Sin-Itiro (szül.: 1906) Nobel-díjas japán fizikus. 1979-ben Róbert Burns Wood- ward (szül.: 1917) Nobel-díjas amerikai kémikus. A héten megjelenő rejtvények megfejtéseit legkésőbb jövő hét keddjén adják postára. A megoldásokat levelezőlapon kérjük beküldeni a szer­kesztőség címére. A megfejtők között nyereményeket sorsolunk ki. A nyűt levelezőlapra vagy borítékra írják rá jeligeként: „Heti rejtvény” ■ Helyi rádió- és ___TELEVÍZIÓ-MŰSOROK KA PÓS TV 08.00 Képújság 17.30 Biztonsági Zóna 18.00 Balatoni magazin 18.40 Közelkép: Somogy- fajsz - 2001.19.00 Híradó 19.20 Kapós Sport 19.30 Flört Maóval és Molival 20.00 Híradó, ismétlés 20.20 Kapós Sport 20.30 Hírháló 21.00 A csodafegyver - angol akciófilm 22.50 Szerencsi fel! 23.00 Kapós Krónika, éjszakai magazin: Híradó, Kapós Sport, Flört BOGLÁR TV Napközben folyamatos képújság 19.00 Sport Magazin (Tenisz) 19.15 Hírösszefoglaló 19.40 Szüret 2003 - Latin Trió 20.00 Sport Magazin 20.15 Bornholm - A templomosok titkos szi­gete 20.30 Kulturális Magazin 21.10 Ismétlé­sek 23.30 Képújság SIÓ TV A Sió TV 03-as csatornán fogható műsora na­ponta 16.30 órakor indul hírekkel, informáci­ókkal, dokumentum- és ismeretterjesztő fil­mekkel, sorozatokkal. 21.00 órakor film. Mű­sorzárás: 23.00 órakor. CSURGÓ TV 19.00 Gyermekfilm 19.30 Képújság 20.30 Hírháló - a Hálózat Tv országos híradója 21.00 A csodafegyver - angol akciófílm 22.50 Sze­rencsi fel! - rajzfilmsorozat MARCALI TV Közszolgálati hírek, programajánlók, időjárás­jelentés minden óra 30 perckor 14.00-22.00 óránkénthíradó (szerdai események) PÉCSI RÁDIÓ Fogható a 101.7 MHz-en. AM 873 KHz 5.55-9.00 Hajnaltól reggelig a Dél-Dunántúlon - Hírek, tudósítások, kulturális események 14.00-18.00 Dél-után... 17.30 Dél-Dunántúli Krónika 18.00 Esti Krónika, Háttér 19.00 Új Estidőben! Szórakoztató műsor telefonos játé­kokkal 22.30 Kossuth Rádió - Éjjel: Nemzete ségi műsorok: horvát: 9.00-10.30, 20.00- 20.30, német: 10.30-12.00, 19.30-20.00, szerb: 13.00-14.00,20.30-21.30 BALATON RÁDIÓ Fogható a 88,2 MHz-en A legfrissebb zenékkel a Balaton körül. Min­den nap 18 órától SMS-kívánságműsor. Ked­den és pénteken 19 órától DanceClub. HELIKON RÁDIÓ Fogható a 99.4 MHz-en 6.55 Beköszönés 7.00-9.00 Helikon Rádió reggeli műsora 9.03 Napraforgó - Zenés dél­előtt 11.03 SMS élő kívánságműsor 13.00 He­likon krónika 13.08-18.00 Délutáni Randevú 18.30 A nap vendége 19.00 Helikon krónika 19.08 Telefonos élő kívánságműsor 21.00­6.55 Automata műsor TV2 6.00 Segíts magadon! 6.30 Jó reggelt, Ma­gyarország! 700 Laza© - a Borsodi Beachen Szórakoztató, vidám reggeli csevej 9.00 Első szerelem (mexikói soro­zat - 34.) 9.55 Szeretők és riválisok (mexikói so­rozat - 91.) 10.50 Teleshop 12.25 Benny Hill 12.50 Bili és Ted ha- láli túrája (amerikai víg­játék, 1991) 14.35 Já­tékidő Telefonos vetél­kedő 15.40 Walker, a te­xasi kopó (am. akciófilm- sor. - 67.) 16.35 Bűbá­jos boszorkák (9.) 17.30 Beverly Hills 90210 (amerikai sorozat - 92.) 18.30 Tények. Hírműsor 19.05 Aktív 19.45 Tremors - Aho­vá lépek, ott mindig szörny terem (4.) 20.45 Veszélyes vize­ken 2.-Elhagyatva a vadonban 22.40 Jó estét, Magyar- ország! 23.10 Pokoli tör­ténetek Vujity Tvrtko műsora 0.10 Drága tes­tek (am. krimisor. -8.) Viasat3 16.35 Sabrina, a tiné­dzser boszorkány (54.) 1705 Buffy, a vámpírok réme (39.) 18.00 Űrbale­kok (99.) 18.30 Kaliforniá­ba jöttem (23-24.) 19,30 Dr. Csernus 20.05 A harc törvénye (41.) 21.05 A helyszínelők (90., 16.) 22.55 X-akták (9.) RTL KLUB 6.00 Disney-rajzfilm Ka­csamesék 6.30 Reggeli Benne: 8.38 Találkozá­sok - reggel 9.00 Re­ceptklub (ism.) 9.10 Vad szenvedélyek (argentin sorozat - 111.) 9.35 06- 81-320-320 Játék! Já­ték! Játék! 10.30 Top Shop 11.30 Delelő 12.00 Híradó. Déli ki­adás 13.10 Autómánia (ism.) 13.35 06-81- 320-320 Játék! Játék! Játék! 14.55 Disney- rajzfilm Kacsamesék 15.20 Receptklub 15.35 Airwolf 16.30 Ár­mány és szenvedély (19.) 17.25 Édes dundi Valentina (91.) 18.30 Híradó. Eső kiadás 19.00 Fókusz 19.40 Egy rém rendes család 20.10 Barátok közt 20.45ASaint-Tropez-i csendőr (francia vígjáték, 1964) 22.40 Az utca törvénye 23.40 Találkozások - es­te 23.50 Nash Bridges - Trükkös hekus 0.45 Moziklub 1.15 Pont hu Humor1 mtv 16.00 Fura Tv 16.30 Cosby (92.) 1700 Hecc­brigád 17.30 Őrültségek 18.00 Rohanó szerelmek (1)18.30 Maggie Winters (5.) 19.00 Ikercsajok (58.) 19.30 Cybill (19-20.) 20.30 Cosby (93.) 21.00 Nőrület (5.) 21.30 Gödöt stand up comedy (5.) 5.35 Hajnali gondolatok 5.38 Agrárhíradó 5.50 NAP-KELTE 9.00 Frédi, a hangya 9.30 A legen­dás lovagok (19.) 9,50 Eszem-iszom (12.) 10.10 Út a mennyor­szágba (4.) 11.05 San Francisco utcáin (92.) 12.00 Híradó délben 13.05 Rondó 13.30 Együtt Velünk élő ki­sebbségek 14.05 Rockford nyomoz (4.) 15.00 Szerelmek Saint- Tropez-ban (14.) 15.55 Egy rendes család (4.) 16.50 Angyali érintés (2.) 17.40 Közeli 17.45 Uniós pályázati kalauz 17.50 Körzeti híradók 18.00 Híradó 18.10 A klinika (10.) 19.00ATenkes kapitánya (13/9.) 19.30 Híradó este 20.10 Csak egyszer élünk (2/1.) Fsz.: Gábrielé Ferzetti 21.50 24 (amerikai so­rozat - 24/4.) 22.35 Csütörtök este 23,10 Olimpiai híradó 23.20 Tükör által homályosan Filmmúzeum 16.00 Vágyakozás (fran­cia film, 1953) 17.45 EU-kalauz 18.15 Régi­módi (7.) 18.30 Muppet- show (20.) 19.00 Andy Griffith Show (4.) 19.30 Sportmúzeum 20.30 Psyché (magyar film, 1980-1-2.) 23.55 Au­tómúzeum 8' m2 12.00 Fekete gyöngy (199.) 12.50 Angol virignálzene 13.05 Bay- watch (19.) Cápaderbi 14.00 Családban ma­rad (123.) 14.45 Kárpá­ti krónika 14,55 Társas- utazás - Európa csilla­gai (ol. dok.-film-sor. - 52/28.) 15.25 NAP­NYUGTA 18.00 Tele­sport Benne: Magazin Szabadidősport-maga­zin 19.40 Esti mese 20.00 Híradó este Sporthírek. Időjárás 20.30 Záróra 21.20 Membrán 21.45 TV Szi­get 22.55 A királynő törvényszéke (4/3.) HBO 6.30 Jó barátok 7.00 XXX 9.05 Tanguy - Nya­kunkon a kisfiúnk 10.55 Batman és Robin 13.00 Földre1 pottyant tündér 14.30 Kim ésafarkasok 15.55 Egykének áll a vi­lág? 17.20 Bazi nagy gö­rög lagzi 18.55 XXX 21.00 A John Lennon- történet 22.25 Egy csók és más minden 23.50 Isten haragja Magyar ATV 15.05 Kisfilm 15.25 Gokarthősök 16.05 Inte­raktív játék 1705 Eqvus - A lovak világa 17,35 Interaktív játék 18.05 In­teraktív játék 18.35 Eu­ropéer 18.50 Híradó­előzetes 19.00 Híradó 20.00 Egyenes beszéd 21.05 Egymás között www.tvrhet.hu DUNA TV 12.10 Gazdakör (ismét­lés) 12.25 Amíg élünk, tanulunk (6.) 12.40 Ma-, gyarország kincsei 12.45 Uz Bence (magyar film) 14.00 Dója tündér: megmentése 15.00 Az ördög vasútja 15.50 Az állatvilág titkai 15.55 El­feledve (2.) 16.40 Ma­gyar emlékek az Adrián j (8.) 17.00 Magyar szel­lem a brit szigeten (3.): 17.30 Régiók - Szabad­ka 18.00 Híradó 18.35 Őfelsége kapitánya (15.) 19.30 Mese 20.00 Koszi a csokit! (francia film) 21.40 Híradó 22.05 Vál­tó - Magazin SPEKTRUM 17.30 Különc növények 18.35 Tengervédők Klubja 19.10 Csináld magad! (7.) 19.45 Hórusz szeme (9.) 20.45 Főzzünk megint egyszerűen! (1.) 21.20 \ Legendás labdarúgók (15.) 21.55 Mestersé­ges megtermékenyítés j Miből lesz a cserebo­gár? 22.25 Tudomány és elektronika (10.) N. GEOGRAPHIC 17.00 A halottak titkai (14.) 18.00 Mérnöki csodák Gátromboló 19.00 A robbantás mes­terei (4.) 19.30 Viharos történetek 20.00 Raga­dozónak született (2.) 21.00 Érintetlen világ A sötétség ragadozói 22.00 Érintetlen világ EUROSPORT 11.45 Az olimpiai láng útja 12.00 Atlétika, IAAF Nagydíj, Svájc 14.00 Tour de Francé 5. szakasz Élő közvetítés 18.00 Új tenisz­sztárok 18.15 Atlétika, IAAF Nagydíj, Svájc 20.00 Ökölvívás 22.00 Tour de Francé (összefoglaló) 23.15 Hírek SPORT1 14.00 Labdarúgás, Copa America, Peru-Bolívia (ism.) 16.15 Streetball 16.30 Labdarúgás, Copa America, Mexikó-Uruguay (ism.) 18.30 Golf TV 19.15 Kerékpár, Gemenc Kupa 19.45 Horgászsport 20.15 Mai helyzet 20.30 Zuhanyhíradó 21.30 Labdarúgás A műsor és a kezdési klóport változtatásának jogát minden tévéadó fenntatja. s ezért lapunk feletóssóget nem vállal

Next

/
Thumbnails
Contents