Somogyi Hírlap, 2004. június (15. évfolyam, 126-151. szám)

2004-06-30 / 151. szám

2004. Június 30., Szerda A L M A N A C H 0 0 1 7. OLDAL Csodálatos látvány a hatalmas fák között megbúvó halastó, aminek mentén kanyarog az út Alsóbogát- ra, ám még ez a megejtő látvány sem tudja kioltani bennünk a féle­lemmel vegyes tartózkodást: vajon mi vár a településen? Az utóbbi év­tizedben ugyanis rengeteg rosszat lehetett hallani a faluról: nincs pénz, nincs munkalehetőség, s ennek megfelelően egyre rosszabb körül­mények között élnek a lakosai. Előítéleteink eleinte megerősítés­re lelnek: az alvégen a hajdani áfész-bolt lelakott, romos épülete még inkább egy halódó település képét erősíti bennünk. S ugyanígy a kátyúkkal teli út is, amin majdnem kitörik az autó kereke. A falu köz­pontjába érve viszont hamar átérté­keljük korábbi gondolatainkat. Hal helyett hálót A gyönyörű, gondozott kis parkban álló, minden igényt kielégítő köz­ségháza előtt nagy a nyüzsgés: asz- szonyok szorgoskodnak a virág­ágyásoknál, férfiak kaszálják az árokpart és a játszótér füvét, mások pedig a buszmegálló öblének kiszé­lesítésén munkálkodnak.- Nem halat kell adni az embe­reknek, hanem meg kell tanítani őket horgászni - int feléjük Sülé Ti­bor polgármester. - Ráadásul az emberi méltóság is megmarad, ha dolgozik az ember, nem pedig se­gélyen él. Az utcán serénykedők ugyanis közmunkások: az önkormányzat tizennégy közhasznú, közcélú és rehabilitációs munkást foglalkoz­tathat a falu hasznára, s ehhez 2,8 millió forintos támogatást kapott.- Ha ennek az összegnek az első félévben több mint a felét elköltjük, további pénzekre pályázhatunk - teszi hozzá a polgármester. - De ránk is fér az ilyesfajta segítség, hi­szen még legalább húsz embernek nincs semmiféle munkája. A többi­eket viszont addig maceráltam, hogy elhelyezkedtek. Megértették, hogy a nyugdíjas éveik szempont­jából sem mindegy, hogy a segélyt várják-e vagy pedig dolgoznak. Sze­rencsére ma már egyre kevesebb emberből tudok válogatni, amikor közhasznú munkás kell. Kicsit fé­lek is, hiszen drága gépekkel kell dolgozniuk. Tehát ami jó egyes em­bereknek, az nekem most nehézsé­get okoz. Nehéz örökség Persze azért nem ilyen egyszerű a helyzet. A rendszerváltás után egyik napról a másikra felborult a falu addigi élete. Az öreglaki téesz, aminek egyik részlege a települd sen volt, kivonult a községből, és a bogátiak nagy része hirtelen állás nélkül maradt.- Az állami gazdaság idején jól éltünk, azután hirtelen nagy lett a nincstelenség - panaszkodik rózsá­it babrálgatva Decsi Györgyné. - Mindenki az utcára került; jó, ha valakinek a háztáji megmaradt. Én is azóta bíbelődöm a kertemmel...- Csak hárman, akik a gépházra és a többi épületre felügyeltek, ma­radtak alkalmazásban - jegyzi meg keserűen a falu első embere. - Rá­adásul tovább nehezítette a helyze­tünket, hogy az első választásoknál Eddéhez csatoltak bennünket, s mi­vel a polgármester természetesen tőlük került ki, a változások szele messze elkerült minket. Aztán ki­lencvennégyben leváltunk. Ennyit örököltem az elődömtől - int a sa­rokban álló polc felé. Munkáért ingáznak Ott egy magnó porosodik. Se szá­mítógép, se fénymásoló, de még egy normális épület sem volt, ahol a falu vezetői összeülhettek volna, amikor kicsit megkésve, de meg­Páifi Lajosné: Lehetőség lesz grillpartikra is Az alsóbogán srácoknak mindene a foci kezdődött az új élet a településen. A helybeliek Osztopánban, Bodro­gon, Somogyjádon és a megyeszék­helyen találtak újra munkát. Főleg az építőiparban helyezkedtek el vagy a megmaradt, esetleg új mező- gazdasági vállalkozásokban keresik meg a kenyerüket. A községháza is csinosodott, ke­rült használt fénymásoló, pályáza­ton nyert fax, nyomtató és számító­gép az irodába. Ha igény lenne rá, még egy teleházat is berendeztetne a falu első embere. Kevés pénz, sok kiadás- Ám egyelőre csak kis lépésekben tudunk előrehaladni, ha egyáltalán haladunk - folytatja Sülé Tibor. - Nagyjából a mostani költségvetés duplájára, úgy 80 millió forintra lenne szükségünk az igazi előrelé­péshez. Persze, ha visszatekintek, egy szavam sem lehet: nem is olyan régen még egy plakát nyomtatásá­hoz is Somogyjádra kellett men­nem. / A működési költségek kéthar­mada ugyanis elmegy a közös in­tézmények - a Somogyjáddal együtt működtetett iskola, óvoda és körjegyzőség - fenntartására, a ma­radékból pedig a helyi civü szerve­zeteket, a nyugdíjasklubot és a sportegyesületet segítik. így aztán kevés marad a fejlesztési tervek megvalósítására. Pedig ha lenne tő­ke, ha érkezne egy befektető, ha­mar föl lehetne virágoztatni a falut. A turizmus alapjai ugyanis adottak. Turistákat csalogatna- Öt műemlékünk van: a kastély, a kastélypark, a kúria, a Szent János- szobor meg a kápolna - sorolja a polgármester. - Az utóbbi kettő ön- kormányzati tulajdonban van, és mindkettőt felújíttattuk. A falu ha­tárában három vadásztársaság terü­lete találkozik, a somogyjádi út mellett termálvizünk van. A kas­télyból remek kis szanatóriumot le­hetne csinálni. Ahogyan a mindenkori tulajdo­nosok is tervezik állandóan. Csak éppen vagy az akarat nem megfele­lő, vagy az anyagiak hiányoznak. Az épület viszont egyre romosabb állapotban van, pedig tényleg alap- feltétele lenne a turisták ide csalo­gatásának. Ehhez azonban a szolgáltatások­nak is fejlődniük kell. A jádi postás helyett az év eleje óta a mobil posta szignója hallatszik naponta, s a 313 lakosú faluban mindeddig csak egyetlen - vegyes- és ital- - bolt üze­melt, s így konkurencia hiányában az árak is meglehetősen magasra emelkedtek. Most talán változik a helyzet, hiszen hamarosan nyílik egy másik egység is.- Remélem, a konkurenciahar­cunkból a falu lakói kerülnek ki győztesen - mondja Pálfi Lajosné, áld elsősorban a helybeli fiatalokat célozza meg szolgáltatásaival, hiszen italboltja udvarán majd grillpartikra, bográcsos főzésre is lehetőség nyílik. Aranylábú utánpótlás Hogy aztán lesz-e igény a közösségi szalonnasütésekre, nem lehet tudni, az viszont biztos, hogy a helyi fut­ballcsapat utánpótlása már adva van. A községháza előtti parkban - a hin­tázó lányok árgus tekintete előtt - a helybeli ifjak ugyanis reggeltől estig rúgják a bőrt.- A Milán meg a Robi a legjobbak- állítja Katona Gergő, majd megmu­tatja a kapukat. - Amott a két fa, itt pedig a korlát. Kiválasztjuk, ki kivel van, aztán mehet a meccs. Na, rúg­jad, Milán - üvölti, és megindul a szélen. A szólított SchmeUums Milán pedig a lábára varázsolja a labdát. Az akció végén a bombagólt még a buszöblöt építő közmunkások is megtapsolják. _________________■ Als óbogát Alsóbogáti Hírmondó Új buszvárót építenek Egyelőre csak a központi buszváró öblének a javítására futja az idei költségvetésből, ám az önkor­mányzat szeretne a jelenlegi bódé­nál nagyobb és korszerűbb épüle­tet emelni, ahol rossz idő esetén sem lenne gond a várakozás. A te­lepülésről ugyanis reggelente 100-120 ember indul munkába vagy iskolába, a mostani bódéba viszont alig tucatnyian fémek. Pályázat tervekre Környezetvédelmi program elké­szítésére nyújtott be pályázatot a falu vezetése. A Zöld Forrás elne­vezésű Kövice-páiyázathoz nem kell önerő, s így a település részle­tes tervekkel rendelkezne egy maj­dani, kivitelezési forrásokat meghir­dető pályázathoz, aminek a segít­ségével megszüntethetnék például az illegális szemétlerakó helyeket. Javítják két utca útját Bár a falu útja a három éve kez­dett programnak köszönhetően mind portalanok, azért rájuk fér a javítás. Az önkormányzat az idén 6,2 millió forintot szánt a kátyúk megszüntetésére. Ebből az ösz- szegből a Vörösmarty utca útját teljesen, a Szabadság utcáét pe­dig részben felújítják. A többi utca rendbetételéhez szükséges továb­bi négymillió forintra a település vezetése pályázatot nyújt be a me­gyei területfejlesztési tanácshoz. Recept Alsóbogátról Harcsapörkölt kapros túrós csuszával Hozzávalók: vöröshagyma, fok­hagyma, harcsahúsdarabok, pi­rospaprika, paradicsom, fűszerek, illetve túró, szalonna és tejszín. A hagymát megdinszteljük, majd pörköltalapot készítünk, s abban megfőzzük a harcsadarabokat. íz­lés szerint ízesítjük fokhagymával, borssal, köménnyel, babérral, ore- ganóval, majoránnával, és hozzá­adjuk a paradicsomot. Amikor jól összefőtt, hozzákeverjük a tejszínt. Köretként túrós csuszát készítünk, amit megszórunk szalonnával és apróra vágott kaporral. A CIKKEKET VAS ANDRÁS ÍRTA FOTÓK: LÁNG RÓBERT AZ OLDAL MEGJELENÉSÉT AZ ÖNKORMÁNYZAT TÁMOGATTA Úton Európába A tóparton tájba illő, hangulatos kis ház is csalogatja a horgászokat, nemcsak a hazánkban honos és nagyra nőtt sokféle hal Horgásztó az erdőben A falu vezetői szerint a településnek kiválóak a turisz­tikai adottságai, s ezeket nagyban erősíti az érintetlen természeti környezet. Hasonlóképpen vélekedik Márai László, a falu határában, gyönyörű környezet­ben fekvő halastó tulajdonosa is, aki igazi horgászpa­radicsomot hozott létre Alsóbogában.- Azzal a céllal létesítettük a halastavat, hogy olyan horgászoknak biztosítsunk lehetőséget, akiket első­sorban nem a hússzerzés ösztönöz, sokkal inkább a sport szeretete, a fárasztás izgalma - mondta Márai László, aki hét esztendeje üzemelteti a tavat. Éppen ezért főleg nagy halakat telepítenek a tóba, méghozzá mindegyik hazánkban honos fajtából, bár a nádasnak köszönhetően lehetséges a természetes szaporulat is. - Fogtak itt már 36 kilós harcsát, 26 ki­lós pontyot, 22 kilós amurt, és akasztottak egy 5 kilós süllőt - büszkélkedik a tulajdonos. - Szeretnek ide jár­ni az emberek, mert tudják, itt mindig van kapásuk. Éppen ezért Márai László tervei között az is szere­pel: apartmanházakat húz fel a tó partján, hogy mesz- szebbről is ide tudja csábítani a horgászokat.- Amint a part tulajdonviszonyai rendeződnek, sze­retnék belevágni az újabb fejlesztésbe - állította a tulaj­donos. - Remélem, a közeli jövőben már faházak sora- koznak a parton, s messze földön híre megy a tónak. ■ Alsóbogát Kincse A megújult kápolna Tavaly múlt másfél száz esztendeje, hogy az Inkey-csa- lád - maguknak és cselédeiknek - fölépíttette a kápol­nát Alsóbogáton. Az idő vasfoga természetesen nem kímélte az épületet, ám sokáig nem volt pénz a tataro­zásra. Három éve viszont úgy döntött az önkormány­zat: meg kell akadályozni a kápolna teljes pusztulását, s különböző pályázatokon próbált pénzt szerezni a re­noválására. Sikerrel, hiszen eddig három részletben tízmillió forintot költöttek a kápolnára, s így az már szinte teljesen a régi pompájában ragyog. Am a teljes befejezéshez még négymillió forint szükségeltetik.- A rácsok már a helyükön vannak, s most szerez­zük be a riasztót - mondta Sülé Tibor polgármester. - Azért van szükség erre, mert van egy értékes Barabás Miklós-festményünk, amit hat éve egyszer már ellop­tak, és olyan rossz állapotban került elő, hogy jelenleg a Szépművészeti Múzeumban restaurálják. A festmény természetesen visszakerül majd méltó helyére, a kápolnába, de a polgármester szerint ezzel még nem lesz teljesen készen.- Az a nagy álmom, hogy ismét működjön az órája - mondta Sülé Tibor -, és.szeretnénk beszereltetni egy elektromos harangot is. Úgy gondolom, hogy a kápol­na felújításával utat mutatunk a kastély tulajdono- sainak is, hogyan kellene vigyázni az értékeinkre. ■ 4 természeti adottságokra itt nem lehet panasz, sokszor azonban mégis pokolinak bi­zonyult ez a hely: a rendszer- váltás alapjaiban rázta meg Alsóbogátot. Megszűnt szinte minden munkalehetőség, és a település sorsa kilátástalan­nak tetszett. A tíz évvel ezelőt ti önállósodás óta azonban ismét kezd magára találni a település, épül-szépül a falu, csökken a munkanélküliség. Ma már nem is tetszik utópiá­nak a helybeliek terve: egy majdani turistaparadicsom. A kilatastalansagtol a reménykedésig Pályázati pénz felhasználásával, mintegy tízmillió forintos ráfordítás­sal sikerült régi pompájában helyreállítani az alsóbogáti kápolnát

Next

/
Thumbnails
Contents