Somogyi Hírlap, 2004. június (15. évfolyam, 126-151. szám)
2004-06-29 / 150. szám
2004. Június 29., Kedd A L M ANAC H 1 7 9 7. OLDAL Festőién szép Ácsa környéke. A falu a Koppány völgyét lezáró egyik dombra épült. Lankás rétek s hatalmas erdők vannak e dombvidéken, s az erdők vadban gazdagok. Nem úgy a lakosság, amely rohamosan fogyatkozik. Ácsán tizenöt éve még 400-an laktak, ma csak 268-an. A jegyzőség és a körjegyzőség megszűnt, sok az állástalan. S bár az infrastruktúra sokat fejlődött, a község legnagyobb értéke a nyugalom, a csend meg a tiszta levegő. Ez azonban kevés a fiatalok megtartásához. Menekül sok fiatal a bizonytalanságból Somogyacsa, délelőtt 9 óra. Tárva á polgármesteri hivatal és az orvosi rendelő ajtaja. Nagy Ferencné hivatalsegéd a rendelőben takarított, majd nyakába vette a falu utcáit, hogy kihordja a lakosoknak a tö- rökkoppányi körjegyzőségtől érkezett leyeleket. Tíz órakor a faluközpontban találkoztam a 17 éves Lakatos Richárddal és a barátnőjével, Pápai Ilonával. Mindketten munkanélküliek, s a Koppány-pa- takra mentek pecázni. Társuk, Lupa Krisztián már korábban lement. A Lupa fiú néhány napja harminc- dekás kárászt és több kis halat fogott. Azt mondta: kiváló volt vacsorára. Elmúlt már 11 óra is, mikor Úri Józsefné megérkezett: műanyag árut, tisztítószert és ruhaneműt kínált. A falu két közhasznú munkása az Ady utcában kaszálta a füvet. A két maszek boltban már reggel lezajlott a bevásárlás,- így csend telepedett a falura. Igen nehéz a helyzet A napi teendők intézését Szakály Ferenc polgármester fél nyolckor kezdte a Koppányi körjegyzőségen. Hazatérve a faluba, Idadta a munkát a közhasznúaknak, átnézte a postát, és készült a következő testületi ülésre. Fél 12-kor meghozták az utak javítására a murvát is... Szakály Ferenc úgy látja, a falu helyzete rosszabb, mint 12-14 éve volt. Mintegy 120-szal csökkent a lakosok száma. Egyre kevesebb gyerek születik, s elköltöznek a fiatalok. Az üres házakat többnyire külföldiek veszik meg, de nem érdekli őket a község élete. Nincs is már pezsgő élet Somogyacsán.- A helyzetünk egyáltalán nem rózsás - mondta a polgármester. - Elszomorít, hogy a jövőnk sem biztató.- Ősszel megszűnt a posta- hivatal, az év végén pedig az önálló jegyzőség. Egyre több a munkanélküli, s közben öregszik a lakosság. Mára már csak a bolt maradt, pedig megszokták az emberek, hogy helyben intézhetik ügyes-bajos dolgaikat. Januártól Török- koppányba kell utazni a körjegyzőségre, ez 16 kilométer... Most egyetlen feladat megoldására összpontosítanak Ácsán. Három éve 2,8 millió forint támogatást nyertek az egykori körjegyzőség bővítésére: irodát és vizesblokkot alakítanak ki. A munkát az őszre befejezik. Hogy mire hasznosítják, most még nem tudják... Vonzotta az erdő Több mint hét évtizede ragaszkodik szülőfalujához Ladiszlai János, a Táncsics utca utolsó házának lakója. Éppen a permetezősze- reket készítette elő, mikor fölkerestük. A Cigányhegyi-dűlőben levő szőlőbe indult volna. Elmondta: soha nem fordult meg a fejében, hogy elhagyja ezt a békés falut. Bár a szélső házban laknak, közel az erdőhöz, nem félnek. Erdészként fegyvere volt, s biztonságukat őrzi a szibériai farkaskutya. Nem enged be idegent az udvarra. Ladiszlai János olyan pályát választott, hogy a szabadban dolgozhasson, így lett erdész. Két gyermeke már Siófokon él. Idejének nagy részét Ladiszlai János ma is a jó levegőn tölti, a szőlővel bajlódik. A borszőlő mellett munkát ad a csemege is, s ott van a kert.- Azért maradtam a falumban, mert nagyon szeretem, s ide kötött a munkám is - mondta. - Negyven évig jártam az erdőt, kerületvezető voltam. Ma is gyakran kimegyek gombászni, mert elszakadni tőle nem tudok. Javában tart már a vakáció a 18 éves Zsiga Irénnek is, aki szeptembertől a pécsi Gandi Közalapítványi Gimnázium végzős diákja lesz. Ladiszlai János: Szeretem a szülőfalumat Pipó Károly: Jó döntés volt, hogy ide jöttünk A tanulmányait 1999 februárjában kezdte az 1-6. osztályos gimiben. Az osztályfőnöke, Görögné Károlyi Katalin javasolta neki a törökkop- pányi általános iskolában, hogy Pécsen folytassa a tanulmányait. Diplomát szeretne- Nagyon örülök, hogy a Gandiba kerültem, a tanévet legutóbb négyes eredménnyel zártam - mondta Zsiga Irén. - Főiskolán vagy egyetemen szeretnék majd diplomát szerezni. Művelődésszervezőnek tanulnék, de szeretnék foglalkozni romológiával is. Azaz megismerném a cigányság eredetét, helyzetét és lehetőségeit... A roma származású diáklánynak van egy 10 éves testvére is, aki a törökkoppányi általános iskolában tanul. Apjuk meghalt, s a gyerekek az édesanyjukkal élnek. Megtudtam, hogy a fiataloknak nincs helyben szórakozási lehetősége, ezért sokan elutaznak a szomszéd településekre. Irén a vakációt a falujában tölti, de fölkeresi majd Belegen a nagymamáját és pécsi társait is.- Ha sikerül diplomát szereznem, akkor Pécsen vagy a fővárosban szeretnék majd elhelyezkedni és dolgozni - mondta. - Helyben ugyanis kevésbé lehet boldogulni. Új életet kezdtek Augusztusban jött több, a nagyvárosban töltött év után a Koppány völgyi zsáktelepülésre Pipó Károly harmincéves villamosmérnök. A debreceni születésű fiatalember Pécsen szerzett diplomát. 1998-tól vállalkozó, négy éve egy betéti társaság vezetője. Elektromos rendszerek tervezésével, épületvillamossággal foglalkozik.- Somogyacsai születésű élettársammal tavaly otthagytuk Kaposvárt - mondta. - Tízéves kapcsolatunk eredményeként csendes, nyugodt környezetben akartunk letelepedni. S ezt ebben a kis faluban találtuk meg. Nem volt rossz döntés, hogy ide jöttünk, s házat vásároltunk. Saját ízlésünk szerint rendeztük be, és új életet kezdtünk. Pipó Károly az elméleti munka után szívesen tölti idejét a szabadban. Rendszerint élettársa szüleinek a szőlőjében tevékenykedik, besegít a munkába. Ez jelenti neki a feltöltődést. Azt mondta: a nagyvárosi élet után minden szempontból nagy a különbség, de aki szereti a természetet, a nyugalmat, az könnyen alkalmazkodik hozzá. Gerézdi turizmus Tíz éve vásárolt a sógora révén egy megüresedett házat a településhez tartozó Gerézdpusztán a'budapes- ti Varga Ödön Tibor. Igényesen, a kényelmet szolgálva alakították át, és rendbe tették a környezetét. Itt érzi jól magát a család a nagyvárosi élet forgataga után. Sok munkájuk van a ház felújításában, a komfort kialakításában. Ma még főleg a hétvégi pihenést szolgálja a ház, bár hét közben is mind több időt töltenek Gerézden.- Ez a vidék alkalmas arra, hogy itt kikapcsolódjunk - mondta Varga Ödön Tibor. - Gyönyörű a táj, tiszta a levegő, és nincs semmi zaj. A lányom is vonzódik a Koppány völgyéhez. Férjével a szomszédos faluban, Döröcs’kén megvette az egykori tsz-majort, s ott gazdálkodnak. Mindketten agrármérnökök. Vargáék jó kapcsolatot alakítottak ki a szomszédaikkal. Mint mondták, sikerült a beilleszkedésük is. Úgy tervezik, hogy a nyugdíjas éveikben végleg leköltöznek ide, és később - a táj szépségére alapozva - szeretnék megszervez- ni a pusztán a falusi turizmust. ■ Úton Európába Somogyacsa Kincse SOMOGYACSA Somogyacsai Hírmondó Kész a községrendezési terv Elkészíttette az önkormányzat egy kaposvári szakemberrel a községrendezési tervet, ez másfél millió forintba került. A testület e havi ülésén jóváhagyta. A terv egyebek között foglalkozik a helyileg védett épületekkel és a környezetvédelemmel is. Kispályás focisták sikere A somogyacsa-gerézdpusztai focicsapat nyerte a Koppány völgyi labdarúgó-bajnokságot, amiben nyolc csapat küzdött és június közepén fejeződött be. A tíz éve tartó vetélkedésben harmadszor lettek elsők a gerézdiek. A helybelieken kívül olyan fehérváriak is játszanak a csapatban, akiknek itt van hétvégi házuk. Kétmilliót várnak helyi adóból Kétmillió forint bevételre számít adóból az acsai önkormányzat. Az állandó lakosok ingatlanonként évente háromezer forint kommunális adót fizetnek. A képviselő-testület bevezette az iparűzési adót is, tavaly ebből egymillió forintnál is több volt a bevétele. A 180 tulajdonos közül 30 nem fizetett kommunális adót. ■ Recept Ácsáról Krumplis káposzta A receptet özv. Csapó János- nétól kaptuk. Hozzávalók: 1 kg savanyú káposzta, 1 fejes káposzta, 1 fej vöröshagyma, 2 dl tejföl, 1 nyers csülök, 1 szelet füstölt sonka, 1 db zöldpaprika, 6-8 szem krumpli, kevés étolaj, pirospaprika, só és feketebors Ízlés szerint. A fölszeletelt hagymát kevés olajon megforgatjuk, majd a csülökhúst és a sonkát kockákra vágjuk. A pirospaprika hozzáadásával fedő alatt félig megfőzzük. Ezután a savanyú káposztát és a vékonyra szeletelt fejes káposztát 6-8 literes fazékba tesszük, felöntjük vízzel, hogy lepje el. Mikor félig megfőtt a csülök, a sonka és a káposzta, akkor a krumplit lereszelve rátesszük, és az egészet összefőzzük, hogy sűrű legyen. Fűszerekkel ízesítjük, tejföllel kínáljuk. A CIKKEKET KRUTEK JÓZSEF ÍRTA FOTÓK: GÁTI KORNÉL AZ OLDAL MEGJELENÉSÉT AZ ACSAI ÖNKORMÁNYZAT TÁMOGATTA Kiváló minőségű mézet gyűjtenek ezek a serény méhcsaládok - mutatta Sziládi Ferenc -, s reméljük, idén jobb lesz a felvásárlási ára is Hasznot remél Több mint két évtizede foglalkozik méhekkel a 76. évében járó id. Sziládi Ferenc. 1982-ben vett két családot Faiján Józseftől, a negyedik szomszédjától. A mostani állománya 43 család, tizennyolc az új raj. Ezektől pörgetni az idén még kevésbé lehet.- Gyuri, a középső fiam is méhészkedik - mondta id. Sziládi Ferenc. - Ő is itt lakik, és a közelben vannak a méhei is. Neki 120-130 családja van. Munka mellett foglalkozik méhekkel őstermelőként. Tervezi a méhcsaládok szaporítását is, mert később majd főállásban akar méhészkedni. A Bánomhegyi-dűlőben van Sziládiék méheinek egy része - tudtuk meg -, a többsége meg az erdő szélén. A nyugdíj kiegészítéseként megéri a velük foglalkozás. Tavaly hét mázsa mézet hordtak össze: volt akác-, vegyes, illetve napraforgómézük is. A háztól eladott mennyiségen kívül mintegy öt mázsa megmaradt. Nem volt elégedett a felvásárlási árral, pedig méze kiváló minőségű. így kivárt az idei eladásra.- A múlt év nem volt eredményes. Veszteséget okozott, hogy a méz nagy része még eladásra vár - mondta. - Nagyobb mennyiségre és jobb árra számítok az idén. Különösen ha a rajok közül több megerősödik, s már dolgozik a napraforgónál. Az egészséges családok átlag tíz kiló mézet hoznak, ez jónak mondható. ■ A Kálvária-dombra vivő út két oldalán hét-hét stációt emeltek annak idején, és a félköríves fülkék képei idézték Krisztus szenvedéseit A Kálvária-domb Somogyacsán mindjárt a Kossuth utca elején bal kézről ott a Kálvária-domb, s rajta a keresztút állomásai. A stációk jobb felől kezdődnek. Hét-hét állomás van a két oldalon. Hegedűs István, a faluban élő nyugdíjas plébános elmondta: téglából építették az egyes stációkat, a fülkék félkörívesek. A kálváriát 1929/30- ban emelték a régi pincék helyén. Feltehetőleg valamelyik földesúr adta építéséhez a legtöbb pénzt, s a hívek pedig munkával segítették az elkészítését.- A stációk fülkéi ma üresek, mert a belső képek valaha papírból készültek és tönkrementek - mutatta Hegedűs István. - A dombtetőn áll Jézus nagy kőkeresztje, jobbról s balról a két gonosztevő, akit Jézussal együtt megfeszítettek. A kálvária állomásai Jézus keresztúti szenvedését ábrázolták. Az első állomáson Pilátus helybenhagyja Jézus halálra ítélését. Az acsai kálvária felújítását - mint megtudtuk - régóta latolgatják már a hívek, ám a kis lélekszámú település önerőből nem tudja megvalósítani, hogy elkészíttessék az egyes stációk faragványait és a fülkékbe tétessék. A községbe érkező hazai és külföldi látogatók azonban így is gyakran fölkeresik a kálváriát. A hívek rendszerint nagyböjt idején jöttek ide imádkozni. A Kálvária-dombtól mintegy 150 méterre áll a község katolikus temploma. ________■